Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-23 / 8. szám

58 A munka utáni kereset, ha az becsületes és engedélyezett úton eszközöltetik, érdemmé és aránynyá válik min­denütt, hol a munkát és ennek értékét felfogni, mérlegezni tudják,­­ és a­hol a munkát belbecséhez mérten őszintén szeretik. A mellékkereset is, legyen az bármely téren alkalmazva, nem egyéb mint teljesítése oly természetű szolgálatoknak, melye­ket egy bizonyos fokú előkészültség,­­ és ennek alapján biztos keresettel ellátott egyén, az említett elsőbbrendű hivatásának szen­telni köteles, időn kívül végez, és­pedig a­nélkül, hogy ezen szigo­rúan a rendes hivatáson kívüli munka teljesítésében, hivatásának ártalmára lenne, — avval összeütközésbe jönne, vagy hogy azt­ — kinél állandó munkája van, vagy ki által munkája után állan­dóan fentartatik, — anyagilag vagy erkölcsileg károsítaná. Megengedem, hogy a fentebbi és a mellékkereset jogosult­sága érdemében általam vallott elvek alkalmazása nem mindenütt lehetséges, sőt egyes esetekben kizárólag nem alkalmazhatók,­­­­gy nevezetesen az ipar- és kereskedelem terén, hol az érdekeikben veszélyeztetett felek még törvényes védelemre is szert tehetnek, — de határozo­­an állítom, hogy a mellékkereset az ügynökösködés terén mindenkire nézve annyiban szabad és engedélyezett, a­meny­nyiben a kötendő üzlet az ügynökösködő személyhez viselendő bi­zalomnak kifolyása, — és ez utóbbinak alapján érvénye­­síttetik. Szinte hallom az ellenvetéseket, melyek nézeteim ellené­ben érvényesíttetni fognak,­­ de túllévén a táblabirói időknek szűkkeblű felfogásain, én a tisztességes mellékkeresetet és gya­korlatát a hivatalnok által is annyival inkább­­tartom alkalmaz­­hatónak, a­mennyiben nyomorult anyagi sorsánál fogva, családjá­nak fentartása érdemében mostoha körülményei utalják arra, — hogy hivatalán kívül ily tisztességes mellékkeresetek után lásson, — a melyek teljesítése után jövedelmező anyagi haszonból sorsán könnyíthet, — családjának nyomorát enyhítheti Tekintsünk csak a fővárosi tisztviselői körökbe, és meglát­juk, hogy a tisztességes mellékkeresetek elve a tisztviselőnek rész anyagi helyzete által előidézve már eléggé sűrűn alkal­maz­tatik. Nem értem itt azon magasabb rangú tisztviselőket, kik egy­úttal országgyűlési képviselők, vasúti igazgatói tanácsosok, — vagy pénz- és egyéb természetű intézeteknél mellékalkalmazások­­kal és nagyobb összegű mellékjövedelmekkel bírnak; — de értem itt a kisebb rangú hivatalnokokat és családapákat, kik hivatalon kivü­l szabad óráikban nagyobb pénzintézetek, kereskedők és ma­gánzóknál, könyvvitel, levelezés, leírások és más képzettségükhöz mért munkákkal elfoglalva, ezen az úton pótolják azon szükség­leti hiányt, a mely nélkül a fővárosban habár a legszerényebben is, de a hivatalnoki álláshoz mérten, 8—900 frtnyi fizetésből meg­élni teljes lehetetlenség. A fővárosi tisztviselőnek tehát, ha a munkát szereti, ha kellő értelmiség, szorgalom és kitartással bir, — alkalom van adva sorsának némi enyhitésére; —nem úgy a vidéki hivatalnoknak , ki a kereskedelem eleven literétől és mezejétől távol állva, csakis csekély fizetésére van utalva. • Bírunk pedig hazánkban egy ilyen természetű ügynököskö­­­dési ággal, mely a fővárosból kiindulva a vidéki tisztviselőnek is biztosíthat igen tisztességes, és nem tekintélytelen mellékke­resetet. Értjük a sorsjegyek utáni részletjegyek eladását; és­ Az ügynökösködést, az élet-, tűz- és jégkárok elleni biztosí­tások terén. Mindkét üzelem tisztességes jelleggel bír, s senki hivatásá­val nem ellenkezik, és tekintve a hivatalnoknak értelmiségét és bizalmi állását, avval megegyeztethető. Tudtunkkal az elsőbb irányban egy helybeli jóhirnevü pénz­intézet által már kisérlet is létetett e téren, mely kísérletet any­­nyival inkább vagyunk készek pártolni, a mennyiben zikkünk Az I. magyar általános tisztviselői egylet