Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-20 / 16. szám

Előfizetési ár: E­gész évre . . . . 6 frt F­élévre...........................3 frt N­egyed évre . 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 10 krajczárjával számíttatnak petit­­soronként. A HIVATALNOKOK ÉS SZELLEMI MUNKÁSOK ö­sszes érdekeit képviselő HETI­ KÖZLÖNY. Megjelenik minden vasárnap egy nagy negyedrétíven. Kiadó tulajdonosok: Vanicek Vincze és Rózsaági Antal. Felelős szerkesztő: Rózsaági Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: PEST, Ország-xxt 39. szám I. emelet VII. szám. hová minden küldemény intézendő. Kéziratok nem szolgáltatnak vissza és névtelen közlemények nem vétetnek tekintetbe. II. évfolyam. Budapest, 1873. ápril 20. 16. szám. A hivatalnok mint politikai tényező. A képviselő urak, kik az államhivatalnokról csak úgy szoktak beszélni, mint régente a páriákról, a fehér rabszolgák­ról, nemcsak hogy a rohanó idő hatalmát, a korszellem hódítá­sait és az egyéni és társadalmi szabadság térfoglalását ignorál­­ják , de ignorálják egyszersmind a politikai élet működésének alapfeltételeit. A legnagyobb államférfiak lángelméje sem bír mindig sikeresen megküzdeni a viszonyokkal és az egyes érdekek machi­­natiojából keletkező akadályokkal, és onnét magyarázható azon idegenszerűnek látszó tünemény, hogy még oly szellem is mint Napóleon, vagy oly vasakaratú hatalmak, mint nagy Péter orosz czár, avagy Frigyes porosz király is, az associatio szelleméhez folyamodtak, hogy terveiket az akadályok ellenére is kivihessék. M­inden uralkodónak kisebb nagyobb mértékben van egy látható activ serege és egy látszólagos passiv, de azért titokban nagyon is tevékeny úgynevezett passiv armádiája, mely állni szokott senatorokból, titkos tanácsosokból, kamarásokból és más oly dignitásokból, kik jó fizetést húznak az állam pénztárából, a­nélkül, hogy az államnak szolgálatot tennének. E­zen urak szolgálata egyedül az uralkodó rendelkezésére állanak , és ha véletlenül az uralkodó érdeke összeütkö­zésbe jönne az állam érdekével, ezen urak bizonyára nem az állam, hanem uruk és parancsoljuk részén találhatók, minthogy az érdekközösség itt pontosul össze. Ö­nkényt értetődik, hogy ez csak absolut rendszerrel kor­mányzott országokban történhetik, a­hol a politikai élet szálai nem a nyilvánosság, hanem az udvar sűrűen redőzött és gondosan őrzött termeiben szövődnek. E­gészen más az alkotmányos államok kormányzási rend­szere, mely a politikai harertér nyílt mezején küzd az állam, a honpolgárok összegének jólétéért és a különleges érdekeket figye­lembe csak annyiban veszi, a­mennyiben az önérdek kiegészítő részét képezi. C­salatkoznánk azonban, ha azt hinnők, hogy alkotmányos államban a sült galambok mindenkinek a szájába repülnek. K­orántsem ! I­tt is emberek állnak egymással szemközt, elveiket, melye­ket jóknak hisznek, érvényesítendők, de azon különbséggel, hogy itt nem titkos machinatiok, hanem a pártküzdelmek sora­koztatják a harczosokat és a czél nem szentesíti az eszközöket, azaz csak megengedhető eszközök alkalmaztatnak és a törvény mindenki irányában egyformán gyakorolja souverain hatalmát. I­gen természetes tehát, hogy azon párt, melynek elvei ér­vényre jutottak, azon igyekszik, hogy harc­osait minél nagyobb contigentben állíthassa csatarendben, nehogy meglepetések esetén nyomtalanul elsodortassék a harcztérről. P­olitikai érettség mellett nem lehet azon megütközni, hogy a­lkotmányos kormány is a hivatalok osztogatásánál a politikai irányt is szem előtt tartja, mert habár a hivatalnok nem is vehet részt minden politikai tusában, még­sem tagadhatjuk, hogy egyes politikai cselekményekben a hivatalnok is hathatós befolyást gyakorol, és így a kormánynak nem lehet, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 15—20000 hivatalnok sokszor igen nagy zavart okozhat.­gy például a választásoknál, midőn valamely kiváló egyé­niség meg — vagy meg nem választása, nemcsak kormány, de politikai válságot is idézhet elő. N­álunk ugyan azt hiszik a miniszterek és a képviselők, hogy a hivatalnok, miután szolgálatban van, munkájának fizetése fejében még politikai megyőződését is szabad rendelkezésre bo­csátotta, és ezen tévhitből kiindulva, csak azon hivatalnokok poli­tikai meggyőződésével törődnek, kik egyszersmind képviselők is, pedig sokszor egy számtiszt, vagy fogalmazó, a választások alkal­mával sokkal nagyobb szerepet visz, mint a miniszteri tanácsos, a­ki csak bársony pamlagon szokott korteskedni — négy­szem­közt. E­zeket előre bocsátva, lehetetlen hogy szemrehányólag ne emlékeztessük tiszttársainkat azon abnormis álláspontra, melyet eddigelé a választások alkalmával elfoglaltak. M­ég oly választókerületekben, hol a hivatalnokok képezik a szavazatok többségét, soha eszükbe nem jutott, hogy a válasz­tandó képviselővel kötelező fogadást tétessenek arra nézve, hogy a legislatívában a hivatalnokok érdekében szintén tegyen valamit. M­inden osztálybeli választó, t. i. az olyan, a­ki öntudato­san gyakorolja választási jogát, hacsak megközelítőleg is már előre foglalkozik azon tevékenységgel, melyet a képviselő ki fog fejteni, és az önfenntartási ösztön, valamint a társadalmi rend, az egyéni szabadság és a jogegyenlőség sarkalatos elveinél fogva azon igyekszik, hogy a megválasztandó törvényhozó megválasz­tatása előtt nyilvánítsa az irányt, melyet követni akar és kö­vetni fog. L­átjuk ezt az úgynevezett politikai programmokból, melyeket a képviselőjelöltek el szoktak mondani és gyakran nemcsak egyes osztályok, de egyes emberek érdekeinek előmoz­dítását is hangsúlyozzák. A­nnál meglepőbb tehát, hogy nálunk a képviselőjelöltek­nek ép oly kevéssé jutott eszökbe, a hivatalnokok érdekeinek előmozdításáról említést tenni, mint nem jutott eszökbe a hi­­vatalnokválasztóknak, hogy a képviselőjelöltet erre ösztönözzék.­edig a hivatalnok nemcsak, hogy honpolgár, családapa és a társadalom tagja, de mint kormányközeg, és még inkább mint államszolga politikai tényező is, a­kinek politikailag nem­csak passiv, de activ joga is van. M­indenesetre jó lesz, ha erről kissé nyugodtan gondol­kozunk és a kérdést némelykor szellőztetjük. Sajóvölgyi.

Next