Magyar Ifjúság, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-20 / 38. szám

reflex csupán. Mint azé a korcsé, ame­lyet a Mátrában már többször is eladott egy szegkovács, többször is eladhatott, mert az mindig visszament hozzá, míg­nem egyszer a becsapott kanász bíróságra ment, de a két alperest senki meg nem találta többé. Így elmélkedtem a szerelvény motor­kocsijában, amelynek zárt kijárata aka­dályozta meg egyébként, hogy a babás kislány szülei más kocsikban keressenek ülőhelyet, amikor az egyik gazdi megszó­lalt és felriasztott: — Szegény alatt átnedvesedett a terítő. Biztos éhes is. Mondom, ez a mondat felriasztott és gondolataim egyre súlyosabbak lettek. Rájöttem, hogy a szeretet, amely nem embernek szól, engem féltékennyé, irigy­­gyé tesz. Nem szeretem magamon ezt az állapotot. Vigyázni kell, hogy ne tegyen elfogulttá a kutyáknak szóló cirógatás és az, hogy ugyanolyan kolbász illatozott egy vasutas kése alatt, mint amilyennel az ebeket etetni kezdték, hogy mindezért még csak haragudni se próbáljak rájuk. Csak nem fog ki rajtam egy öntudatlan állat, egy biológiai mechanizmus! Deh­ét valaki, vagy valami csak felelős azért, hogy egyre szomorúbb eszméket fűzök láncra. És ahogy tovább roboa a vonat és beúszik a sötétségbe, rájövök, nem is a kutyákkal, a gazdikkal van nekem pe­rem. Akik kutyáink dicsőségéért két nap áztak, fáztak a távoli városban, otthon hagyva férjet, feleséget, meghitt otthont. De főképpen azért, mert a négylábúakat „kutyátlan” életmódba hajszolják, szoba­dísszé, versenysztárokká alacsonyítják, melyeknek büszke társai tolvajt fognak, vagy emberi életet mentenek. Mesét látok. Egy daxli fellázad sorsa ellen és levetve düstin öltönyét, otthagy­va a szokott lámpapóznát az Alpokba szökik életmentő kutyának Am., rövid lábai nem bírják a süppedő hóban tes­tét és ahelyett, hogy megmenthetné a bajbajutottat, ő puszi­ol el. Nem. Amíg ilyen tragédiáról nem adnak hírt az újsá­gok, a városi kutyák gazdáik majmai lesznek, emberi viszonylatokban talán ki nem élt érzelmek fétisei. És kissé a be­felé fordulás, az emberektől való elzár­kózás szűk szerepei, amelyeken keresztül a jóság és ragaszkodás, groteszk karika­túra füstje szálldogál. Nos, a vonat, mégha gyorsvonatnak is hívják, egyszer csak megérkezik Buda­pestre. A városban, a hétfői újság keltet­te riadalom fogad. A cikk szerint nálunk nincs minden rendben a kutyák érdekvé­delmével, még egyes szocialista országok­ban is több joggal rendelkeznek, nincs ennyi tilalom, szájkosárral bármely ét­terembe bemehetnek és meg vannak be­csülve. Ezt írja egy ország újságja, mely ország v­asútján előfodulhat, hogy a kutya ül, a négyesztendős kislány pedig áll". Bennem ez okoz riadalmat, de mekkorát! És nem az, hogy a kutyák helyzetének rendezését szolgáló javaslatok hónapok óta keringenek a különböző hivatalokban, mint írja az újság. Mert ha csak az a baj a kutyákkal hogy nem lehetnek mindenütt ott, ahol én eszem, vitatko­zom, emberek között vagyok, akkor csak keringjen az a javaslat. Majd talán később... Amikor egyetlen gyerek sem lesz, ki nem ülhet ölben. És minden ember támaszra lel. Nem így, uram? Komornik Ferenc mási irány mind tereptanilag, mind stra­tégiailag előnytelen. Mert ha Mars lett volna a támadás központja, akkor a ma­gyar jobbszárny végig vizenyős terepen kellett volna, hogy halad­jon. Az eddigi ásatások eredményei a mi feltevésünket látszanak igazolni: a halottakat nem te­metői rendben hantolták el, hnem össze­vissza. Istvánffy azt írja, hogy Kanizsai Dorottya nagy gödröket ásatott és oda te­mették az áldozatokat. De hol vannak ezek? Egyes török kútfők szerint a halot­takat maguk a törökök temették el. De ők sem említik a helyet. Nekünk tehát végig kell kutatnunk az itteni lehető leg­nagyobb területet. El kell mondani, hogy munkánkhoz mindeddig a legnagyobb támogatást kaptuk. Az iskolaév megkez­dése után segítséget ajánlottak fel a mo­hácsi középiskolák is. Ennél izgalmasabb történelemórát még elképzelni sem