Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-20 / 25. szám

GYULAI FERENC EGY KÉMELHÁRÍTÓ NAPLÓJÁBÓL Hazatérés után jelentkezzék... (2.) — Ki volt az idegen? — kérdeztem Kecs­kést. — Egy Amerikában élő magyar, aki roko­ni látogatásra érkezett Magyarországra. Har­kányi szüleinek nem árulta el a nevét s azt sem, hogy hol tartózkodik, meddig lesz itt. Csupán egy üzenetet adott át. — Mi volt az üzenet? — Hogy a szülők ne aggódjanak, fiuk most azért nem adhat élet­jelt magáról, mert kis bonyodalom támadt körötte. A hamburgi tartózkodás szállodaszámláit és az egyéb költ­ségeket nem egyenlítette ki­, s ezért a rend­őrség őrizetbe vette a feleségjelölt Zsuzsá­val együtt. Nem túlságosan nagy összegről van szó, remélhetőleg hamarosan minden tisztázódik, s akkor újból írni fog. Az a kérése, hogy a levélben foglaltakat teljesít­sék. — Mit tudunk az üzenethozóról? — Sajnos, nem sokat. Nem figyeltük konkrétan a környéket, nem tulajdonítot­tunk jelentőséget az idegen érkezésének. — Most már persze bottal üthetjük a nyo­mát? — Azt hiszem, valóban így van. Nem titkoltam bosszúságomat ezért a ki­hagyásért, bár nem tartottam fontosnak az üzenethozó szerepét. Eléggé sok tapasztalat igazolta, hogy az ilyen alkalmi postások va­lóban nem tudnak többet annál, mint amit az üzenetadásnál rájuk bíztak. Valószínű, ebben az esetben is így lehetett ez. Tulajdon­képpen egy közös ismerős a család, vagy a fiú között elegendő ét­hez. Persze az külön gond, hogy ki lehet ez a közös ismerős, aki ennyire jól tájékozott a nyugat-németorszá­gi, pontosabban szólva, a hamburgi esemé­nyeket illetően. Mindez még válaszra várt. . Az már nem, hogy amennyiben a hír igaz, akkor Harkányi megbízói elkezdték a kártyát keverni, ezért nem kerülhetett sor a számlák kiegyenlítésére. Ezután pedig a játékszabályok konok érvényesítése következhet: adós, fi­zess! Harkányinak tehát csupán egy válasz­tása maradhat, teljesítenie kell megbízói min­den utasítását, ellenkező esetben a rendőr­ségi őrizetbevételen túl más, sokkal komo­lyabb következmények is előadódhatnak. Az ezredes hívatott. — Történt valami újabb? — kérdezte. Elmondtam az idegen látogatását. — Ne idegeskedj miatta, véleményem sze­rint sem kell törődni a postással, már csak azért sem, mert Harkányi szülei, vagy a köz­vetlen környezetében levők egyike sem áll ilyen jellegű kapcsolatban a disszidens fiá­val. — Lehet, hogy ezután történik majd a be­szervezés? — Előfordulhat, bár a jelekből nem tudok egyértelműen erre következtetni. Másra kell számítanunk. — Kaptunk esetleg valami értesítést kül­földről? — Még nem. De nem titkolom, hogy várok valamit. Könnyen elképzelhető lett volna, hogy Harkányi hamis papírokkal, turistaként be­sétál az országba. Az is, hogy illegálisan lépi át a határt, s szökése után sor kerül a tu­lajdonképpeni megbízatás teljesítésére. Egyelőre egyik variáció sem realizálódott. A tervek és intézkedési utasítások elkészül­tek, minden lehetőséget figyelembe véve. Egyik napon Kecskés állított be, s arcá­ról könnyű volt leolvasni, hogy­­valami a birtokába került, aminek meglehetősen nagy fontosságot tulajdonít. — Nos, megtudhatom én is a titkodat? — kérdeztem. — Nem titok. Szétnéztem kicsit Harká­nyi homrrjai között, s talánam valamit. egy fényképét. — Kit ábrázol? — Azt a Zsuzsát, akit Hamburgban akart feleségül venni. —­­tehát régebbért ismerték egymást. — Igen, már itthon, amikor iskolába jár­tak, bát, az iskolatársi kapcsolat mellett más viszony is volt köztük. Egyikük szülei sem tudtak róla. — És miért szakadt meg köztük a kap­csolat? — Tudomásom szerint azért, mert Harká­nyi összevissza linkeskedett, hazudozott, ígért fűt-fát, mindent, de Zsuzsa átlátott a trükkön. Érettségi u­tán aztán megismerke­dett a jelenlegi férjével, aki tizenöt évvel idősebb nála. — Jó partinak ígérkezett? — Igen. Főmérnök volt az egyik KGM- vállalatnál, amely a hadseregnek is nagy volumenben dolgozott. — Így már másként alakul a dolog. Erről a férjről nem találtál véletlenül fényképet? — Nem. Különben a Zsuzsáról készült kép is