Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-10-04 / 40. szám
génytelen, egyszerű kívánság: megtudni, s elmondani, mi történik Budapesten egy hétköznap délelőtt. Mert mit is találhatna a kíváncsi — kontrázhatnánk esetleg — azon túl, amit mindenki tud: dolgoznak, pihennek, születnek és meghalnak. Valóban tömören, szürkén ez van. De ... Igen, azt kell megmondani, hogy egy hétköznap délelőttnek ezernyi epizódja van, amelyik mind, mind az Élet. Az Élet, amelyből mindenki mélyen szeretne meríteni, napos oldalon lenni, s ha a tegnap netán bosszúságot ad, bizakodva indulni ma, hogy holnap minden sikerüljön. Nos, elindulunk megtudni, mi történik a fővárosban egy szürke hétköznapon. Nem országos ügyeket intézőket kérdezünk; azokat inkább, akik nap-nap után ugyanazt látják, csinálják, akik úgy vélik, minden nap egyforma. Amikor egy-egy kérdés elhangzik, gondolkodni kezdenek. Tényleg, mennyi érdekesség , mennyi szépség van a szokottnak tűnőben is. Ezt mondjuk mi is. Azaz hogy tolmácsolásunkban mondják az apró történetek, képek, színek, amelyeket nem kerestünk, csak találtunk. Tessék: Budapest, 1958. október első napjának délelőttje, s annak is egy kicsi, kicsi része ... A Zagykörúttól — a Kiskörútig... A Corvin előtt a szokásos tömeg. A bebocsátást várják. Aztán ugrik az óramutató, nyílik az ajtó — ehhez az ajtónyitáshoz Pesten órát lehetne igazítani. Indulunk a Rákóczi úton a Nagykörúttól a Kiskörút felé. Évtizedek óta megszokott kedves színfoltja Pestnek: a mezőkövesdi matyóasszonyok. — A jó cukrász szemmértékre, szinte grammra tudja, mennyi túró kell a táskába — mondja Nagy Lajos, Madarász Sanyi tanulónak. Ha vevő ritkábban is, de nézelődő annál gyakrabban akad. Nagy Pálné tizennyolc éve árul ezen a helyen, a közel hetvenesztendős Szilvás Józsefné pedig éppen harminchat esztendeje hordja Pestre remekbe készült babáit, hímzéseit. Most csak egy nagy gondja van. A fia a Szovjetunióban tanul, mérnökember lesz. Néhány hónap múlva végez és bejelentette, hogy odavalósi menyecskét hoz a házhoz. Szilvás néni meg nem tudja, hogyan beszél majd ő a menyével? No, de siessünk tovább, mert az óramutató gyorsan forog. A forgalom a szokásos délelőtti, közepes, inkább az áruházakban találunk több embert, meg egy kicsi, de annál zsúfoltabb üzletben. Az ajtón tábla: „Vas- és Edénybolt 90-es fiók, Vulkán tüzeléstechnikai szaküzlet.” Bent az üzletben egymás tetején a salgótarjáni Luna-tűzhelyek, vaskályhák, cserépkályhák. A tűzhelyekből különösen sok fogy. Amióta a hitelakció megindult, három hét alatt 100 „Luná”-t adtak el részletre. Itt a „vevők” egy része eleinte inkább csak nézelődő, hiszen azt jól meg kell fontolni, tanácskozni, milyen kályhát vesz az ember télire. Néhány ház, csak egy útkereszteződésen kell átmenni és valami nagyon finom illat csapja meg a járókelő orrát. A kirakatban finom vajassütemények, péksütemények, s az apró üzletben mintegy negyven fajta friss áru közül választhat a betérő A „Rákóczi” sütő- és cukrászipari KTSZ ízléses, tiszta boltjában vagyunk. De gyerünk beljebb, a cukrászok, pékek birodalmába. A villanykemencéből most szedik ki a friss zsúrkenyeret, fent, az emeleti cukrászatban pedig a kis Madarász Sanyi, a másfél évbe alakult szövetkezet első cukrásztanulója ismerkedik a túróskészítés tudományával. Ismét az utcán vagyunk. A házak ablakai a legtöbb helyen nyitva, itt-ott porrongyot ráznak. Hiába, ez a délelőtti takarítás ideje. A mezőkövesdi asszonyok babáit csodálja ez a két kislány. De jó is lenne játszani velük. Talán majd karácsonyra ilyet Ezekből a tűzhelyekből adtunk el eddig részletre 100 darabot Vajon ki lesz a 101-ik vevő? ÁTUTAZÓBAN A PAKSI SZÜRETRE Még