Magyar Honvéd, 1992. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1992-08-14 / 33-34. szám

Mire e sorok az önök kezé­be kerülnek, valószínűleg tud­nak már egyet s mást a hon­védség évközi öt százalékos bérfejlesztéséről. Annyit re­mélhetőleg mindenképpen megtudnak, hogy a szeptem­beri-októberi második mun­kanapon hány forinttal többet vehetnek kézhez. Néhányan­­ kivált a vizuális típusúak kö­zül - azonban már eleve bizo­nyos közérteket emlegetnek, melyek pénztáránál az öt szá­zaléknyi forint amolyan látha­tatlan jövedelemként viselke­dik. Valóban igazuk lenne a fanyalgóknak? Mindenekelőtt ezt kérdeztük Breuer László­tól, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének vezető tit­kárától. - Ha a HODOSZ, illetve va­lamennyi­­ költségvetési terüle­ten működő szakszervezet­­ alapvető célját, azaz, a legalább az évi infláció mértékének meg­felelő bérfejlesztést veszem ala­pul, akkor nyilvánvalóan nem lehetünk elégedettek a szóban forgó öt százalékkal. Ha viszont ennek az öt százaléknak a törté­netét, egy-két hónapos stációit veszem szemügyre, mégis csak sikerről kell beszélni.­­ Vegyük hát szemügyre ama bizonyos stációkat. Önök már az év elején esedékes bér­­fejlesztéskor is legalább tíz százalékos bérfejlesztést szor­galmaztak. Ezzel kezdődne a történet?­­ Igen, hisz’ valóban az emlí­tett mértéket hangoztattuk min­den lehetséges fórumon. A feb­ruári magasabb parancsnoki érte­kezleten azonban már eleve „csak” öt százalékról beszélt a honvédelmi miniszter, és a Ma­gyar Honvédség parancsnoka is. Pontosabban szólva, nem egyszerűen beszéltek erről, ha­nem „öt százalékos” ígéretüket követően került szóba­­ többek között a Költségvetési Intézmé­nyek Érdekvédelmi Bizottságá­nak (mai nevén: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának­ tárgyalásain - egy bizonyos négyszáz milliós kor­mányzati tartalékból e célra fel­használható összeg. Ahogy megszületett a döntés, rögtön veszélybe is került ez az összeg a tárgyalások egyik szakaszá­ban. Egyesek azt ugyanis az egész védelmi szférában eloszt­ható összegként értelmezték. Nos, hogy azért ne nyúljon hosszúra a történet, csupán a végeredményt említem meg. Azt, hogy végül is az összeg - a KIÉB-tárgyalásokat követően - egyedül a honvédségé maradt.­­ Nyilván, önök is azonnal kiszámolták: a négyszázmillió­ból nem jön ki az átlagos öt százalék.­­ Ez - a HOVÉT ülésein, az érdekvédő szervezetek kezde­ményezésére összehívott szakér­tői tárgyalásokon - mindenki előtt ismert tény volt, így tehát meg kellett találnunk azt a meg­oldást, amellyel a négyszázmil­lióból elérhető mintegy 3,2-3,4 százalékos bérfejlesztési lehető­séget öt százalékossá alakíthat­tuk át. Meg kell mondanom, hogy a PM, a HM, az MH Pa­rancsnokságának, valamint a honvédségi érdekvédő szerveze­tek képviselőinek tárgyalásán a pénzügyesek eleinte azt mond­ták: nincs semmiféle megnevez­hető tartalék céljaink eléréséhez. Végül - kivált a KÉSZ által fel­tárt lehetőségek beigazolódásá­val - mégis csak megtaláltuk azokat a megnevezhető költség­­vetési tartalékokat, amelyek fel­­használásával elérhettük a szó­ban forgó öt százalékot.­­ A tárgyalásokról hallott információk szerint a HO­DOSZ a polgári alkalmazot­tak esetében fejenként megha­tározott összeget, 960-980 fo­rintot javasolt. Úgy tudom, ez­zel kapcsolatban a HOVET-on konszenzus jött létre. A kihir­detett MH parancsnoki intéz­kedés viszont öt százalékról szól. Mi erről a véleménye?