Magyar Ifjúság, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-21 / 20. szám
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának hirdetőtábláján hetek óta kint függ 340 kínálkozó állás. A 305 végzős hallgató május 14-ig bármelyik neki tetszőt megpályázhatta. A dékáni hivatalban elkészült a kínálat-kereslet mérlege, s a pénteken-szombaton ülésező elhelyező bizottság előtt már konkrét megállapodások köttetnek. Milyenek az idén végzettek elhelyezkedési lehetőségei? A Művelődésügyi Minisztérium és a szaktárcák 340 munkahelyet kínálnak, de Budapestre csak egy tanári állás szól. A II. kerület egyik középiskolája keres spanyol— orosz szakos tanárt. Viszont a végzős hallgatók kétharmad része budapesti, illetve az egyetemi évek alatt vált fővárosi családi kötöttségűvé. Száz hallgató pályázott meg vidéki állást, de 120-an azt írták: „A kiírt állások közül nem tudok választani.” Köztük sok egyedülálló vidéki fiatalember is akad, akinél semmilyen körülmény sem indokolja a Pesten való maradást. Az elhelyező bizottság az ilyen válaszadókkal is tárgyal, szóban is megkísérli a vidéki tanári katedrák elfogadtatását. A 305 hallgató közül 40 nem tanár szakos, hanem népművelő, könyvtáros, régész és levéltáros, az ő elhelyezésükkel nincs különösebb probléma. A tanároknak számszerűen sok állás kínálkozik, de csak részben középiskolákban, nagyrészt kisebb vidéki általános iskolák felső tagozataiban, ahol nagy hiány van szaktanárokban. Bár a kezdő fizetés itt sem alacsonyabb, mint a gimnáziumban, mégis nagy az idegenkedés ezektől az állásoktól. Gondot okoz továbbá, hogy nem azonosak az igények az egyetemi szakpárosítással. Az egyetemi elhelyező bizottság olyan esetekben, ami 340 állás kor a családi körülmények, valamint az öt év alatt tanúsított tanulmányi eredmény és magatartás ezt indokolja, szerződéses munkahely betöltését engedélyezi a fővárosban. Indokolatlan esetekben azonban semmiféle segítséget sem nyújt a Pesten való maradáshoz. A pályázatok összesítésében néhány furcsaság tűnt fel. Ilyen például, hogy Miskolc és Gyöngyös város gimnáziumi tanári állásaira senki sem tart igényt, a Balaton melletti fonyódi gimnáziummal egyetemben. Tizenhárom lélektan szakos tanárnak sincs egyetlen állás, a Művelődésügyi Minisztérium Gyermek- és Ifjúságvédelmi csoportja nem kereste meg igényével az egyetemet. Az évfolyamról tíz egyetemista házaspár vállalna vidéki állást, természetesen együtt, vagy egymáshoz közeli iskolában, lakással. Az egyetem elhelyező bizottsága messzemenően támogatja őket, tárgyalásokat folytat a megyék illetékes oktatási szerveivel, hogy a házaspároknak belátható időn belül, — egy-két év alatt — biztosítsanak szolgálati lakást. Az idén végzett tanárszakosok 70 százaléka lány. Sokukban nincs elég bátorság az önálló élethez, a családtól való elszakadáshoz. Ugyanakkor öt lány, együttes elhatározással, Szabolcs megyébe kérte magát, s a Művelődésügyi Minisztérium, a kisvárdai gimnáziumban biztosított nekik státust. Magyar-francia, német—francia, magyar—orosz szakos nyelvtanárok ők, s azzal indokolták kérésüket, hogy sokat hallottak Szabolcs megye rossz pedagógus-ellátottságáról, s arra akarnak vállalkozni, hogy a távoli iskolában fővárosi szintű nyelvoktatást valósítanak meg. K. É. A tolvaj A tunolocui minden elcsendeseneu. Pol tizkor már alszik a „nép”, hiszen kora reggel, négyaoc, ötkor elresztve a csepelre, Újpestie járottat. A szopapan naistan megreccsent a