Magyar Ifjúság, 1967. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1967-07-22 / 29. szám

KARINTHY FRIGYES: „Csodálatos a muzsika hatása, mintha kívülről a Szépség és a Valóság világából dörömbölne valaki lelkünk ajtaján, de mi nem értjük a szavát.“ Ezek itt vissza­dörömböltek. Aztán bent lehiggadtak, kisimult az arcuk. Az útépítésről vezeti elénk őket a fegyőr, a nehéz fejeket megjárt kekiszínű sapkát tovább gyűrögetik kezükben, elvörösödnek és a pubertás kor késői pattanásai sápadtan fénylenek. Felébredtek a kultikus dühöngésből, az állati üvöltözés részegségéből, egy ritmus szorításából, amely nekik narkotikum. Csányi Lajos úgy mondja: Szpenker Dévisz. Milyen sajnálatos kisebbségi ér­zés tör fel ebből a marós fiúból, miköz­ben megizzasztja ügyetlen birkózása az angol kiejtéssel. Apja gyári raktáros, anyja konyhán dolgozik, főnek, kopnak a munkában, Lajcsika mindössze 500 fo­rintot ad haza és a Kisstadionban csil­­lagszórót gyújtogat .— Hát karácsony volt akikor, Lajos? — Ünnepeltük őket. Kattan a fényképezőgép zárja. — Ha felvétel is lesz, öngyilkos leszek. — suttogja megadóan. — Ennyire szégyened? — Nagyon. — Azért dühöngtem és gyújtogattam, mert csak tíz számot játszottak. Vezér Tibor mindent megfontolt, min­dent eldöntött. — Gondolod, a két szép szemedért reggelig húzzák? — Miért nem lehetett többet? — Ennyi valuta volt rájuk. A többi gyógyszerre, meg gépekre kell. — Hát... nem akartam lejjebb lenni a többinél. — Szóval, egy érettségizett, szakközép­­iskolás szerint a huligánok vannak fent? Az ablak alatt rabok vonulnak, lép­teikből aszimmetrikus ritmus száll fel. Kinéz. — Szörnyű — mondja. — Ezek itt élik le az életüket. Dehát, hogyan? . — Tudod, amikor olyan fiatal fiúk voltak, mint te, nem bírtak magukkal. Lehajtja a fejét. Piros ingben volt, farmerben. Ez diva­tos most. De ne nézzünk a ruhára, lehet, hogy mögötte érző szív dobog és valahol mégiscsak megbújik némi értelem. Ki­rály Gábort nem vette fel pesti gimná­zium, a szülői rátartiság Ceglédig űzte, ott tanul és apuka drága albérletet is fi­zet a­­ közepes bizonyítványért. — Az ütemet át kell venni, hogy a rit­mus a fülben maradjon. — De miért üvöltesz? — Látott maga a tv-ben olyat, hogy a fiatalok normálisan ülnek a beat alatt? Csak a botrányt mutatják. Mi is csinál­tunk egyet, hogy Spencerék elmondhas­sák, itt is szerették őket. — Neked az fontos, hogy ők mit­ tar­tanak rólad? — Hát, nem éppen fontos. — Akkor? — Ennek úgysem lesz vége. A főbű­nösök kint vannak. — Te rohantál fel elsőnek a színpadra és amikor egy rendőr eltávolított, feliz­zott a szenvedély. Hol vannak tehát a főbűnösök? — Ezek szerint, bent. (Folytatás a 4. oldalon)

Next