Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-04 / 40. szám
film, színházművészet film, színházművészet Tőralk, finom jelenség, akár a legcsendesebb líra alsóhajtó verssorokban, vagy a majdnem nesztelen pianisszimó-futam a zongora billentyűin; nincs súlya és nincsenek mozdulatai. Miért is élne emberi mivoltában saját,külön életet? Mindent, ami csak dobog szívében, odaadott valamikor és örökre a muzsikának, hangszerének, amely egyszerre test és lélek, bizonyosan álom és valóság. — Mit játszott először? — Közönség előtt? (Pillanatnyi szünet, mialatt bejárhatja hirtelen a messzi múltat.) Hogyne emlékezném! Chopin cisz-moll prelüdjét.. . — Legutóbb mit játszott? — Rahmaninov g-moll prelüdjét, Varsóban, ahonnan Budapestre érkeztem. — Melyik zeneszerző áll legközelebb az egyéniségéhez? — (Mosoly az arcon és komolyság a tekintet legmélyén.) Aztnehéz lenne megmondani — Milyen zenét szeret leginkább? — A jó zenét. (S most, először, széttárja karjait.) — Mindent, ami jó... A romantikus zenével kezdtem, azt könynyebben megközelítheti egy fiatal előadóművész. Már azonban kezd számomra kissé nehezebbé válni a romantikus zene... — Csak nem öregszik? — (A kérdésen felnevet.) Talán megmaradok fiatalnak. (Komolyan.) Megfigyelhető, hogy a helyzet változott. A fiatalok manapság jobban kedvelik a klasszikus zenét: Bach, Haydn, Händel felé törekszenek. S ugyanígy rajonganak a modernekért. Rájöttek ugyanis arra, milyen szoros szálak fűzik egymáshoz Bach és Bartók muzsikáját. — Milyen új irányzatokat lát a mai zenében? — (Elcsodálkozik, önmagának.) Irányzatok? Azt hiszem, ez némileg erős kifejezés. Vannak egyes zeneszerzők, de még aligha tudható: kinek a zenéjéből lesz irányzat? (Elgondolkodik.) S egyáltalán: mi is az irányzat? Egy alkotó művész, aki mindjárt eszünkbe jut, ha egy bizonyos irányzatról hallunk, vagy beszélünk. (Hosszabb szünet.) Ami a mát illeti: a modern zeneszerzők felszínre hozzák a népzenét. Az össök Bartókjára gondolok... — Hogyan fedezte fel Bartókot? — A zongoraművész mindig akkor fedez fel valakit, ha annak a szerzőnek az alkotásait végül is előadja, műsorára tűzi. Amikor 1954-ben Magyarországon jártam, hallottam a Concertót. A bartóki zene először merőben idegen volt számomra. Nem értettem. Mi ez? (Szerény mosoly.) Most tetszik. Csodálom. Örömmel szólaltatom meg a hétfő esti koncerten Bartók brilliáns és nehéz II. zongoraversenyét. — Általában, hogyan születik meg egy új száma? — Meghallom valahol. " Vagy megismerkedem a partitúrával. S menekülni már többé nem tudok előle. Belém szívódik, meggyötör s már ki is kívánkozik belőlem. Ez a történet az ismeretlen művekre vonatkozik... — S az ismert, már játszott alkotások? A műsor darabjai? CSEHSZLOVÁKIA: Prágában sikerrel vetítik az „Itt oroszlánok vannak” című csehszlovák filmújdonságot, amelyről a kritika egybehangzóan azt állítja, hogy a csehszlovák filmgyártás sikerét jelenti. (Felnéz.) Azok is egyszer ismeretlenekké válnak. Felfedezek bennük valami újat, újabb lehetőséget, szépséget, amit addig nem is vettem észre. (Aztán csend.) Hiszen mindig újat akarok nyújtani; ez a tökéletesség megközelítésének végtelen folyamata. Megtalálni