Magyar Hivatalnokok Lapja, 1874 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1874-08-02 / 31. szám
Budapest, 1874. augusztus 2. 31. szám. III. évfolyam. MAGYAR Előfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt — kr. Fél évre .... 3 . — , Negyed évre . . . 1950 „ Egyes szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 10 kr.-val számíttatnak petitsoronként. Kéziratok nem szolgáltatnak vissza és névtelen köztemények nem vétetnek tekintetbe. fi HIVATALNOKOK ÉS SZELLEMI MUNKÁSOK összes érdekeit képviselő HETI KÖZLÖNY. Megjelenik minden vasárnap egy nagy negyedrétiven. ■ %r-------------------——--------g Szerkesztőség : PEST, aldonasor 19. sz. 2. em. VI. sz. Kiadóhivatal: IX. kerület nagy főutcza 11. szám, ahova egyúttal az összes kéziratok és a lap szellemi részére vonatkozó adatok küldendők. Felelős szerkesztő : Rózsaági Antal. Főmunkatárs: Tamássy Gyula. TARTALOM. Délmagyarországból. Az adórendszerről. Tisztviselői egyleti és intézeti ügyek. Levelezés. Heti krónika. Tárcza (Egy titkos társulat). Hivatalos rovat. Szerkesztői mondanivalók. Bankkimutatás. Hirdetések. Lapunk dús, vegyes tartalmú s költséges kiállítású második félévi folyamára még mindig kérünk és fogadunk el előfizetést. Előfizetési ár: Egy évre..................6.— Félévre.......................3.— Negyed évre .... 1.50 Lapunk kiadóhivatala Budapest, IX. kerület nagy főutcza II. sz., miért is a lap összes szellemi és anyagi részére vonatkozó megkeresvényeket, kéziratokat, előfizetéseket, reclamációkat, vagy bárminemű panaszokat ide kérünk czímeztetni. Az előfizetési pénzeket kérjük posta utalványok által beküldeni. Mindazon. előfizetőink pedig, akik még hátralékban vannak, szíveskedjenek a számadások bezárhatása végett számlalapjaikat mielőbb tisztázni. Adótörvényeink ugyan még igen hiányosak, tekintve legalább azok egyik osztályát t. i. a földadót s annak szabályozását, kétségtelen, hogy az még igen, igen sok kívánni valót nélkülöz. Határozott törvényünk erre nézve még vajmi kezdetleges, s csak is miniszeri rendeletek után lehet indulnunk s azokban böngésznünk, hogy azon tömkelegben, melyet a régi, részint fenálló, részint megváltoztatott vagy megszüntetett szabályrendeletek képeznek, eligazodhassunk. Egyik ily rendelet követi a másikat s kérdés, vájjon az életbe léptetett újabb jobb-e, pótolja-e a másikat? Hogy többet fel ne említsünk, legyen elég felhoznunk legújabb időben a pénzügyministérium által valamennyi pénzügyigazgatósághoz intézett azon körrendeletét, mely a vasútvonalak földadó-kötelezettségére vonatkozik. Már, hogy a pénzügyministérium ennek kibocsátása, a képviselőház pedig az illető törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, mely szempontból indult ki, nehezen volna ugyan megfejthető, ha nem tudnók azt, hogy a mostani válságos idők alkalmával megragad minden eszközt, mely bármi csekély jövedelemre nyújt reményt; utaink, országos közutaink mentesek a földadó alól; már hogy a képviselőház bölcs belátása szerint a vaspályákat nem mint a legtökéletesebb közlekedési eszközt, nem mint közutat vette szempont alá, hanem a földet s az utat, melyen a pálya szalad, termőnek tekintvén, kimondotta, hogy azon gazdászatilag használható, de más módon használt s ennélfogva megadóztatás alá eső földterületek fogalma alá sorolandó, melyek után a földadó tényleg beszedendő; csakis annak vagyunk hajlandók tulajdonítni, hogy mint legtöbb esetben, a szőnyegen forgó ügyön átesni óhajtván, azt beható vizsgálat tárgyává nem tevék. E szerint tehát a pénzügyministérium által is kimondatott, hogy „földadó alá tartozóknak tekintendők a vaspályás sinut kiegészítéséhez és jó karban tartásához — a sinuthoz vízirányos vagy egyenfektű két oldalhoz s ha az a vasút töltésen épült, a két oldalhajlathoz s az út és töltés két oldalán futó vízlevezető árkokhoz, valamint az időnkint szükséges földanyag kiemelésére szolgáló u. n. kvibikigödrökhöz, végre a vasúti épületekhez tartozó udvarokhoz elfoglalt területrészek, szóval az egész pályatest, az épülethelyek egyedüli kivételével“. Már hogy aztán ez, például az udvarokhoz elfoglalt területek megadóztatása, hogy s miként egyeztethető össze a földadóról szóló 1868-ik évi XXII-ik törvényczikk 3-ik §-ának b), s a törvényjavaslat c) pontjával, hol az udvarok földadómenteseknek mondatnak ki, azt a képviselőház bölcs, vizet s olajat összeegyeztethető genialitására kell bíznunk. De különben nem az a célom, hogy e törvényjavaslatot, a földadó-törvényt s az erre vonatkozólag kibocsátott egyes rendeleteket vizsgálnám — s taglalgatnám, minthogy ezt bővebben s alaposabban kifejteni más alkalommal kívánom, — hanem az, hogy, miután a tényen már nem segíthetünk s az illető vasutak ez adót fizetni kénytelenitvék, egy javaslattal s jó tanácscsal kívánnék csak szolgálni azoknak, miképp mily módon válnék lehetségessé az, hogy ezen általuk fizetendő adó némileg tűrhetőbbé változtattassék. Köztudomású dolog ugyanis, hogy hazánk, főleg pedig Délmagyarország erdőségekben, fákban igen szegény, s hogy főleg e faszegénységnek s fairtásnak tulajdonítandó leginkább az utóbbi években oly gyakorta mutatkozó szárazság s az ennek folytán évről évre megújuló drágaság, s hogy ha e fairtást és pazarlást még továbbra is folytatjuk, égalji viszonyaink tökéletes átváltozásnak mennek eléje; tudjuk továbbá, hogy például Sopron megyéből előbbi időkben a külföldre szállított gyümölcsből milliónyi jövedelmet hoztunk, mig az most alig pár ezer forintra rúg; nem segithetnénk-e e bajon az által, ha amaz ezrekre menő kölföldeket, melyek vasutaink két oldalán jelenleg parlagon hevernek, fákkal, gyümölcsfákkal ültetnék be, melyek gondviselését pálya őreinkre bizhatnók s nem-e egyik jövedelmező üzletágunk, melynek fejlődésére a legjobb előföltételekkel bírunk, uj lendületnek indulna? S ha gyümölcsfákat ültetünk a töltés két oldalába, nem csak hogy jövedelmet nyer az illető vasút, de a fák gyökereikkel a töltést is mind erősebben összetartván, eleje vétetnek azok