prüszköl a mozdony, még összekoccannak az ütközők, amikor egy magas, szőke fiatalember lép le a vonat lépcsőiről a Nyugati-pályaudvar üvegtetejű csarnokában. Olyan nagy iramodással indul el, hogy bizony meg kell szaporozni a lépéseket, hogy utolérjük. — Hová igyekszik? — Trapp János vagyok, a gödöllői Agrártudományi Egyetem állattenyésztési karának ötödéves hallgatója. Hazafelé tartok. — Talán budapesti? — Nem Paksra megyek, ott laknak a szüleim, s hazahívtak a szüretre. Már hat hónapja a Dánszentmiklósi Állami Gazdaságban dolgozom. Ott töltöm le a gyakorlóidőmet. Közel kétszáz kilométert kell utaznom, hogy hazaérjek. Délután indulok tovább Kelenföldről. — Milyen munkát végez az állami gazdaságban? — A diplomámhoz gyűjtöm az adatokat az állattenyésztők között. Februárban kell majd a diplomamunkámat megvédenem. A 4000 holdas gazdaságban nagyon sok tanulni valója van a magamfajta egyetemistának, de azért most nagyon várom már, hogy hazaérjek. — Mivel tölti a fél napot Budapesten? — Még sok bevásárolni valóm von. Tízéves öcsémnek meg kell szereznem Kittenberger Kálmán könyvét. Pali, az öcskös és-hal a vadásztörténetekért. — Csak ketten vannak testvérek? — Öten vagyunk. Mindegyik fiatalabb, mint én. Szívesen vinnék haza mindnek ajándékot, de a gyakornoki fizetésből még nem futja. Jövőre már önálló keresettel rendelkező mezőgazdasági szakember leszek. Majd akkor!... Örömtől a laktanyaudvaron Különösen szép reggelre ébredt ezen a napon a Május 1. úti szülőkórház egyik kórtermében Jakab Tiborné, az aranyszőke hajú, 20 éves kismama. Még a kert őszbeboruló fáit is virágzónak látta, ahogy a kis, 11 napos Árpádot tartotta a karjában, hiszen ezen a napon ünnepli a távolból férjének 23-ik születésnapját. A fiatal mamát és az ifjú papát az egész kórház ismeri. Angéla itt, Budapesten járt iskolába, méghozzá a Vámos Ilona Szülésznőképzőbe, s aztán a csecsemőosztályon dolgozott. Számára nem jelent már újdonságot a sok műszer, a fehérköpenyes orvosok, fülének ismerős az apróságok sírása, gügyögése. Mégis ... Amikor az ifjú asszony először öleli magához a játékszernyi emberkét, elfelejti az iskolában tanultakat, s olyan lesz ő is, mint a többi asszonyok. S az újdonsült apa? Az ő történetén sokat derültek a kórház asszonyai, s az orvosok. Jakab Tibor, a keszthelyi honvédségi alakulat sporttisztje napokig úgy járt-kelt a laktanyaudvaron, mint az alvajáró. Gondolatai minduntalan Budapest felé kalandoztak. Munkája nem engedte, hogy a feleségéhez utazzon, ezért apró gallyakat, rőzsenyalábot gyűjtött, s fia tiszteletére örömtüzet gyújtott a laktanyaudvaron. Parancsnoka megértette örömét, s tréfás komolysággal ezt a „parancsot” adta: — Jakab elvtárs, magát most úgysem lehet használni semmire! ■ Utazzon fel öt napra a feleségéhez! A papa valamivel korábban érkezett a kórház elé, mint a látogatási idő. Szemmel felmérte a kórház kerítését, s mivel nem engedték be a kapun, a falat átugorva jutott be a fiához és a feleségéhez. Mi az a két méter egy sportolónak, ha emellett az apai büszkeség is feszíti a mellét! A boldog anya • • Ötszázan a Dagályban Ki hinné, hogy még a Szabadság-strand Dagály, vagy Aranylavor, a gyengébbek kedvéért — pénztárosnője is tud érdekeset mondani. — Pedig igen ... Ma jöttem vissza szabadságról, és bizony van elég munka. Még nincs dél, de már négy-ötszázan vannak a strandon. ., Pintér Istvánná is sokat fürdött — a Balatonban. Ott nem kell jegyet váltani. Érthető tehát, hogy ... — Nagyon jól éreztem magam. Most csak irigyelni tudom azokat, akik itt lubickolnak és pihennek. Kik ezek? — Fiatalok és idősek vegyesen. Ma délelőtt például sok diák jött. A munkások leginkább korán reggel, vagy