Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-22 / 42. szám
IFJÚSÁG Kiszolgálni a vevőt A gyárigazgató belépett a cipőboltba és a reáunatkozó eladónőtől kétszázhatvan forintos barna cipőt kért. A nő szótlanul eltűnt a kis beugróban, majd megjelent és mindössze ennyit mondott: „Nincs." A gyárigazgató nem hagyta annyiban a dolgot, arra kérte, nézné meg talán a raktárban. „Ott sincs" — hallotta ismét a szenvtelen választ. A gyárigazgató idegei egy pillanatra megfeszültek. „Kérem, küldje ide az üzletvezetőt”. Az eladónő felháborodottan végigmérte, és mintha a saját kivégzésére menne, elindult a raktár felé. Néhány perc múlva tucatnyi dobozzal tért vissza, a dobozokban 260 forintos barna cipőkkel. A magyar gazdasági szatíra szabályai szerint most az következnék, hogy leírom: a gyárigazgató üzemében ugyanolyan érdektelenül dolgozik, hogy amint egy friss szellő szárnyán betör a gyárkapun a reális kereslet, a fogyasztói igény, széttárja karját és azt mondja: „Nincs.” Pedig lehetne, csak kicsit utána kellene járni, bemenni a szükségletek raktárába. A szatírában így folytatódna a történet, engem pedig a történet valósága köt. Ugyanis Kiskapusi István, az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára igazgatója, aki kalandját a cipőboltban nekem elmesélte, még sohasem tárta szét a karját... Műszereket gyártó üzem vezetője néhány éve, és hogy-hogy nem, neki sohasem engedték meg, hogy raktárra termeljen senkinek sem kellő termékeket. Amikor átvette a vezetést, a gyárnak alig volt munkája, a dolgozók alapbére is veszélyben volt. Gondolkoznia kellett, és azt, hogy gondolkozni, csupa nagy betűkkel írnám. Felkutatott piacot, új műszercsaládot terveztetett és sikert aratott. A gyár termékeit ma már könynyű exportálni, van bőven pénz prémiumra, az üzem megelégedett. — Mi volt a legnehezebb a talpraállásban? — kérdeztem és kérdésemre minden egyebet, csak filozofikus választ nem vártam. — Az volt a legnehezebb — mondta—, hogy ne szégyenek kereskedni. Eszembe jutott a Zoller bácsi. Még kisinas voltam a MÁVAG-ban, amikor a mesterem elküldött Zoller bácsihoz valamilyen huzalért. Az öregnek nem volt, így hát leültetett, nyakába vette a várost és vett, hozott. Csakhogy legközelebb ismét hozzá jöjjek huzalért. Zoller bácsi egy nagy igazságra tanította meg a mi igazgatónkat. Arra, nevezetesen, hogy a vevőt ki kell szolgálni. És még jobban ki kell szolgálni a mi társadalmunkban, melyben a jó kereskedelem népi igényeket elégít ki, melyben a kereskedelem és az ipar valóságos kapcsolata nem tőkéseket, hanem országunkat, a lakosságot gazdagítja. Persze, én nem hiszem, hogy neki csupán a kereskedelmi „szégyenérzet” leküzdése okozott gondot. Sokkal inkább arról lehetett szó, hogy egyáltalán szakított azokkal a lélektani automatizmusokkal, azzal a régivágású tehetetlen gondolkodásmóddal, melyek öncélú tervmutatóknál, felesleges rendelkezéseknél is jobban megköthetik egyes gazdasági vezetők kezét. Az ilyen vezetők, a többiekkel együtt, már most is képesek általában a reform szellemében dolgozni, piacot kutatni, terméket fejleszteni, a fogyasztói szükséglethez igazodni az eddiginél teljesebben. A mostani keretek között jobban kereskedni, mégha a jövőben elvetésre kerülő rendelkezések egy része ma még nem erre ösztönöz