szekvény, majd lassan kinyílt az ajtaja és sötét árny bújt elő. Kulcsosat dolgozott, szinte nesztelenül. Reggel, az öntözésnél izgatott keresgélés kezdődött: — Hol az orkánkabátom? Úgy emlékszem, este ide tettem. .. A kimenő előtt pedig zokniban izgatott szaladgálás: — Srácok! Ne bolondozzatok, adjátok elő a cipőmet! A kárvallottaknak mindenki gyanús volt. Hiába rendeltek el motozást, a hiányzó ruhaféle nem került elő. Néhány nap múlva azonban ismét nyoma veszett néhány holminak. A fiúk háborogtak, megalázó, hogy tolvajnak hihető mindenki. Mentek az igazgatóhoz, engedje meg, hogy elkezdjék a nyomozást, mert a gyanú megfertőzi a kollégium légkörét. Egyik éjjel valaki felébredt, s Heiler ágyára esett a pillantása. — De furcsa — gondolta álomittasan. A Hefiből rongykupac lett. Felkelt, megtapogatta. Igazi rongykupacot talált. — Srácok! A Hefi nincs itt! — gyújtott hirtelen villanyt. Álmosan hunyorogtak, míg végre megértették, hogy Hefi nincs közöttük, pedig este együtt feküdt le velük. A szekrényből szedték elő. Szépen, mindent bevallott. Elmondta, hogyan vitte ki, hogyan rejtette el a Kocsisréten a lopott holmit. Mint a méhkas, olyan volt ezen a hajnalon a kollégium. A rendőrség az erkély alatt megtalálta és azonosította a cipőnyomokat. A nyomozó kutya pedig, amikor szimatot kapott, háromszor választotta ki Heflert a fiúk soraiból. Mint kiderült, egy galerinek „dolgozott”. Ma már a „hűvösön” elmélkedhet a társaság valamennyi tagja — tetteiről. Azóta csendesek az éjszakák, mindenki az igazak álmát alussza a kollégiumban. Pedagógiai kísérlet Szőke fejű, szeplős. Jancsinak hívják. Fél évvel ezelőtt egy iparitanuló-otthonból helyezték ide, mert csavargoit. Szigorúan fogadták. Ám csodák csodája Jancsival hetekig nem volt semmi baj. — Elégedett vagyok veled — hivatta egy reggel Jancsit az otthonvezető. — Úgy határoztunk, amiért rendesen, kifogástalanul viselkedtél, 1400 forint jutalmat kapsz, és tetőtől-talpig csinosan felöltözhetsz. Jancsi az új ruhában, fehér ingben, ragyogó cipőben, szinte magára sem ismert. — Pedagógiai siker — vélték a kollégium vezetői. S bebiznyosodott, hogy — kudarc. Az új ruhában Jancsi két napra eltűnt. Amikor viszszatért, szigorúan fogadta az igazgató. — A nevelőapámnak mutattam meg az új ruhám... — mentegetődzött a fiú. — Na, de két napig? — Hát, csavarogtam is. Az új ruhában jólesett. Kamaszlélek. A próbát azonban kiállta. Ez pedig így történt. — Jancsi, vasárnap van, itt egy ötvenes. Kimenőt kapsz és végy a pénzből azt, ami jólesik. Mekkora kísértés! Egy barna ötvenes! — Na, hogy érezted magad? — lépett Jancsihoz este az igazgató. — Jól — mondta szűkszavúan és kinyitotta markát. Benne volt az ötvenes. — Miért nem költöttél belőle? — csodálkozott az igazgató. — Hiszen enned kellett volna... — Nem az enyém... — tette le a pénzt az igazgató elé. Pedagógiai kudarc és siker váltja itt egymást, amíg a kamaszból helyes erkölcsi ítéletet alkotó fiatalember válik. A közösség ereje A Gellérthegy déli lejtőjének villái között bújik meg a MOM 42-es, Sziklai Sándorról elnevezett kollégiuma, a „Hotel Ménesi”. A gondozott, kétemeletes épületet kis park veszi körül. A napsütött udvaron kerti székek, vidám piros ernyős asztalokkal. Középen szökőkút, körülötte kis sziklakert. Nem is kellemesek, gondozottak a szobák. Rendben vetett ágyak, lakkozott parkett, a szobák ajtaján zászlók, „a legtisztább szobának”, „a legrendesebb szobának”. .. A közösség