Magyar Holnap, 1976. március-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1976 / 7. szám

8. oldal MAGYAR HOLNAP HÓKA ERNŐ: A NAGY PER Kedves Olvasóink, ígéretünktől eltérően a jelen számban nem folytatjuk a volt tartalékos tiszt följegyzéseinek közlését, mert a Nagy Per c. könyv nyomdai kivitelezése már előrehaladott állapotban van és így a mai részlet közlésével a Magyar Holnap befejezi a szemelvények közlését. Úgy gondoljuk, akkor járunk el leghelyesebben, ha a jelen számban ismét visszatérük a Corviz-közi feljegyzések ismertetéséhez. Szemelvények: 6. rész. Pongrátz Ödön naplójából ...Amikor fölértünk mondják a társaim, hogy a Valéria kávéház melletti háztetőről állandóan tüzelnek ránk. A fiúk is már többször visszalőttek, de eredménytelenül. Magam is megfigyeltem a helyzetet és valóban egy golyószóró lehetett igen jó fedezékben, mert sehogy sem tudtuk elhallgattatni. Teljesen sötét volt, szinte semmit sem lehetett látni, csak a ház elmosódó körvonalait. Azt mondtam a társaimnak, hogy most már kár odalövöldözni nekünk, mert úgy látom, hogy úgy sem tudjuk kifüstölni, így ne lövöldözzünk hiába és főleg ne fedjük fel magunkat, ne mutassuk, hogy itt vagyunk. Nem sokkal később az Üllői út sarkáról egy OTP üzletből, ami még az este leégett egy szárnyasbomba felgyújtása miatt, az üszkös nyomok még most is füstölögtek és itt-ott kisebb lángok is lobbantak, hirtelen megszólalt egy ellenséges géppuska. A géppuskás igen jól tudta lenni a villanyrendőr mögötti házat és főleg annak a háznak a sarkát, ahol igen sok harcosunk volt. Ezért teljes erővel ennek a géppuskának az elhallgattatására koncentráltunk. Mind a négy utcára néző ablakban felálltak az öregebbek puskáikkal és egy géppisztolyos is, azzal az elhatározással, hogy amikor újra felvillanik a géppuska torkolattüze, akkor össztüzet adunk le rája — a torkolattűz felvillanásától kb. egy méterrel hátrább. Úgy is történt, mihelyt ismét megszólalt a géppuska a mieink minden tüzelési jelszó nélkül végigropogtatták fegyvereiket és utána azonnal mindenki bebújt az ablakok mögé, nehogy a szemben lévő házakból valami meghúzódott ÁVH-s idepörköljön egy sorozatot. Úgy éreztem, hogy a mi sorozatunk eredményes volt, mert azonnal elhallgatott a géppuska. Már éjfél felé járt az idő. Beosztottam az éjjeli szolgálatot és a többieket lefekvésre és pihenésre parancsoltam azzal az indoklással, hogy nem tudjuk, hogy mit hoz a reggel, így volt helyes, a fiúk jót pihentek. Már pirkadatkor mégis jött az első három tank, mert akkor már legkevesebb hármasával jártak. Hát uram Isten azt a puskaropogást, amit az én “fiaim" ott végeztek, nem volt mindennapi látvány. Én magam is kidobtam két benzines üveget, de nem értem el találatot. Sajnos a másik benzines harcos is eredménytelen maradt. A nagy lövöldözésnek az lett az eredménye, hogy az egyik igen jó harcosom könnyebb sérülést szenvedett, nem is a visszalőtt puskagolyóktól, hanem az egyik golyó az ablakredőny tartóvasát találta el és abból szilánkok repültek széjjel és azoktól a szilánkoktól sebesült meg a jobb karján, az ádám csutkáján és egy kis karcolást a fülén is lehetett látni. A tankok elrobogtak a Rákóczi tér irányába én pedig azonnal szaladtam a sebesülttel az orvoshoz, aki igen készségesen és szakszerűen elsősegélyben részesítette, de közölte velem, hogy nincs oltóeszköze. Kért, hogy hozzak valahonnan, mert anélkül még érzésteleníteni sem tud. Később arra kért, hogy egyik barátjának vigyek el egy kevés élelmet, mert nagy családja van és nincsenek ellátva élelemmel. A barátja szintén orvos és biztos kölcsönöz neki egy fecskendőt. Úgyis volt a doktor csinált egy kis élelmiszer csomagot