Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-04 / 40. szám

­génytelen, egyszerű kí­vánság: megtudni, s elmondani, mi történik Budapesten egy hétköznap délelőtt. Mert mit is ta­lálhatna a kíváncsi — kontrázhatnánk esetleg — azon túl, amit mindenki tud: dolgoznak, pihennek, születnek és meghalnak. Valóban tömören, szür­kén ez van. De ... Igen, azt kell megmon­dani, hogy egy hétköznap délelőttnek ezernyi epizód­ja van, amelyik mind, mind az Élet. Az Élet, amelyből mindenki mé­lyen szeretne meríteni, napos oldalon lenni, s ha a tegnap netán bosszúsá­got ad, bizakodva indulni ma, hogy holnap minden sikerüljön. Nos, elindulunk meg­tudni, mi történik a fővá­rosban egy szürke hét­köznapon. Nem országos ügyeket intézőket kérde­zünk; azokat inkább, akik nap-nap után ugyanazt látják, csinálják, akik úgy vélik, minden nap egy­forma. Amikor egy-egy kérdés elhangzik, gondol­kodni kezdenek. Tényleg, mennyi érdekesség , mennyi szépség van a szo­kottnak tűnőben is. Ezt mondjuk mi is. Azaz hogy tolmácsolásunkban mondják az apró történe­tek, képek, színek, amelye­ket nem kerestünk, csak találtunk. Tessék: Buda­pest, 1958. október első nap­jának délelőttje, s annak is egy kicsi, kicsi része ... A Z­­agykör­úttól — a Kiskörútig... A Corvin előtt a szokásos tömeg. A bebocsátást várják. Aztán ugrik az óramutató, nyílik az ajtó — ehhez az aj­tónyitáshoz Pesten órát le­hetne igazítani. Indulunk a Rákóczi úton a Nagykörúttól a Kiskörút fe­lé. Évtizedek óta megszokott kedves színfoltja Pestnek: a mezőkövesdi matyóasszonyok. — A jó cukrász szemmér­­tékre, szinte grammra tudja, mennyi túró kell a táskába — mondja Nagy Lajos, Mada­rász Sanyi tanulónak. Ha vevő ritkábban is, de né­zelődő annál gyakrabban akad. Nagy Pálné tizennyolc éve árul ezen a helyen, a kö­zel hetvenesztendős Szilvás József­né pedig éppen har­minchat esztendeje hordja Pestre remekbe készült babáit, hímzéseit. Most csak egy nagy gondja van. A fia a Szovjet­unióban tanul, mérnökember lesz. Néhány hónap múlva vé­gez és bejelentette, hogy oda­valósi menyecskét hoz a ház­hoz. Szilvás néni meg nem tudja, hogyan beszél majd ő a menyével? No, de siessünk tovább, mert az óramutató gyorsan fo­rog. A forgalom a szokásos délelőtti, közepes, inkább az áruházakban találunk több embert, meg egy kicsi, de an­nál zsúfoltabb üzletben. Az ajtón tábla: „Vas- és Edénybolt 90-es fiók, Vulkán tüzeléstechnikai szaküzlet.” Bent az üzletben egymás tete­jén a salgótarjáni Luna-tűzhe­­lyek, vaskályhák, cserépkály­hák. A tűzhelyekből különösen sok fogy. Amióta a hitelakció megindult, három hét alatt 100 „Luná”-t adtak el részletre. Itt a „vevők” egy része elein­te inkább csak nézelődő, hi­szen azt jól meg kell fontol­ni, tanácskozni, milyen kály­hát vesz az ember télire. Néhány ház, csak egy útke­reszteződésen kell átmenni és valami nagyon finom illat csapja meg a járókelő orrát. A kirakatban finom vajassü­temények, péksütemények, s az apró üzletben mintegy negyven­ fajta friss áru közül választhat a betérő A „Rákóczi” sütő- és cuk­rászipari KTSZ ízléses, tiszta boltjában vagyunk. De gye­rünk beljebb, a