ereje. Bizalom és esztétikus környezet. Így foglalható össze a kollégiumban szerzett első tapasztalat. Erről beszélgettünk Gárdos Györggyel, a kollégium igazgatójával, aki tapasztalt pedagógusként végzi itt, tíz éve, munkáját. Egy évvel ezelőtt vált kollégiummá az otthon, amelyhez hasonló út akad csak az országban. — A közösségről annyit, hogy a kollégium erkölcsi normáit védelmezi. Ez történt akkor, amikor egy emberként a tolvaj ellen fordultak és igazságot szolgáltattak. De a közösség ereje abban is megnyilvánul, hogy nem tűr lazaságot. Sokszor vitatkoznak az újonnan érkezőkkel. Kifogásolják, különösen a harmadévesek , miért kell már kilenc órakor az otthonban lenniök, s miért van már fél tízkor takarodó? Eleinte nem értik, vajon hogyan dolgoznának másnap az éjszaka virrasztók vagy kimaradozók, az öntödékben, a hengerművek és az ejtőkalapácsok között? Nem kockáztathatjuk a balesetveszélyt, inkább szigorúak vagyunk... Bizalom. Jancsi csak egy példa. A tanulók legtöbbje tanyai iskolából érkezik, rendhez, fegyelemhez kell szoknia, amely láthatólag korlátokat szab ugyan az egyéni szabadságnak, de megtanítja a közönség helyes és elengedhetetlenül szükséges törvényeinek elfogadására. Itt a közösség törvénye például, hogy csak a folyosó meghatározott helyén lehet cigarettázni. De lehet! Mert sokkal jobb módszer megengedni a bohmányzó kamaszoknak, hogy elszívják az áhított cigarettát, mint tiltani, s boszszankodni azon, hogy a mosdó előcsarnokában vágni lehet a füstöt. Esztétikus környezet. Nincsenek letört kilincsek, omladozó vakolat és nincs betört ablak. De a folyosón ott van a szembetűnő felirat: „Annyit tégy meg környezetedért, amennyit államunk tesz érted”. A fiúk maguk takarítanak, megtanulják megbecsülni a rendet, a tisztaságot, és környezetüket. Tervszerű, átgondolt szoktatással, a mindennapok kipróbált pedagógiai módszereivel nevelik itt a fiúkat öntudatosan cselekvő szocialista emberré. És jó szakmunkássá. Mert ez a kollégium büszkélkedhet a szakma legjobb öntőtanulójával, Kéninger Lászlóval, s itt ismerik, szeretik a Chopin-muzsikát is. Erről azonban legközelebb. Kovács Margit :EREK kudarcok esetek HOTEL MÉNES Megjelent a Füles Kiskönyvtárában: KI MIT TUD ? A korszerű technika és az ifjúság kapcsolatáról közöl különféle rejtvényekben vetélkedőt. A KI MIT TUD? pályázatot is hirdet. Változatos tartalmában négy nagy keresztrejtvény szerepel. Ezek megfejtői között 20 000 FORINT készpénzjutalom kerül kisorsolásra. A KI MIT TUD? minden lapárusnál kapható, ára 2 forint. VÍZHÁNYÓ JÓZSEF: A válság kezdete IV. 1964-ben felvetődött a kérdés. M képviselje a MEFESZ-t a Nemzetközi Diákkonferencia új-zélandi közgyűlésén. A Nemzetközi Titkárság úgy határozott, hogy Ruszkát, a külügyi alelnököt küldi. Ruszkának hamarosan meg is érkezett a meghívója és ekkor ébredt fel Metz úr, a Szabad Európa Bizottság párizsi irodájának vezetője. Miután már hónapok óta, a tagszövetségeket meglátogatva, nyíltan támadta Ruszkát, amiért az betű szerint értelmezte a MEFESZ alapszabályzatát — ennél nagyobb bűne ugyanis nem volt Ruszkának —, megpróbálta elérni, hogy a COSEC pénzén ne Ruszka, hanem Somogyi utazzék. Költségvetési év vége volt, már alig volt pénze a SZER párizsi irodájának. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Ruszka lehet csak a küldött, mert már akkreditálták, mégis előkerített 3 ezer dollárt Somogyi útiköltségére, hogy mint megfigyelő, „vigyázzon” Ruszkára. Közben a magyarországi helyzetről szóló jelentés megtette hatását. IX. Annyit vitatkoztak rajta, annyit szidtak, hogy végül is megbarátkoztak egyes gondolataival. Vihar keletkezett a MEFESZ-ben és ez arra késztette az elnököt, hogy idő előtt összehívja a soron következő kongresszust, Genfbe. Ez a kongresszus zártkörű volt. A jelentés, amelyet az előző kongresszus, mint vitaalapot, elfogadott, itt határozatra emelkedett! De hiba lenne ezt is túlértékelni. Mert a határozatok csak gyakorlati munkával alátámasztva válnak lényegesekké. És ami a MEFESZ gyakorlati ténykedését illeti, az alapvetően nem támadta az emigrációs politika alapjait, hanem a Kovács Zoltán úr által meghirdetett fellazítási taktikához idomult. Ezt több mindennel lehet bizonyítani. Még a VIII. St. Moritz-i közgyűlésen létrehoztuk a Művelődési és Oktatási Tájékoztató Irodát (MOTI), melynek az lett volna a feladata, hogy a MEFESZ-től jogilag függetlenül finanszírozza a hazai diákok nyugati tanulmányait, utazásait. A kezdeti helyes, sajnos naiv elképzelések, melyek magyarországi diákok, értelmiségiek tudásszomját kívánták kielégíteni, csakhamar megbuktak a Szabad Európa közvetlen beavatkozásán. A SZER mind bővebb információs lehetőségként kezelte MOTI-t, arra törekedett, hogy a hélyezendő, vagy ösztöndíjban ízesítendő magyar diákok kikérdezésével szubverzív igényeket elégítsen ki. A SZEB munkatársai, elsősorban báró Albrecht Dezső úr, betekintést kértek a hazai ösztöndíjasok dossziéjába, tanulmányozni akarták őket, kiválasztani behatoló céljukhoz a megfelelő fiatalokat. A MOTI-vezetők ezt nem engedték meg, és emiatt komoly nézeteltérések keletkeztek. A jó szándékú, az őszinte megismerést óhajtó MOTI- vezetők egyszeriben rájöttek, milyen célt, feladatot szán a SZEB a MOTI- nak, ami az egész elképzelés csődjéhez vezetett. Nem véletlen, hogy a MOTI három év alatt csupán egyetlen ösztöndíjat tudott felkínálni a St. Galleni Kereskedelmi Főiskolára, amelyet — éppen a SZER szerepe miatt — a jelölt visszautasított. A MOTI válságát nem lehet a MEFESZ egész válságától elszakítva vizsgálni. A történelem ugyanis lassan kihúzta a szőnyeget a MEFESZ alól. Kétfajta módon. A diákok, akik egykor automatikusan tagjai voltak, idővel elvégezték az egyetemet. De nem ez a legfőbb ok. A MEFESZ éveken keresztül mindent elkövetett azért, hogy a hazai diákság képviselője legyen, tehát akadályozza az Országos Diákbizottság (ODB) nemzetközi működését. Ez a merev, az ODB elszigetelődését célzó politika 1963-ban már csorbát szenvedett. Hazánk nemzetközitekintélyének gyors növekedése a diákéletben is éreztette hatását. A haladó nyugati diákszervezetek után még a jobboldali, nyugati orientációjú diákszervezetek, elsőnek éppen a nyugatnémetek, kapcsolatot létesítettek az ODB-vel. Ezek a szövetségek rájöttek, hogy a magyar diákok Magyarországon vannak! És a velük való kapcsolatot nem helyettesítheti a MEFESZ. Az új helyzetnek megfelelően a MEFESZ mindent elkövet azért, hogy a kapcsolatokban valamilyen szerephez jusson. Erre a célra elsősorban a MOTI-t kívánja felhasználni, amely a vonatkozó kongresszusi határozat szövegével ellentétben most már nem a magyar diákok külföldi tanulmányait, hanem azok megakadályozását szolgálja. Ezt maga a Genfi Egyetem Diákújságja, az Action Étudiant is lelejelezte egyik cikkében. A cikk írója bebizonyította, hogy a nyugati nemzeti diákszövetségek és a magyar ODB kétoldali kapcsolatait látszólag helyeslő MEFESZ-politika csupán taktika, a valóságban a szövetség éppen e kapcsolatok kialakítását akadályozza. 