Magyar Ifjúság, 1964. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1964-01-04 / 1. szám

A CIPRUSI TRAGÉDIA Karácsonykor, a bék­e ün­nepének hangulatában érthe­tően megdöbbentette a vilá­got a ciprusi tragédia. Mert a tragédia szó nem túlzott egy olyan polgárháborús vér­ontásra, amelynek több mint 200 halálos áldozata van. A sziget néprajzi és egy­ben politikai struktúráját is meghatározó tény, hogy a köztársaságnak két alapvető népcsoportja van, a görög és a török. Nem véletlen, hogy ami­kor Ciprus a hosszú és véres függetlenségi küzdelem után a zürichi egyezmény értel­mében 1980-ban megszűnt brit gyarmat lenni, az ország elnöke, a görögök számbeli többségének megfelelően, Makariosz érsek, alelnöke pe­dig a török kisebbség vezető­je, egy Kücsük nevű veterán politikus lett. Szinte monda­nunk sem kell, hiszen min­­denfajta és ezen­ belül a brit kolonializmus régi módszere, hogy a nemzetiségi ellentéte­ket elmélyítve és kihasználva igyekezett elhomályosítani az alapvető ellentétet, a gyar­mattartó és a gyarmat ellen­tétét. A helyzetet bonyolultabbá teszi, hogy Görögország a görög, Törökország pedig a török népcsoportot támogat­ja minden eszközzel és ezen túl mindkét ország tulajdon­képpen Ciprus „anyaországá­nak” vallja magát. A ciprusi zavargások kirobbanása így azonnal és szinte reflexsze­­rűen a görög—török feszült­ség növekedését is maga után vonta, olyannyira, hogy az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének legfőbb fórumait napo­kon át ennek a feszültségnek a vibrálása töltötte be. A ciprusi tragédia ráadásul olyan helyzetben robbant ki, amikor mind Athénben, mind Ankarában kormányválság volt és ez érthetően csak fo­kozta mindkét főváros presz­tízs-érzékenységét. Sokkal lényegesebb egy harmadik főváros, London magatartása. Anglia katonai­lag Cipruson maradt és­­ intenzív politikai érdeklődé­sét tekintve is. A Downing­­street 10-ből szüntelenül megpróbálják letéríteni a Makariosz-kormányt a pozi­tív semlegesség útjáról és ehhez a törekvéshez London­ban továbbra is jó alapnak tartják a nemzetiségi ellen­téteket — sajnos, mint bebi­zonyosodott, nem alaptala­nul. A kiútra Makariosz érsek biztos politikai érzékkel mu­tatott rá, amikor a demonst­ratív brit csapatszállítások kellős közepén kijelentette, hogy semmilyen külső hata­lomtól semmiféle „segítsé­get” nem kér és meggyőző­dése, hogy Ciprusnak ezt a vitathatatlan belügyét — Ciprus fogja megoldani. — H — Makariosz érsek, köztársasági elnök látogatást tesz az ország különböző városaiban A szigetország fővárosa: Nicosia a ni­uiv zubiiuviu k­ivuiiuiu lumauh a szigettrafcai: luvaruaauau „TISZTESSÉGES POLGÁROK“ AZ ESKÜDTSZÉK El­ATT ^4 « ? *" ÉLV 1­I Huszonkét vádlott áll a frankfurti bíróság előtt. A letartóztatási parancs szerint emberek tömeges megsemmisí­tésében vétkesek. Pedig „tisztességes polgárok” valamennyien. Az egyik nagykereskedő, tanár a másik s így to­vább. Dr. Capesiusnak Göppingenben van jólmenő gyógyszertára és a bete­gek jótevőjeként ismert a nyugat­berlini Kaduk pápa Elindul a lavina A „tisztességes polgárok” véletlen folytán kerültek a frankfurti esküdtszék elé. Egy nyugatnémet újságíró még 1958-ban riportsorozatot készült írni a hitleri nácik újraéledéséről. Kutató­munkája során egy Emil Vulkan nevű férfitől vaskos papírköteget kapott. Az auschwitzi fogoly megtalálta és meg­őrizte azoknak a listáját, akiket a hír­hedt halálgyár hóhérai „szökési kísér­let” ürügyén állítottak kivégzőosztag elé, s ugyanakkor azoknak az SS- pribékeknek a nevét is, akik a kivégzé­seket végrehajtották. A riporter a név­jegyzéket dr. Fritz Bauer hesseni fő­­államügyésznek továbbította, aki nem süllyesztette el