Magyar Ifjúság, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-22 / 42. szám

SOMOGY A „kamaszkorú" gyár Minden túlzás nélkül az. Egészen pontosan ezen a tavaszon múlt tizenhat éves. A gyermekké válás első lépéséről tán ennyit. Az államosítás utáni ka­posvári ruhaüzem huszon­öt alapító tagot számlált köztük: Lengyel Nándort, Babai Mártonnét, Németh Nándort, Bodnár Bélát, Juli Józsefnét, Taranyi Jo­lánt és Müller Lászlót, a „gyár” akkori és mai igaz­gatóját. A mai gyár már jogosan viseli ezt a címet. Kere­ken ezerhatszáz embernek biztosít állandó munkát. Számontartják Moszkvá­ban és Kanadában, Brazí­liában és Afrikában. Éven­te 192 millió forint értékű gyermekruhát készítenek. Az exporttermelés 20 mil­lió forintot tesz ki. A gyáralapítókra három dolog jellemző: A kitartás, az akarás és a munkaszeretet. Ők és az általuk kinevelt szakmun­kások vezették be a szak­ma titkaiba az, itt dolgozó sok-sok fiatalt. Mert ebben a gyárban bőven van fia­tal. Liliom Lajos főmérnök tájékoztatása szerint a dol­gozók ötven százaléka har­minc éven aluli. — Hogy rájuk mi jel­lemző? íme kettejük véleménye. A fiú újdonsült segéd. Hó­fehér nájlon ingben, nyak­­kendősen dolgosak a gépe mellett — Szerintem ránk a vi­dámság a jellemző. Úgy­szólván mindegyikünk örökké jókedvű... A lány tiszta, világos­­zöld köpenyt visel. Olyan kék a szeme, mint nyáron a búzavirág. Betanított varrónő, éppen annyi idős, mint a gyár. — Szeretünk itt dolgoz­ni. Én sohase akarok hiá­nyozni egyetlen napot sem... A főmérnök ezt mondta róluk: — Szerintem nagyon jó generáció ez. Tudja, most mi a divat nálunk? A ta­nulás. Az elmúlt években ötvenen szereztek ruhaipa­ri technikusi oklevelet. És most is majd minden má­sodik tanul valamit, össze­gezve: Olyan gyerekek, akikre lehet alapozni. Mert ez a gyár ezentúl már mindig nőni fog és jövő­ben ezekre a lányokra és fiúkra kell számítani. A költő kietlennek, számkivetettnek, árvának, tudatlannak, formálatlannak, sze­génynek és szépnek tartotta. Egy olyan kérdést tett föl, amit azóta az iskolákban is taní­tanak: „Hát csak kanásznak termett A somogysági paraszt?” fővárosban élő neves író mondta egyszer: „Somogy még nincs felmutatva az országnak”. Ebben a mondatban sok igazság van, mert ahogy itt mondják Somogyország­ról keveset tudnak a hazában. Azt még talán igen, hogy itt lázadt fel Koppány vezér, de azt már alig, hogy a Párizs által felfedezett matuzsálemi kort megélt festőművész mindig ezt mondogatta a fa­lujában: „Nagyon kell szeretni ezt a szűkebb hazát, ezt a megyét”, hogy Somogy má­sik nagy művésze három cárnak volt udvari festője, hogy az itt született szántó-vető rasszikus költő miért aggódott a mezei mozgalomért, hogy a magyar paraszt jobblé­tét akaró Móricz Zsigmond mindig szíves-örömest jött ide. Ennek a megyének egy­szer jártak csodájára, mert a „számkivetett” somogyi nép 1919-ben már a Tanács­­köztársaság kikiáltása előtt megkezdte a termelőszövetkezetek szervezését. Itt mondta a „Szegények és árvák” mártírhalált halt hőse: „Siratni csak hazát lehet”. Ez az