1965-ben a MEFESZ Evianban ankétet tartott, amelynek titkos célja a hazulról meghívott közgazdászok „megdolgozása” volt. Ez látszott ki abból is, hogy erre az ankétra hazai előadókat is meghívtak. Ám valóságban mi történt? A magyarországi közgazdászok hozzáértő, a hazai helyzetet és a fejlődés tendenciáját tárgyilagosan bemutató előadásai nyomán a magyar gazdasági életet támadó „szakértők” sarokba szorultak. Még a SZER is kénytelen volt megállapítani, „a hazai előadók pozícióját megkönnyítette, hogy a jelenlevő tíz nyugati magyar specialista legalább ötféle közgazdasági irányzatot képviselt”. Az emigrációs közvélemény nem kapott hű tájékoztatást az ankéton elhangzottakról, csupán a Nemzetőr adott róla beszámolót, amely ezt az alkalmat is megragadta, hogy szélsőséges hangnemben, a konferencián elhangzott hozzászólásokat elferdítve, politikai propagandát csináljon. A beszámolót egyébként egy genfi közgazdász írta, akinek neoliberalista cikke nem felelt meg a Nemzetőrnek és a szerkesztők ezért telitűzdelték ismert politikai, szélsőséges frázisokkal. (Lényegében hasonló módon tájékoztatott az eviani ankétről a Szabad Európa Rádió is.) Ám a jelenlegi Nemzetközi Titkárság, amely a cikk megjelenésekor márhivatalban volt, nem tiltakozott, hanem bölcs hallgatásba burkolózott ... Az emigráció és a MEFESZ sem tudja átlépni saját árnyékát. 1962- ben beszélt Kovács Zoltán arról, hogy — egy rugalmasabb taktika érdekében —, meg kell ismerni a mai Magyarországot, de a kísérlet kétszeresen is önmaga ellen fordult. Egyrészt a szocialista országok felismerték az új taktikát és tettek is ellene. Másrészt az ismerkedés ideje alatt az emigrációra nagyon is hatottak az objektív igazságok, a valós magyarországi helyzet, a szocializmus építésének sikerei. A MOTI, amely kezdetben a fellazítás eszköze lett volna, ma már dehogy is kezdeményez! Akadályoz. És nem véletlenül. Az emigráció kapcsolt... Kovács Imre a Délamerikai Magyar Hírlapban így kesereg 1965 januárjában: „Az élet nem áll meg, a kommunizmusban sem áll meg, nélkülünk és bizony ellenünk is fejlődik. Ide jutottunk, forradalmárokból ellenforradalmárokká lettünk?” És miután még egy sort elkesereg azon, hogy az emigráció már-már kezd hinni az otthoni változások pozitívumaiban (egyik barátja szemébe vágta, hogy: „már mindenki kibékült a hazáddal, csak te támadod”), figyelmeztet: a mai magyar helyzet fejlődése csak taktikai engedmény, mert „marad a kommunizmus, csal jobbá, elviselhetőbbé teszik”. Ez már másfajta lemez, mint Kovács Zoltáné, egy fokkal harcosabb. Kecskési-Tollas Tibor csendőrfőhadnagy még a színpadon van a maga fasiszta szélsőségességével, sőt, már készítik is elő a MEFESZ és a Nemzetőr kibékülését, alakul a nyugatnémet—amerikai—innsbrucki „szent szövetségnek” és a MEFESZ jelenlegi Nemzetközi Titkárságának összefogása. A MEFESZ újabban fokozatosan jobbratolódik. (Folytatása következik) a seré- MEFESZ Az iskolarádió holnapja Az Iskolarádió jelenleg öt tantárgyból, heti 200 percet sugároz. A tantárgyak majdnem azonosak más országok nagymúltú iskolarádióinak tantárgyaival — anyanyelv, irodalom, történelem, zene, idegen nyelv. Ezenkívül külföldön, például filozófiából indítanak sorozatokat és nem ritka a kultúrtörténeti, képzőművészeti, tudományos sorozat sem. A külföldi tapasztalatok és a haigények alapján az iskolarádió