délután látogatnak ide. — Meddig tart nyitva a strand? — Télen-nyáron. Nem idénymunka az enyém ... A legújabb ÖNKISZOLGÁLÓ-BOLT Mintha bálteremben lennénk. Neonfény, tükrök, csipkefüggönyök. Mi ez? A polcokon szappan, mosópor, palackozott italok. Odább, a még üres pultok felett feliratok: péksütemény, kenyér. Pontosan huszonnégy órával nyitás előtt érkeztünk. Itt, a Szemere utca és Szent István körút sarkán nyílik meg pénteken délelőtt tíz órakor a környék első önkiszolgáló Közért-üzlete. Reméljük, hogy a lakók hamarosan megtanulják majd, hogyan kell a csinos kis kosarakkal önmagukat kiszolgálni. Az oldalt írták: Kovács György, Sárdi Mária és Somos Ágnes. Fotó: Gajdár—Dolezsár ...és a Váci úton Az angyalföldi Váci út csendes. A délelőttös műszak, majd az egész környéket felszippantja. Egy-egy ember akad csupán, aki be- vagy kilép a gyárkapukon. Sok a tábla: „Munkásfelvétel van!” Leghosszabb a lista a Láng Gépgyár kapuján. Majd minden szakmában van felvétel. Egy fiatalember áll előtte, nézi, nézi, aztán befelé indul. — Megfelel? — kérdezem. — Talán... Sőt, biztos, mert jól indult a mai nap. Kéményseprővel találkoztam. Nevet. — Hányadik helye lesz? — Az első. De ne írja meg a nevem, mert még nem vettek fel. S félszeg, bátortalan léptekkel indul el a gyárudvaron. Mi a KISZ-bizottságra tartunk. A kérdés persze itt is: — Mi történt ma délelőtt? Hárman is válaszolnak egyszerre, de Monoki elvtárs, a titkár végül is összefoglalja. — Összeállítjuk az ifjúsági híradót. A szakma ifjú mestere vizsgái folynak. Dolgozunk a tagnyilvántartás rendezésén ... S amikor már a részletek felől is érdeklődnénk, hogy például kit dicsérnek meg a híradóban az ifjúsági brigádok közül, avagy a húsz várható mester között lesz-e szakma kiváló dolgozója, kiderül, ma délelőtt még más is történik. — Megbeszéljük a gyáregység vezetőkkel a forradalmi műszak tennivalóit. Ma készül el egy tabló, amelyen bemutatjuk a XIII kerület múltját és jelenét. És... Tovább kell menni, nincs idő. Csikós Lajcsit, az öntödéből ugyanis hiába kérdezzük. — Mi újság? — Semmi, dolgozunk. Igen, dolgoznak, s ez a forrása annak, hogy a budapesti hétköznapok még gazdagabbak legyenek. Herendi teáskészlet Be léptek, mint Szalai Kálmán és Hittaller Klára. S két röpke „igen” után már Szalai Kálmán és neje lettek! A Központi Házasságkötőterem házasulandóinak listájára 10 órakor került fel ez a pár. A vőlegény 28 éves., A Világítástechnikai Vállalatnál dolgozik. A menyasszony idős színészek gondját viseli. Az Odry Árpád Színészotthon konyháján dolgozik. 22 éves. — Amikor a színészotthonban megtudták, hogy férjhez megyek, kaptam nászajándékba egy Herendi teáskészletet — mondja Klári. — És a stafirung megvan? !— Ami megvan — megvan! Ami nincs, azt majd közösen megvesszük — válaszolja határozottan az ifjú férj. — Egyelőre egy lakás kéne legelőbb, de reméljük, ez is lesz majd hamarosan. — Hová utaznak nászútra? — Hazamegyünk a feleségem szüleihez Szombathelyre, ott tartjuk meg a háromnapos lagzit! Az előszobában már vár a következő pár. Sietni kell. A Szalai-házaspár — kilépve a házasságkötőteremből — belépett a házaséletbe, amely várja már őket, minden apró örömével, közös gondjával, nagy terveivel és megvalósuló vágyaival. Kérek egy életre szóló autogrammot Próba a Petőfi Szí Komédia egy levél körül A „bűvös levél, amely körül a Petőfi Színház színpadán ezekben az október elejei napokban egy mulatságos komédia körvonalai bontakoznak ki, tulajdonképpen nem is jelentős, nem is figyelemre méltó írás. E°ry léha o."' A címzett szerelm! vallomás rejtezik a hófehér papír zizzenő sorai mögött. S lám, ma mégis mindenki éppen ezt a levelet keresi, kutatja