Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-20 / 25. szám
GYULAI FERENC EGY KÉMELHÁRÍTÓ NAPLÓJÁBÓL Hazatérés után jelentkezzék... (2.) — Ki volt az idegen? — kérdeztem Kecskést. — Egy Amerikában élő magyar, aki rokoni látogatásra érkezett Magyarországra. Harkányi szüleinek nem árulta el a nevét s azt sem, hogy hol tartózkodik, meddig lesz itt. Csupán egy üzenetet adott át. — Mi volt az üzenet? — Hogy a szülők ne aggódjanak, fiuk most azért nem adhat életjelt magáról, mert kis bonyodalom támadt körötte. A hamburgi tartózkodás szállodaszámláit és az egyéb költségeket nem egyenlítette ki, s ezért a rendőrség őrizetbe vette a feleségjelölt Zsuzsával együtt. Nem túlságosan nagy összegről van szó, remélhetőleg hamarosan minden tisztázódik, s akkor újból írni fog. Az a kérése, hogy a levélben foglaltakat teljesítsék. — Mit tudunk az üzenethozóról? — Sajnos, nem sokat. Nem figyeltük konkrétan a környéket, nem tulajdonítottunk jelentőséget az idegen érkezésének. — Most már persze bottal üthetjük a nyomát? — Azt hiszem, valóban így van. Nem titkoltam bosszúságomat ezért a kihagyásért, bár nem tartottam fontosnak az üzenethozó szerepét. Eléggé sok tapasztalat igazolta, hogy az ilyen alkalmi postások valóban nem tudnak többet annál, mint amit az üzenetadásnál rájuk bíztak. Valószínű, ebben az esetben is így lehetett ez. Tulajdonképpen egy közös ismerős a család, vagy a fiú között elegendő éthez. Persze az külön gond, hogy ki lehet ez a közös ismerős, aki ennyire jól tájékozott a nyugat-németországi, pontosabban szólva, a hamburgi eseményeket illetően. Mindez még válaszra várt. . Az már nem, hogy amennyiben a hír igaz, akkor Harkányi megbízói elkezdték a kártyát keverni, ezért nem kerülhetett sor a számlák kiegyenlítésére. Ezután pedig a játékszabályok konok érvényesítése következhet: adós, fizess! Harkányinak tehát csupán egy választása maradhat, teljesítenie kell megbízói minden utasítását, ellenkező esetben a rendőrségi őrizetbevételen túl más, sokkal komolyabb következmények is előadódhatnak. Az ezredes hívatott. — Történt valami újabb? — kérdezte. Elmondtam az idegen látogatását. — Ne idegeskedj miatta, véleményem szerint sem kell törődni a postással, már csak azért sem, mert Harkányi szülei, vagy a közvetlen környezetében levők egyike sem áll ilyen jellegű kapcsolatban a disszidens fiával. — Lehet, hogy ezután történik majd a beszervezés? — Előfordulhat, bár a jelekből nem tudok egyértelműen erre következtetni. Másra kell számítanunk. — Kaptunk esetleg valami értesítést külföldről? — Még nem. De nem titkolom, hogy várok valamit. Könnyen elképzelhető lett volna, hogy Harkányi hamis papírokkal, turistaként besétál az országba. Az is, hogy illegálisan lépi át a határt, s szökése után sor kerül a tulajdonképpeni megbízatás teljesítésére. Egyelőre egyik variáció sem realizálódott. A tervek és intézkedési utasítások elkészültek, minden lehetőséget figyelembe véve. Egyik napon Kecskés állított be, s arcáról könnyű volt leolvasni, hogyvalami a birtokába került, aminek meglehetősen nagy fontosságot tulajdonít. — Nos, megtudhatom én is a titkodat? — kérdeztem. — Nem titok. Szétnéztem kicsit Harkányi homrrjai között, s talánam valamit. egy fényképét. — Kit ábrázol? — Azt a Zsuzsát, akit Hamburgban akart feleségül venni. —tehát régebbért ismerték egymást. — Igen, már itthon, amikor iskolába jártak, bát, az iskolatársi kapcsolat mellett más viszony is volt köztük. Egyikük szülei sem tudtak róla. — És miért szakadt meg köztük a kapcsolat? — Tudomásom szerint azért, mert Harkányi összevissza linkeskedett, hazudozott, ígért fűt-fát, mindent, de Zsuzsa átlátott a trükkön. Érettségi után aztán megismerkedett a jelenlegi férjével, aki tizenöt évvel idősebb nála. — Jó partinak ígérkezett? — Igen. Főmérnök volt az egyik KGM- vállalatnál, amely a hadseregnek is nagy volumenben dolgozott. — Így már másként alakul a dolog. Erről a férjről nem találtál véletlenül fényképet? — Nem. Különben a Zsuzsáról készült kép