lehet. Azaz: nem is óráról van szó, hanem néhány napról, hiszen az iskolák háromnaponként váltják egymást a kutatóárkoknál. Valószínű, korábban is elég részletesen ismerték mindazt, amit a középiskolai tanterv fontosnak tart Mo­hács történelmi fényéről. A tananyagot azonban elfelejti az ember. De az, hogy mit hoz fel az ásó ,,abból" az időből, ma­radandó. Esik. Az erdő szélébe húzódunk. Kis pad van ott, mely talán pihenőhely és íróasztal egyben. Meglehet, inkább előre­tolt állása annak az embernek, aki 1959 óta, amikor először járta be ezt a vidé­ket, minden évben újra meg újra kezdi az ostromot az egyszer volt csatamezőn.­­ Három izgalmas periódusa volt az eddigi kutatásoknak. Az elsőt az a tömeg­sír jelentette, amelyet végre megtalál­tunk. Aztán, tudományos szempontból rendkívül naiv jelentőségű volt Merse falu bizonyító erejű kinyomozása — ha csakugyan Mersét találtuk meg. Ma pe­dig a török ágyúállások szélén járunk, itt ahol a diákok dolgoznak. A helyzet, még a kutató számára is izgató... Az erdő és az „ágyúállások” közti föld­úton teherautó vonszolja lomha testét. Csúszik a kerék, fel se kell állni, akkor is látom, hogy mésziszappal rakták meg. A marsi téesz elégedetlen a terméssel, javítani fogja a talajt. Király Ernő „Az iskolaév megkezdése után segítsé­get ajánlottak fel a mohácsi közép­­iskolások is.” Ágoston István felvételei Elzett Fémlemezipari Művek Zár- és Lakatgyára XIII., Váci út 117. FIATALKORÚ 14-18 ÉVES NŐI MUNKAERŐKET KERES KÖNNYŰ FIZIKAI MUNKÁRA szerelés­i csomagolás területén, 6 ÓRÁS MUNKAIDŐVEL. Fizetés 500-800 Ft­ig, teljesítmény szerint JELENTKEZÉS: a Munkaerőgazdálkodási Osztályon. Megöltek egy fiút A bűntény Szeptember 10-én a kora délutáni órákban Csepelen a II. Rákóczi Ferenc utca 336. számú ház mögötti erdős ré­szen egy holttestet találtak. A gyilkos — 45—50 év körüli, közép­magas, kopasz, két oldalt őszülő, elha­nyagolt külsejű férfi — éppen az áldozat ruháit igyekezett eltűntetni, amikor meg­zavarták Piros gyermekkerékpáron me­nekült­ek Az esetet azonnal jelentették a kerületi kapitányságon. Nyomozás a helyszínen Fél­ óra sem telt el, a bokrokkal, fákkal szegélyezett mellékútra egymás után ka­nyarodtak a rendőrségi autók, URH- kocsik. A Budapesti Rendőrfőkapitány­ság bűnügyi csoportja munkához látott. A nyomozók, technikusok átkutatták a környéket. Készenlétben állt a törvény­­széki orvosszakértő, a fényképész, lán­cukat feszítették a nyomozókutyák. Az egyik bokor alatt megtaláltak egy pár barna szandált, egy kockás inget, és egy vászon rövidnadrágot , az áldozat ruháit. A nyomozókutyák szimatot vet­tek és elcsörtettek abba az irányba, amerre a tettes menekült. A technikusok eközben vegyszerrel rögzítették a helyszínen talált mezítlábas férfi­ lábnyomokat. A holttestet a homokos tisztáson való­színűleg kapkodva földelte el a tettes, mert alig fedte pár centis homokréteg. Amikor óvatosan kiemelték, az orvos­szakértő megállapította, hogy a 13 év kö­rüli, jólfejlett fiút néhány órával ezelőtt megfojtották. A jelek arra mutattak, hogy a gyilkosság perverz, aljas indíték­ból történt. Az áldozat azonosítása Ki lehet a fiú? Az áldozatban többen a hónapok óta eltűnt Blázsik Istvánt vélték felismerni. Ezt a feltevést alátámasztotta az a tény is, hogy a menekülő tettesről adott sze­mélyleírás ráillett a Népligeti céllövöldé­nél látott, körözött idegenre. Izgalmas percek következtek. Az eltűnt fiú fényképét vonásról, vonásra próbál­ták azonosítani. Hasonlónak látszott a sötét haj, a szemöldök íve, de az áll, a száj formája mintha eltért volna. Az egyik nyomozó a fűben kerékpárról letört névtáblát talált. Szinte ugyanab­ban a percben hozták vissza a piros bi­ciklit is. Egyik nyomozókutya talált rá az országút mentén. A hátsó keréknél friss törésnyom mutatta a névtábla helyét. A jelzett címre azonnal indult egy URH-kocsi. A konyhában egy asszony éppen va­csorát főzött. — Jó estét kívánunk, van ennél a ház­nál gyerek? — Hogyne volna. A Jóska. Jönni is kell már neki minden