közgyűlése 1873. évi február 16-án. A fen czímzett egylet üzletévi rendes közgyűlése a budai reáltanoda díszteremében ma tartatott meg, még­pedig lefolyásá­ban a sajátszerű viszonyoknak oly képét nyújtotta, hogy a részle­tes leírástól tartózkodnunk nem lehet. Az egész közgyűlés — leszámítva a tárgyilagos tartalmú üzletávi jelentést­­—■ szakadatlan jelensége volt az alapszabályok semminemű respectálásának, jelensége volt az autokrata akarat érvényesítésének. Állításunk helyességét és igazságát az egész terjedelmében leírandó közgyűlés egyes mozzanatai és részletei eléggé fogják indokolni. Féltizenegy órakor Bónis Sámuel legfőbb törvényszéki tanács­elnök és egyleti alelnök az ülést megnyitván, felolvastatott az üz­letévi jelentés, tartalmából annyit vehettünk ki, hogy a pénztári forgalom 300,000 frtra rúgott, és hogy az osztalék mintegy 3 frt 70 krban állapítható meg, a­mely szám a betétek 7%-jának felel meg. Igaz ugyan, hogy minden más has­onnemű intézet, álljon bár az alakulás első évében, mint a pesti osztr. m. kir. egylet helyi választmánya, 10% kamatot juttat illetményeseinek, ámde az igazgatósági hatalomnak máskép tetszett,­­ és minden indokolás, minden módosítási javaslat közlése és kiosztása nélkül egyszerűen javaslatba hozta, hogy az alapszabályok 63. §-sa mellőzendő, és a tagilletékek részbeni befizetése is 10% százalékkal javadalma­zandó. A közgyűlés sokkal rövidebb úton lepetett m­eg ezen al­ap­­szabálym­ódosítással, hogy sem nézeteit rendezhette és érvényesít­hette volna, és igy történt az alapszabályoknak első eclatáns meg­sértése és ignorálása,­­ pedig reális alapon csak oly intézet nyug­­hatik, a­mely önalkotta alapszabályait mindenkor és mindenekben megtartja. Az osztalékkiosztási szemfényvesztés első stádiumán ekkér szerencsésen átesve, következtek az alapszabálymódosítási javas­latok, a­nélkül, hogy valakinek az évi jelentés bírálgatásához hozzászólni eszébe jutott volna, pedig ezt tenni nagyon is sok ok merült fel, mert az igazgatóság újólag kijelentette, hogy az üzlet­ávi jelentést kinyomatni, és a tagok közt kiosztatni semmi esetre nem fogja, szolgálván az egyedül levéltári okmányul. Ennek na­gyobb bizonyságára ünnepélyesen, élő és hangos szóval jelentetett ki a közgyűlés hallatára az igazgatóság részéről amaz eddigelé hallatlan axióma, hogy a választmánynak joga van a közgyűlés elé azt terjeszteni, amit akar. És e hallatlan kijelenésre mit tett a közgyűlés ? zajlott egy kevéssé és elhallgatott, mert hiszen e rettentő szavak felülről jöttek. Szomorú időket élünk tisztelt kortárs urak, midőn saját elvitázhatlan jo­gaink érvényesítésére oly keveset teszünk, midőn engedjük, hogy önön intézményünk sarkalatos pontjai ily k­icsinylőleg zúzassanak szét. E czikk írója igen sok más egylet tagja, sok közgyű­lésen vett már részt , de ily önkényes eljárásnak sem részese, sem tanúja soha nem volt. Minden ilynemű pénzzel foglalkozó intézetnél vagy egyletnél szokáson alapuló törvény az, hogy az évi jelentés, és a mi fő, a mérleg, a tagok között jóval a közgyűlés előtt osztatik ki, mert az intézet vagyoni állását csakis igy ismerhetik meg, a tárgyhoz behatólag csakis igy szólhatnak; egyletünknél azonban ezt követelni eszébe senkinek nem jut, mert nagy az indolentia, pedig szükség volna ám erre, mert czikkünk végén , könnyen bebizonyítjuk, hogy nem minden megy a maga rendje szerint. Az 1872. évi január 28-án tartott évi közgyűlésben Lónyay gróf elnöklete alatt a közgyűlés IV. számú végzésében egyhangú­lag elhatározta, hogy az alapszabálymódosításokat tartalmazó bár­mely magán- vagy választmányi jelentés legalább is 14 nappal a közgyűlés előtt a tagok között kiosztassék, — és daczára e nagyon­­ folyamában kimutattuk azt, hogy a tisztességes és becsületes munka ma már korántsem megszégyenítést, sőt ellenkezőleg álta­lános elismerést és közmegbecsülést arat. Cívis.

Next