is régi, túlságosan fiatal rajta. Csupán a hátlapjára írt szöveg miatt hoztam el. Ez áll rajta: „A világon semmi sem tud szétválasztani bennünket”. — Tehát Harkányit szerette igazán. . — Valószínű. — Most már elárulhatod, hogyan jutott hozzád ez a kép. — Megmondom: a Harkányi-lakásba tegnap, a délutáni órákban, ismeretlen tettesek betörtek. — Miért nem ezzel kezdted? — Azt hittem, hogy értesültél már róla. Bosszús káromkodást engedtem ki a fogaim között, s vártam Kecskés magyarázatát. — Szóval, tegnap délután betörtek a lakásba. Mellesleg nem volt nehéz dolguk a fickóknak, az asszony ugyanis, amikor eltávozott otthonról, az,biztonsági zárat elfelejtette ráfordítani. — Gondolod, hogy kifigyelték az alkalmat? — Szerintem, csak megkönnyítette ez a helyzetüket. A mi embereink nem tapasztaltak korábban semmit. Csak a pénz miatt A Lehel utcai betörés ügyében a nyomozás gyorsan haladt előre. A tetteseket, a két fiatalembert elfogták. Nem tagadták, hogy ők követték el. Ott voltam a kihallgatáson. — Miért követték el abetörést? •— kérdezte a nyomozó tiszt. — Pénzt kellett szerezni — hangzott a beismerő vallomás. — Mire? — Szórakozni akartunk a többiekkel. Ránk osztották ki a pénzszerzést. — Miért éppen ebbe a lakásba törtek be? Ismertek ott valakit? — Nem! Azaz . . . — Folytassa! — Régebben együtt jártunk a fiukkal, Bandival iskolába. Tőle tudtuk meg, hogy mindig van otthon náluk készpénz, meglehetősen sok. — Mikor mondta ezt Bandi? — Az időpontot nem tudom. Egyik számláját egyenlítette ki az apja, akkor mondta, hogy mindig van otthon pénz. Megvártuk, amíg üres maradt a lakás, aztán munkához láttunk. Sajnos, nem találtuk meg azt, amit kerestünk. Mást meg nem akartunk elhozni, az értékesített holmik hamar gyanúba kevertek volna bennünket. — Ami azt illeti, így sem maradt sok idejük! K. István és N. Lajos nem voltak bűnözők. A barátok hajszolták bele őket ebbe az ostobaságba. Arról persze mit sem sejtettek, hogy nekünk milyen bonyodalmakat okoztak. Már-már lezárni készültünk az egész betörést, amikor váratlan fordulat következett. Idősebb Harkányi András közölte a nyomozó csoport vezetőjével, hogy a korábbi vallomást módosítani akarja, mert felfedezték, hogy mégis eltűnt valami a lakásból a betöréskor. Pontosabban több dolog, egy fénykép, háromezer forint és a fiú írókészlete, amely a szobában volt. A fényképről már tudtam, arról volt szó, amelyet Kecskés mutatott. A többit pedig nem ismerték el a tettesek. • , — Mi lehet ez? — kérdeztem Kecskést. — Nem tudom, megnézzük. Véleményem szerint a két fickónak nincs köze hozzá. Lehet, hogy más összefüggés van a dolog mögött. A betöréssel nem is értem rá tovább foglalkozni, mert a határőrizeti szervektől értesítést kapott az ezredes, hogy határsértés történt. ' - ^ — Azonnal utazz le a határőrsre, s nézz meg alaposan mindent — utasított. — Azt gondolod, hogy a mi „barátunk” érkezett meg? — Nem gondolok semmit, amíg tényeket nem tudunk meg. Megértettem, hogy a főnök nincs beszédes kedvében. Nem is erőltettem tovább a témát, engedélyt kértem távozásra. Az ügyeletes kocsit közben előkészítették az útra, tehát indulhattunk.Késő délután volt, amikor megérkeztünk a határörshöz. Az irodába bevezették a határsértőt. Azonnal tudtam, hogy ezzel az emberrel nekünk nem lesz dolgunk, ötven év körüli férfi volt, vidékies viselkedéssel, beszéddel. Ha Harkányit ennyire át tudták volna „varázsolni”, akkor az szinte csodának számítana. — Miért szököttél a határon? — Már megmondtam. — Akkor is válaszoljon rendesen! — Kifelé is szöktem ... Ott van a zsákomban minden .. . Azért tettem. Az őrsparancsnokra néztem. — Jó csomó órát találtunk nála, nylonharisnyákat, borotvapengéket, meg egyéb csempészholmit. — Szóval csempészúton volt? — Ezen a szakaszon először. De rá is fizettem. Máshol szoktam átmenni, meg visszajönni. — Rajzolja le, hol — adtam elé egy térképet. Ceruzát fogott, s berajzolta a „kaput”. — Egy ideig ott sem fog átjárni — mondtam, teljesen egyértelmű célzattal. — Tudom. Egyébként