is. A mi gyárigazgatónk sem kapott jutalmat az újrakezdés idején. Ha a jobb termék gyártása érdekében nem teljesítette a fiktív önköltségcsökkentési tervet, ha a béralappal takarékoskodott — idézőjelben — „megengedhetetlenül”. Mindegy, csinálta, ahogy az esze diktálta, a népgazdaság egészének érdeke. Ilyen magatartásra és ennek eredményeként nagyobb népgazdasági haszon felhalmozására van szükség már most is, addig, amíg a gazdasági mechanizmus reformja szétárad gazdasági életünk ereiben. K. F. 2 ÉV ALATT ÉRETTSÉGI Beszélgetés a szakmunkások továbbtanulásáról .A továbbtanulni akaró szakmunkások termelőmunkájuk mellett esti, levelező tagozaton továbbá 2—3 év alatt középiskolai végzettséget szerezhessenek és érettségizhessenek ...” . (A Politikai Bizottság 195. június 8-i határozatából.) A határozat gyakorlati végrehajtásának kidolgozása elkészült. Ebből az alkalomból beszélgettünk Vendégh Sándor elvtárssal, a Művelődésügyi Minisztérium szakoktatási főosztályvezetőjével , Csillag László elvtárssal, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főosztályvezetőjével. Hazánkban körülbelül 400 ezer olyan fiatal szakmunkás dolgozik, akik az utolsó 20 évben szereztek szakképesítést. Ezek között nagyon sok magasabb iskolai végzettségre törekszik, s természetesen a technikai színvonalhoz, a népgazdaság fejlődéséhez kell igazítani ezt a tervüket. Milyen meggondolások alapján dolgozták ki a tervezetet? Vendégh Sándor: A Munkaügyi és a Művelődésügyi Minisztérium szakoktatási osztályainak több éves együttműködése volt a tervezet kiindulásá ■talapja. S legkiváltképpen az, hogy társadalmunkban a középiskolai végzettség, az érettségi megszerzése változatlan cél. Csillag László: Azt talán nem is kell hozzáfűzni, hogy a technika gyors fejlődése és a szakmák differenciálódása általánosan és szakmailag is műveltebb szakmunkásokat követel. Milyen fontosabb intézkedéseket tartalmaz az új irányelv ? Vendégh Sándor: Alap a hároméves szakmunkásképzés. Aki három évig ipari tanuló volt és felszabadult, szakmai továbbképzés és műveltségének gyarapítása céljából beiratkozhat a dolgozók 4 éves szakközépiskolájába. Csillag László: Csepelen az 1-es, Újpesten a 29-es intézetben, Dunaújvárosban 2 osztályban már az emelt szintű (3 nap elmélet, 3 nap gyakorlati oktatás) szakmunkásképzés folyik. Akik ilyen képzés után szabadulnak, azoknak a 2 éves továbbképző szakközépiskola nyújt érettségit. Milyen a követelménye és milyen képesítést nyújt a továbbképző szakiskola? Vendégh Sándor: Óvakodjunk az illúzióktól. A dolgozók szakközépiskolája a magasabb általános és szakmai műveltség megszerzésének nehezebb útja. Hiszen a munka mellett kell az érettségit megszerezni. Csillag László: Felvételt a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők nyerhetnek. A követelmény szakmailag és általános műveltségben is feltételez egy alapot. A képesítés nem jelent semmiféle magasabb beosztáshoz való jogot, csupán a szakmai nívót emeli. Mikorra realizálódik a dolgozók szakközépiskoláinak megnyitása? Vendégh Sándor: 1967-re tervezzük az első osztályok megnyitását. Csillag László: Elöljáróban annyit, hogy emelt szintű oktatásban mintegy 4 ezer tanulóval 136 osztály indult. Ez az alapja a dolgozók szakközépiskoláinak. Akik itt végeznek, a