az okmányt, mint sok kollégája tette volna Nyugat-Németor­­szágban, hanem széles körű és évekig tartó nyomozásba kezdett, — a fellel­hető auschwitzi hóhérok után. A há­ború befejezése után ugyanis a legbor­zalmasabb náci koncentrációs tábor­ban „közreműködő” több ezer alacso­nyabb és magasabb beosztású náci tö­redékét tudták csak felelősségre von­ni, a többség megszökött és álnéven bujkált. Mint ez a huszonkettő, akik azonban végül is nem tudtak kibújni a felelősség alól. Az exportkereskedő és a Zyklon B — Neve? — Robert Mulka ... Hatvannyolc esztendős, jólszituált úriember áll az esküdtszék előtt. Sö­tét ruhában, civilben, mert a vagyonos exportáruke­reskedő, 50 ezer márka biztosíték ellenében, szabadlábon vé­dekezhet. Peregnek a kérdések, a vá­laszok ... Az exportkereskedő 1941-ben önként jelentkezett az SS-hez, s egy évvel később Robert Hoess, Ausch­witz első táborparancsnokának adju­tánsa lett. Ebben a beosztásában töb­b gyilkos injekcióstű, amelynek segít­ségével az alsó képünkön látható Klehr 12 ezer auschwitzi foglyot gyilkolt meg­,ek közt a gyilkos Zyklon—B gáz be­szerzéséért volt felelős. Amióta Auschwitz kissé a történe­lem egy epizódjává öregedett, kevesen tudják, mire szolgált a Zyklon—B ... Amikor azok az emberek, akiket az SS-orvos és egy SS-tiszt egy ujjmoz­dulattal munkaképtelennek nyilvání­tott, autón vagy gyalog a kremató­riumhoz érkeztek, először a „halál ru­határába” kerültek. Itt képmutató szí­vélyességgel felszólították őket, hogy vetkőzzenek le, ruhájukat rendesen rakják össze, és jól jegyezzék meg ru­­haf­ogásuk számát, hogy a fürdő és a fertőtlenítés után mindent könnyen megtaláljanak. Aztán elhangzott a pa­rancs, hogy lépjenek be a ,,fürdő”be. Amikor valamennyien bent voltak, az ajtókat jól lezárták, de nem a zuha­nyozókat indították meg, hanem a vas­­oszlopok üregén át Zyklon—B kristá­lyokat szórtak be. A haláltusa leg­többször húsz, legfeljebb harminc per­cig tartott, de az is előfordult, hogy a kevés gáz következtében az áldozatok néhány órán át kínlódtak. Ezer- és tízezerszámra részesítettek ily módon „különleges kezelésiben az Auschwitzba hurcolt hadifoglyokat, politikai elítélteket, zsidókat, cigányo­kat, mindazokat, akiket a náci felfo­gás alsóbbrendűeknek ítélt. És a leg­borzalmasabb tragédiák színhelye volt a krematórium. Egyszer az ajtó kinyi­tása után az egyik halott anya kis­gyermeke még élt, mert édesanyja olyan szorosan ölelte keblére, hogy nem tudta magába szívni a gázt. A csöppséget azonban nyomban agyon­lőtték és a többi hulla közé dobták. A kölyökképű SS Robert Mulka adjutáns valószínűleg sohasem nézett végig egyetlen ilyen akciót sem, ő kesztyűs kézzel csupán a Zyklon—B kristályok beszerzéséről gondoskodott. A per egy másik vád­lottjáról, Hans Starkról azonban a kö­vetkező sorokat olvashatjuk a „Halál­gyár” című, Auschwitzről szóló doku­mentumkönyvben : „1942. május 24-én vizet loptunk egy társammal együtt. A vízlopásért bün­tetésből a krematórium gázkamrájába helyeztek bennünket — hangzik a vágszerdahelyi Filip Müller vallomása. — Itt egy Stark nevű, alig 20 esztendős SS-legény ügyelt fel ránk. Botjával vé­gigvágott rajtam és megjegyezte, hogy csak dolgozzak, aztán úgyis a kemencé­be kerülök. Fűtői gyakorlattal nem rendelkeztünk, így a munka rosszul ment. Az SS-legények szabotázzsal vá­doltak bennünket és négy társunkat ezért agyon is verték ..." A kölyökképű SS-legényt sem kény­szerítette senki a véres szolgálatra. Maga kérte felvételét a hadsereghez, s amikor fiatal kora miatt elutasították, az SS-be lépett. Ugyanekkor még ké­szült az érettségi vizsgára, ezért fog­lyokat citált be magához és azok taní­tották ... A háború után