Magyar Holnap, 1978 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám

4. oldal RÖVID KÜLPOLITIKAI ÖSSZEFOGLALÓ... Fából vaskarika... Nem kis zűrzavart okozott Carter elnök legutób­bi sajtókonferenciáján elhangzott azon kijelentése, hogy a Palesztíniai Haza (Palesztin Homeland) nem jelent független Palesztíniát­­ az ő értelmezé­sében. Szadat azonnal reagált erre a nem túl bölcs kijelentésre és kifejtette, hogy ő, és rajta kívül min­den értelmes ember a Haza alatt bizony független országot ért és ő továbbra is ragaszkodik azon köve­teléshez, hogy a Palesztin népnek független hazát kell biztosítani. Szadatot kétségtelenül az a felismerés vezette néhány héttel ezelőtti történelmi lépésére, hogy el­ment Jeruzsálembe (az oroszlán barlangjába) hogy Egyiptom számára már csak ez az egy járható út ma­radt, figyelembe véve a sorozatos szovjet árulást, amely miatt Egyiptom három háborút veszített el Izrael ellenében , szovjet segítséggel. . De az is befolyásolhatta Szadatot, hogy az Egyesült Államok minden körülmények között - még saját érdekei ellenére is - támogatja Izraelt az arab világ ellenében, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy életszükséglet számára az arab olaj. De azt is fel kel­lett ismernie Szadatnak, hogy mindannak ellenére, hogy nyilvánosságra került miszerint Dayan szemé­lyesen rendelte el a hatnapos háború idején az Ame­rikai kémhajó a Liberty lehetetlenné tételét, amely akció során 34 ameikai katona halt hősi halált. És ezek ellenére Dayan­ úgy jár-kel Amerikában mint­ha mi sem történt volna. Sőt egészen biztosan az sem kerülte el Szadat figyelmét, hogy a még érvény­ben levő elfogatási parancs ellenére sem fogatták le Begin izraeli miniszterelnököt Angliában (pedig 40.000 font vérdíjat tűztek ki fejére, akkor, amikor egységével felrobbantotta a Dávid király szállodát, ahol több mint hetven angol katona halt hősi halált) sőt egy világhatalom államfőjének kijáró tisztelettel fogadta őt a mai Anglia miniszterelnöke. Szóval Szadat valóban elmondhatja, hogy­ min­dent meggondoltam és mindent megfontoltam. Az egyiptomi-izraeli tárgyalások pedig sok-sok zökkenő­vel bár, de mégiscsak haladnak előre. Carter elnök, bár az izraeliek kérték rá, hogy ne avatkozzon bele a tárgyalások menetébe kilenc napos útja alatt mé­gis talált lehetőséget arra, hogy Husszein királlyal és Szadat elnökkel is találkozzon (ez az utóbbi nem volt benne az eredeti útitervben) Szadat és Carter azonban a találkozó után közös nyilatkozatban hoz­ták nyilvánosságra álláspontjaik egymáshoz való kö­zeledését. Az ellenzéki arabok pedig (a Szovjetunió uszítá­sára) továbbra is ellenzik Szadat munkáját, különö­sen azóta erősítve fel hangjuk­at, amikor Karácsony napján üres kézzel ment Begin Egyiptomba. Azóta még egy újabb incidens történt. A sinaiban újabb zsidó telepesek jelentek meg, akiket végülis­­ Szadat felháborodására - eltiltott az izraeli kormány új te­lepülések létrehozásától. A Szovjetunió pedig tovább uszít és közben la­pít