lázas izgalommal a színpadon. Zozo asszony, a címzett, pedig ravaszkásan legyezője mögé rejti orcáját. Mert körülötte forognak az események, helyesebben ő igyekszik megszabni azok sodrásának irányát. Persze ez egy „gyenge” nő számára nem könynyű feladat. Nem volt könnyű a múltban, a múlt századvégi Romániában sem. Mert ott és akkor történt hogy egy levélhistória csodáálatosképpen egybeesett a képviselőházi választásokkal. Illetve a választások estek össze ... Vagyis bonyolult dolog ezt kibogozni. De felesleges is, hiszen éppen erről írt pezsdülő komédiát Ion Caragale, a kitűnő román drámaíró. Az elveszett levél, mert ez a darab címe _ a régi-régi kapitalista választások ezernyi fogását, úri huncutságát, hamis korteskedését. Iüregeti ki előttünk, mai fiatalok mai nézők előtt. Kezdődik a próba. A színészek még mai, köznapi ruhában ismerkednek, barátkoznak a játék sok vidámságával. De bocsánat, egy egy percre. Hadd kérdezzük meg Zozó asszonyt és társait. Gellért Lajos: Agar,la v^gyok. regem kérem megvert az ellenzék. Itt is, ott is megbuktam a választásokon. Hát nem felháborító ez?! fia, akinek a famíliája 48 óta ül már a parlamentben?!... Most ide lőttem magukhoz. Semmihez a világon nem értek. Azt sem értem, hogy miért nem akarnak engem megválasztani... Gordon Zsuzsa: Zozó vagyok. Azt akarom, hogy a világ körülöttem táncoljon, de legalább cigánykereket vessen. A választások után a fáklyásmenet az én nevemet hordozza körül a városban. Hogy ehhez én nem vagyok elég erős?!... Na de a férjem. Ha ő akarja, nincs akadály. Márpedig ő akarja, hiszen én akarom!... Agárdy Gábor: Téved uram, őnagysága nem az én feleségem, hanem Zazarie Trahalke úré. Én pedig P*nan Tipotescu vármegyei prefektus vagyok. Hogy miért vagyok akkor itt?... Oh, hiszen ez nagyon egyszerű, engem ugyanis őnagyságához mindössze a baráti viszony szerény kötelecskéje láncol... Gellért Lajos Gordon Zsuzsa Agárdy Gábor Építését fiatal kezek kezdték. A pentelei agyagdombot kubikosok, diákok és vasárnapi rohammunkások lepték el. Az ivóvizet Pestről szállították gépkocsin, éjjelre barakkokban húzták meg magukat az első építők. Közben elültették a nagy erdőt, hogy ha majd füstölnek a Vasmű kéményei, a korom ne szálljon a lakóházak fölé. Nőtt az erdő, nőtt a dunaparti ifjú város. Sztálinvárost berajzolták hazánk térképére. Azóta a martinkemencék már ontják az acélt, a melléktermékekből értékes vegyianyagokat nyerünk. És most tovább építik. Már karcsún magasodnak a Hengermű vasvázai. A vas-gigant tovább terebélyesedik. Segítőkészség ÉS ÖNZETLEN SZERETET — Hálánk indít, hogy hírt adjunk egy szép, nemes kiszista tevékenységről, amely immár ötödik hónapja folyik szerény csendben, de áldásos eredménnyel — írta a minap ifjúsági szövetségünk központi bizottságához özvegy Gyenge Imréné, a vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerületi helyi csoportjának titkára. A győri „Richards” Finomposztógyár ifjú dolgozói, kiszistái azt az áldozatos feladatot vállalták, hogy patronálják a vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerületi helyi csoportját. A „Kisalföld” című helyi lap cikke hívta fel a figyelmüket, hogy nekünk, vakoknak kevesebb jut az élet szépségeiből, mint a látóknak, mert nehezebben jut el hozzánk a betű, a kultúra. Mindez május elején történt. Azóta a gyár kiszistái kéthetenként összehívják Győr vakjait, csökkentlátóit, sőt a közeli falvakban lakókat is. Nyáron a gyár pompás dunai csónakházában, most meg gyári klubhelyiségkben színvonalas irodalmi és természettudományi előadásokkal, felolvasásokkal, értékes zeneszámokkal szórakoztatják sorstársainkat, gazdagítva mindnyájunk elméjét, szívét