pedig ő taní­tott egy mezőgazdasági iskolában, egé­szen a letartóztatásáig... Senki sem tudja pontosan megmon­dani, hogy az auschwitzi halálgyár krematóriumában hány embert éget­tek el, a becslések csupán arról beszél­nek, hogy a náci fenevadak Ausch­­witezben 4 millió embert irtottak ki, vagyis közel annyit, mint Dánia mai egész lakossága. A náci pribékek gyil­kol­ási módszerei a legkülönbözőbbek voltak. Lord Russel híres művében, „A horogkereszt rém­tettei” című könyv­ben erről a következőket olvashatjuk: A gyilkos szanitéc „Nemcsak gázzal gyilkolták meg azokat, akiknek már nem tudták hasz­nát venni. Dr. Endredd SS-Obersturm­­führer új gyilkolási módszert eszelt ki: fenol-injekciók alkalmazását. A tábor orvosai közül többen segítségére vol­tak és együttesen legalább 25 ezer fog­lyot gyilkoltak meg ezen a módon. Az injekciókat a következőképpen adták be: az áldozatot fogorvosi székhez ha­sonló székbe ültették, ketten megra­gadták a kezeit, egy harmadik pedig törülközővel bekötötte a szemét és a fe­jét tartotta. Ekkor Klehr odalépett hozzá és hosszú tűt döfött a mellébe. A fogoly nem hintt meg rögtön, csak elfeketedett előtte a világ. Ekkor azok, akik az injekció adásánál segédkeztek, egy szomszédos szobába vezették, le­fektették a földre a félig eszméletlen áldozatot, s az körülbelül fél perc múltán halt meg.” Ma Klehr is a frankfurti vádlottak közt található. 12 ezer ember meggyil­kolásával vádolják a gyilkos szanité­­cet akinek foglalkozása értelmében se­gítenie kellett volna az embereken, de a náci orvosi etika értelmében a gyó­gyítás eszközeit a gyilkolásra használta. A Roger-bivla­ li vádlott áll az esküdtszék elnöke elé._Neve? — Wilhelm Boger. „A tábori Gestapo hivatalos neve Po­litische Abteilung volt. Központja Auschwitz 1-ben székelt. Ennek az Inkvizíciós szervezetnek a megbízottai állandóan jártak, keltek a tábor min­den részében, mindent megvizsgáltak és mindenkit megmotoztak. Hírhedt alak­jai voltak a szervezetnek Bogár, Broad és Grabner hétpróbás SS-tiszt ére. Mindhárman nagy buzgalommal tevé­kenykedtek és sok ezer ember pusztult el a kezük alatt” — áll a már idézett „Halálgyár" című könyvben. Az Oberscharführer úr, akinek nevé­hez egy speciális auschwitzi kínzóesz­köz — a „Roger-hinta feltalálása is fűződik, békés családapaként élte nap­jait mint kereskedelmi tisztviselő. Tu­lajdonképpen csak egyszer árulta el, hogy a náci vér nem lett eredben vízzé. Amikor lánya egy szicíliai férfihez akart feleségül menni és beleegyezését kérte, dühödten kifakadt: „Micsoda szé­gyen, hogy egy német lány és egy alsóbbrendű fajhoz tartozó senki!.. — Mindennap ő mondta el a­z asztali imát —■ vallotta kihallgatása során a lánya. Az ájtatos tisztviselő ugyanakkor egy ízben a tábor konyhájába hurcolt egy lengyel papot és saját kezűleg fojtotta vízbe. Dlugiszewszki lengyel táborno­kot pedig halálra tiporta csizmáival, és mindennapos szórakozása volt, hogy szülei szeme láttára lőtt agyon kisko­rú gyerekeket. Célba lőtt rájuk... De ezek csak egyes esetek, a 4 mil­lió ember halálát előidéző okok a sza­dista hóhérok minden képzeletet fe­lülmúló fantáziájáról tesznek tanúbi­zonyságot. Herr Hoffman például szov­jet hadifoglyokat meztelenre vetkőzte­­tett, aztán a jéghideg udvaron vízbe ál­líttatta őket és cigarettázva várta, amíg megfagynak... A jó­maduk papa pedig Rapportführer volt és részegen minden keze ügyébe kerülő foglyot, gye­rekeket és várandós anyákat ököllel és csizmával intézett el. Auschwitz borzalmaihoz tartozik a náci orvosok koncentrációs táborbeli kísérletezése is. A nácik itt két célt követtek. Az egyik olyan eszköz felfe­dezése, amelynek segítségével meg­akadályozhatták volna