és felmutatni az eszme minden szépségét és legmélyebb régióit! Vajon nem találhatunk-e szakadatlanul újabb és újabb vonásokat egy Rahmaninov-műben, vagy Liszt-alkotásban? Ismeretlen gondolatot és szépséget a bartóki muzsikában? /M szellem átforrásomdik: Richter ott ül ✓ —f / már a zongora f / előtt. Ujjal végigfutnak az elefánt- ■ csont-billentyűkön: ez az első igazi mozdulat, amelyet tőle látok, ma este. A halk, finom jelenség ekkor eltűnik: megtáltosodva csapnak a magasba a szenvedélyek és lázas látomások, ahogyan titokzatosan és töprengve, sejtelmes imbolygással és robusztus energiával elénk tűnik és ránk zuhan a tört fényű háttérből az árny-titán: ez már Bartók és Richter közös lénye és eggyévált hangja. Simon Gy. Ferenc RIHTER KORUNK EGYIK LEGNAGYOBB ELŐADÓMŰVÉSZE. SZVJATOSZLAV RIHTER, A VILÁGHÍRŰ SZOVJET ZONGORISTA BUDAPESTRE ÉRKEZETT ÉS KONCERTET AD A BARTÓKFESZTIVÁLON (Farkas Tibor felvétele) Alekszej Tolsztoj „Golgotha” című regényének szipes, magyarul beszélő szovjet filmváltozata, Budapesten szélesvásznú változatban. Bemutató: október 9. Legyen a zene a fiataloké! — ezt a jelszót hirdeti és valósítja meg az Országos Filharmóniának az az osztálya, amely Havas Miklósné vezetésével a tanulóifjúság bérletsorozatait szervezi. Az ifjúsági hangversenybérletek rendszere az 1954/55-ös tanévben indult meg, s azóta évente új korosztállyal, illetve tanulótípussal bővült. Az idén először kapcsolták be a hangversenybérletekbe az ipari tanulókat, a következő év jelentős lépése lesz Budapest peremvárosai kultúrotthonainak bevonása. Az ifjúsági bérletsorozatot — amelynek körülbelül 10 000 hallgatója lesz — szerény anyagi eszközökkel hozták létre. A siker láttán azonban számos intézménynek megmozdult a szíve és a zsebe; a továbbiakban már számíthat bizonyos támogatásra a rendező szerv. Több vidéki öntevékeny zenei testület (a pécsi Liszt Ferenc-kórus, a váci Vox Humána) felajánlotta, hogy saját költségén utazik Budapestre, az ifjúsági hangversenyeken való szereplésre. A váciak — a Bartók Béla kamarazenekar közreműködésével — bemutatják Händel: „Béke óda” című oratóriumát is, amelynek ez lesz az első budapesti előadása. A hangversenyek közreműködői egyébként főleg az Országos Filharmónia szólistái, ösztöndíjasai és az Operaház fiataljai; zenekarként legtöbbször a MÁV Szimfonikusok működnek közre, valamint a középiskolai tanulókból alakított mintegy negyven tagú szimfonikus zenekar, amelyet Záborszky József zuglói énektanár vezényel. Az október közepén kezdődő ifjúsági hangversenyek a következő csoportosításokban kerülnek sorra: Klasszikus-sorozat az általános iskolák felső osztályos tanulói részére: „Ilégi mesterek”: Händel, Haydn, Mozart—Beethoven, Schubert-Schumann, Brahms—Liszt. Középiskolai tanulók részére: „Zenei arcképek”: Bach—Mozart, Schubert—Beethoven. Schumann- Brahms, Rossini—Verdi, Chopin— Csajkovszkij, Wagner—Liszt, Erkel—Muszorgszkij, Bartók—Kodály. Egyetemi és főiskolai tanulók részére: „A szonáta története”. Négy hangversenyen a zeneirodalom tizenegy nagy szonátáját adják elő neves hangszeres művészek. A fővárosi zeneiskolai szervezet növendékei részére: „A népdaltól a szimfóniáig” című