azt tervezi, hogy a világnézeti, erkölcsi tárgyú osztályfőnöki órákhoz a társadalmi, világnézeti, politikai kategóriák megmagyarázásával járul hozzá. Az új énekes könyv illusztrálására zenei műsorokat készítenek a 8. osztályoknak. De egyébként is bővítik a rádió-szerű zenei adásokat az iskolások részére, továbbra is ismertetik a zenei stílus irányzatot, hangszereket, zenei formákat. A jövőben a tantervvel és tanmenettel „szinkronban” több színházi közvetítést, hangjátékot sugároznak, főleg a vidéki tanulóknak. A műsorokhoz bővebben merítenek a rádió gaulag hangdokumentációjából. Szélesítik a rádió idegen nyelvi oktatását, hogy nagyobb segítséget nyújtsanak a tanár nélküli nyelvtanuláshoz a következő tanévre elkészül az általános iskola orosz társalgási, alapfokú adása, néhány gimnáziumi osztály részére a nyelvtanulást „karbantartó” és elmélyítő adás. Érdekes tervek vannak a távolabbi jövőre. Eszerint vizsgaidőszakban rádió-konzultációkat tartanának egyetemistáknak elsősorban filozófiából, közgazdaságtanból, legújabbkori történelemből. O. K. * VITA AZ ÖSZTÖNDÍJRENDSZERRŐL Sokoldalú információt! Ösztöndíjrendszerünk egyik legfontosabb hibája, hogy a háromféle ösztöndíjforma (állami, társadalmi, népköztársasági) szerint kapott anyagi támogatás nem tükrözi kellőképpen a hallgatók közötti különbséget. Egy példa erre: az 1,9 tanulmányi átlagot elért hallgató havi 650 forint társadalmi ösztöndíjat kap. (I. kategória + vidéki pótlék.) Ugyanakkor a népköztársasági ösztöndíj II. fokozata havi 700 forintot jelent és egy III. kategóriába tartozó jó rendű hallgató havi ösztöndíja 150 forint. Az ilyen és ehhez hasonló példák több dologra hívják fel a figyelmet. JAVÍTANI A SZERKEZETEN Az egyik — az ösztöndíjak szerkezete. Az ösztöndíj egyik része a szociális támogatás. Ezt az összeget aszerint állapítják meg, hogy mennyi a családban az egy főre jutó kereset. Ez a mutató azonban igen gyakran nem a reális helyzetet tükrözi. Egyrészt azért, mert a családtagok közé csak a testvéreket számítják, az eltartottakat nem. Pedig egy eltartott nagymama , vagy egy beteg rokon, akinek semmiféle jövedelme sincs, gyakran nagyon lecsökkenti az egy főre jutó tényleges jövedelmet. A másik — a tanulmány átlag, és az esetleges utóvizsgák száma. A tanulmányi átlagok között valóban igen széles határok vannak. Helytelen, hogy a 3,51-es átlagú hallgató ugyanolyan összegű ösztöndíjat kap, mint a 4,50-es. Itt tehát még egy kategóriát kellene felállítani. Ami pedig a közepeseket illeti, a jelenlegi ösztöndíjrendszerben én sem tartom indokoltnak, hogy tanulmányi ösztöndíjban részesüljenek. (Köztük és a még gyengébbek között a tandíjkülönbözet úgy is mutatja a különbséget.) Az utóvizsgák száma szintén jelentősen befolyásolja a hallgatók anyagi támogatását, de igazságtalan, hogy egyenlő elbírálásban részesül az, aki csak egy és az, aki több utóvizsgát „szerzett”. Bár az utóvizsgás hallgató tanulmányi átlaga szerint fizet tandíjat, indokolt lenne az ösztöndíjnál is figyelembe venni, a tanulmányi átlagot, tudniillik, már egy utóvizsga esetén is igen nehéz jó átlagot elérni. Itt azonban meg lehetne kötni, hogy az utóvizsgát 4-es, de legalább 3-as eredménnyel kell letenni. Ebben az esetben ugyanis nem fordulhat elő az, hogy ha valakinek az első vizsgája nem sikerül, utána „leáll”, hiszen ösztöndíjat úgysem kap. Ha a tanulásra ösztönző tényezőket vizsgáljuk, világosan látszik, hogy ösztönözni csak az ösztöndíj