és egy 5 literes demizsonban bort öntöt. A csomagot én még kiegészítettem egy kis sonkával a mi készletünkből. A másik orvos, akihez küldött dr. Mécs Imre főorvos volt, aki a József Körút 67-es házban lakott. Amikor dr. Lévay közölte velem a nevet, azonnal megkérdeztem, hogy dr. Mécs Imre nem rokona-e Mécs László papköltőnek. De igen, volt a válasz. Te talán ismered? Igen feleltem Mécs László papköltő Észak- Erdély visszacsatolása után járt Erdélyben a negyvenes években és járt az én szülővárosomban Szamosújváron is. Egyszer vendég is volt nálunk, apám házánál, aki a visszacsatolt Szamosújvár polgármestere volt. Költészete nagy hatást tett rám. Főleg az a verse maradt leginkább meg gondolataim között, amelynek a címe valahogy így szólt: Ezekért a fiúkért valaki felelős. Most is el kellene mondania valakinek ezt a költeményt — ugyebár doktor úr? Amikor ezt elmondtam dr. Lévaynak, halkan odasúgta, kérlek mond meg Imre barátomnak, hogy vezessen hozzá, mert ő is ott van. Megköszöntem a doktor bizalmát és nagy buzgalommal szaladtam föl a mi emeletünkre és a mi élelmünkből még hozzá tettem a csomaghoz. Megfogtam a kis bőröndöt és a demizsonyt és fegyvertelenül szaladtam le a lépcsőkön, hogy mihamarább találkozhassam Mécs László papköltővel. A biztonság kedvéért magammal hívtam Gergely öcsémet személyem fedezésére. Az úttesten át kellett szaladnom, mert a 67-es szám a Körút másik oldalán volt, vagy kétszáz méterrel feljebb. Minden baj nélkül jutottam át a Körút másik oldalára, Gergely tisztes távolságból követett. Ahogy a másik oldalon húzódunk felfelé, látom, hogy az egyik ház udvarán nagyobb tömeg várakozik. Megkérdeztem az embereket, hogy mire várnak? Mondták, hogy kenyérre, mert itt pékség van az udvaron, de a kenyér már elfogyott és most a zsemlét osszák széjjel a népnek. Látták, hogy forradalmár vagyok, előre engedtek és én is vettem egy tucat zsemlét, hogy azzal is szaporítsam csomagomat és már szaladtam is tovább. Gergely öcsém ott lemaradt, mert jött egy egyenruhás ember és visszhívta a másik oldalra. Hamar felszaladtam a lépcsőn és csengetésemre máris nyitották az ajtót. Amíg én az úton voltam dr Lévay áttelefonált nekik, hogy jönni fogok és nyugodtan és bizalommal fogadhatnak. Amikor mindent kipakoltam a kisbőröndből és átadtam dr. Lévay kis céduláját, hogy milyen gyógyszereket, injekciós felszerelést és még egy kis jódot kapjak, hogy azt visszavigyem dr. Lévaynak. Ez alatt a másik szobából bejött dr. Mécs Imre két nagy lánya is. Bemutatkoztam nekik és mondtam, hogy tudom, hogy itt van Laci bátyám is, ha megengednék szeretnék pár percet beszélni Vele. Hogyne, hogyne nagyon szívesen hangzott a kedves válasz. Lévay doktor már biztosan megmondta, hogy ki vagyok és azzal bevezettek egy belső szobába, ahol Mécs László pap-költő megtört arcára alig ismertem rá. Amikor öccse dr. Mécs Imre bemutatott, elmondtam Mécs Lászlónak is, hogy hogyan találkoztunk Szamosújváron és azt is elmondtam, hogy mennyire hatottak rám akkor versei, azóta is nagy tisztelője vagyok. Akkor szólalt meg Mécs László: Szamosújvár-Szamosújvár, mennyi szép emlék fűz engem ahhoz a kisvároshoz. Mivel nem akartam sokáig maradni, máris búcsúztam. Kezet nyújtott és magához ölelt, megfogta a fejemet és megkérdezte: Hogy állsz a jó Istennel édes fiam? Köszönöm szépen Laci bátyám, rendben volt a válaszom. Ezzel kikísért az ajtóig, ahol már az egyik lány várt a kis bőrönddel. Mécs László ott ismét megfogta a fejem és megáldott. Az a pár jó szó és a személyes találkozás emléke Mécs Lászlóval új erőt adott nekem a további harchoz, küzdelemhez. Boldogan szaladtam le a lépcsőn, hogy láttam, beszéltem Vele és megáldott, áldását