cukrászok, pé­kek birodalmába. A villany­kemencéből most szedik ki a friss zsúrkenyeret, fent, az emeleti cukrászatban pedig a kis Madarász Sanyi, a másfél évbe alakult szövetkezet első cukrásztanulója ismerkedik a túróskészítés tudományával. Ismét az utcán vagyunk. A házak ablakai a legtöbb he­lyen nyitva, itt-ott porrongyot ráznak. Hiába, ez a délelőtti takarítás ideje. A mezőkövesdi asszonyok babáit csodálja ez a két kislány. De jó is lenne játszani velük. Talán majd karácsonyra ilyet Ezekből a tűzhelyekből adtunk el eddig részletre 100 darabot Vajon ki lesz a 101-ik vevő? ÁTUTAZÓBAN­­ A PAKSI SZÜRETRE Még prüszköl a mozdony, még összekoccannak az ütkö­zők, amikor egy magas, szőke fiatalember lép le a vonat lép­csőiről a Nyugati-pályaudvar üvegtetejű csarnokában. Olyan nagy iramodással indul el, hogy bizony meg kell szaporozni a lépéseket, hogy utolérjük. — Hová igyekszik? — Trapp János vagyok, a gödöllői Agrártudományi Egye­tem állattenyésztési karának ötödéves hallgatója. Hazafelé tartok. — Talán budapesti? — Nem Paksra megyek, ott laknak a szüleim, s haza­hívtak a szüretre. Már hat hónapja a Dánszentmiklósi Állami Gazdaságban dolgozom. Ott töltöm le a gyakorlóidőmet. Közel kétszáz kilométert kell utaznom, hogy hazaérjek. Délután in­dulok tovább Kelenföldről. — Milyen munkát végez az állami gazdaságban? — A diplomámhoz gyűjtöm az adatokat az állattenyész­tők között. Februárban kell majd a diploma­munkámat meg­védenem. A 4000 holdas gazdaságban nagyon sok tanulni va­lója van a magamfajta egyetemistának, de azért most nag­­yon várom már, hogy hazaérjek. — Mivel tölti a fél napot Budapesten? — Még sok bevásárolni valóm vo­n. Tízéves öcsémnek meg kell szereznem Kittenberger Kálmán könyvét. Pali, az öcskös és-hal a vadásztörténetekért. — Csak ketten vannak testvérek? — Öten vagyunk. Mindegyik fiatalabb, mint én. Szívesen vinnék haza mindnek ajándékot, de a gyakornoki fizetésből még nem futja. Jövőre már önálló keresettel rendelkező me­zőgazdasági szakember leszek. Majd akkor!... Örömtől a laktanyaudvaron Különösen szép reggelre ébredt ezen a napon a Má­jus 1. úti szülőkórház egyik kórtermében Jakab Tiborné, az aranyszőke hajú, 20 éves kismama. Még a kert őszbe­­boruló fáit is virágzónak lát­ta, ahogy a kis, 11 napos Ár­pádot tartotta a karjában, hi­szen ezen a napon ünnepli a távolból férjének 23-ik szüle­tésnapját. A fiatal mamát és az ifjú papát az egész kórház isme­ri. Angéla itt, Budapesten járt iskolába, méghozzá a Vámos Ilona Szülésznőképzőbe, s az­tán a csecsemőosztályon dol­gozott. Számára nem jelent már újdonságot a sok műszer, a fehérköpenyes orvosok, fü­lének ismerős az apróságok sírása, gügyögése. Mégis ... Amikor az ifjú asszony először öleli magához a játékszernyi emberkét, elfelejti az iskolá­ban tanultakat, s olyan lesz ő is, mint a többi asszonyok. S az újdonsült apa? Az ő történetén sokat derültek a kórház asszonyai, s az orvo­sok. Jakab Tibor, a keszthe­lyi honvédségi alakulat sport­tisztje napokig úgy járt-kelt a laktanyaudvaron, mint az alvajáró. Gondolatai mindun­talan Budapest felé kalandoz­tak. Munkája