sorozatban: „Az örök forrás — a népdal”, „Tánclépésben”, „Nagy zeneszerzők gyermekdarabjai , és egyéb zenei formák”, „A szonáta, a variáció és a rondó a kamaramuzsikában”, „A nyitány, a versenymű és a szimfónia”, „Mesélő muzsika”, „A kantáta, az oratórium és az opera”. Az ipari tanulók „A népdaltól az operáig” című hangversenysorozatot hallják a következő részletezésben: „Az örök forrás — a népdal”, „Tánclépésben”, „Mesélő muzsika”, Út az operához”, „A kantáta, az oratórium és az opera*’ Szánthó Dénes VALLOMÁS AZ ÉLETRŐL ÉS A MŰVÉSZETRŐL Hova tartozzék a művész? Kinek a művésze legyen? Én most — a Magyar Ifjúság hasábjain — ehhez a kérdéshez szeretnék hozzászólni. Vagyis arról kell beszélnem: honnan jöttem s hogyan jutottam el életemben és művészetemben idáig? Egy kis magyar falu legszegényebb sarkában éltünk. Sokan voltunk testvérek. Kenyerünk azonban nagyon kevés volt. Hetekig tengődtünk kukoricán, pattogatva, főzve, darálva ettük. Abban az időben kegyetlen munkanélküliség söpört végig az országon. Szinte fel sem mérhető volt a nyomor. Apám is munkát keresett, otthon és Pesten is. Mi akkor egy gazdag, fösvény nagygazda tőszomszédságában éltünk. Ma is emlékszem, tél volt, hideg. Betérő falainak hírét sem hallottuk. A szomszédban pedig disznóöléshez készülődtek. Mifelénk még akkoriban is egy nagyon régi, kedves népi játék, a „Mátuha” járta; disznóöléskor a gyerekek felöltöztek maskarába, kikenték arcukat korommal, s vidáman, hancúrozva szórakoztatták a disznótorban kifáradt embereket. Édesanyám is felöltözött s velünk együtt indult mátuháskodni. Egy cél lebegett a szemünk előtt, hogy jóllakhassunk. Bizony, nem kísért bennünket szerencse; egy darabka húst sem vetettek oda nekünk. Amikor hazaértünk, édesanyám — a nevetséges öltözékben — sírva fakadt. Hát így találkoztam először a színjátszással a kegyetlen, mostoha élet jóvoltából, amely egykor sok millió nincstelen szegényember sorsa volt Magyarországon ... De ez csak kezdete volt a megpróbáltatásoknak. Később, amikor nagyobb lettem, sokféle mesterségre kényszerített az élet. Voltam kanász, tehenész, legeltető legény, Dunántúlon summásmunkás. Tizenkét esztendős lehettem. Két nyáron keresztül dolgoztam egy uradalomban. Szállásunk egy pajta volt, ahol a földre szórt szalma tetején tengődtünk, együtt öregek, fiatalok, lányok, férfiak. Napkeltétől napnyugtáig mindenki dolgozott. De senki az érdekeinket nem képviselte. Orvost még véletlenül sem láttunk soha. Ha valaki betegetjelentett, ráfogták, hogy szimulál. Egyszer egyikőnk napszúrásról panaszkodott az intézőnek, az nem hitte el és megrugdosta a földön fekvő, magatehetetlen embert. Másnap meghalt. Aztán Pestre kerültem, egy kisiparoshoz. A gazda, minden munkát velem végeztetett, a takarítástól, a főzésen át, a cipőtisztításig. De esténként, amikor a magam ura lehettem, az ágyban, a takaró írta. Szirtes Ádám alatt — félve, nehogy felfedezzék — olvasni kezdtem. A könyvek igazítottak el abban a valóságban, amelynek minden keservét húsomban éreztem. Ennek a kegyetlen világnak vetett véget a felszabadulás. Otthon voltam akkor, édesapáméknak segítettem. Kaptunk öt hold földet, meg szőlőt. A falut