Magyar Hírlap, 2021. augusztus (54. évfolyam, 177-201. szám)

2021-08-31 / 201. szám

Folytatás a 11. oldalról Ennek jele volt, hogy Szent István, miután lehető vér szerinti utódát elvesztette, fel­ajánlotta a királyságot az égi Boldogasz­­szonynak. Az így Máriáé lett korona pedig az örökkévalósághoz köti az országot. Ezért van az, hogy a király nálunk nem lehet ön­magában a hatalom forrása, a korona mű­ködteti azt - vagyis az országot - a vezető és a nemzet együttműködése révén. Szemben azzal, ahogy a mai világban viszonylagos­sá válnak elvek és eszmék, a korona öröknek tartott értékrendet képvisel. Kifejezi a ma­gyar történeti alkotmányt, és ezért lényege a folytonosság­­ és ezt a építkezést már a vér­szerződéstől számíthatjuk. A változhatatlan értékek pedig szentek, erre utal a Hartvik­­legendában megismételt isteni üzenet: Gé­za fejedelem látomása és a pápának megjele­nő „Isten küldöttje” révén. A szentség pedig olyan lényeg, ami a földet összeköti az éggel. Tartalmilag megfelel a magyarok természeté­ben meglévő szabadságvágynak is, mert föl­di hatalmat nem ismerhet el országa fölött. Ez a függetlenségi igény kezdettől megmu­tatkozik a magyar királyok főkegyúri jogá­ban; döntéseik önálló voltában (akár még az egyház nyomásgyakorlásával szemben is). A szabadság és függetlenség gondolatához hozzátartozik a terület, ahol megvalósulhat. Történeti alkotmányunk szerint az állam va­gyona a Szent Korona tulajdona. Nem forga­lomképes, nem adható el. Üzenetének jelen­tőségét csak akkor tudjuk igazán felfogni, ha azon­ az országkifosztáson túl, amit a szov­jetfüggő gyarmati rendszer megvalósított (és amelyről az utóbbi időben olyan bősége­sen tár fel adatokat Borvendég Zsuzsanna), számba próbáljuk venni a rendszerválto­zással együtt járó magánosítás visszaéléseit. Az állami vagyon védelmével kapcsolatosan sokszor szándékosan elmulasztott intézke­déseket, joghézagokat. Az 1988-1990 közöt­ti spontán privatizáció felmérhetetlen kárait és az utána következő, immár intézményes folyamatot, amelyben - egy 2003-ban ki­adott ÁSZ-jelentés alapján - akkori értéken 4000 milliárd forint tizenhárom év alatt úgy vált magánvagyonná, hogy szőrén-szálán „eltűnt”. 2007-ben a parlamentben az állami vagyonról szóló vita arról szólt, hogy a ma­radékot egy úgynevezett Nemzeti Vagyon­gazdálkodási Tanács tette volna a főtolvajok kezébe részvénytársaság formájában. (Jel­lemzően e törvény vitáját kétszer is az éjsza­ka közepére időzítették - egyszer hajnali fél 3-kor és egyszer fél négykor záródott -, ne­hogy valaki is felfigyeljen rá.) Ezért mond­tam ekkor az Országgyűlésben, hogy az új állami vagyontörvényt őszinte nyelven így kéne nevezni: „gyurcsányi pénzmosoda a közvagyon eltulajdonítására”. És emlékez­hetünk a Gyurcsány-kormány idején a nem­zeti vagyon kifosztásának kísérletére kirob­bant tömeges utcai tiltakozásainkra! Nos, ebből látható legjobban, hogy mi volt a jelentősége a Szent Koronához fűződő tulajdonjognak. Mindenképpen elmondhatjuk, hogy a szí­vünkben működő Szent Korona átsegített történelmünk nehéz időszakain, és meg­akadályozta közösségünk széttöredezé­sét, felbomlását az ország szétszakítottsága idején és az idegen uralom hosszú századai­ban. A szinte a tudatunk alá ivódott közös szemlélet irányított minket, ezért nem le­hetett puszta erőszakkal összetörni a ma­gyar nemzetet. Úgy van, ahogy ezt antikom­­munista emigráns költőnk, Kecskési Tollas Tibor megfogalmazta: „Még a vérségi kap­csolatnál is fontosabb, szentebb a szellemi összetartozás!” A magyar gondolkodás különössége itt, Európában érezhetően elüt az általános­tól. Ezzel más színt, más megközelítést visz be a fősodorba. Annyi évszázad után sem vesztettük el észjárásunk mellérendelő jel­legét. Arany Jánost nem csupán gazdag szó­kincse miatt, hanem azért is érezzük annyi­ra magyar költőnek, mert kiemelten kedveli a mellérendelt mondatszerkezeteket (mi­közben hétköznapi beszédünkben egyre in­kább terjeszkedik az alárendelés). Ezzel pár­huzamosan társadalmi felfogásunkban is a hűbéri alávetettség szabályai mindig ide­genek