nem engedte, hogy a feleségéhez utazzon, ezért apró gallyakat, rőzse­­nyalábot gyűjtött, s fia tisz­teletére örömtüzet gyújtott a laktanyaudvaron. Parancsno­ka megértette örömét, s tré­fás komolysággal ezt a „pa­rancsot” adta: — Jakab elv­társ, magát most úgysem le­het használni semmire! ■ Utaz­zon fel öt napra a feleségé­hez! A papa valamivel korábban érkezett a kórház elé, mint a látogatási idő. Szemmel fel­mérte a kórház kerítését, s mivel nem engedték be a ka­pun, a falat átugorva jutott be a fiához és a feleségéhez. Mi az a két méter egy spor­tolónak, ha emellett az apai büszkeség is feszíti a mel­lét! A boldog anya • • Ötszázan a Dagályban Ki hinné, hogy még a Sza­badság-strand Dagály, vagy Aranylavor, a gyengébbek kedvéért — pénztárosnője is tud érdekeset mondani. — Pedig igen ... Ma jöt­tem vissza szabadságról, és bizony van elég munka. Még nincs dél, de már négy-ötszá­­zan vannak a strandon. ., Pintér Istvánná is sokat fürdött — a Balatonban. Ott nem kell jegyet váltani. Ért­hető tehát, hogy ... — Nagyon jól éreztem ma­gam. Most csak irigyelni tu­dom a­zokat, akik itt lubickol­nak és pihennek. Kik ezek? — Fiatalok és idősek ve­gyesen. Ma délelőtt például sok diák jött. A munkások leginkább korán reggel, vagy délután látogatnak ide. — Meddig tart nyitva a strand? — Télen-nyáron. Nem idénymunka az enyém ... A legújabb ÖNKISZOLGÁLÓ-BOLT Mintha bálteremben lennénk. Neonfény, tükrök, csipke­függönyök. Mi ez? A polcokon szappan, mosópor, palackozott italok. Odább, a még üres pultok felett feliratok: péksütemény, kenyér. Pontosan huszonnégy órával nyitás előtt érkeztünk. Itt, a Szemere utca és Szent István körút sarkán nyílik meg pénteken délelőtt tíz órakor a környék első önkiszolgáló Kö­zért-üzlete. Reméljük, hogy a lakók hamarosan megtanulják majd, hogyan kell a csinos kis kosarakkal­­ önmagukat ki­szolgálni. Az oldalt írták: Kovács György, Sárdi Mária és Somos Ágnes. Fotó: Gajdár—Dolezsár ...és a Váci úton Az angyalföldi Váci út csendes. A délelőttös műszak, majd az egész környéket fel­szippantja. Egy-egy ember akad csupán, aki be- vagy ki­lép a gyárkapukon. Sok a táb­la: „Munkásfelvétel van!” Leghosszabb a lista a Láng Gépgyár kapuján. Majd min­den szakmában van felvétel. Egy fiatalember áll előtte, né­zi, nézi, aztán befelé indul. — Megfelel? — kérdezem. — Talán... Sőt, biztos, mert jól indult a mai nap. Ké­ményseprővel találkoztam. Nevet. — Hányadik helye lesz? — Az első. De ne írja meg a nevem, mert még nem vet­tek fel. S félszeg, bátortalan léptek­kel indul el a gyárudvaron. Mi a KISZ-bizottságra tar­tunk. A kérdés persze itt is: — Mi történt ma délelőtt? Hárman is válaszolnak egy­szerre, de Monoki elvtárs, a titkár végül is összefoglalja. — Összeállítjuk az ifjúsági híradót. A szakma ifjú mes­tere vizsgái folynak. Dolgo­zunk a tagnyilvántartás ren­dezésén ... S amikor már a részletek fe­lől is érdeklődnénk, hogy pél­dául kit dicsérnek meg a hír­adóban az ifjúsági brigádok közül, avagy a húsz várható mester között lesz-e szakma kiváló dolgozója, kiderül, ma délelőtt még más is történik. — Megbeszéljük