régi, túlságosan fiatal rajta. Csupán a hátlapjára írt szöveg miatt hoztam el. Ez áll rajta: „A világon semmi sem tud szét­választani bennünket”. — Tehát Harkányit szerette igazán. . — Valószínű. — Most már elárulhatod, hogyan jutott hozzád ez a kép. — Megmondom: a Harkányi-lakásba teg­nap, a délutáni órákban, ismeretlen tettesek betörtek. — Miért nem ezzel kezdted? — Azt hittem, hogy értesültél már róla. Bosszús káromkodást engedtem ki a fo­gaim között, s vártam Kecskés magyaráza­tát. — Szóval, tegnap délután betörtek a la­kásba. Mellesleg nem volt nehéz dolguk a fickóknak, az asszony ugyanis, amikor el­távozott otthonról, az,biztonsági zárat elfe­lejtette ráfordítani. — Gondolod, hogy kifigyelték az alkal­mat? — Szerintem, csak megkönnyítette ez a helyzetüket. A mi embereink nem tapasztal­tak korábban semmit. Csak a pénz miatt A Lehel utcai betörés ügyében a nyomo­zás gyorsan haladt előre. A tetteseket, a két fiatal­embert elfogták. Nem tagadták, hogy ők követték el. Ott voltam a kihallgatáson. — Miért követték el a­­betörést? •— kér­dezte a nyomozó tiszt. — Pénzt kellett szerezni — hangzott a be­ismerő vallomás. — Mire? — Szórakozni akartunk a többiekkel. Ránk osztották ki a pénzszerzést. — Miért éppen ebbe a lakásba törtek be? Ismertek ott valakit? — Nem! Azaz . . . — Folytassa!­ — Régebben együtt jártunk a fiukkal, Bandival iskolába. Tőle tudtuk meg, hogy mindig van otthon náluk készpénz, megle­hetősen sok. — Mikor mondta ezt Bandi? — Az időpontot nem tudom. Egyik szám­láját egyenlítette ki az apja, akkor mondta, hogy mindig van otthon pénz. Megvártuk, amíg üres maradt a lakás, aztán munkához láttunk. Sajnos, nem találtuk meg azt, amit kerestünk. Mást meg nem akartunk elhozni, az értékesített holmik hamar gyanúba ke­vertek volna bennünket. — Ami azt illeti, így sem maradt sok ide­jük! K. István és N. Lajos nem voltak bűnözők. A barátok hajszolták bele őket ebbe az osto­baságba. Arról persze mit sem sejtettek, hogy nekünk milyen bonyodalmakat okoztak. Már-már lezárni készültünk az egész betö­rést, amikor váratlan­ fordulat következett. Idősebb Harkányi András közölte a nyomozó csoport vezetőjével, hogy a korábbi vallomást módosítani akarja, mert felfedezték, hogy mégis eltűnt valami a lakásból a betöréskor. Pontosabban több dolog, egy fénykép, három­ezer forint és a fiú írókészlete, amely a szo­bában volt. A fényképről már tudtam, arról volt szó, amelyet Kecskés mutatott. A többit pedig nem ismerték el a tettesek. • , — Mi lehet ez? — kérdeztem Kecskést. — Nem tudom, megnézzük. Véleményem szerint a két fickónak nincs köze hozzá. Le­het, hogy más összefüggés van a dolog mö­gött. A betöréssel nem is értem rá tovább fog­lalkozni, mert a határőrizeti szervektől érte­sítést kapott az ezredes, hogy határsértés tör­tént. ' - ^ — Azonnal utazz le a határőrsre, s nézz meg alaposan mindent — utasított. — Azt gondolod, hogy a mi „barátunk” ér­kezett meg? — Nem gondolok semmit, amíg tényeket nem tudunk meg. Megértettem, hogy a főnök nincs beszédes kedvében. Nem is erőltettem tovább a témát, engedélyt kértem távozásra. Az ügyeletes ko­csit közben előkészítették az útra, tehát in­dulhattunk.­Késő délután volt, amikor megérkeztünk a határörshöz. Az irodába bevezették a határ­­sértőt. Azonnal tudtam, hogy ezzel az ember­rel nekünk nem lesz dolgunk, ötven év körüli férfi volt, vidékies viselkedéssel, beszéddel. Ha Harkányit ennyire át tudták volna „varázsol­ni”, akkor az szinte csodának számítana. — Miért szököttél a határon? — Már megmondtam. — Ak­kor is válaszoljon rendesen! — Kifelé is szöktem ... Ott van a zsákom­ban minden .. . Azért tettem. Az őrsparancsnokra néztem. — Jó csomó órát találtunk nála, nylon­­harisnyákat, borotvapengéket, meg egyéb csempészholmit. — Szóval csempészúton volt? — Ezen a szakaszon először. De rá is fizet­tem. Máshol szoktam átmenni, meg vissza­jönni. — Rajzolja le, hol — adtam elé egy térké­pet. Ceruzát fogott, s berajzolta a „kaput”. — Egy ideig ott sem fog átjárni — mond­tam, teljesen egyértelmű célzattal. — Tudom. Egyébként