az úgynevezett alsóbbrendű fajok és népek szaporo­dását. A másik cél pedig az volt hogy fokozzák saját fajtájuk, az úgynevezett „tiszta északi faj” szaporodását. Az orvosi kísérletek terén elsősorban Men­gele doktor neve vált hírhedtté, aki még ma is szabadlábon bújkál. A sza­dista orvost különösképpen az iker­probléma érdekelte. Egy velük kapcsolt göppingeni gyógyszertár, ame­lyet a koncentrá­ciós táborban ösz­­szeharácsolt ék­szerek és arany eladása révén vá­sárolt meg dr. Ca­pesius. latos eset világít rá legjobban jellemé­re. A vizsgálat alatt levő ikrek csoport­jából az egyik gyermek hirtelen ter­mészetes halállal meghalt. Felbonco­lása során mellkasi szerveiben rendel­lenességet állapítottak meg. A „tudo­­mányszomjas’“ Mengele doktor ekkor elhatározta, hogy megállapítja, vajon az életben maradt ikertestvérnél is fel­­lelhető-e ugyanez a rendellenesség. A táborba hajtatott, a gyereket csokoládé­val ajándékozta meg, majd azzal az ígérettel, hogy sétára mennek, autójá­ba ültette. A séta a krematórium ud­varán végződött, ahol Mengele doktor a gyerekkel együtt kiszállt, elővette re­volverét és főbelőtte a gyereket, majd azonnali boncolást rendelt el, hogy meggyőződhessen róla , vajon fellel­hető-e nála is az a szervi rendellenes­ség, mint ikertestvérénél. Ebből a véreskező orvosi stábból most hárman kerültek a bíróság elé: Willi Frank fogász, aki az elgázosított foglyok szájából az aranyfogakat tör­delte ki, Franz Lucas, aki az elgázosí­­tásnál felügyelt és Capesius doktor, a göppingeni gyógyszerész, aki maga is szívesen kísérletezgetett élő embere­ken auschwitzi laboratóriumában. A nácik auschwitzi kegyetlenségét még csak megközelítőleg sem lehet érzékeltetni. Az emberiség történelme nem ismer ahhoz foghatót, amit itt éve­ken át szadista katonák és orvosok Európa népe ellen elkövettek. Nem is­mertek kivételt, nem kímélteik sem a csecsemőket sem az öregeket, a váran­dós anyákat sem a gázzal, injekciós­tűvel, tarkólövésekkel, elevenen törté­nő elégetéssel, a legbrutálisa­bb kínzá­sokkal irtották az embereket, vagy kísérleteztek rajtuk, miután a munka­­táboroklben erejük utolsó cseppjéig ki­használták őket. Nem egy vagy két ember felelős az auschwitzi borzalma­kért, s bár a főbűnösök már elnyerték büntetésüket, felelősségre vonni azokat, akik a korbácsot, a pisztolyt, s a halá­los injekcióstűt fogták, nem lehet ké­ső ma sem. 20 esztendő múltán sem, még ha „tisztességes polgárok” szor­galmába és szerénys­égébe bújtatták is egykori szadizmusukat. Ónody György Ma is áll az auschwitzi tábor területén ez az építmény, ahová Oswald Kaduk télen a hideg, nyáron a meleg elöl bújt el, amíg a foglyok órákon át álldogáltak a sorakozó idején. Stark, a kölyökképű SS-hóhér, aki önként jelentkezett hóhér-munkára a hírhedt auschwitzi „halálgyárba”. Tantárgy: a KOMMUNIZMUS Egy évtizeddel ezelőtt még nagy ívben re­pült volna az USA minden tanára az iskolájá­ból, ha valamilyen formában érinteni meré­szeli a kommunizmus témáját. Az elmúlt évek­ben viszont az Egyesült Államok iskoláiban tanítani kezdtek a kommunizmusról. Harminc szövetségi államban folyik már effajta ok­tatás: Floridában kötelezővé tették, Kalifor­niában és New Yorkban engedélyezték, Geor­giában és Louisianában pedig javasolták az iskoláknak. Csak kíváncsiság? A múlt év márciusában McMurrin ameri­kai oktatásügyi miniszter konferenciát hívott össze mintegy kétezer nevelő részvételével. Arról tanácskoztak, mit és hogyan kell az iskolákban az „amerikai demokráciáról” és a kommunizmusról tanítani. A tanácskozást az tette szükségessé, hogy néhány esztendő óta egyre nő a fiatal ameri­kaiak, elsősorban a közép- és főiskolások ér­deklődése