or­szág legnagyobb területű megyéinek egyike. Területe 6085 négyzetkilométer, lakosai­nak száma megközelítően 368 000. Hazánk leggyérebben lakott megyéje. A legtöb­ben innen vándoroltak el. Az utóbbi két évtized fejlődése itt is sok változást ho­zott. Most két éve új jelmondatot alkottak itt: „Tegyünk többet Somogyért!” Az it­teniek azóta így dolgoznak. A névrekorder falu kincse Mandulás hegyek, lágyan hajló dombok ölén fekszik a falu. Azt tartja a szólás, hogy három kincse volt: asszonya, temploma, bora. Mind a három régi kincs. Megsárgult tekercseket, fo­ntosokat bújó, tréfáskedvű borimádók állítják, hogy ők egyenesen Árpád vezér po­gányainak utódai. Mesélik, hogy a pogány törzsfők itt áldoztak Valahol fehér lo­vat (meg is van az áldéké), mert az itteni bor tüze sze­relmes pogánykodásra gyúj­totta őket. A borimádók mondják, hogy a három kincs tulaj­donképpen egy: a bor. Mert a bortől szépek az asszo­nyok, és a bor miatt épí­tettek ide templomot a szerzetesek. Bizonyságul elém tesznek egy régi ira­tot. Benne ez a mondat: „Egri vini kúra." A kincset érő bor tette híressé Kőröshegyet. Ezt a falut fölégette a tatár. Újjáépült. Háromszáz esztendővel utóbb feldúlta a török. Csak romok ma­radtak. Füstfelhő a völgy­ben és korom. Ha új há­zat építenek, és ásót nyom­nak a földbe, csontot ér a vas, mert majd minden ház temető volt akkor. És is­mét új lett. Mindig. Segí­tette újjászületni kincset érő bora. Ennek a falunak harminc­hét neve volt. A harminc­nyolcadik maradt meg. Ez a rekord tán az egész vilá­gon egyedülálló. Amikor az alkoholizmus­ról érdeklődtem, kinevet­tek: — Nálunk nincs ilyen. A bortermelő gazda vigyáz magára ... Az átlagos életkor csak­nem hetven év. Nagyon sok a nyolcvanon felüli ember. Azt mondják, ezt is a bor teszi. A bor. Akárhol kezdjük, mindig ide kanyarodunk vissza. Milyen hát ez a kin­cset érő köröshegyi bor? Zamata egyedülálló. Ebben is van etilalkohol, glicerin, borostyánkősav, cukor, nit­rogén, kálium, vas, szín- és illetanyag, mint minden jó borban. De van még benne valami, ami hiányzik a tokajiból, a somlóiból és az egriből. Magába szívja a hegy különös zamatú man­dula aromáját. És ez teszi kinccsé. Mert ilyen sehol másutt nem te­rem. A mandulás hegyen talál­koztam egy emberrel. Olyan dolgokról beszél, ami jobban tüzesít, mint a bor. Arról, hogy lerakták az el­ső próbakövet. Olyat tet­tek ezen az erodált, man­dulazamatot adó pannon­­homokon, amire Köröshegy­­történetében még nincs pél­da. Száz hold olaszrizlinget telepítettek két tagban. És folytatják a munkát, össze­sen 450 holdat akarnak. A közösben és mindenki akarja. Olyan kincs lesz ez, amilyen még nem volt, öt­milliót hoz majd évente. Beesteledett. A hegyre is felszökött az alkony. A pin­cében repdeső gyertyalány birkózik a sötéttel. A leg­ősibb család büszke Dani bácsija kínál az aranysár­ga kinccsel. Régiből, újból. Hogy buzdítson, nótára gyújt. Szép szerelmes dal­ra. Mert pogány ő is. Azért maradt fiatal... A Baláta tó Európa egyik legszebb ősláp rengete­ge, ahol számos különleges