adta reám a pap-költő. Ő az igaz ember, akit mindig nagyon tiszteltem. ...Szemcsésen visszaérkeztünk a Lévay lakásba. Hazafelé menet betértünk egy gyógyszertárba. Onnan is hoztunk magunkkal gyógy és kötszereket. Amikor kipakoltunk a bőröndből, akkor láttam, hogy az injekciós készlet hiányzik. Kérdem Gergely öcsémtől és a társától, hogy hol van? Azt válaszolták, hogy ők sem tudják. Sajnos a nagy kapkodásban ott maradt a gyógyszertárban. Ezen most már nem értünk rá spekulálni, mert ismét jöttek a tankok és nekünk azonnal fel kellett szaladnunk a helyünkre. Felérve ismét nagy lövöldözés fogadott és repültek a benzines üvegek is. Az egyik benzines üveg telibetalálta a tankot, most már csak gyújtást kellett utána küldenünk. Gergely megfogott egy kézigránátot, kibiztosította és kidobta. Nagyon örültünk, amikor láttuk, hogy a gránát eltalálta a tankot, de hamarosan elszomorodtunk, amikor láttuk, hogy korai volt az örömünk, mert a gránát nem robbant fel. Amikor a tankok elmentek ebédfőzéshez kezdtünk, Gergely öcsém új embere, akiről menetközben megtudtuk, hogy foglalkozására nézve autóbusz-kalauz, átment a szemben lévő hús üzletbe és onnan hozott magával egy jó darab húst és egy láda zsírt, amelyet átadtunk dr. Lévaynak, hogy azzal főzzenek a ház lakói számára. Körülbelül egy félóra múlva, amikor ismét a Lévay lakásban voltam, nyugtalanságot vettem észre az egész családon. Igen furcsán viselkedtek. Megkérdeztem őket, hogy csak nincs valami baj? Vonakodva mondták, hogy baj még nincsen, csak lehet. Itt ebben a házban lakik egy fiatalember is családjával. A fiatalember a honvédségnél szolgál és úgy tudják, hogy valami bizalmi pozíciót tölt be. Nem sokkal ezelőtt itt volt a lakásban és telefonált a laktanyába a parancsnokának, hogy itthon van és itthon marad, mert nem tud bemenni a munkahelyére, mert a ház előtt harcok vannak. Amikor közölték velem az esetet, látszott rajtük, hogy nagyon félnak és kértek arra, hogy nehogy megmondja azt, hogy ők elárulták nekem az esetet, mert az illető bajt csinálhat nekik az esetből. Arra is nagyon megkértek, hogy ne bántsuk a fiatalembert, mert családja van. A kisgyermeke még csak fél éves és máskülönben is nagyon rendes fiú. Megígértem, hogy humánusan járok el. Magam mellé vettem két igen megbízható fiatal harcosomat és bementünk a fiatalember lakásába, hogy felelősségre vonjam őt és megkérdezzem, hogy kinek és mit telefonált. Amikor beléptünk a fiatalember lakásába, rajta kívül még másik öt férfi tartózkodott ott. Valamennyien a ház lakói voltak. Az ott lévő férfiak szintén nagyon kértek bennünket, hogy ne bántsuk, mert apró gyermeke van és - mondották - ők igazolják, hogy nem tagja az ÁVH-nak, hanem csak katona és máskülönben is nagyon rendes ember. Már az gyanús volt nekem, hogy mielőtt egy szót szóltam volna, már így igyekezték menteni az illetőt a többiek. Kérdésemre, hogy kivel beszélt telefonon, azt válaszolta, hogy a laktanyát hívta fel, ahol szolgál és a parancsnokával beszélt. Csak azt mondta neki, hogy miért nem tud bemenni szolgálatba, de ha valamit esetleg akarnak tőle, akkor ő itthon megtalálható. Erélyesen léptem fel vele szemben és vésztjóslóan megkérdeztem azt, hogy biztos, hogy mástt nem mondott? Esküdözött égre-földre és a gyermekére, hogy semmi mást nem mondott. Nem volt semmi biizonyítékom ellene így nem tudtam, talán nem is akartam lefogatni. De a többiek jelenlétében kihangsúlyoztam: Ha elárult bennünket, hogy itt vagyunk, akkor ő lesz az első a házban, aki golyót kap a fejébe. Ezzel visszamentünk fel az emeletre, majd elrendeltem az előkészületeket az esetleges elvonulásra az épületből... folyt . 1976 Szeptember hó.