elárasztotta az új levegő. Összejött a fiatalság, én is közéjük mentem. Tagjalettem a MADISZ-nak, később kultúrvezetője, majd titkára. S azt mondta egyszer a párttitkár unk: „gyerekek, eddig az emberek a szomorúságban éltek, most ránk köszöntött az örökös boldogság, de az öregek még nem jöttek ki a vaksi szobákból a napfényre, csaljuk ki őket magunkhoz!” A kultúrcsoport lázas izgalommal dolgozott. Én is verseket, jeleneteket írtam, szavaltam, játszottam színdarabokban. Ami bennünk, fiatalokban, természetes volt, azt átadtuk az öregeknek, akik velünk együtt örültek már az újnak, a megváltozott, szabad életnek... Valaki azt mondta nekem: „Jó színész lenne belőled!” Tényleg — gondoltam magamban —, hiszen ez nem is olyan nehéz dolog. Jelentkeztem a Főiskolára, ahol a munkás- és parasztfiatalok részére nyújtottak lehetőséget a tanuláshoz. De otthon édesapámék kitagadtak; szerették volna, ha inkább otthon maradok. „A színészet az urak dolgai” — mondta mérgesen az édesapám. Aztán mégis megértette, hogy azok az idők végleg elmúltak: ebben az országban minden a mi dolgunk már, az egyszerű embereké... A múlt, a sorsom — életem alakulása — szülte meg bennem a választ arra a kérdésre: kinek a művésze legyek? Milyen művészetet vallok a magaménak? Hova kell tartoznom örökké? Számomra ez parancs és nemes feladat: szolgálnom kell dolgozó népünket, szocialista társadalmunkat a szocialista színjátszás eszközeivel. HLMSZiMiAizAiNK A MtU! 1’ He/ZEN MUTATTAK BE A „MICSODA ÉJSZAKA” CÍMŰ MAGYAR FILMJ- CONSACOT, A‘*F.T NEK FŐSZEREPÉBEN LATABÁR KÁLMÁN NYÚJT REMEK ALAKÍTÁST. „Budapesti kaland“ -MOSZKV áyan bonyolult én viszontagságos úton. így hát jóideig én beszélek, s csak később hajlandó válaszolni néhány kérdésemre: kaukázusi, tbiliszi, rigai, szverdlovszki, belgiumi és angliai koncertjéről, amelyeken a Liszt-művek mindig újra visszatérnek. — Addig is szerettem Lisztet, a budapesti verseny arra volt ,jó nekem, hogy még jobban megszeressem. (S másra is, de erről később.) S ha már magyar szerzőknél tartunk: véleményem szerint több Bartók-kottit kellene önöknek kijuttatniuk hozzánk, a Szovjetunióba, mert nem ismerjük eléggé a századnak ezt a nagy magyar zenei zsenijét, akit éppen Liszthez nagyon szoros szálak fűznek. Magam is szeretnék már Bartókot műsoromra tűzni ... S hogy a magyar opera moszkvai vendégszerepléséről mi a véleményem? Nemcsak zenéjükről, de előadásaikról is azt tartom, hogy a világ ranglistáján is tekintélyes a helyük. Eddig a félig-meddig szabályos interjú. Bermann búcsúzóul szívélyes üdvözletét küldte valamenynyi budapesti barátjának, akiknek a kezét szeretné hamarosan személyesen, Budapesten megszorítani. A francia lányt, Blandin Crosti-t, aki kultúrált zongorajátékával és szembeszökő szépségével ugyancsak a budapesti Liszt-versenyen tűnt fel, moszkvai otthonunk a Hotel Ukrajna halljában fedeztem fel. - Oh, Budapestre nagy örömmel és szeretettel emlékezem — mondta. (S amint meglátják, ez igazán nem üres bók.) - Azóta szerepeltem a párizsi rádióban, tavaly itt, Moszkvában, a világifjúsági fesztiválon s most áprilisban ugyancsak itt, a Csajkovszkij-zongoraversenyen. (Érdekes: Moszkva újra és újra