növény- és állatfajta talál otthonra Illatok földjén Ennyire illatos határ csak egy van az országban. Úgy tetszik mintha valaki tréfá­ból dézsaszám öntötte vol­na kölnivízzel. A valóság­ban apró és nagyobb bok­rok, a domboldalak sötét és világoszöld növényei árasztják ezt a bódító illa­tot Daránypusztán. Egy öreg tudós, DR. RIT­TER A GYULA javaslatára telepítették ide ezeket a növényeket. A domboldalak titkainak öreg ismerője hosszú éveken keresztül kilincselt a különboző hi­vatalok ajtaján. Mar­ mar égető lelkesedéssel beszélt, de nem tudott meggyőzni senkit. Mondta, fáradl­atat­­lanul sorolta az érveit: ,»Higgyenek nekem! Olyan területre bukkantam So­mogyban ahol világhírű il­lő-olaj kultúrát lehet te­remteni. Ha azonnal mun­kához látunk, idncsesbá­­nyat csinálunk .. Hitték is, meg nem is a nagy szavakat, így lömtént, hogy jóval későb, 1954-ben telepítette, az első Nagyokat nevettek akkor az itteni emberek. Nem tudták elképzelni, hogy mit akarhat az öreg tános olyan földön ahol még a fű sem terem, amit meg a birkák is messze elkerül­nek. Csak a tudós mosoly­gott boldogan, mert végre valóra válthatta, amit az esze és a szíve sugalmazod. Mert megtette a magáét: küzdött, kilincselt, am­i akart. A bizonyítás után hét millió palántát ültettek évente a dombokon. Ma csaknem ezer holdon, min­tegy húsz féle illó-olaj nö­vény pompázik a határban. Ha termőre fordul, minden tábla után 25 millió forint bevételre számítanak. Az itt párolt olaj a világpiac leg­keresettebb cikkei közé tar­tozik. A vendég szemével A vendég tulajdonképpen magyar. Negyvenhárom éve hívják így: Chas E. Somo­gyi. Címe: Associates Kem­per Lane Hotel Apt. 592. Cincinati 6. Ohio. A kese­rűségben bujkáló remény sodorta ki a századforduló után a ,,szerencse földjére”. Atlétatermetű fiatalember volt amikor elment. És sze­gény. Csak akarata és szor­galma volt. Itthagyta első nagy szerelmét, itt a sze­génységet és kiment Ame­rikába szerencsét próbálni. Súlyos beteg volt, már­­már búcsúzott az élettől, amikor levelet kapott Ka­posvárról. Az egykori gim­náziumi iskola­társak írtak. Hívták, hogy jöjjön haza az 50 éves érettségi talál­kozóra. Ez a levél többet ért mint a legdrágább sze­rűm. Ez a levél hitet és erőt tudott adni. Mister Chas E. Somogyi repülő­gépbe ült és hazajött az ötvenéves érettségi találko­zóra. Úgy jött haza, mint nagyon gazdag ember." Ott voltam a Béke étte­remben az esti találkozón. Tizenketten vacsoráztak együtt. Csupa színezüst ember. J­ó Néztem az arcokat az alma mater tantermében. Könnypárásak voltak a sze­mek. Egymás után hangzot­tak el a megemlékezések, végezetül az iskola igazga­tója beszélt. Az öreg ame­­rikás áhítattal hallgatta. Egyetlen mondatot jegyzett föl: „Kétezer százalék. És utána a kérdőjelek: Fan­tasztikus! Hihetetlen!” Ké­sőbb elő is rukkolt vele, a­­ gimnázium igazgatója mo­solyogva válaszolt: — Higgye el nincs szán­dékomban félrevezetni önt. Tény, hogy ma kétezer százalékkal többen járnak középiskolánkba mint öt­ven évvel ezelőtt. . . Akkor így mondta az amerikái magyar: „Elnézést kérek, nem tudom elhin­ni . ..” Három esztendeje volt ez a látogatás.