Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
58 A munka utáni kereset, ha az becsületes és engedélyezett úton eszközöltetik, érdemmé és aránynyá válik mindenütt, hol a munkát és ennek értékét felfogni, mérlegezni tudják, és ahol a munkát belbecséhez mérten őszintén szeretik. A mellékkereset is, legyen az bármely téren alkalmazva, nem egyéb mint teljesítése oly természetű szolgálatoknak, melyeket egy bizonyos fokú előkészültség, és ennek alapján biztos keresettel ellátott egyén, az említett elsőbbrendű hivatásának szentelni köteles, időn kívül végez, éspedig anélkül, hogy ezen szigorúan a rendes hivatáson kívüli munka teljesítésében, hivatásának ártalmára lenne, — avval összeütközésbe jönne, vagy hogy azt — kinél állandó munkája van, vagy ki által munkája után állandóan fentartatik, — anyagilag vagy erkölcsileg károsítaná. Megengedem, hogy a fentebbi és a mellékkereset jogosultsága érdemében általam vallott elvek alkalmazása nem mindenütt lehetséges, sőt egyes esetekben kizárólag nem alkalmazhatók,gy nevezetesen az ipar- és kereskedelem terén, hol az érdekeikben veszélyeztetett felek még törvényes védelemre is szert tehetnek, — de határozoan állítom, hogy a mellékkereset az ügynökösködés terén mindenkire nézve annyiban szabad és engedélyezett, amenynyiben a kötendő üzlet az ügynökösködő személyhez viselendő bizalomnak kifolyása, — és ez utóbbinak alapján érvényesíttetik. Szinte hallom az ellenvetéseket, melyek nézeteim ellenében érvényesíttetni fognak, de túllévén a táblabirói időknek szűkkeblű felfogásain, én a tisztességes mellékkeresetet és gyakorlatát a hivatalnok által is annyival inkábbtartom alkalmazhatónak, amennyiben nyomorult anyagi sorsánál fogva, családjának fentartása érdemében mostoha körülményei utalják arra, — hogy hivatalán kívül ily tisztességes mellékkeresetek után lásson, — a melyek teljesítése után jövedelmező anyagi haszonból sorsán könnyíthet, — családjának nyomorát enyhítheti Tekintsünk csak a fővárosi tisztviselői körökbe, és meglátjuk, hogy a tisztességes mellékkeresetek elve a tisztviselőnek rész anyagi helyzete által előidézve már eléggé sűrűn alkalmaztatik. Nem értem itt azon magasabb rangú tisztviselőket, kik egyúttal országgyűlési képviselők, vasúti igazgatói tanácsosok, — vagy pénz- és egyéb természetű intézeteknél mellékalkalmazásokkal és nagyobb összegű mellékjövedelmekkel bírnak; — de értem itt a kisebb rangú hivatalnokokat és családapákat, kik hivatalon kivül szabad óráikban nagyobb pénzintézetek, kereskedők és magánzóknál, könyvvitel, levelezés, leírások és más képzettségükhöz mért munkákkal elfoglalva, ezen az úton pótolják azon szükségleti hiányt, a mely nélkül a fővárosban habár a legszerényebben is, de a hivatalnoki álláshoz mérten, 8—900 frtnyi fizetésből megélni teljes lehetetlenség. A fővárosi tisztviselőnek tehát, ha a munkát szereti, ha kellő értelmiség, szorgalom és kitartással bir, — alkalom van adva sorsának némi enyhitésére; —nem úgy a vidéki hivatalnoknak , ki a kereskedelem eleven literétől és mezejétől távol állva, csakis csekély fizetésére van utalva. • Bírunk pedig hazánkban egy ilyen természetű ügynökösködési ággal, mely a fővárosból kiindulva a vidéki tisztviselőnek is biztosíthat igen tisztességes, és nem tekintélytelen mellékkeresetet. Értjük a sorsjegyek utáni részletjegyek eladását; és Az ügynökösködést, az élet-, tűz- és jégkárok elleni biztosítások terén. Mindkét üzelem tisztességes jelleggel bír, s senki hivatásával nem ellenkezik, és tekintve a hivatalnoknak értelmiségét és bizalmi állását, avval megegyeztethető. Tudtunkkal az elsőbb irányban egy helybeli jóhirnevü pénzintézet által már kisérlet is létetett e téren, mely kísérletet anynyival inkább vagyunk készek pártolni, a mennyiben zikkünk Az I. magyar általános tisztviselői egylet közgyűlése 