további két év alatt különbözeti vizsga nélkül nyerhetnek felvételt, s szerezhetnek érettségit. Ehhez annyit, hogy felülvizsgáljuk a tíz éve megállapított szakmai szinteket, s míg jelenleg esztergályos, géplakatos, villanyszerelő műszerész és kereskedelmi szakmában van emelt szintű képzés, jövőre már 12, később pedig 14 szakmában vezetjük be ... Milyen kedvezményeket élveznek a tanulók? . Vendégh Sándor: Vonatkoznak rájuk mindazok a rendeletek és kedvezmények, amelyek a felnőtt oktatásban részt vevőknek jár. Csillag László: Most intézzük a katonai szolgálathalasztásra vonatkozó megállapodásokat ... , ★ íme, a szakmunkások továbbtanulásának realizált és felvázolt útja. Mindazok a fiatalok, akik nem jutottak középiskolába, ezen az úton szerezhetik meg az érettségi bizonyítványt. Általános műveltséget nyernek, s olyan magas szintű szakismeretet, amely hivatott kialakítani korunk művelt és szakmailag magasan képzett munkásosztályát. K. M. Ifjúsági nagygyűlések Vietnam és a béke ügye mellett ötezer fiatal a Latinka békemeneten Végeláthatatlan folyamként hömpölyög a tömeg, ötezer fiatal, diák, katona és ifjúmunkás jött el a kegyeletet leróni és tiltakozni a háborús agresszió, az embertelenség és a fasizmus ellen. A kaposváriakon kívül itt vannak a megye járásainak küldöttei, és a szomszédos megyék KISZ- eseinek képviselői. Kaposváron még sohasem láttam enynyi fiatalt együtt. Fölemelően szép ez a békemenet. Vidám noteszétől visszhangzik a nádasdi erdő. Az úttörők csengő hangon a költőt idézik: „Emberiség, mondd százezerszer. Békét akar most minden ember.” A menet első soraiban vietnami fiatalok vannak. Eljöttek ők is. Eljöttek megemlékezni azokról a somogyi forradalmárokról, akik csak jót akartak a népnek. Akiket 42 évvel ezelőtt itt, a nádasdi erdőben vandál módon meggyilkoltak, mert emberibb életet és békés alkotó munkát akartak. A fekete márvány obeliszk előtt úttörők, ifjúgárdisták, fiatal munkásőrök és katonák állnak díszőrséget. A márványon arany betűk ragyognak: Latinka Sándor, Szalma István, Farkas János, Lewin Samu, Tóth Lajos neve. A díszőrség mellett a megyei párt vb és a KISZ KB. képviselői, a vietnami vendégek és veteránok, az élő harcostárs, Völgyi Lajos elvtárs, és az e helyen meggyilkolt Tóth Lajos fia. Először Tóth János, a KISZ Somogy megyei bizottságának titkára tartott a megemlékezést. — Szörnyű dolog történt 1919 szeptember 16-án éjjel, ebben a csodálatos szépségű völgykatlanban. Itt oltotta ki a vandálok sortüze minden bírósági ítélet nélkül a somogyi direktórium vezetőjének és több munkatársának életét. Ide hoztuk ma el a hála és a szeretet virágait, jeléül annak, hogy a somogyifiatalok, felnőttek, és az egykori harcostársak szívében mélyen él a hősök emléke ... — Most, amikor a mi megyénk hőseire emlékezünk, internacionalista kötelességünk, hogy emlékezzünk Vietnamra, az ott élő nép elszánt, hősies harcára. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, mert az Amerikai Egyesült Államok vezetői nem akarják elhinni, hogy a népek szabadságszeretetével szemben semmiféle túlerő, semmiféle erőszak, semmiféle technikai fölény nem győzedelmeskedhet! Ezt követően az egyik mártír fia, Tóth Lajos szólt a fiatalokhoz. Méltatta a hősöket, a békéről és a vietnami nép harcáról beszélt. Végezetül Le Hun Van, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti irodájának titkára szólalt fel. Az ünnepi beszédek és megemlékezések után a küldöttségek elhelyezték az emlékmű talapzatán a kegyelet koszorúit. A fiatalok virágcsokrok százait tették az emlékmű elé. A honvédség díszszázada sortözet adott a mártírok tiszteletére. A békemenet befejezéseként ezer galambot röpítettek a magasba. Tóth elvtárs a régi harcosokra emlékezik !SHS Tiltakozó nagygyűlés Esztergomban Ifjúsági nagygyűlést rendeztek Esztergomban a vietnami szolidaritás nemzetközi ifjúsági akciónapja alkalmából. Háromezer fiatal vonult fel a nagygyűlés színhelyére, a Széchenyi térre, „El a kezekkel Vietnamtól!”, „Vádoljuk az imperializmust!” feliratú táblákkal. A gyűlés részvevőit Schultz István, a városi KISZ-bizottság titkára üdvözölte, majd Francis le Gaal, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára mondott beszédet. — Ma a világ minden táján a haladó fiatalok nagygyűlések, demonstrációk ezrein fejezik ki szolidaritásukat a hősiesen harcoló vietnami nép iránt — mondta, majd beszámolt arról, hogy a DÍVSZ milyen erőfeszítéseket tesz a vietnami nép támogatására. Ezután Nádasdi József, a KISZ KB. titkára lépett a szónoki emelvényre. Kemény szavakkal bélyegezte meg az amerikaiak kalandorpolitikáját, a világközvéleményt felháborító agressziót. Hangoztatta: a magyar ifjúság meggyőződése, hogy a dél-vietnami szabadságharcosok győzelembe vetett hite, a VDK népének elszántsága és a szocialista országok támogatása olyan erő, amely megállj parancsol az amerikai agressziónak. A beszéd után Dinh Ba Thi, a Dél vietnami Nemzeti Felszabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetője mondott köszönetet a város fiatalságának szolidaritásáért. Hangsúlyozta, hogy a DÍVSZ felhívására világszerte rendezett szolidaritási nap újabb erőt ad Vietnam népének hősi harcához. (Gajdár Pál felvételei) Dinh Ba Thi IgMig Francis le Gaal Nádasdi József Traktorgyári hétköznapok Változások az acéltisztítóban Az acéltisztító főművezetője, Eperjesi Lajos fiatalember. Harmincegy esztendős. Erős, testes férfi, mintha külsőre is bizonyítani akarná, hogy minden adottsággal rendelkezik, ami ehhez a munkához szükséges. Hiába, az öntöde, a többi hasonló melegüzem valahogy feltételezi a „birkózó” termetet. Dehát a külsőségeken nem sok múlik. — Két éve vagyok főművezető a tisztítóban — mondja Eperjesi Lajos. — a gyárral azonban sokkal korábban megismerkedtem. Diósgyőrben lettem technikus, majd 1954-ben ide kerültem a Vörös Csillag Traktorgyárba, technológus lettem. — Nem sajnálta otthagyni a híres borsodi iparvidéket? — Őszintén megmondom, a Vörös Csillag Traktorgyárnak is jóhíre volt. Az ember előtt önkéntelenül, is elvonultak gondolatban a gyártmányok, s a fejlődési lehetőség biztosnak ígérkezett, hiszen a régi G35-ös gépektől az akkoriban gyártott lánctalpasokig, majd az univerzális traktorig eljutni hosszú utat jelentett. Nem is beszélve arról az időszakról, amelynek már magam is részese voltam, a D4K széria indulásának és befutásának. Jó nevet szerzett ez hazai és külföldi piacon a gyárnak. — Ha most kellene dönteni, Diósgyőrt vagy a kispesti gyárat választaná? — Feltétlenül a kispestit. Az UE57-es prototípusa, a D4K fejlődése sokat ígér. És