­­Mr. Somogyi a búcsúzásnál ezt mondta ne­­kem­: „Ne haragudjon, most nem mondok véle­ményt. Ha minden leülep­szik bennem, tollat fogok és papírra vetem”. Jó fél évvel utóbb kap­tam meg a levelét. Hat sű­rűn teleírt oldalt. Idézek belőle: „Én jó mérnök let­tem, nagyon is elismertek itt Amerikában. De az én eredményeimhez nagyban hozzájárult az az alap, amit hazámban, szülővárosom­ban kaptam. Én a magyar­ságomat sohasem tudom el­felejteni, mert az tett en­gem egész emberré . . . Megszépült, nagyot nőtt a városom. És amint láttam, épül szépül minden somo­gyi falu. Emberré vált a somogyi munkás és paraszt. Az én . Szülővárosomban negyvenötezer egyenrangú polgár próbál jobban élni. Óriási a fejlődés és ahogy láttam, napról napra töb­bet tesznek. Szerintem a magyar fiatalság jövője fé­nyesen ragyog. Láttam ki­­borítakozóban egy jobb jö­vőt, egy minden korábbinál emberibb szülőföldet, egy boldogabb várost. . A levél végén azt kérte Mr. Somogyi, hogy eseten­ként tájékoztassam szülővá­rosa életéről. Ezúton a nyil­­vánosság előtt teszek eleget a kérésének. Kezdem tán azzal, hogy azóta megszü­letett a város ötvenezredig állampolgára, hogy új vá­rosrész épült a park fölött, hogy ötszázan teremtettek három év alat saját erőből családi otthont, hogy a vá­ros azóta létesült két felső­­oktatási intézménye nyolc­van fiatalt bocsát évente a szárnyaira, hogy új gyár született a toponári út mel­lett, hogy a megye vezetői minden eddiginél többet akarnak tenni a fejlődésért, hogy a Cserben liget ké­szül, hogy a kaposvári üze­mek termékeit húsz ország­ban ismerték meg mosta­nában. És befejezem ezzel: negyvenötéves korában or­vosi diplomát szerzett az egyetemen egy kaposvári munkás aki huszonötévesen a nevén kívül semmit sem tudott leírni. Írta: Németh Sándor A 13. forduló kérdései: Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke: 1 Ki volt Kaposvár világhírű festőművésze? 2 Kit választottak meg 1869-ben Kaposvá képviselőjévé? 3 Ki volt a leghíresebb törökverő Somogy várkapitány? Szabó István, a Kaposvári Csíky Gergely Színház színművésze: Hol voltak besenyő telepek Somogyban? Mikor alakult meg Somogy megye direktó­riuma a Tanácsköztársaság idején? Mikor járt Ady Endre Kaposvárott? 4 5 6 Dr. Szíjártó Árpád, kórházi adjunktus. 7 Ki volt a mikrobiológia magyar úttörője és a hazai közegészségtan megalapítója? 8 Melyik lapot szerkesztette Vikár Béla? 9 Melyik somogyi származású festőművész alkotása A rombolás géniuszának diadala című olajfestmény? Nógrád megye nagy lépést tett a győzelem felé A tizenegyedik forduló helyes megfejtései: 1. 1950—1951, 2. 9 nappal. 3. Jánossy, 4. Petőfi Sán­dor, 5. 