a gyáregy­ség vezetőkkel a forradalmi műszak tennivalóit. Ma ké­szül el egy tabló, amelyen be­mutatjuk a XIII kerület múltját és jelenét. És... Tovább kell menni, nincs idő. Csikós Lajcsit, az öntö­déből ugyanis hiába kérdez­zük. — Mi újság? — Semmi, dolgozunk. Igen, dolgoznak, s ez a for­rása annak, hogy a budapesti hétköznapok még gazdagab­bak legyenek. Herendi teáskészlet Be léptek, mint Szalai Kál­mán és Hittaller Klára. S két röpke „igen” után már Szalai Kálmán és neje lettek! A Köz­ponti Házasságkötőterem há­zasulandóinak listájára 10 órakor került fel ez a pár. A vőlegény 28 éves., A Vi­lágítástechnikai Vállalatnál dolgozik. A menyasszony idős színészek gondját viseli. Az Odry Árpád Színészotthon konyháján dolgozik. 22 éves. — Amikor a színészotthon­ban megtudták, hogy férjhez megyek, kaptam nászajándék­ba egy Herendi teáskészletet — mondja Klári. — És a stafirung megvan?­­ !— Ami megvan — megvan! Ami nincs, azt majd közösen megvesszük — válaszolja ha­tározottan az ifjú férj. — Egyelőre egy lakás kéne leg­előbb, de reméljük, ez is lesz majd hamarosan. — Hová utaznak nászútra? — Hazamegyünk a felesé­gem szüleihez Szombathely­re, ott tartjuk meg a három­napos lagzit! Az előszobában már vár a következő pár. Sietni kell. A Szalai-házaspár — kilépve a házasságkötőteremből — belé­pett a házaséletbe, amely vár­ja már őket, minden apró örömével, közös gondjával, nagy terveivel és megvalósuló vágyaival. Kérek egy életre szóló autogrammot Próba a Petőfi Szí Komédia egy levél körül A „bűvös levél, amely körül a Petőfi Színház színpadán ezekben az október elejei napokban egy mulatságos komédia körvonalai bontakoznak ki, tulajdonképpen nem is jelentős, nem is figyelem­re méltó írás. E°ry léha o."' A címzett szerelm! vallomás rejte­zik a hófehér papír zizzenő sorai mögött. S lám, ma mégis minden­ki éppen ezt a levelet keresi, ku­tatja lázas izgalommal a színpa­don. Zozo asszony, a címzett, pedig ravaszkásan legyezője mögé rejti orcáját. Mert körülötte forognak az események, helyesebben ő igyekszik megszabni azok sodrá­sának irányát. Persze ez egy „gyenge” nő számára nem köny­­nyű feladat. Nem volt könnyű a múltban, a múlt századvégi Ro­mániában sem. Mert ott és akkor történt hogy egy levél­história csodáálatosképpen egybeesett a képviselőházi választásokkal. Illet­ve a választások estek össze ... Vagyis bonyolult dolog ezt kibo­gozni. De felesleges is, hiszen éppen erről írt pezsdülő komédiát Ion Caragale, a kitűnő román dráma­író. Az elveszett levél,­­ mert ez a darab címe _ a régi-régi kapi­talista választások ezernyi fogását, úri­ huncutságát, hamis korteske­dését. Iüre­­geti ki előttünk, mai fiatalok mai nézők előtt. Kezdődik a próba. A színészek még mai, köznapi ruhában ismer­kednek, barátkoznak a játék sok vidámságával. De bocsánat, egy egy percre. Hadd kérdezzük meg Zozó asszonyt és társait. Gellért Lajos: Agar,l­a v^gyok. re­gem­ kérem megvert az ellenzék. Itt is, ott is megbuktam a válasz­tásokon. Hát nem felháborító ez?! fia, akinek a famíliája 48­ óta ül már a parlamentben?!... Most ide lőttem magukhoz. Semmihez a