tanulmányi részének felemelésével lehet. És nem úgy, ahogyan Halász György elképzeli: emeljük fel az alacsony keresetű szülők gyermekeinek támogatását, míg 1000 forint egy főre jutó kereseten felül ne adjunk szociális ösztöndíjat. Igen sok olyan hallgató van, aki — bár a legmagasabb kategóriába tartozik — saját maga tartja el magát. Ilyen esetben természetesen kevesebb idő marad a tanulásra. Tanulni azonban nem is mindig „kifizetődő”, hiszen — idejének feláldozásával — sokkal többet meg tud keresni, mint amennyi ösztöndíjat akár kitűnő eredménnyel is kaphat. (Szociális támogatást ugyanis nem kap.) A második probléma a népköztársasági ösztöndíj odaítélése körül tapasztalható. SOK AZ EZER FORINT? Elhangzott olyan javaslat, amely szerint a népköztársasági ösztöndíj összegét egységesen 700 forintban kellene megállapítani. Ha ezt a javaslatot elfogadnánk, abban az esetben még jobban elmosódnának a hallgatók közötti különbségek. Halász Györggyel ellentétben én nem tartom magasnak az 1000 forintos összeget. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük, hogy ezt a hallgatók kitűnő tanulmányi eredményét, példás tanulmányi fegyelemért kapják. Viszont a jeles és kitűnő tanulók közötti 300 forintos különbséget soknak tartom. Ez ugyanis — különösen az elbírálás fonákságai miatt — nem fed nagy tudásbeli különbséget. Olyan ösztöndíjrendszert kellene tehát bevezetni, amely egyrészt — reálisan tükrözi a hallgatók közötti különbséget, másrészt — jobb tanulásra, és — mert ez népgazdasági szempontból előnyös — társadalmi szerződéskötésre is ösztönöz. Ezt az ösztönzési rendszert a következőképpen képzelem el. Alkossa az ösztöndíj egyik részét a szociális juttatás. Ezt az összeget azonban ne differenciáljuk annyira, mint jelenleg, hanem legyen annyi, amennyi a létfenntartáshoz feltétlenül szükséges. A mostanival ellentétben ez az öszszeg azonos lehetne az állami és a társadalmi ösztöndíjnál egyaránt. Ezt az összeget azonban ne csak az egy főre jutó kereset alapján határozzák meg, hanem a hallgatók egyéb körülményeit is vegyék figyelembe. (Például: ha vidéki hallgatókat nem vesznek fel a kollégiumba, a szülők magas keresete miatt, vegyék figyelembe lakáskörülményeiket is.) A szociális részhez járulhatna, kiegészítésképpen, a tanulmányi rész, amelyet szintén nemcsak az átlag határozna meg, hanem a KISZ, a diákbizottság és más társadalmi szervek véleménye szerinti sokoldalú információ. Ez az összeg viszont lehetne sokkal magasabb, mint a mostani. Ebben az esetben az ösztöndíj nem azonos mértékben növekednék az átlageredmények szerint, hanem a jeles és kitűnő tanulók sokkal nagyobb összeget kaphatnának. A társadalmi ösztöndíjat illetően — a szerződéskötésre való ösztönzés miatt — a tanulmányi rész lehetne sokkal magasabb, mint az állami ösztöndíj esetében. Érzésem szerint ilyen elvek alapján sokkal jobban érvényesülne az ösztöndíj tanulásra ösztönző jellege. És végül még egy megjegyzés: A diákok anyagi támogatását szolgáló másik eszköz a rendkívüli szociális segély. Hogy ennek elosztását igazságosabbá tehessük, ehhez a kollégistákra jutó összeget a kollégiumi diákbizottságokra kellene bízni. Ezek ugyanis, általában sokkal jobban tudják, kik a legjobban rászorulók. Kozma Judit ■ - ' - ' , vs . mff gr / fórum Vitánkat az egyetemi ösztöndíj-rendszer reformjáról ezzel lezárjuk. Reméljük, a Fórum szerzői segítséget adtak az illetékeseknek az ösztöndíj-rendszer tökéletesítéséhez.