1935, 6. Tar István, 7. Ipolytarnóc, 8. Veres Pal­ne és Szontágh Pál, 9. Vizitke, kacamajka. A forduló telitalálatas megfejtői között — sorsolás útján — egy-egy 100 forintos könyvutalványt nyert: Czégé Imre és Gyula, Szolnok, Ságvári krt. C/3„ Zsoldos Árpád, Budapest, XI., Hamzsabégi út 17. A tizenegyedik forduló további eredményei: 1. Nógrád 647, 2. Vas 72, 3. Fejér 53 telitalálattal. BUDAPESTI KERÜLETEK: 1. VII. ker. 20, 2. XI. ker. 13, 3. X. ker. 12 telitalálattal. A TIZENEGY FORDULÓ ÖSSZESÍTETT EGYÉNI VERSENYÉBEN 99 találatot értek el. Bazsó László, Nagybátony, Boda Ferenc, Szolnok, Cser­­kuthy Emőke, Balatonszabadi, Cserkuthy Sándor, Csősz, Fábri Györgyné, Salgótarján, Molnár László, Salgótar­ján, Szopkó József, Salgótarján, Tors Hanna Salgótar­­ján. 97 találatot értek el: Benke Tibor, Vasvár, Körösi Jenő, Székesfehérvár, Mol­­nár László, Salgótarján. 90 találatot értek el: Albert Attila, Budapest, Balatoni Endre, Pécs, Begyitó István, Salgótarján, Bodnár Károly, Budapest, Dénes Ilona, Szombathely, Fok Valéria, Szombathely, Jánosa Klára, Hat másikér: Körmendy Győző, Szombathely, ifj. László Zoltán, Budapest, Pusztai Márta, Szombathely, dr. Róna György Budapest, Ubitz Gabriella, Körmend. MEGYÉK: 1. Nógrád 1­81, 2. Fejér 502, 3. Vas 359, 4. Veszprém 285, 5. Baranya 73, 6. Szolnok 65 telitalálattal. BUDAPESTI KERÜLETEK:­­1. vII. ker. 75, 2. XI. ker. 54, 3. X. ker. 50, 4. VI. ker. 36, 5. IX. ker. 26, 6. XII. ker. 22 telitalálattal. HELYREIGAZÍTÁS: A 40. számban a kilencedik forduló helyes megfej­tései között Veszprém megye összesített találatainál sajtóhiba történt, az elért 195 telitalálat helyett 295 je­­lent meg. Ezért elnézésüket kérjük, így a 9. forduló után ■ megyék állása a következő volt: 1. Nógrád 438 , 2. Fejér 350, 3. Vas 240 , 4. Veszprém 195. A 10. forduló után (41 szám) pedig: 1. Nógrád 534, 2. Fejér 44®, 3. Vas 287, 4. Veszprém 284. tiki 1 értékre lel... A fülkében a gyári portás unatkozik és ci- A fülkében a gyári portás unatkozik és ci­garettázik. A reggeli lapból már elolvasta, ami számára érdekes, beszélgető partnere nincs, kinéz az ajtón az óriási hársfák felé, melyek alatt apró tavacskákban csillog a tegnapi eső. Amikor belépek, várakozóan néz rám. — Kármánt keresem. — Melyiket? — Miért, hány Kármán van itt? — Négy. — A lakatossal szeretnék beszélni. Nevet , látszik rajta, hogy élvezi a helyze­tet.— Ezzel még nem lettünk okosabbak. Mind a négy lakatos. — Testvérek talán? — Azok. — A brigádvezető Kármánt keresem. — Az már más. Várjon. Szólok az Attilá­nak, őt ismerem hírből. Míg telefonon keresik, eszembe jut, amit Kármán Attiláról előző este egy ismerősömtől hallottam. „Olyan, mint Pió­­ker Ignác.” Munkaszeretetet, szakmához való ragaszkodást, megbízhatóságot emlegetett. Várom, hogy jöjjön, kopogtatnak is az ajtón, belép egy fiatalember, de nem ő az. Az egyik öccse, Árpád. Alacsony, kicsit hajlott, ujján sárgállik a nikotin. Azt mondja: — Jöjjön velem, várnia kell, mert az Atti­lának még be kell fejeznie valamit. Végigmegyünk a szűk és zsúfolt gyárudva­ron. Alkatrészek, félig kész munkák, leme­zek, hegesztőpisztollyal hajlongó alakok, mű­helyekből kiáramló zaj. Az udvar mélyén egy keskeny épület csendes szobájában ülünk asz­talhoz. — Ez volt az irodám tegnapig — szól Ár­pád. — De leköszöntem. Én voltam a szak­szervezetis. — Most mit fog csinálni? — A tmk vezetését