Magyar Idők, 2016. október (2. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-18 / 245. szám
ÁRTATLANOK LEHETNEK A SUKORÓ-ÜGY VÁDLOTTJAI? Nem követtek el bűncselekményt, és másokat sem buzdítottak erre - ezt hangoztatták az utolsó szó jogán elmondott felszólalásukban a Sukoróügy vádlottjai. Az első- és másodrendű vádlottak ügyvédei perbeszédükben az eljárási hibákra hivatkozva az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérték. A másodrendű vádlott jogerős ítéletet szeretne, szerinte mindannyiuknak elegendő büntetés volt az évek óta húzódó eljárás. A 3. oldal MEGKEZDŐDÖTT A HARC MOSZULÉRT Tegnap hajnalban megkezdődött az eddigi legnagyobb hadművelet az Iszlám Állam ellen. Az összehangolt támadás célja az iraki nagyváros, Moszul visszafoglalása. Az előretörés már az első órákban jelentős eredményeket hozott, a nemzetközileg támogatott iraki csapatok több település felett visszaszerezték az ellenőrzést. Orosz források szerint közben a terrorszervezet egy tagja öngyilkos merényletet követett el az iraki katonák konvojánál. 3. és 9. oldal LAPUNK PERT INDÍT SZIGETVÁRI VIKTOR ELLEN A parlamenti pártok közül a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP elnöke írta alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, azonban az MSZP elutasította azt. Molnár Gyula pártelnök közölte: ilyen kormánnyal nem lehet együtt ünnepelni. Közben az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor arra biztatta szimpatizánsait, hogy október 23-án a Kossuth téren fütyüljék ki Orbán Viktort. A politikus szerint a Magyar Időket lopott pénzből tartják fenn, ezért lapunk pert kezdeményez Szigetvárival szemben. 3. oldal M IDŐJÁRÁS MA 13 °C 7‘C is,OMSZ 7s· SZERDA ‹i·12 6 CSÜTÖRTÖK : PÉNTEK ✓V 12 CP 60· 17 I ÁRFOLYAMOK EURO 306,56 SVÁJCI FRANK 282,16 / 1 6 2 4 5 9 771217 550022 0. Afegr konzervatív közéleti napilap Az LMP szerint Gyurcsány Nyolcmilliárd forintos keret Csökken a jó minőségű jelenti a problémát a romai gyerekházak építésére »s.oldai magyar borok ára Már tavaszra kiírhatják az összes közösségi pályázatot Az uniós pénzeket nem vehetik el hazánktól Nagy Kristóf Nem tarthatja vissza a fejlesztési pénzeket Brüsszel a migrációs vitára hivatkozva - mondta Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: bár egyes politikusoknak ez a céljuk, az uniós jog szerint erre nincs lehetőség. Az Európai Bizottsággal folyamatban lévő vitás kérdések pedig nem hátráltathatják az uniós pályázatok kiírását, sőt a korábban kommunikált időpontnál várhatóan hamarabb, már tavaszra meghirdetik az összes EU-s pályázatot. A miniszterhelyettes rámutatott: bár 2020 után jelentősen átalakul a támogatáspolitika, a magyar kormány felkészült arra az esetre, ha a kohéziós pénzeket megvonnák a régiótól. Elmondása szerint a jövőben tovább emelkedik a visszatérítendő források aránya, a cél az, hogy az uniós csap elzárása esetén is legyen olyan gazdasági teljesítmény, amely lehetővé teszi, hogy a kormány saját erőforrásokra támaszkodva is működtesse a fejlesztéseket. Csepreghy Nándor arról is beszélt, hogy a versenyképesség záloga a bürokráciacsökkentés, azonban ennek megvalósítása csak a piaci foglalkoztatás garantálása mellett képzelhető el. 11. oldal A migrációs vitára hivatkozva nem lehet visszatartani fejlesztési forrásokat Fotó: Kurucz Árpád Orbán Viktor: Alkotmányos identitásunk forog kockán Magyar Idők A referendum a migránskérdésen túlnyúlva valójában az alkotmányos indentitásunkról szólt, ami a jövő egyik fontos, „de meglehet, a legfontosabb kérdése, emellett a Brüsszellel fennálló vitáink summázata is” - fogalmazott a miniszterelnök az alaptörvény módosításának parlamenti vitájában tegnap. Orbán Viktor felhívta a figyelmet: az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van, mert újra nemzetközi akcióba léptek azok, akiknek nincs szükségük nemzetekre, akik szerint a világnak globálisan befogadónak kell lennie, és a határokat el kell tüntetni. Expozéja végén arra kérte a képviselőket, hogy tegyék félre a pártpolitikai szempontokat, hiszen 3,3 millió baloldali, liberális, fideszes, kereszténydemokrata és jobbikos választópolgár állt ki Magyarországért. A Fidesz szerint olyan időszakban történik a változtatás, amikor Európát és Magyarországot alapvető és lényegében érintő kihívások érik, olyanok, amelyekre ha elhibázzák a választ, hosszú időre vagy akár örökre megváltoztathatják hazánkat. A KDNP felhívta a figyelmet: a módosítás kategorikusan megtiltja a Brüsszelből idegen parancsra történő betelepítést. Emlékeztettek a migránsok által elkövetett bűncselekményekre, így az egyházi szereplők elleni merényletekre. A Jobbik úgy látja, bár hazafias kötelesség a vitában való részvétel, a népszavazás nem új egységet, hanem megosztottságot hozott. Az LMP szerint a kvótanépszavazás kapcsán retorikai hadművelet zajlik közpénzen. Az MSZP nem vett részt a vitában. A 2. oldal Keserűvízkutak és park is van a minimum 60 milliárdos beruházás területén Vesztőhelyen épülhet a szuperkórház Haiman Éva-Baranyai Gábor Legalább 60 milliárd forintba kerül a Dél-Budára tervezett új szuperkórház - értesült a Magyar Idők. Ebben az öszszegben azonban nincs benne a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. A zöldmezős beruházást ugyanis szó szerint zöld mezőbe, egy máig lakatlan, a középkorban vesztőhelyként használt területre tervezik. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában jelentette be, hogy a Dobogó nevű területen valósul meg a dél-budai szuperkórház. Néhány nappal korábban a Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még csak azt közölte, hogy a kormány döntése szerint a Kelenföldi pályaudvar közelében építik meg a délbudai egészségügyi centrumot, a beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kabinet Noll Tamás építészt kívánja megbízni. Az új kórházat mindenképpen az M1/M7-es autópálya közelében lévő területen szeretnék megépíteni úgy, hogy a metró- és az autóbusz-csatlakozás is elérhető legyen. Balog Zoltán azt mondta, a kórházhoz autópálya-lehajtókat is terveznek majd. Folytatás a 4. oldalon az MEGÜZENTÜK BRÜSSZELNEK: NEM!