is, most már egyre nehezebb. Nem éri meg a kockázatot. Felülkerekedett bennem a kíváncsiság. — Mennyit nyert egy ilyen úton? — kérdeztem. — Hat-nyolcezret. Attól függ... Az utóbbi időben már romlott az üzlet. Intettem az őrsparancsnoknak, hogy részemről befejeződött a kihallgatás, elvezethetik a határsértőt. — Úgy vettem észre, hogy alezredes elvtárséknak nem komoly ez az ügy. — Jól vette észre, százados elvtárs. De azt azért szeretném, ha hasonló eset előfordul a területükön, azonnal értesítsenek. — Természetesen! Miközben a fővárosba igyekeztünk a Kapitännel, azon tűnődtem, hogy feleslegesen töltöttem el egy napot. Abban biztos voltam, hogy az ezredes sem kapott különösebb információt a határsértőről, mert abban az esetben nem küldött volna el. Már a főváros közelében jártunk, amikor az adó-vevő jelzett. Jelentkeztem. Az ezredes hangját hallottam. — Egyenesen a Lehel úton levő vendéglőbe ment, oda, ahol fordulnak a villamosok. — Mi a teendőm? — Zenés hely. A harmadik asztalnál levő csoportból felkéred táncolni a jelenlevő hölgyet.__— És ha nem jön? — Jön. Minden el van intézve. Nem értettem az egészet, de változatlanul nem akartam érdeklődni, mert a hangról sejtettem, hogy nincs társalgó kedvében az ezredes. Jelentettem neki a határátlépés körülményeit, a személlyel kapcsolatos észrevételemet, de nem érdekelte túlságosan. Elcsúsztam a cseresznyemagon A vendéglőt megtaláltam. Az asztaltársaságot is. Legnagyobb meglepetésemre Kecskés is ott volt. Leültem a másik asztalhoz. Megvártam, amíg a jó hangulatban levő társaság egyik tagja felkérte táncolni a 25—30 év közötti hölgyet, akinek az arca mintha ismerős lett volna. Akkor már tudtam, hogy a következő tánc az enyém lesz, így is történt. Felkértem a hölgyet. Bemutatkoztam. Úgy értettem, hogy Évának hívják. Két-három lépést tettünk a parketten, amikor éreztem, hogy a jobb lábam kicsúszik alólam. Önkéntelenül is az asztalnál ülőkre néztem, senki sem mozdult. Iszonyú fájdalmat éreztem a lábamban. Tüzes csík futott végig a szemem előtt. Nem tudtam felállni. Kecskés lépett mellém. — A lábam ... Egyszerre néztünk a jobb lábamra. Elöl, a boka fölötti csont kidudorodott. Vészesen dagadni kezdett. — Törés — mondta Kecskés. — Hívom a mentőket! Alighogy a kórházba érkeztünk, a röntgenfelvétel után vittek a műtőbe. Reggel, amikor felébredtem, jókora gipszcsizma volt a lábamon. A főnök és Kecskés állt az ágyam mellett. — Ezen csúsztál el — mutatott Kecskés egy cseresznyemagot, amely félig össze volt roppantva. — Hiába, nemcsak egy banánhéj lehet a baj okozója — szólalt meg az ezredes. — Mi lett Évával? — Minden rendben van, megkaptuk tőle az információt. (Folytatjuk.) 44 órás munkahétre azonnali belépéssel FELVESZÜNK közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező kezdő könyvelőnőket különböző vasipari szakmákra fiúkat, lányokat ipari tanulónak, gyors- és gépírónőket, asztalos, lakatos esztergályos, marós, fúrós, villanyszerelő szakmunkásokat, sajtoló gépmunkásnőket, betanuló férfi munkásokat, továbbá segédmunkásokat, takarítónőket, 14—16 éves leányokat és fiúkat 4, illetve 6 órás munkára. Jelentkezés: VILLAMOSSÁGI MŰVEK BUDAPEST II., FÉNY U. 16. (Széna térné!) Felvételi irodán. Érettségizettek,előfelvételizők /FIGYELEM! Különböző erősáramú villamosipari munkakörökre keresünk munkásokat 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Kedvezményes étkezés, vidékieknek, útiköltség térítés, védőruha ellátás, jó kereseti lehetőség. Kívánatra meghatározott időre szóló szerződést kötünk. Jelentkezni lehet: mm 6. sz. TRANSZVILL GYÁRA Munkaügyi osztály, Bpest XIII., Csata u. 8. Telefon: 409—502. KELENFÖLDI és LÁGYMÁNYOSI lakótelep közelében a Pamuttextilművek megfelelő keresési és előbbre jutási lehetőséggel foSroioSro koré» f/s/or*» óa ffópirenekei Gyakorlattal előnyben, de kezdők jelentkezését is elfogadjuk. A jelentkezéseket kérjük a 252—364 számú telefonon, vagy személyesen Budapest XI., Hauszmann Alajos u. 20. Személyzeti Főosztály.