bízták rám. Örülök ne­ki. Jobban érzem magam ebben az overallban. Újra olyan vagyok, mint ők. — Kikre érti? — A testvéreimre. — Talán nem nézték jó szemmel? Legyint és látom, hogy nagyon őszintén mondja:­­ — Az iroda légköre is más és a műhelyé is. Ha az utóbbit nagyon megszokta az ember, s elkerül onnan, olyan nosztalgiával gondol vissza rá, mint a gyerekkorára. A négy Kármán históriája egyre jobban ér­dekel. Úgy érzem, van valami nagyon is ér­dekes a négy testvér „lakatosságában”. Ár­pád közlékeny és nyílt ember, hamar barát­kozik, gyórem és pontosan felel a kérdések­re. Dunaharasztiból kerültek ide, Egerbe. — Miért választották mind a négyen a la­katosszakmát? A járatlan ember, ha valahol kuriózummal találkozik, az az ilyen kérdésre valami meg­hökkentő választ szeretne kapni. Árpád meg csak ennyit mond: — Mert meg kellett élni valamiből. Ebben a pillanatban leegyszerűsödik min­den. Elég egy mondat, hogy az ember érezze: az életet szigorú törvények igazgatják. Rövid történet következik az apáról, aki asztalos volt Dunaharasztiban, és aki azt sze­rette volna, ha fiai is az ő mesterségét vá­lasztják. Egy pinceszerű helyiségben, nagy, jól felszerelt műhelyről álmodozott, melyben ő és a fiai dolgoznak. Gyerekjátékokat készí­tenek majd, rengeteg gyerekjátékot — máig sem mondta el, miért. A háború után gondol­ta ezt így, amikor egy pár csirkéért zakót, egy zsák krumpliért aranygyűrűt lehetett­­kapni. Akkor a világ nagyon keveset törődött a gye­rekjátékokkal. Élni kellett. A Kármán családnak is. És egyszer csak el­költöztek Dunaharasztiból. Attila katona volt Egerben, megnősült, letelepedett. Munkát vál­lalt a Lakatosáru Gyárban. Itt­­tanult szak­mát, s hívta a többieket is. Jöttek. Árpád még ennyit tesz hozzá:­­ — Én repülni szerette­m volna, de nem le­hetett. Lakatos lettem. — Elégedetlen? — Nem. Nincs olyan munkahely, ahol az ember ne tudna valamit felmutatni. Valami speciális értéket, melyet minden munka ma­gában rejt. — Nem mindenki találja meg. — Aki mechanikusan dolgozik, mint egy gép, az nem. Az csak egy jellemző vonását is­meri a munkának: a szükségszerűséget. De ha valaki értékre lel, az megtervezheti maga körül a világot. — Nem vágyott többre? Maga elé néz és csendesen szól. — Rendezett körülmények között élek, há­zasságom túlságosan is jól sikerült, szeretem a munkámat, tanulok. Biztonság van körülöt­tem odahaza és a műhelyben. Azt hiszem, ez­zel elmondtam mindent. És ez az, ami Attilá­nak is megvan. — Ő milyen ember? — Szigorú. És rendkívül igényes a munká­ban. —... Nem folytatja, mert belép az „érdekelt”. Szigorúságát nem tükrözi az arca. A szeme barna és nagyon tiszta, haja ritkás, beszéde halk. Inkább félénknek hat. — Igaz, hogy ön szigorú ember? Alig észrevehetően elmosolyodik. — Attól függ, miben? A munkában igen. Nem szeretem, ha valamit elnagyolnak. — Mióta brigád­vezető? — Nem tudom. Sok éve. Azóta már ötször is kicserélődtek a tagok. Mindig újakat taní­tok be. ATTILA — Azt mondják, ön a gyár egyik legjobb szakmunkása. Nem próbálták még „kiemel­ni”? — Volt