Magyar Horgász, 2014 (68. évfolyam, 1-12. szám)
2014. május / 5. szám
s reggelire, hogy csak néztem. Bekebeleztük az „emberes” étket, aztán összeszedelőzködtünk és irány a Duna. Az erdei csapáson velünk szemben határőrök jöttek, egy láthatóan izgatott kutyával. - Vigyázzanak! - mondta egyikük. - Működés volt, hülye a kutya. Behúzódtunk a gazba. A járőr alig bírt a behemót farkaskutyával - fellélegeztünk, elmentek. A másik határőr lekezelt Pista bátyámmal, ismerték egymást, rólam azonban kérdezősködött, s megnézte az irataimat. - Horgászni, horgászni..? Csak nem csapott fel maga is pecásnak főnök? - kérdezte a gátőrt. - Á, dehogy, van is nekem arra időm - mondta a gátőr. Bennem ekkor tudatosult, hogy okos dolog volt Mohácson éves horgászjegyet vennem, mert meggyőző érv volt a személyimben. Végre kint voltunk a partoson. Ha behunyom a szemem, most is magam előtt látom a Gabriella-szigetvég tornyosuló fáit, a sűrű szegélyerdő övezte Cigáncsi-Duna alig ballagó, igen mélynek tűnő, sejtelmes vízét, s az előttem tátongó szakadást, sok-sok bedőlt fával, burványló lángokkal. Az itt is, ott is freccsenő rablások láttán mindjárt el is kapott a horgászhév. Egy csendes tangóban percek alatt összefogdostam vagy 30 snecit, aztán útikalauzom megmutatta, hol szoktak az erdőfűiek pontyozni, csukázni, kecsegézni. - És süllőzni? - kérdeztem. - Na várjon, megkérdezem a katonától. -Jár ide egy kövér főtörzs - mondta a szolgálattevő határőr - az innen a rézsűről szokott jobb süllőket fogni. - Ja, a Littmann Péter - mondta Pista bátyám. - Ő tényleg jó horgász. Nekem se kellett több, kisvártatva már a vízen tapogattam, mártogattam. .Akadoztam víz alatti fába, tuskóba, leginkább azonban süllőbe. .Ami zsákmány ott volt! Első, kiló körüli süllőmet a katonának ajánlottam. Köszönte szépen, de nem tudott mit kezdeni vele, visszaengedtem. Pista bátyám egy bő kettő és felest szívesen elfogadott, de többet nem kért. Egymás után engedtem vissza vagy egy tucatnyi süllőt, mire megszólalt egy parton gubbasztó idősebb erdei ember: - Megy ez magának, fiam. Adhatna egyet. - Egy szép fogas meg két pufi kősüllő máris az övé lett. - Kiss Ambrus vagyok a böki erdészettől - mutatkozott be, s a halakat munkászubbonyába csavarva mindjárt el is búcsúzott. További süllőimet - egy vacsorára szánt példány kivételével - mind visszaengedtem, lehettek vagy harmincan. Az a július hetedikei horgászélmény felejthetetlen volt. És elegendő az „örök visszatérésre” álmaim vízére. Manapság persze egészen mások a körülmények és a horgászlehetőségek. Akik jól ismerik a haltanyákat, kedvező időjárást és vízállást fognak ki, mostanság is eredményesen horgászhatnak. Motoros csónak nélkül azonban a halfogás esélyei nagyon szerények. A halállomány utánpótlásához kedvező tavaszi vízállások egyre ritkábban adódnak, s ha olykor-olykor elő is fordul jó írás, a növendékhalakat az egyre gyarapodó kárókatona-csapatok kártétele csappanja meg. A haltelepítés meg mire elég. És ott van még a szállás kérdése. Amikor a rendszerváltozást követően a határőrség innen is levonult, objektumaikat privatizálták. Csak másodkézből önkormányzati tulajdonba került a Duna-széli Lábasház, amely Mohács város erdei iskolájaként működik. Előzetes bejelentkezéssel turistaszállásként is igénybe vehető. Érdeklődni a városi Tourinform-iroda 06-69- 505-515-ös vagy a 06-69-510-113-as telefonszámain lehet. Az épületet bekerített, füvesített térség övezi, van egy komplett hajókikötője is. Szomszédságában hamarosan elkészül egy turisztikai létesítmény. Szálláslehetőség még az erdőlűi Erdősi Major Vendégház, a bédai Ökoház, továbbá az alacsonyabb komfortosságok ellenére is nyárelőtől ősz végéig eléggé foglalt budai horgásztanyák. Mostani horgásztúrám kezdete október 10. Az időjárás őszelőt sejtető, a 213 cm-es mohácsi vízállás optimális, a víz hőfoka 13,7 Celsius. A lecuccolásban Jónás Robin barátom és társai segítenek, így is ránk esteledik, mire a trógerolással nagyjából végzünk. Még rendezkedek a kvártélyban, amikor betoppan Szidonya Jancsi barátom, az egykori gátőr távoli rokona. Véleménye szerint egyre többen horgásszák a délvidéki Dunát, de kiugró eredményekről nincs tudomása. - Hanem mi is készülődünk a Bédába - jegyezte meg -, s talán megmutathatjuk, hogyan kell csinálni. Csónakom vízre bocsátásának megbeszélt terminusa pár nappal még odébb van, addig a felkészülés, és a vízparti körülmények fürkészése a program. Az előző évi kikötési bonyodalmak okán alaposan át kellett gondolnom, mit tehetek vízi parkolásom érdekében. Jónás Robin barátom közbenjárására alkalmi bebocsáttatást nyerek a Lábasház előtti vadonatúj önkormányzati kishajó kikötő-pontonjára, Omadht Károly gondnok jóvoltából. Van hol kikössek! Álomkikötő. Vízre bocsáttatásom kora reggelén együtt a Beregi István vezette, nagy erőket képviselő kis csapat. Csónakom a vízen, Pista a kezembe nyom egy zsák etetőkukoricát, ha netán pontyozásra is kedvem kerekedne. Mire köszönetet mondanék, segítőimet elnyeli a kanyargós erdei út. Elfoglalva kikötőhelyemet, kissé körülnézek a pontonon: csúszásmentesített bejáróhíd, és ugyane célból érdesített fémfelület mindenütt; napkollektorral működtetett automatikus esti kivilágítás - ez tényleg egy „álomkikötő”. Miközben az ámulatból visszazökkenve csónakom felszerelésével és horgászkészségeim összeállításával foglalkozom, az előttem dokkoló motorcsónak tulajdonosa érkezik. Rosta Endre népi iparművésszel, a híres mohácsi busójárásokat szervező rendezőség egyik munkatársával ismerkedek meg, aki maga is elismert hor-► Barátom legszebb Magyar Horgász 35