a Szovjetunió és a kommunizmus iránt. Nem hajlandók többé elfogadni a Mc­­Carthy-féle egyoldalú antikommunizmust. Nagy szerepet játszik ebben az a mélyreható társadalmi válság is, amely az amerikai né­gerek szabadságmozgalmában jut kifejezésre. Amikor Salt Lake City tízezer középiskolás diákját megkérdezték például: melyik gazda­sági rendszert látja igazságosnak, 44 százalé­kuk úgy vélekedett, hogy az igazságos gazda­sági rendszer „mindenkitől megfelelő képes­ségeket követel és megfelelően elégíti ki igé­nyeiket”. Ez a 4400 diák nem tudta persze, hogy a kommunizmus marxista alaptörvénye mellett szállt síkra. Egy másik közvélemény­kutatásnál pedig a megkérdezett diákok 14 százaléka jelentette ki, hogy véleményük sze­rint a nagyipart államosítani kell. Nyolcvan első féléves főiskolást a kapitalizmus lényege felől kérdeztek. A válaszok között ilyen is akadt: „diktatórikus kormányzási rendszer”. Betiltott előadások A Salt Lake City-i iskolai hatóságok őszinte felháborodással állapították meg végül is, hogy sok diák „tudatlan, zavaros és tévesen tájékozott a szabad gazdasági rendszer jelen­tőségéről”. Ugyancsak riasztó jelnek tekin­tették az iskolai hatóságok, amikor a külön­böző főiskolák diákjai a múlt évben vezető amerikai kommunistákat hívtak meg, hogy beszéljenek a kommunizmusról. Az előadáso­kon, amelyeket egyes főiskolákon ugyan be­tiltottak, több tízezer diák vett részt. Nem meglepő, hogy az amerikai iskolákban olyan tantervet dolgoznak ki, amelynek fel­adata bizonyítani, hogy a kommunizmus rossz, az amerikai kapitalizmus pedig jó. Így pél­dául az American Legion, a volt katonák leg­­reakciósabb szervezete olyan ideológiai tan­tervet követel, amely „elsősorban az amerikai rendszer és annak politikai alapelveit foglalja magában és megmagyarázza, hogy azok miért helyesek; másodszor pedig a kommunista vi­lágrendszerrel foglalkozik, s bemutatja, hogy az miért káros”. A szenátusnak az Egyesült Államok „bel­biztonságával” foglalkozó albizottsága két esz­tendővel ezelőtt megvizsgálta, vajon helyes-e bővíteni a közvélemény ismereteit a kommu­nizmusról. Végül is úgy döntött, hogy a „ne­velés irányuljon a túlélésre a világkommu­nizmus ellen folytatott harcban”. Politikai analfabéták Ennek szellemében például az oregoni is­kolahatóságok „a demokrácia a kommuniz­mussal szemben” címmel dolgozták ki a tan­folyam programját. A program feltételezi, hogy a tanerők tudják, mi a feladatuk. A va­lóságban azonban nem ez a helyzet. A Glass­­boro­­State College elnöke, Robinson megálla­pította: „Nagyon kevés tanár tájékozott a Szovjetunióról, a marxizmusról, vagy a kom­munizmusról. A tanárok e téren politikai analfabéták”. New Yorkban most megkezdték a tanárok előkészítését az új feladatra. Az oktatás szín­vonalára mutat, hogy a tanárok egész sor írá­sos anyagot kapnak a katonai információs szolgálattól, az Amerikaellenes Tevékenysé­get Vizsgáló Bizottságtól és más kormány­­szervektől, melyek a következő sokatmondó címeket viselik: „Ismerd meg kommunista el­lenségedet"; „A kommunista összeesküvés, a világkommunizmus stratégiája és taktikája”; „A kommunista behatolási és agitációs mód­szerek” és hasonlóak. Több millió fiatal amerikai foglalkozik te­hát majd a kommunizmus kérdésével. Sokan fogják olvasni közülük az iskolában a Kom­munista Kiáltványt és Hruscsov legutóbbi be­szédeit is. A tanárnak az lesz a kötelessége, hogy a tananyag alapján bizonyítsa be a kom­munizmus veszélyeit. Csakhogy sok fiatal amerikait bizonyára nem elégít majd ki, amit az iskolában a „kommunizmus” címén neki feltálalnak, hanem miután érdeklődése már felébredt, behatóbban kezd foglalkozni a marxizmus—leninizmussal.

Next