világon nem értek. Azt sem ér­tem, hogy miért nem akarnak en­gem megválasztani... Gordon Zsuzsa: Zozó vagyok. Azt akarom, hogy a világ körülöttem táncoljon, de legalább cigány­kereket vessen. A választások után a fáklyásmenet az én nevemet hordozza körül a városban. Hogy ehhez én nem va­gyok elég erős?!... Na de a fér­jem. Ha ő akarja, nincs akadály. Már­pedig ő akarja, hiszen én akarom!... Agárdy Gábor: Téved uram, őnagysága nem az én feleségem, hanem Zazarie Tra­­halke úré. Én pedig P*­nan Ti­­potescu vármegyei prefektus va­gyok. Hogy miért vagyok akkor itt?... Oh, hiszen ez nagyon egyszerű, engem ugyanis őnagy­­ságához mindössze a baráti vi­szony szerény kötelecskéje lán­col... Gellért Lajos Gordon Zsuzsa Agárdy Gábor Építését fiatal kezek kezdték. A pentelei agyagdombot kubi­kosok, diákok és vasárnapi rohammunkások lepték el. Az ivóvizet Pestről szállították gépkocsin, éjjelre barakkokban húzták meg magukat az első építők. Közben elültették a nagy erdőt, hogy ha majd füstölnek a Vasmű kéményei, a korom ne szálljon a lakóházak fölé. Nőtt az erdő, nőtt a dunaparti ifjú város. Sztálinvárost berajzolták hazánk tér­képére. Azóta a martinkemencék már ontják az acélt, a melléktermékekből értékes vegyianyagokat nyerünk. És most tovább építik. Már karcsún magasodnak a Hengermű vasvázai. A vas-gigant tovább terebélyesedik. Segítőké­szség ÉS ÖNZETLEN SZERETET — Hálánk indít, hogy hírt adjunk egy szép, nemes ki­­szista tevékenységről, amely immár ötödik hónapja folyik szerény csendben, de áldásos eredménnyel — írta a minap ifjúsági szövetségünk központi bizottságához özvegy Gyenge Imréné, a vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerü­leti helyi csoportjának titkára.­­ A győri „Richards” Finomposztógyár ifjú dolgozói, kiszistái azt az áldozatos feladatot vállalták, hogy patronál­ják a vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerületi helyi csoportját. A „Kisalföld” című helyi lap cikke hívta fel a figyelmüket, hogy nekünk, vakoknak kevesebb jut az élet szépségeiből, mint a látóknak, mert nehezebben jut el hoz­zánk a betű, a kultúra. Mindez május elején történt. Azóta a gyár kiszistái kéthetenként összehívják Győr vakjait, csök­kentlátóit, sőt a közeli falvakban lakókat is. Nyáron a gyár pompás dunai csónakházában, most meg gyári klubhelyisé­­gkben színvonalas irodalmi és természettudományi előadá­sokkal, felolvasásokkal, értékes zeneszámokkal szórakoztat­ják sorstársainkat, gazdagítva mindnyájunk elméjét, szívét egyaránt. Olyan szeretettel foglalkoznak velünk, annyi gyöngédséggel, hogy arról csak könnyes meghatottsággal tudnak szólani idős és ifjú nemlátók egyaránt. Sor kerül ilyen alkalmakkor a vakok, csökkentlátók közös és egyéni problémáinak megbeszélésére is, amelyekben szintén segíte­nek az áldozatkész KISZ-tagok. A helyi problémák megoldásánál igénybe veszik a gyár­ban dolgozó kommunisták segítségét is. Családlátogatásra is vállalkoztak többen a fiatalok közül, hogy a betegeknek, az időseknek otthonukba vigyék el a segítséget. A gyár KISZ- tagjai, köztük Varga Lujza KISZ-titkár, Kovácsné, Litke