ezen túl is úgy érzem, hogy megtaláltam a számításomat. — Anyagiakra gondol? — Arra is. De főképpen a munkakörülményekre, az érezhető megbecsülésre, ami nem mindig volt így. Nem is túlságosan régiek az esztendők, amikor a kilátástalanság nyomta rá a bélyegét a gyárnak erre a részére. Élt egy olyan vélemény, hogy a gyárnak gépgyártó vállalatnak kell lennie, minden jelentősebb melegüzemi részleg nélkül. Az öntött alkatrészeket kapun kívülről biztosították volna. Szerencsére gyakorlati megvalósulásig sohasem jutott el ez. De „menet közben” is érződött a hatás. Azt mondják, hogy az acéltisztító az 50-es évek eleje óta — akkor készült el — alig változott. És ez bizonyosan annak a következménye, hogy az áttelepítésre ítélt üzemrészek fejlesztéséről, műszaki tökéletesítéséről még csak szót sem volt érdemes ejteni. — Az acéltisztító vonatkozásában ez az időszak egyetlen tisztítógépet eredményezett — mondja a főművezető. — És azóta? ’ — Mostanában kaptunk két gépet, hamarosan sor kerül az üzembe helyezésre. Hogyan is hasonlítsam, ezek a gépek körülbelül annyit jelentenek nekünk, mint a forgácsolóknak a programvezérlésű padok. Sor kerül egy lágyítókemence munkába állítására is, amely szintén korszerű berendezés. A változás, a fejlődés tehát érezhető, ha lassan indult is. A műszaki fejlesztés célja egyértelmű, a minőség javítása, a termelékenység növelése. — A minőség javításának szükségessége a gazdasági mechanizmus átalakítása során mind jobban előtérbe kerül — mondja a főművezető. — Nem kis eredmény, hogy a régebbi kilenc százalékról 5,8 százalékra csökkent a selejt, de ez csak a kezdet. Ha azt mondom, hogy az igazán jó állapot akkor alakul ki, ha az autogén vágópisztolyok, amelyek jelenleg az igen költséges javítás munkaeszközei, nélkülözhetővé válnak — nem túlzók. Ez annyit jelent, hogy valóban acéltisztító lesz a műhely, nem pedig javító részleg. Ehhez persze megfelelő munkásgárdára is szükség van. És ennek kialakításában tapasztalható a legnagyobb változás az acéltisztítóban. — Nem titkolom, hogy nagyon sokat jelentett számunkra a februári bérrendezés — mondja Eperjesi Lajos. — A műhely órabérátlaga 60 fillérrel emelkedett, s 6,7 óra az átlag munkaidő, de a vállalat a nyolcórás műszakot fizeti ki. Az acéltisztítóban korábban meglevő nagymértékű munkaerővándorlás csökkent, s az állandósulandó munkásgárdában most már fiatalok is vannak. — Javult a művezetők helyzete is. Közöttük az enyém is. 2900 forint az alapfizetésem, s most már számolni lehet a havi prémiummal is. Régebben ugyanis, hosszú időn keresztül vitte el a magas selejtszázalék a prémiumot ... Nem azt mondom, hogy nincs mire elköltenem, hiszen utolsó simítások előtt áll a Lőrincen épített családi ház, meg két gyerekkel az élet egyáltalán nem olcsó, jól be kell osztani a pénzt... A megváltozott helyzethez azonban nemcsak az anyagiak tartoznak hozzá. A legfontosabb számomra, hogy lehet gondolkodva dolgozni. Érzi az ember, hogy hallgatnak a véleményére, adnak a javaslatára, s ténylegesen megvalósulóban van az a gyakorlat, hogy a vitás kérdésekről a döntések ott szülessenek meg, ahol a legjobban ismerik a körülményeket, a lehetőségeket. Ez biztató a jövő szempontjából, amikor nagyon sok új vonásnak kell érvényesülni a munkában. Gyulai Ferenc