percben, ma dél­­utános az iskolában. — Hány éves a Jóska? — Tizenhárom. — Mikor látna utoljára? — Reggel ment el biciklivel. Elküld­tem visszaváltani az üvegeket, meg hogy tornacipőt nézzen magának. Csak nem történt valami baj... Előkerült egy fénykép. Aztán az asz­­szony is beszállt a kocsiba. A hullaház­ban zokogva ismerte fel, hogy ő az, akit vacsorával várt, a Jóska ... Az azonosítás megtörtént. Az áldozat Nagy József, tizenhárom éves, általános iskolai tanuló, csepeli lakos. A nyomozó véleménye A Btk. 253. paragrafusa szerint: ..Aki mást megöl, öt évtől tizenöt évig terje­dő szabadságvesztéssel büntetendő” ... A nyomozásban résztvevő rendőr alez­redes véleménye: — Ez az eset eleve súlyosabbnak mi­nősül, mert aljas indokból oltottak ki egy fiatal emberéletet. Kegyetlenségével mélyen érinti az embereket, különösen azokat, akik maguk is családosak. Az ilyen bűntény nemcsak feháborodást kelt, hanem alkalmas arra is, hogy za­varja a köznyugalmat, zavart, bizonyta­lanságot keltsen. Pedig nálunk Magyar­­országon az effajta cselekmény rendkívül ritka, előfordulása elenyésző. Több, mint tíz évvel ezelőtt fordult elő hasonló Szőnyben. — Lányokkal is ugyanez a helyzet? — Sajnos a gyereklányokkal kapcsola­tos fajtalankodás, megrontás, vagy leg­alább is az erre irányuló kísérlet lénye­gesen gyakoribb. Ezek ellen a ferdehaj­lamú, sokszor elmebeteg emberek ellen azért is nehéz felvenni a harcot, mert rendszerint megnyerő modorúak, értenek ah­hoz, hogyan kedveskedjenek a gyerek­nek, nagy rábeszélőkészséggel rendel­keznek Van úgy, hogy áldozatukat már napokkal előbb kiszemelik. Megfigyelik a gyerek kedvteléseit — például bélye­get, gyufacímkét gyűjt, szeret horgászni, stb. — azután a legkülönbözőbb mesékkel indítják a beszélgetést, a legalkalomsze­rűbb ajándékkal igyekeznek megnyerni a gyermeket. Az sem véletlen, hogy a ki­választottak rendszerint tíz-tizenhárom évesek, hiszen a pubertáskor kezdetén amúgy is fokozott a gyermek érzelmi bi­zonytalansága, kialakulatlansága. Köny­­nyebb célt érni. Bár a rendőrség résen áll, az ilyen tragikus esetek megelőzésé­ben igen fontos feladat hárul a szülők­re, a felnőttekre, s magukra a fiatalokra is. Gritli Moser esete Dürrenmatt „ígéret” című bűnügyi re­gényében a szőkeeppfos, piros szoknyás kislány, Gritli Moser jut hasonló sorsra. Mindnyájan emlékszünk még a néhány év előtti filmre: „Ne fogadj el édességet idegentől”. A megrázó gyerektragédiák­nak valóságos irodalma van. Ezek a mű­vek persze nem a gyermekeknek szólnak, hanem a felnőttekben, a szülőkben éb­resztik fel a felelősségtudatot, hogy ott­hon újra és újra elmondják: — Kislányom, ismeretlen emberekkel ne állj szóba, ne menj el velük semmi­lyen körülmények között sehová. Akkor sem ha hívnak, ha csokoládét kínálnak! De miért csak a lányokat védjük a „cukros bácsiktól”? A csepeli Nagy Jóska tragédiája arra figyelmeztet, hogy nemcsak a lányokat fenyegetheti veszély! A gyermekek alaptermészete a jóhisze­műség. Bíznak a felnőttekben. Nem is arról van szó, hogy a rémtörténetekkel rettegést, szorongást keltsünk bennük. Amire szükség van, az őszinte, tárgyila­gos felvilágosítás. Alszemérem nélkül és mindig az életkornak megfelelően kell el­mondani — lánynak, fiúnak — a valósá­got. Mert bár az ilyenfajta perverzitások nem végződnek minden esetben gyilkos­sággal, a brutális ,,élmény” egy életre éreztetheti hatását. Van olyan gyerek, áld soha többé nem képes kiheverni. Elmondani minden gyereknek! Nagy Jóska halála borzalmasabb min­den kiagyalt kriminél, mert igaz. Egy or­szág figyeli a gyilkos sorsát. Amikor visszajöttem a szerkesztőség­be a csepeli helyszíni vizsgálat után, egyik kollégámnak elmondtam, ami tör­tént. Végighallgatott és azt mondta: — Hazamegyek, odahívom a fiamat, lányomat, elmondom nekik ugyanígy. Hadd tudják ők is ... A lap nyilvánosságával mi sem akar­tunk többet. Csak elmondani, minél több gyereknek! ★ A csepeli gyermekgyilkosság ügyében a széles körű nyomozás tovább tart. Bedesi Éva

Next