Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-02-23 / 8. szám

Előfizetési ár: | A HIVATALNOKOK ÉS SZELLEMI MUNKÁSOK­­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: | Egész évre . . . . 6 írt összes érdekeit képviselő PEST, |­­ Félévre.....................3 frt tt tti | i | ~r~ t | » —r— TVT* W Orszag-Vrt 39. szám | | Negyed évre . 1 frt 50 kr. ; -L _ ^ -Lj ^ I. emelet VII. szám. EgyCS SZAL!l­a 15 kn ^Megjelenik minden vas­árnap egy nagy neg­yedrétíven. h°vá minden tény intézendö-HIRDETÉSEK ■­­ Kéziratok nem­ szolgáltatnak vissza és­­­­ 10 krajczárjával számíttatnak petit- Kiadó tulajdonosok, Vanicek Vincze és Rózsaági Alital. A névtelen közlemények nem vétetnek , soronként _________| Felelős szerkesztő: Rózsaági Antal.­­ ____ vkintetbe II. évfolyam. Pest, 1873. február 23. 8. szám. Az összeférhetlenségi vita. A költségvetés tárgyalásának egyik nevezetesebb momentu­mát képezi azon majdnem elkeseredett vita, melyet a hivatalnokok kérdése átalában és az összeférhetlenségi kérdés különösen előidé­zett. Nem lévén politikai lap, a kérdéshez csak mint culturális és társadalmi kérdéshez nyúlhatunk, és politikai oldalát csak érve­lésként tarthatjuk­­. olvasóink elé. Általános fogalmak szerint és azon tanok alapján, melyek az államélet elveit velünk megismertetik, tudjuk és gyakorlatból is tapasztaljuk, hogy az ellenzék feladata a kormány hatalmát ott, a­hol, és akkor, a­mikor lehet csonkítani, tetteit kifogásolni és állá­sát a mennyire lehet a törvényhozástól függővé tenni. Politikailag jogos, helyes és ildomos-e ezen eljárás ? a fen­tebb érintett oknál fogva nem ide tartozik. Itt csak azt kell kiemelnünk, hogy igazi alkotmányos orszá­gokban a kormányzó párt minden befolyását, minden hatalmát azon férfiú kezében összpontosítja, kit a kormány élére állított, mert meg van győződve, hogy az oly miniszerelnök, a­kinek min­dent a párttól, vagyis annak fejétől kell koldulni, állandó kor­mányt nem képezhet, a gyakori kormányválság pedig nem czél­­szerű eszköz az alkotmányos élet megszilárdítására. Nálunk Ma­gyarországon a dolog másképen van. Nálunk a párt és annak feje, mely nem a miniszterelnök, a kormányzás minden ágába befolyik, és ezáltal a kormány állása nemcsak hányatásoknak van kitéve, de állása administratív te­kintetben is küzdelmessé tétetik. E­ viszonyok között igen természetesnek találjuk, hogy a kormány legalább annyira, a­mennyire teheti, a párttal szemközt igyekszik állását az­által szilárdítani, hogy oly elemeket is hoz a törvényhozásba, melyekről felteheti, hogy törekvéseiben nemcsak hogy nem fogják akadályozni, de inkább segítendik. Ezt mindenki természetesnek találja, a­ki a kormány küz­delmeinek természetét ismeri, és a ki tudja, hogy gyakran a leg­­üdvösebb njitás is kudarc­ot vall azért, mert a törvényhozás nem minden tagja ismeri a közigazgatás agendáit. De nézzük most már a dolgot személyes, vagyis polgári szempontból. Felfogásunk szerint a hivatalnok, midőn elfogadja kineve­zési okmányát és leteszi esküjét, nem mond le azon jogokról, me­lyek az egyéni, a polgári szabadság összegét képezik. Az alkotmá­nyosság fogalma szerint, nem létezik oly kötelesség, mely ezen jogokkal összeütközésben volna. A választó és megválaszthatási képesség a szabad polgár leg­sarkalatosabb jogát képezi. A hivatalnokoskodás azonkívül, hogy bizonyos nemét a szerződésnek képezi, mégis oly kötelességeket involvál, melyek szemben azon ténynyel, hogy az állam mint souverain hatalom felsőbbségi jogokat gyakorol, áldozatokat is követel. Hol létezik tehát azon jogfilosófia, mely szerint ki lehetne sütni, hogy a hivatalnok azért, mert mint hivatalnok a fizetési vi­szonyon kívül alárendeltségi kötelességet vállal magára, elveszti a szabad polgár legszebb jogát ? És váljon az incompatibilitás ellene, nem látnak-e anomáliát abban, hogy ép azok zárassanak ki a törvényhozásból, kik legin­kább vannak hivatva valamely törvény életrevalóságát, gyakor­lati szempontból megítélni? E­gészen más kérdés az, hogy váljon jogosítva van-e valaki kettős fizetést húzni az államtól akkor, midőn szolgálati minősége csak egy irányban veszi igénybe idejét, munkáját. A képviselői állás azonban e tekintetben is kivételt képez, mert míg egyrészről a törvényhozás ülésszaka évenként csak öt hóra terjed ; másrészt majdnem lehetetlen feltenni, hogy, azon hi­vatalnok, a­ki egyszersmind képviselő is, annyi időt ne bírna sza­kítani, hogy miként maga a miniszer legalább néhány órát hiva­talában tölthessen. De ha nem is tölthetne, ez nem alterálhatja azon elvet, hogy a hivatalnok, kötelezettsége körén kívül — szin­tén alkotmányos polgár, a­kinek jogait a kormány és törvényhozás egyaránt kötelesek tisztelni. Nagy különbség van az alkotmányos tisztviselő és az absolutismus hivatalnoka között, és a­ki a kettőt egy mérleg szerint mérlegezi, az az összeférhetlenségi vitában már csak azon oknál fogva sem vehet részt, mert az ő felfogása össze n­e­m f­é­r az egyéni jog és a polgári szabadság fogalmával. Hivatal és mellékkereset! Ne ütközzék meg senki czikkemnek feliratán, — mert tekin­tettel a hivatalnoknak mai anyagi helyzetére, és azon körülmény­re, hogy zilált országos pénzügyi viszonyainknál fogva, az említett helyzetnek javulására igen csekély a remény és kilátás; — a megpendített tárgy nemcsak hogy korszerű, — hanem ennek tü­zetesebb megbeszélése a hivatalnoknak anyagi érdekében, ma már felette szükséges is. — Jelen századunkat nemcsak hogy a munka kiválóan vezéreli, de ha a jelen században kivívott bármely irányú fejlődési eredményeken végig tekintünk, — meg fogunk győződni arról, hogy minden egyes természetű vívmánynak keletkezési for­rását újból csakis a munka és ennek sikerére lehet visszave­zetni. — Ma a munka, legyen az bár terhes, bokros vagy önfeláldozó, — józan gondolkozásu ember előtt semmi megszégyenítőt nem tartalmaz, annál kevésbé pedig akkor, ha a választott munkakere­set azon fokú értelmiség és előkészültséggel találkozik, a­mely­­lyel egyetemben értékesítve gazdag és háladatos eredményeket szüleményez.

Next