voltak. Nem a királynak volt koro­nája, hanem a koronának királya. A közjo­gi szereplők mellérendeltek voltak, és fogták az egyeduralkodó kezét. Ha kellett, erősí­tették, ha pedig úgy kellett, akkor fékezték (lásd Aranybulla, ellenállási záradék). Ezzel lehet kapcsolatos az, hogy a ma­gyar lélek mindig is idegenkedve tekintett a birodalmi álmokra. Tudta, hogy az ország, az otthon, a birodalom legjobb esetben is csak társbérlet. Sok történész szerint a biro­dalmi gondolkodás terméke az etnikai kizá­rólagosság ellentéteként az emberiség nagy családja eszméjének megszületése. Azon­ban Kürosz, Nagy Sándor, Róma birodalmai, akár a moszlim hódítás, elővetíti a korunk­ban terjeszkedő globalista világállam pálya­ívét is... A birodalom mindig sokféle népet beke­belező, terjeszkedésre törekvő uralmi rend. Átgyúrni törekszik a társadalmakat, és új, közös csoportot igyekszik ezekből képezni. Ezért azután „jaj a legyőzöttnek”! S ha sike­rül a leigázottak kultúráját eltörölni, akkor következik be az, amit az Egyesült Államok­ban éppen láthatunk: az alávetettek előbb egyenlő jogokat követelnek, majd a hatalom átvételét. Ezt az összefüggéseket kutató tör­ténész, Yuval Noah Harari így foglalja össze: „Például amikor a Nyugat-római Biroda­lom Kr. u. 476 ban összeomlott a germán törzsek hódításának hatására, a numan­­tiaiak, arvernusok, helvétek, szamniszok, luzitánok, umberek, etruszkok és a rómaiak által leigázott többi sok száz elfeledett nép nem emelkedett ki a birodalom elszenese­dett romjai közül, mint Jónás a cethal gyom­rából. Egyikük sem maradt meg. Azoknak az embereknek, akik e nemzetek tagjaiként azonosították magukat, a saját nyelvüket beszélték, a saját isteneikhez imádkoztak és a saját mítoszaikat és legendáikat mesélték, a biológiai leszármazottai már rómaiként gondolkoztak, beszéltek és imádkoztak.” Mint egy kisebb méretű emberi közösség - a magyar - tagja, tapasztalom és átélem, hogy ezek a szervesen alakult társadalmak értéket hordoznak. Az állatvilágban ma már tudjuk, hogy a fajok számának csökkené­se nagy kárt okoz. Az emberi kultúra sokszí­nűségét is ostobaság lerombolni. Természe­tesen elfogadható, hogy vannak összemberi célok. Ilyen például az éghajlatváltozás vagy a népesedési ar­apály kezelése. Ám azt, hogy egy távoli központ megfelelőbben nyúlna bajainkhoz, mindenki számára érezhetően, erősen cáfolja az EU zűrzavaros migrációs politikája és járványkezelési kísérlete. Az or­szágok közötti együttműködés fontos lehet a vitákban a békés megoldások keresése végett és általában a politikai határokon átnyúló ügyek esetében, de a döntéshozatal mesz­­szire vitele rossz és lassú működést eredmé­nyez. Csurka István már 1998-ban meglátta a népességátrendeződés veszélyét, és jelez­te olyan pontosan, ahogy sok vezető nyu­gati politikus ma sem: „Ez a kor, amelyben élünk és különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénység­ben élő, de viharosan szaporodó népek ke­letről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegí­tik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük.” Az előttünk tornyosuló kihívást Koltai Gábor - az István, a király rockopera egyik megalkotója - egy Kossuth rádióbeli beszél­getésben így fogalmazta meg: „Hatalmas nagy kérdés az, hogy - és ezt István és az Árpád-ház nagyszerűen meg­oldotta - belesimulunk egy világfolyam­ba hasztalanul és felolvadunk-e benne, vagy pedig sikerül erőteljes, világos, ránk jellem­ző, öntudatos magatartással megteremteni egy magyar világot és önálló, jeles tényező­ként megjelenni. ” A birodalom mindig sokféle népet bekebelező, terjeszkedésre törekvő uralmi rend. Átgyúrni törekszik a társadalmakat, és új, közös csoportot igyekszik ezekből képezni. Ezért azután „jaj a legyőzöttnek”! S ha sikerül a leigázottak kultúráját eltörölni, akkor következik be az, amit az Egyesült Államokban éppen láthatunk Kétperces Feljelentés Vitéz Ferenc irodalomtörténész Egy ideje már megint semmi érdekes nem történt Joó K. életében. Nemhogy érdekes, de gyakorlatilag semmi, és ez jóval keve­sebb még egy kis valaminél