visszatér.) Még sokat kell tanulnom s Moszkvánál jobban zenét a világon sehol sem tanítanak. Néhány napja érkeztem, itt tanulok majd tovább, a konzervatóriumban ... Az önök operájának zenei és drámai teljesítményét elragadónak találom ... ★ A két ifjú művésszel, akik Budapesten látták és hallották először egymást, a ..Kékszakállú herceg vára” és a „Székelyfonó” moszkvai előadásának szünetében találkoztam legközelebb. Együtt sétáltak a színház előcsarnokában, szabályosan körbe-körbe a tömeggel, ahogyan ez itt már szokás. Meghívtak az esküvőjükre. Rajk András BLANDIN CROSTI, LAZARIJ BERMANN, a fiatal szovjet zongoraművész fiatal francia zongoraműve Előbb tán egy félig-meddig szabályos intedúval kezdem — ahogy a valóságban kezdődött. Lazarij Bermann, a kivételes tehetségű, fiatal szovjet zongoraművész jellegzetes, robusztus alakjára, s még inkább lenyűgöző játékára emlékszik Budapesten mindenki, aki két éve a Liszt-versenyen a verseny egyik győzteseként látta és hallotta. De, hogy ő is olyan pontosan, szinte napra emlékszik mindenre — azt nem gondoltam volna. Pedig érthető — amint ez a továbbiakból kiderül. A moszkvai interjú a fordítottja volt a megszokottnak. Jó ideig ő kérdezett: — Először is, hogy van Gabos Gábor, az én nagyon kedves barátom? Még a brüsszeli verseny óta tartjuk a barátságot (Bermann ott is a verseny egyik győztese volt), se most már régen nem írt. És mesélyen: egyáltalán mi újság Budapesten, amelyet felejthetetlen napok után oly szomorú körülmények között hagytam 1956-ban? (Bermann október 27-én utazott el Budapestről, amint elmondja, naSZOVJETUNIÓ: Moszkvában szovjet-bolgár koprodukciós film felvételei folynak, amely Turnyev egyik regényéből készül, Vladimir Petrov rendezésében. — A Moszfilm-stúdióban most forgatják a ,,Varázstükör” című új panoráma filmet. KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG: a Csang-filmgyár bemutatta a „Pótvizsga” című filmjét, amely egy ápolónő élettörténetét viszi mozivászonra. EGYESÜLT ÁLLAMOK: Hollywoodban megfilmesíteni szándékoznak Thomas Mann „Varázshegy’-i című regényét. OLASZORSZÁG: Vittorio de Sica ..Az utolsó ítélet 18 órakor kezdődik” címmel új olasz-francia koprodukciós filmet készít elő, amely ironikus módon foglalkozik a világ végével. A „Milánói csoda” stílusát követő film főbb szerepeit Gina , Lollobrigida Martino Carol, Silvana Pampanini, Aldo Fabrizi, Alberto Sordi és Toto játsszák. VATIKÁN: A pápai állam viszont most a világ teremtésével van bajban — elmarasztalja a Jean* Effel rajzaiból készült ..Világ teremtése” című csehszlovák rajzfilmet, mert nem követi pontosan a bibliai állításokat. Ennek •elenére a film nagy sikert arat •ilágszerte . .. « BULGÁRIA: Rövidesen több új flm kerül ki a szófiai stúdióból: a „Tenger törvénye”, „Golema. 1*» -•'ámú ’edvinc” és az „Éjféli találkozás”. FRANCIAORSZÁG: Jean Renoir a „Bováryné”-t akarja megint filmre vinni, most Micheline Presle főszereplésével. tr t?