is, most már egyre ne­hezebb. Nem éri meg a kockázatot. Felülkerekedett bennem a kíváncsiság. — Mennyit nyert egy ilyen úton? — kér­deztem. — Hat-nyolcezret. Attól függ... Az utóbbi időben már romlott az üzlet. Intettem az őrsparancsnoknak, hogy ré­szemről befejeződött a kihallgatás, elvezethe­tik a határsértőt. — Úgy vettem észre, hogy alezredes elvtár­­séknak nem komoly ez az ügy. — Jól vette észre, százados elvtárs. De azt azért szeretném, ha hasonló eset előfordul a területükön, azonnal értesítsenek. — Természetesen! Miközben a fővárosba igyekeztünk a Kapi­­tännel, azon tűnődtem, hogy feleslegesen töl­töttem el egy napot. Abban biztos voltam, hogy az ezredes sem kapott különösebb in­formációt a határsértőről, mert abban az eset­ben nem küldött volna el. Már a főváros közelében jártunk, amikor az adó-vevő jelzett. Jelentkeztem. Az ezredes hangját hallottam. — Egyenesen a Lehel úton levő vendéglőbe ment, oda, ahol fordulnak a villamosok. — Mi a teendőm? — Zenés hely. A harmadik asztalnál levő csoportból felkéred táncolni a jelenlevő höl­gyet.­­__— És ha nem jön? — Jön. Minden el van intézve. Nem értettem az egészet, de változatlanul nem akartam érdeklődni, mert a hangról­ sej­tettem, hogy nincs társalgó kedvében az ezre­des. Jelentettem neki a határátlépés körülmé­nyeit, a személlyel kapcsolatos észrevételemet, de nem érdekelte túlságosan. Elcsúsztam a cseresznyemagon A vendéglőt megtaláltam. Az asztaltársasá­got is. Legnagyobb meglepetésemre Kecskés is ott volt. Leültem a másik asztalhoz. Megvártam, amíg a jó hangulatban levő társaság egyik tagja felkérte táncolni a 25—30 év közötti höl­gyet, akinek az arca mintha ismerős lett vol­na. Akkor már tudtam, hogy a következő tánc az enyém lesz, így is történt. Felkértem a hölgyet. Bemutatkoztam. Úgy értettem, hogy Évának hívják. Két-három lépést tettünk a parketten, ami­kor éreztem, hogy a jobb lábam kicsúszik aló­lam. Önkéntelenül is az asztalnál ülőkre néz­tem, senki sem mozdult. Iszonyú fájdalmat éreztem a lábamban. Tü­zes csík futott végig a szemem előtt. Nem tudtam felállni. Kecskés lépett mellém. — A lábam ... Egyszerre néztünk a jobb lábamra. Elöl, a boka fölötti csont kidudorodott. Vészesen da­gadni kezdett. — Törés — mondta Kecskés. — Hívom a mentőket! Alighogy a kórházba érkeztünk, a röntgen­­felvétel után vittek a műtőbe. Reggel, amikor­­ felébredtem, jókora gipszcsizma volt a lá­bamon. A főnök és Kecskés állt az ágyam mellett. — Ezen csúsztál el — mutatott Kecskés egy cseresznyemagot, amely félig össze volt rop­pantva. — Hiába, nemcsak egy banánhéj lehet a baj okozója — szólalt meg az ezredes. — Mi lett Évával? — Minden rendben van, megkaptuk tőle az információt. (Folytatjuk.) 44 órás munkahétre azonnali belépéssel FELVESZÜNK közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkező kezdő könyvelőnőket különböző vasipari szakmákra fiúkat, lányokat ipari tanulónak, gyors- és gépírónőket, asztalos, lakatos esztergályos, marós, fúrós, villanyszerelő szakmunkásokat, sajtoló gépmunkásnőket, betanuló férfi munkásokat, továbbá segédmunkásokat, takarítónőket, 14—16 éves leányokat és fiúkat 4, illetve 6 órás munkára. Jelentkezés: VILLAMOSSÁGI MŰVEK BUDAPEST II., FÉNY U. 16. (Széna térné!) Felvételi irodán. Érettségizettek,­­előfelvételizők /FIGYELEM! Különböző erősáramú villamosipari mun­ka­körökre keresünk munkásokat 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Kedvezményes étkezés, vidékieknek, útiköltség térítés, védőruha ellátás, jó kereseti lehetőség. Kívánatra meghatározott időre szóló szerződést kötünk. Jelentkezni lehet: mm 6. sz. TRANSZVILL GYÁRA Munkaügyi osztály, Bpest XIII., Csata u. 8. Telefon: 409—502. KELENFÖLDI és LÁGYMÁNYOSI lakótelep közelében a Pamuttextilművek megfelelő keresési és előbbre jutási lehetőséggel foSroioSro koré» f/s/or*» óa ffópirenekei Gyakorlattal előnyben, de kezdők jelentkezését is elfogadjuk. A jelentkezéseket kérjük a 252—364 számú telefonon, vagy személyesen Budapest­ XI., Hauszmann Alajos u. 20. Személyzeti Főosztály.

Next