a közelkeleti ügyben. Hamarosan újabb szovjet ellenlépéstől tartanak a szakértők, ami nem lesz - szerintük - föltétlenül háborús aktus (hiszen a szov­jet hadseregnek több mint kétszáz zsidó származású tábornoka van) de mindenesetre legalábbis hátrál­tatni fogja az egyiptomi-izraeli megegyzés lehetősé­gét. Iránban újabb óriási üzlet lehetősége várta az elnököt, amit ki is használt mindkét fél. Irán újabb csodafegyvereket rendelt, Amerika pedig több olajat kap Irántól a jelenlegi áron. Ott találkozott Husszein jordánia-i királlyal is Carter és próbálta rávenni a királyt a kairói konferenciához való csat­lakozásra. Indiában szintén örömmel fogadták az elnököt, aki “nagylelkűségében­ még alapanyagot is ígért Indiának atomerő telepeihez. Desai miniszterelnök moszkvai útjával jobb belátásra bírta az amerikai adminisztrációt. Saudi Arábiából Franciaországba menet szakí­totta meg útját az elnök Asszuán­ban a Szadattal való találkozás érdekében. A megbeszélések végén Szadat és Carter közösen hívták fel telefonon Begint. Párisban a francia elnökkel egymást támogat­ták, bár Giscardnak nagyobb szüksége van Carterra, mint megfordítva. Jövő tavasszal ugyanis országos választások lesznek Franciaországban és annak elle­nére, hogy a népfront alkotóelemei a szocialisták és a kommunisták egyenlőre kétfelé húznak Giscard helyzete mégis bizonytalan. És, ha a gaullisták és Giscard végülis nem találnak egymásra úgy bizony földcsuszamlás lehet Franciaországban. A legfontosabb megálló mégis a brüsszeli volt, ahol a NATO helyzetét erősítette meg az elnök, ko­rábbi ígéretei ellenére, de a mai követelményeknek megfelelően. Reméljük ezen felerősítés után a NATO továbbra is betölti azt a hivatását amiért lét­rehozták, sőt túllépi azt és nemcsak elrettentő erőt képvisel majd mint eddig, hanem olyan nyomást fog a Szovjetunióra gyakorolni, hogy az feladni kényszerüljön világhatalmi terveit, első lépésként a rabnemzeteket. ---------XXX---------­ A világjáró... Kétségkívül megerősítette belső helyzetét Car­ter elnök kilenc napos (fél) világkörüli útjá­­val, amely a siker jegyében zajlott le. Lengyel­­országban valóban örömmel fogadták az elnököt, nemcsak azért amit vitt, de azért is, hogy ellensúlyozta, ha csak kis mértékben is a szovjet nyo­mást a lengyel népre. A First Lady és a lengyel szár­mazású nemzetbiztonsági tanácsadó látogatása Vi­sinszki bíborosnál egész biztosan nem a szovjet cél­jait szolgálta. MAGYAR holnap ------------XXX------------­ Belgrádban..., mint, ahogy az várható volt határidőre (kará­csonyra) nem fejeződtek be a tárgyalások a megegye­zés hiánya miatt így kitolták a határidőt egy újabb hónappal, de biztosra vehető, hogy majd ez a ha­táridő is kitolódik a lehetséges végső pontig. Meg­egyezés viszont szakértők szerint csak akkor várható, ha megint a Nyugat enged, mint általában már len­ni szokott a szovjettel való tárgyalásokon. így van ez Bécsben is a csapatcsökkentési konferencián, ahol már négy éve folyik a kötélhízás a megegyezés