róla szó, de én hallani sem akar­tam róla. — Mennyit keres? — Mikor hogy. Volt olyan hónap is, ami­kor többet kerestem, mint az igazgató. — Milyen embert nem szeret? — A trehányt, a részegest, a fecsegőt és azt, aki nem őszinte. — Milyen a viszonya az emberekhez? — Nem szeretek kiabálni. Inkább többször is megmondom, hogyan csinálja. — Mi az életelve? — Az, hogy az ember a körülményeihez képest éljen ésszerűen. Legyen szigorú magá­hoz. Távollévő két öccsére, Győzőre és Bélára gondolok. Vele dolgoznak, az ő brigádjának tagjai. Vajon ők is ezt vallják? Mit sikerült megérteniük bátyjuk törekvéseiből? — Az öccseivel elnézőbb vagy­­szigorúbb, mint a többiekkel szemben? — Az utóbbi. Pedig nem rosszabbak má­soknál. — Milyen munkát szeret a legjobban? — A bonyolultat. Az olyat szeretem, ame­lyik próbára tesz. Ha már elkészültem vele, akkor elégedett vagyok. Elégedett, mint hét végén. Feleségével, fiá­val beülnek a kocsiba és járják az országot. Legjobban a hegyeket szereti. Labdázik a kis­fiával, míg főz az asszony, szakkönyveket ol­vas, barkácsol valamit, amire szükség van a ház körül. Jár kiküldetésbe, mint a gyár sze­relője, nemrég Jugoszláviában volt. Ez min­den. Ez a szigorú elvek szerint élő, zárkózott em­ber azonban, úgy érzem, nem mondott még el mindent. Valamit akarva-akaratlanul el­hallgatott — Mivel magyarázza, hogy öccsei is lakato­sok lettek? Ebben a gyárban, az ön keze alatt? — Nem tudom. — Ön hívta ide őket. Mit mondott nekik? — Semmit. Azt, hogy megtanítom őket dol­gozni. Béla, aki táncolni szeret, rajong a gitárért és a mai tizenkilencévesek divatos frizuráját vi­seli, sokáig hallgat, amikor arról kérdezem, ki a kedvenc sztárja. Egyszercsak így szól: — Az Attila. Persze, ő nem sztár, de ak­kor is ő. Pokolian tud. — Azért, mert tud? — Nemcsak azért. Nem engedi, hogy lin­­keskedjünk. Győzőre nézek, mert ez a többes szám rá is vonatkozik. Szégyenlősen mosolyog. — Nekem is ő ébresztette fel az önérzete­met. Azt kérdezte, hogy élhetek annyira igénytelenül? Magyarázott nekem sok minden­ről, elhitette velem, hogy jó képességeim van­nak és ő majd szakmára tanít. Segédmun­kás voltam akkor a téglagyárban. Hallgattam rá és ide jöttem, így lettem lakatos. És szeret­nék vele együtt dolgozni, amíg lehet. Amikor eljöttem, Attila egy műszaki leírást tanulmányozott. Árpád a műhelyben beszél­getett valakivel. Győző rágyújtott és tüzet kért a­­ szomszédjától, Béla valamin dolgozott és dúdolt. A szűk és zsúfolt gyárudvar zajos volt, a fülke ablakából a portás megint a hársfá­kat nézte. Én meg arra gondoltam, hogy nem egyszerű „kivételes eset” a gyárban ez a négy lakatos... Hankoczi Sándor (Fotó: Csuzi) IfYÚZY BÉLA I:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy folyó hó 24-én, délelőtt 10 órától Budapest VI., Lenin körút 92. szám alatt levő EZERMESTER BOLTUNK ISMÉT VÁSÁRLÓINK RENDELKEZÉSÉRE ÁLL Híradástechnikai cikkek, barkácsoló áruk és modellezéshez szükséges anyagok nagy választékban SZERETETTEL VÁRJUK ÚJONNAN ÁTÉPÍTETT BOLTUNKBAN Ezermester és Úttörő Bolt V.

Next