& t? A$ # * 4* X}» 4* £ $ £ £ £ £3», $ ❖ X}~ Steim tödért (döstöntji Mohert ! A „Két szerelem” című x bányász-operettet játszottuk, néhány esztendővel ezelőtt. Az én szerepem bizonyos elváltozata sokat követelt; szőke parókát kellett felvennem. Akkoriban vált divatossá a mi színházunkban is a kettős szereposztás. így történt, hogy egyik előadás előtt a színfalak mögött várakoztam jelenésemre, s hozzám lépett az ügyeletes tűzoltó és barátságosan megveregette a vállamat. — Tudja, művész úr, ezt a szerepet a Rátonyi szokta játszani, de őszintén megmondom, maga sokkal jobb!a Bratislavában vendégszerepeltünk nemrég. A közönség elhalmozott bennünket szeretetének minden jelével. Egyik este a televízió igazgatója vacsorára hívta az együttest. A hangulat emelkedett volt, különösen a család 5 esztendős kisfia nem tudott napirendre térni felettünk. Egész este művészi képességeit fitogtatta. Később a szülők — látván, hogy fáraszt bennünket e mutatvány — ágyba küldték a fiút. Ő, persze, tiltakozott, szóban és sírásban egyaránt. Aztán csak szigorú atyai parancsra volt hajlandó visszavonulni. Megsajnáltam szegény gyereket, s felajánlottam, hogy bemegyek a szobájába és énekelek valami altatót. Az igazgatóapa erre angyali komolysággal tiltakozott: — Nem akarom, hogy megijedjen ... " Amikor két éve a Szovjetunióban vendégszerepelt színházunk, én is szorgalmasan tanultam az orosz gramatikát. Húsz perces önálló operett-egyveleget kellett orosz nyelven megtanulnom. Azt hittem, már minden rendben van, mert a vonaton, út közben, a kalauzok kedvesen mosolyogtak, valahányszor felmondtam előttük a számot. Moszkvában a gyönyörű Csajkovszkij-hangversenyteremben léptünk fel. Előadás előtt egy kis kedves egyetemista leány kért tőlem autogramot. Illetve: mutogatott. Aztán kezdődött az előadás. Soha jobban még nem öntött el a lámpaláz. Félájultan fejeztem be a számot és nem mertem hinni a fülemnek: a nagy hangversenyteremben zúgott a taps. Roppant büszke voltam. Mindenki gratulált. Ekkor ismét feltűnt az előbbi kislány és sugárzó arccal kiáltott felém: — Nem is tudtam, hogy maga franciául is tud. Beszélgessünk! SUGÁR MIHÁLY nyilatkozatát közöltük múlt heti számunkban, „így élt régen egy vidéki színész” címmel. Olvasóink közül többen érdeklődtek szerkesztőségünknél: mi van most a népszerű színésszel? Válaszolva e kérdésre közöljük, hogy Sugár Mihály jelenleg Budapesten játszik, a Vidám Színpad tagja. Estéről estére nagy sikerrel lép fel a Vidám Színpad „A helyzet a következő című zenés kabaréjában, egy magánszámmal és a Kis Színpad előadásain, a „Majd a papa” című zenés vígjáték Gacsák szerepéban». G. ALFKSZANDROV, a világhírű szovjet filmrendező tavaly moszkvai különtudósítónknak nyilatkozott új alkotásáról, a VIT idején forgatott filmjéről. Most jelentést kaptunk a MOSZFILM-stúdióból, hogy az „Ember az embernek" című színésfilmfantázia elkészült: a mozivásznon repülnek már a szerelmesek a csillagokba, maguk mögött hagyva a szputnyikokat és űrrakétákat. Az „atom és kozmikus muzsika’* a nemrég feltalált elektronikus hangszerújdonságokon csendül fel s festi alá a moszkvai Világifjúsági Találkozón játszódó csodálatosan szép történetet. Az új utakon járó filmkisérlet bemutató-kópiája valószínűleg még október hónapban megérkezik Budapestre s megkezdődhetnek a magyarországi premiert megelőző előkészítő munkálatok a Pannónia Filmstúdióban. IRTA.