1873. évi február 16-án. A fen czímzett egylet üzletévi rendes közgyűlése a budai reáltanoda díszteremében ma tartatott meg, mégpedig lefolyásában a sajátszerű viszonyoknak oly képét nyújtotta, hogy a részletes leírástól tartózkodnunk nem lehet. Az egész közgyűlés — leszámítva a tárgyilagos tartalmú üzletávi jelentést—■ szakadatlan jelensége volt az alapszabályok semminemű respectálásának, jelensége volt az autokrata akarat érvényesítésének. Állításunk helyességét és igazságát az egész terjedelmében leírandó közgyűlés egyes mozzanatai és részletei eléggé fogják indokolni. Féltizenegy órakor Bónis Sámuel legfőbb törvényszéki tanácselnök és egyleti alelnök az ülést megnyitván, felolvastatott az üzletévi jelentés, tartalmából annyit vehettünk ki, hogy a pénztári forgalom 300,000 frtra rúgott, és hogy az osztalék mintegy 3 frt 70 krban állapítható meg, amely szám a betétek 7%-jának felel meg. Igaz ugyan, hogy minden más hasonnemű intézet, álljon bár az alakulás első évében, mint a pesti osztr. m. kir. egylet helyi választmánya, 10% kamatot juttat illetményeseinek, ámde az igazgatósági hatalomnak máskép tetszett, és minden indokolás, minden módosítási javaslat közlése és kiosztása nélkül egyszerűen javaslatba hozta, hogy az alapszabályok 63. §-sa mellőzendő, és a tagilletékek részbeni befizetése is 10% százalékkal javadalmazandó. A közgyűlés sokkal rövidebb úton lepetett meg ezen alapszabálymódosítással, hogy sem nézeteit rendezhette és érvényesíthette volna, és igy történt az alapszabályoknak első eclatáns megsértése és ignorálása, pedig reális alapon csak oly intézet nyughatik, amely önalkotta alapszabályait mindenkor és mindenekben megtartja. Az osztalékkiosztási szemfényvesztés első stádiumán ekkér szerencsésen átesve, következtek az alapszabálymódosítási javaslatok, anélkül, hogy valakinek az évi jelentés bírálgatásához hozzászólni eszébe jutott volna, pedig ezt tenni nagyon is sok ok merült fel, mert az igazgatóság újólag kijelentette, hogy az üzletávi jelentést kinyomatni, és a tagok közt kiosztatni semmi esetre nem fogja, szolgálván az egyedül levéltári okmányul. Ennek nagyobb bizonyságára ünnepélyesen, élő és hangos szóval jelentetett ki a közgyűlés hallatára az igazgatóság részéről amaz eddigelé hallatlan axióma, hogy a választmánynak joga van a közgyűlés elé azt terjeszteni, amit akar. És e hallatlan kijelenésre mit tett a közgyűlés ? zajlott egy kevéssé és elhallgatott, mert hiszen e rettentő szavak felülről jöttek. Szomorú időket élünk tisztelt kortárs urak, midőn saját elvitázhatlan jogaink érvényesítésére oly keveset teszünk, midőn engedjük, hogy önön intézményünk sarkalatos pontjai ily kicsinylőleg zúzassanak szét. E czikk írója igen sok más egylet tagja, sok közgyűlésen vett már részt , de ily önkényes eljárásnak sem részese, sem tanúja soha nem volt. Minden ilynemű pénzzel foglalkozó intézetnél vagy egyletnél szokáson alapuló törvény az, hogy az évi jelentés, és a mi fő, a mérleg, a tagok között jóval a közgyűlés előtt osztatik ki, mert az intézet vagyoni állását csakis igy ismerhetik meg, a tárgyhoz behatólag csakis igy szólhatnak; egyletünknél azonban ezt követelni eszébe senkinek nem jut, mert nagy az indolentia, pedig szükség volna ám erre, mert czikkünk végén , könnyen bebizonyítjuk, hogy nem minden megy a maga rendje szerint. Az 1872. évi január 28-án tartott évi közgyűlésben Lónyay gróf elnöklete alatt a közgyűlés IV. számú végzésében egyhangúlag elhatározta, hogy az alapszabálymódosításokat tartalmazó bármely magán- vagy választmányi jelentés legalább is 14 nappal a közgyűlés előtt a tagok között kiosztassék, — és daczára e nagyon folyamában kimutattuk azt, hogy a tisztességes és becsületes munka ma már korántsem megszégyenítést, sőt ellenkezőleg általános elismerést és közmegbecsülést arat. Cívis.