Má­ria, Tamási Mária, Hegyi Károly, s a többiek a vakokkal való törődésen keresztül bizonyítják, hogy a mai ifjúság nemcsak saját örömeit keresi, nemcsak a mának él. Tet­tekkel bizonyítják, hogy tudnak együttérezni, van bennük segítő készség, akarat, önzetlen szeretet. Ma még egyedülálló az országban a győri „Richards” gyár fiataljainak nagyszerű munkája, de bízunk benne, hogy a kiszisták még sok-sok vak számára teszik szebbé, de­rűsebbé a sötét, sivár hétköznapokat. A vakok és csökkentlátók szövetsége győri kerületi he­lyi csoportjának vezetősége nevében tisztelettel: özv. Gyenge Imréné helyi csoport­ titkár Megkezdődött az iparitanuló-képzés a Gyermekvárosban Ipari tanuló-részleggel bővült a fóti Gyermekváros: a VIII. osztályt végzett harminc fia­tal kezdett szakmát tanulni. Tizen a asztalosszakmát, tizen a női szabóságot, tizen pedig a fodrászmesterséget válasz­tották. A leendő varrónők a Német Demokratikus Köztár­saságtól kapott varrógépeken tanulnak. A fodrászműhely most épül a berendezésről és az oktatásról a Budapesti Ál­lami Fodrászat gondoskodik. Tizenöten Budapesten tanul­nak tovább: hatan gimnázium­ban, kilencen különböző ipari­­tanuló-intézetekben. A gyer­mekváros továbbra is gondos­kodik róluk: onnan kapják ru­házataikat, zsebpénzüket, a pi­henőnapjaikat is Fóton töltik. Egyetemisták a kukoricatáblákon 26 hold kukoricát másfél nap alatt letörni és hét hold­ról még a szárat is levágni, mintegy 40 tagú munkacsapat­nak nem kis dolog. S ehhez tegyük még hozzá, hogy ezek a fiatalok egyetemisták voltak, harmadéves debreceni orvos­­tanhallgatók. A harmadik évfolyam KISZ- szervezete elhatározta ugyan­is, hogy társadalmi munkára viszi a diákokat a karcagi Dó­zsa Tsz-be. És nemcsak 26 hold volt ezen a másfél napon az eredmény, de ennél talán még sokkal több is. A diákokkal együtt dolgoztak a szövetkezet fiataljai is és semmiféle hiva­talos, baráti találkozón össze nem melegedhettek volna a parasztfiatalok és az eljöven­dő orvosok, mint itt a másfél napi munka alatt, és a mun­kát követő szombat esti mu­latságon. A KISZ ÉRDEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI Bellavári György (Győr megye, Tarjánpuszta, Újsor). A párt szervezeti szabályzata ér­telmében a 21 éves kor betöltése után lehet a pártba tagokat felven­ni, addig a fiataloknak az ifjúsági mozgalomban kell tevékenykedni­ük. A törvények értelmében a sze­mélyi igazolványt 16 éves kor el­érése után kell kiállítani. „Szeretnék tanulni” jelige. Felvétel érdekében a debreceni Meckward András gépipari techni­kum (Debrecen, Széchenyi út 43.) igazgatójához kell fordulni, és amennyiben még hely van, a KGM oktatási osztálya pótfelvételi vizs­ga letételét engedélyezheti és to­vábbtanulását biztosítani lehet. Kiss János Budapest, IX., Balázs Béla u. 34. Hozzánk intézett levele alapján kérjük, hogy bennünket­­bármely keddi, vagy csütörtöki napon 5 és 7 óra között, (Köztársaság tér 27.) felkeresni szíveskedjen. A brüsszeli fesztivál nagy­díjának nyertese. Bemutató: október 9. Szélesvásznú és normál vál­tozatban. ****** * ...........­...............i Vimnni WLMAi

Next