min­den reménye nélkül. Ha hozzávesszük a SALT tár­gyalásokat is, akkor most három - sőt az ENSz-el együtt négy csatornán folyik a szalmacséplés... ---------XXX-------­ Szovjet — Kínai háború... ? Első eset a kommunizmus történetében, hogy két kommunista ország hadserege nyílt hadviselést folytat egymás ellen. “Orosz - kínai proxy háború folyik a Kambodzsa - Vietnámi határon" jelentette ki Bzrezsinszky elnöki tanácsadó. Hogy ez a zsebhá­ború végülis nyílt orosz-kínai összecsapáshoz vezet-e majd egy fokon azt senki sem tudhatja. A valószínű­ség mindenesetre meg van rá, mert a Szovjetunió­nak hamarosan kell cselekednie, ha győzni akar Kí­na ellenében, mert az idő Kínának dolgozik. De egyenlőre nem megy olyan jól a szovjetnek hogy háborút kockáztasson Kína ellen, így tovább folytat­ja régi módszerét a Proxy háborút, amit olyan jó eredménnyel folytatott Vietnám és Angola esetében, ahol mások kaparták ki a gesztenyét számára. Szo­máliában is teret vesztett a szovjet a közelmúltban, ami szintén azt valószínűsíti, hogy valahol megint próbálkozni fog..., ha máshol nem a Salt tárgyalá­sokon- - - HUNGARICUS­_________________XXX---------­ A MAGYAR HOLNAP A MAGYAR IGAZSÁG SZÓCSÖVE TERJESSZE LAPUNKAT 1978Január hó --------------8================ [ TERJESSZE LAPUNKAT NÉÜL glóbus ^ I GENERAL MERCHANDISE í I T.V.: RÁDIÓ, HI-FI. J I RECORDS. Cameras & Pho^o Eouipment I I less sicono ave. I I AG 9-0670 ÁT Cor. aSTH BT. I | New YORK. N.Y. 10046 I HAJTÁS HAXOLVÁIYÁT | MaCTAHH B MECIglEUOTS 1LBBE5SBB | MAGYAR autóvezető i tkofofaan — 10 percre Manhattantól. § Hív fa telefonan 424-2739/40 HOADWAY DHVHG SCHOOL 86-59 BROADWAY. ELMHURST, QUEENS | (Quoons Blvd. tarok) a h'lciJonos, S. KAKAS, ét a manogor, 5. GRÓF ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ t 'THgPBIEMDLIEST" t t HUNGÁRIÁM HOT CENTER. MC.J X DISZNÓHÚS, MARHAHÚS, HÁZI KÉSZÍTÉSŰ ! ♦ FÜSTÖLT ÉS NYERS KOU3ASZXIKJ5ZALAMIK­A­­ ÉS MINDENFÉLE FELVÁGOTTAK. ♦ | ELSORAROU. MINŐSÉG! — MÉLTÁNYOS ARAKI ♦ ♦ ♦ ♦ Teletom 650-1015 1582 Stcond Ambm ♦ I e n és IS. váeik HMU*i I X Ifyttrm este bélig. New York, N.Y. 10028 ♦ ! EGY UJ MAGYAR ITALÜZLET PASSAICON Ibose and wines and aquors, dk ! 201 Dofton Ars. Passaic, N. J. MAGYAR MIHÁLY, tulajdonos. Nagy Választékban vásárolhat importált magyar borokat és likőröket. Telefon reedenceket háshol alállilunk. Teletom (201) 77?-33­3 A MAGYAR HOLNAP KIADÓ HIVATALA LAPTERJESZTŐKET KERES A SZABAD­ VILÁG MINDEN MAGYAR­­ LAKTA GÓCÁBAN SZOKÁSOS ÜZLETI 2 RÉSZESEDÉS MELLETT. VÁRJUK A 2 SSSSSSSS JELENTKEZÉSEKET sgggagas 2 A l}ait c^fuío jBocLij tyl/oxHá. COpj.iON AND PAINTINO 1 Belmont Avenue, and River Drive Corner. QARFIELD, NJ. 07026. FRANK MARKO OIAL - 478-3600 SOMODI PÁL KÖNYVESBOLTJA N­ IRKA - TUZEX - COMTURIST 216 Somerset St, New Brunswick, Nr. 08901 Telefon: (201)846 - 8877 HA GYÁSZ­ÉRI forduljon bizalommal HORVÁTH Futni Home-hoz SS3 Vas Heuten Ave„ CUfteo. N. J. T*|f TTTOttt Vagy: PINKEl FUNERAl HOME-hoz 31 Beák St. Sassn. N. J. Tel. SZS-32M

Next