egyaránt. Olyan szeretettel foglalkoznak velünk, annyi gyöngédséggel, hogy arról csak könnyes meghatottsággal tudnak szólani idős és ifjú nemlátók egyaránt. Sor kerül ilyen alkalmakkor a vakok, csökkentlátók közös és egyéni problémáinak megbeszélésére is, amelyekben szintén segítenek az áldozatkész KISZ-tagok. A helyi problémák megoldásánál igénybe veszik a gyárban dolgozó kommunisták segítségét is. Családlátogatásra is vállalkoztak többen a fiatalok közül, hogy a betegeknek, az időseknek otthonukba vigyék el a segítséget. A gyár KISZ- tagjai, köztük Varga Lujza KISZ-titkár, Kovácsné, Litke Mária, Tamási Mária, Hegyi Károly, s a többiek a vakokkal való törődésen keresztül bizonyítják, hogy a mai ifjúság nemcsak saját örömeit keresi, nemcsak a mának él. Tettekkel bizonyítják, hogy tudnak együttérezni, van bennük segítő készség, akarat, önzetlen szeretet. Ma még egyedülálló az országban a győri „Richards” gyár fiataljainak nagyszerű munkája, de bízunk benne, hogy a kiszisták még sok-sok vak számára teszik szebbé, derűsebbé a sötét, sivár hétköznapokat. A vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerületi helyi csoportjának vezetősége nevében tisztelettel: özv. Gyenge Imréné helyi csoport titkár Megkezdődött az iparitanuló-képzés a Gyermekvárosban Ipari tanuló-részleggel bővült a fóti Gyermekváros: a VIII. osztályt végzett harminc fiatal kezdett szakmát tanulni. Tizen a asztalosszakmát, tizen a női szabóságot, tizen pedig a fodrászmesterséget választották. A leendő varrónők a Német Demokratikus Köztársaságtól kapott varrógépeken tanulnak. A fodrászműhely most épül a berendezésről és az oktatásról a Budapesti Állami Fodrászat gondoskodik. Tizenöten Budapesten tanulnak tovább: hatan gimnáziumban, kilencen különböző iparitanuló-intézetekben. A gyermekváros továbbra is gondoskodik róluk: onnan kapják ruházataikat, zsebpénzüket, a pihenőnapjaikat is Fóton töltik. Egyetemisták a kukoricatáblákon 26 hold kukoricát másfél nap alatt letörni és hét holdról még a szárat is levágni, mintegy 40 tagú munkacsapatnak nem kis dolog. S ehhez tegyük még hozzá, hogy ezek a fiatalok egyetemisták voltak, harmadéves debreceni orvostanhallgatók. A harmadik évfolyam KISZ- szervezete elhatározta ugyanis, hogy társadalmi munkára viszi a diákokat a karcagi Dózsa Tsz-be. És nemcsak 26 hold volt ezen a másfél napon az eredmény, de ennél talán még sokkal több is. A diákokkal együtt dolgoztak a szövetkezet fiataljai is és semmiféle hivatalos, baráti találkozón össze nem melegedhettek volna a parasztfiatalok és az eljövendő orvosok, mint itt a másfél napi munka alatt, és a munkát követő szombat esti mulatságon. A KISZ ÉRDEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI Bellavári György (Győr megye, Tarjánpuszta, Újsor). A párt szervezeti szabályzata értelmében a 21 éves kor betöltése után lehet a pártba tagokat felvenni, addig a fiataloknak az ifjúsági mozgalomban kell tevékenykedniük. A törvények értelmében a személyi igazolványt 16 éves kor elérése után kell kiállítani. „Szeretnék tanulni” jelige. Felvétel érdekében a debreceni Meckward András gépipari technikum (Debrecen, Széchenyi út 43.) igazgatójához kell fordulni, és amennyiben még hely van, a KGM oktatási osztálya pótfelvételi vizsga letételét engedélyezheti és továbbtanulását biztosítani lehet. Kiss János Budapest, IX., Balázs Béla u. 34. Hozzánk intézett levele alapján kérjük, hogy bennünketbármely keddi, vagy csütörtöki napon 5 és 7 óra között, (Köztársaság tér 27.) felkeresni szíveskedjen. A brüsszeli fesztivál nagydíjának nyertese. Bemutató: október 9. Szélesvásznú és normál változatban. ****** * ..........................i Vimnni WLMAi