­­ Ez az intézkedés bennünket is meglepett. Annál is inkább meglepett, mivel ahogy mond­ta, valóban úgy álltunk fel az asztaltól, hogy ez ügyben kon­szenzust értünk el. Az öt százalékkal tulajdon­képpen az a problémánk, hogy még a honvédségi átlagnál is ez­rekkel alacsonyabb átlagbérrel dolgozók - például a szárazföldi csapatoknál, a Honvéd Vezérkar alárendelt alakulatai közül a ka­tonai igazgatási területeken dol­gozó polgári alkalmazottak - esetében a százalékos megoldás megtartotta, esetenként fokozta a hátrányt. Az öt százalékos át­lagos bérfejlesztés hatásának pontos adatait e pillanatban még nem ismerjük. De azt már most biztosra vehetjük, hogy többek között az említett területeken dolgozók bérfejlesztésének összege nem éri el majd az álta­lunk javasolt 960 forintos átla­got. Ez a tény akkor is igaz, ha tudjuk: az intézkedés fejenkénti kötelező ötszáz forintról, s ez ál­tal lehetségessé váló differenciá­lási lehetőségekről szól, szemé­lyenként tehát elképzelhető ked­vezőbb bérfejlesztés is. Megemlítem még azt is, hogy ezen öt százalékos bérfej­lesztéssel egyidőben - az öt szá­zalék „helyett”­­ az egészség­­ügyi, a pedagógus, a közműve­lődési és közgyűjteményi, a mű­vészeti polgári dolgozók jelen­tősebb bérfejlesztési lehetőség­hez juthattak. Az egészségügyi­eknél eszerint átlag 1240, a töb­bi területen dolgozóknál pedig átlag 2000 forint a bérfejlesztés összege.­­ Önök - e bértárgyalások közben - előhozakodtak olyan javaslattal is, amelynek elfo­gadására aligha számíthattak. Ahogy tudom, felvetették, mondassák ki, hosszabb távon milyen legyen a polgári alkal­mazottak és a hivatásos kato­nák átlagbérének, átlagillet­ményének egymáshoz viszo­nyított aránya. A hellyel-köz­­zel meglévő indokolatlan „bér­diszkriminációt” akarják megszüntetni? Az átlagokat, avagy - ami nyilvánvalóan ra­cionálisabb - a konkrét szak­mák, beosztások, munkakörök és a többi egybevetésével akarják a béreket, illetménye­ket összehasonlítani? - Természetesen úgy ésszerű bármiféle összehasonlításba be­lefogni, ha az azonos beosztás­ban, azonos képzettséggel, szol­gálati idővel rendelkezők bérét és illetményét vetjük egybe... Ami a hosszabb távra szóló arányokat illeti, a két állomány­kategória átlagos bére, illetmé­nye között mindig is volt, és mindig is lesz különbség a hiva­tásos katonák javára. Ezt tulaj­donképpen egy hadsereg eseté­ben természetesnek kell ven­nünk. De hogy ez az arány ne változhasson meg indokolatla­nul, ahhoz már meg kell hatá­rozni egy célt, azaz egy hosszabb távra szóló arányszá­mot. Talán közismert a tény: je­lenleg ez az arány egy a kettő­höz, a hivatásos tisztek javára. És mivel most százalékot hatá­rozott meg a bérfejlesztésre vo­natkozó intézkedés, az arány nyilvánvalóan megváltozik, az­az, a bérolló tovább nyílik. Visszatérve a szakmánkénti összehasonlításra, arra a kérdés­re kell megadni a választ, hogy ugyan mi indokolja igazán pél­dául egy polgári alkalmazott és egy hivatásos katona lokátorsze­relő, sebész, avagy igazgatási munkát végzők bére és illetmé­nye közti, olykor meglehetősen­­nagy eltérést a hivatásos katona javára? Hangsúlyozom, az azo­nos képzettségűek, az azonos szolgálati idővel rendelkezők, tehát több szempontból is azo­nos „tulajdonságokkal” rendel­kezők ügyéről van itt szó. Sem­mi más nem volt és nem is lehet a célunk. Ennek ellenére „meg­kaptuk” a magunkét. Felveté­sünk már úgy jutott el a minisz­ter úrhoz, hogy ezek a javaslata­ink elfogadhatatlanok. Sőt, élni kell a gyanúperrel, hogy a szak­­szervezet a hivatásos katonák rovására akar polgári alkalma­zotti béremeléseket elérni. Úgy vélem, ezeket a „bírálatokat” kommentálni sem kell... M. Tóth György A HODOSZ bérmérlege Ötszázaléknyi valóság

Next