is. Hogy történ­jen végre valami, Joó K. arra az elhatározásra jutott, hogy feljelenti magát. Kerülne egy kis szín a szürke hétköznapjaiba. Beidézés, ki­hallgatás, ilyesmi. Akad viszont egy alapvető probléma. Mi legyen a feljelentés tárgya? S vajon egy név­telen panaszt ugyanúgy kivizsgálnak-e a ha­tóságok? Viszont ha megadja a nevét és a cí­mét, valaki mást kellene feljelentenie, és oda az izgalom. Sőt, hamis vád vagy rágalmazás miatt őt állítják bíróság elé. Abból nem tudja magát kimenteni, nem úgy, mintha ártatlan volna. „Tisztelt Rendőrség! Nevezett J. Ká­roly embercsempészettel, prostituáltak ki­­közvetítésével, kábítószer- és fegyverkeres­kedelemmel foglalkozik. Tudok egy illetőt, akit ő csempészett az országba, másoknak kézigránátot és kokaint ad el, a saját sze­memmel láttam, hogy valaki egyszerre négy nőt vett tőle.” A négy nőt soknak tartot­ta, de ha már lúd, akkor legyen kövér. S be is toldotta a levélbe, hogy négy „kövér” nőt. Még egyszer ellenőrizte, hogy nem írta-e véletlenül alá a saját nevét. Postára nem akart menni, a legjobb az lesz, ha egyenesen a rendőrségen adja le a feljelentést. Kora haj­nalban, amikor senki nem látta. A rendőr­ség ajtaján nem volt postaláda, biztos azért, hogy ne dobálják tele reklámújságokkal. Az ő postaládája mindig dugig van velük. Becsúsztatta a vastag falú rácsos ajtó alatt. Hogy miért volt rajta a rács, nem tudta, hi­szen az nem börtön, de mindegy, a feljelen­tés dolga le van tudva. A következő napokban minden reggel iz­gatottan indult a hivatalba, és délután, ami­kor belépett a lépcsőház ajtaján, azt figyelte, vajon megfigyelik-e. Mert ugye nem fognak simán bekopogni hozzá, hogy van-e kézi­gránátja és kábítószere. Előbb megfigyelik, aztán kiküldenek egy beépített ügynököt, hogy vegyen tőle nőt. Vagy a hamis útlevél lesz a csali. J. Károly már a munkájára is alig tudott koncentrálni. Eszébe jutott, hogy biztosan utánanéznek a hivatalban is. Minél tökélete­sebb az álca, annál több energiát fordítanak a megfigyelésre. Igyekezett gyanúsan vi­selkedni. Taxival járt, nehéz táskákat cipelt. Vett egy gitártokot, mert úgy emlékezett egy filmből, hogy az gyanús. Ismeretlen nőket szólított le. Messziről bárki azt hiheti, hogy ajánlatot tesz, pedig csak azt kérdezte, hogy merre van a legközelebbi posta. A szekrény aljáról előkereste azt a „First or Last” feliratú fekete baseballsapkát, amit egy lomtalanítá­son talált. A szemébe húzta, már amennyi­re a szemüvege engedte, bement a kaszinóba, megivott egy whiskyt, és a ruletten bukott kétezer forintot. Egyik este csöngettek. J. Károlyt a forró bizsergés futotta át, beérett a sok erőfeszítés gyümölcse! Kikukucskált a kémlelőn. Két egyenruhást látott. Egy ma­gas, vékony nőt, mellette egy alacsonyabb, de izmos alkatú férfit. Mint amilyen ő is sze­retett volna lenni. Ha a magasságán nem is tud változtatni, de ilyen izmokkal biztosan nem szorult volna rá, hogy feljelentse magát. „J. Károlyt keressük”- - mondta az udvarias köszönés után a férfi. „Van házkutatási parancsuk?” - kérdez­te J. Károly. A határozottsága saját magát is meglepte, egészen harcias volt. J. Károlytól a harciasság ugyanis igen messze állt. „Nincs - mondta az izmos -, csak figyel­meztetni szeretnénk, hogy tartsa nyitva a szemét.” J. Károlynak nem okozott gondot a szem nyitva tartása, sőt, egészen elkerekedett. Azt gondolta, hogy a két rendőr ott helyben le fogja tartóztatni. „Valaki igen haragudhat magára - tette hozzá érzéki mosollyal a rendőrnő. - Névte­len bejelentést kaptunk, amit a kollégák ki­vizsgáltak. Kellemes estét kívánunk!” J. Károlyt elbűvölte a rendőrnő mosolya. Milyen kár, hogy olyan magas, gondolta. „Nem visznek be?” - kérdezte szinte kö­nyörögve, mikor a rendőrök indulni akartak. „Igyon meg inkább valamit erre az izga­lomra!” - válaszolt az izmos. „És tartsa szárazon a puskaport!” - tette hozzá a nő. Mosolygott. Mintha egy aprót kacsintott is volna rá. J. Károly úgy érezte, hogy még­is jó ötlet volt a feljelentés. Megint lesz mivel álmodnia. Vélemény és vita 2021. augusztus 31., kedd 12

Next