Magyar Ifjúság, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-18 / 16. szám
ÖTEN A TANÁCSKOZÁSRÓL A VÁSÁRLÓK ÉRDEKÉBEN Az első nap délutánján szólalt fel, s egyik megjegyzésével derűs pillanatokat varázsolt. — Panaszkönyvünkbe — mondta — ezt jegyezte be egy férfi: „Ragyogó kiszolgálás, ragyogó nők”. Első pillanatban sértőnek éreztük. Bánkúti Zoltánná Debrecenből, a Petőfi téri élelmiszerboltból jött az értekezletre. Az üzlet tanbolt, három ifjúsági és egy felnőtt brigádot képviselt Bánkúti Zoltánná. A tanácskozás második napján, fárasztó órák után is mosolyogva válaszolt, és harmadik mondatával már invitált is, ha arra járunk, térjünk be a boltba. — Látja, most is a kereskedő beszél belőlem. Szerintem nagyon kell szeretni ezt a szakmát ahhoz, hogy a vevő elégedett legyen. Az előbbi történetnek is előzménye és folytatása van. Mindenki tudja, hogy a férfiak nem szeretnek vásárolni. Nálunk szeretnek. Mert segítünk nekik a választásban, gyakorlatból tudjuk, mit felejthetnek el. "Ha egy férfi szívesen indul bevásárolni, és indulás előtt megkérdezi, hogy „VIM van itthon?”, akkor jól dolgoztunk. És a mi lányaink szeretnek jól dolgozni. Vállalták, hogy év végére nem lesz közöttük bukott tanuló, a másik tanbolt eredményeit pedig kívülről fújják. Olyan versenyláz fűti őket, hogy bárcsak felnőtt eladóként is így dolgoznának majd. Mindig azzal ugratnak, milyen könnyen vásárolok én nyugdíjas koromban, hiszen eddig kétszáz tanuló gyakorolt nálunk, és nyugdíjig azért még van időm, nem lesz Debrecenben olyan bolt, amelyben ne tanulónk szolgálna ki. A kereskedelmet képviselte Müller József is. Fiatal ember, mindössze egy éve brigádvezető a Fővárosi Vas- és Edénybolt Üllői úti közületi boltjában. Szorgosan jegyezte Bánkúti Zoltánná szavait, mint mondotta: — Tanulni jöttem ide. Két dolog nagyon megfogott, magam is így tapasztalom.. Az egyikről Bánkúti Zoltánná beszélt, én is vallom, hogy minél több szakképzett eladó kell, így kívánja a vevő érdeke és a szakma becsülete. A másik, erről Fábián Sándor, Nógrád megyei brigádvezető szólt — az emberek hajlamosak az általánosításra. Egy rossz eladó miatt az egész kereskedelmet szidják. Azt hiszem, minden eladónak figyelembe kell vennie ezeket. RÉSZLETEK EGY JEGYZETBŐL — Mit jegyzett fel a két nap alatt? — kérdeztük Kaviák Józseftől, a SZIM székesfehérvári köszörűgépgyárának brigádvezetőjétől. A csendes szavú fiatalember megfontoltan válaszolt: — Nekem a legfőbb tanulság az volt, hogy szerencsés helyzetben van a brigádom. Többször szóba került a két nap alatt a termelésen túli feladatok értékelése, ezek irányítottsága. Kevesen dicsérték a mozgalomnak ezt a részét, hiányolták az irányítást. Nos, mi aranykoszorús brigád vagyunk, tizennégyen kezdtünk, harmincnyolc a jelenlegi létszámunk, és mindig megkaptuk a megfelelő irányítást. Talán magyarázatul szolgál, hogy a közvetlen gazdasági vezetőink, a műhelybeliekre gondolok, tagjai a brigádnak. Feljegyeztem a mozgalom jövőjével kapcsolatos valamennyi javaslatot, a formai javaslatokat is. Mi elértük a pillanatnyi felső fokot, valóban érdekeltek vagyunk a „hogyan tovább” kérdésben. Nekem személy szerint rokonszenves mindaz, ami a szigorúbb elbírálásról elhangzott. Ha helyes az az elv, márpedig szerintem helyes, hogy a brigádokat önmagukhoz kell mérni, fejlődésüket kell tekintetbe venni, akkor az önmagunkkal szembeni szigorúbb mérce a természetes, önérzetes brigád nem fogja sértőnek tartani a mind szigorúbb megítélést. Ahogy most az aranykoszorús brigád jelöl egy bizonyos szintet, a jövőben a többszörösen aranykoszorús brigád a további érdemek kifejezője lehet. Volt egy hozzászóló, aki kitért a mozgalom adta többletmunka családi fogadtatására. Nem a magam dicséretére mondanám, de a brigádvezetőkre hárul természetszerűleg a legtöbb. Azon gondolkodtam, volt-e ebből otthon valaha is cívódás? Nem. Feltaláltuk volna az igazi magyarázkodást? Egyszerűen ismerjük egymás családját, a brigád ügye, a családok ügye. Egy szuszra elég ennyi a jegyzeteimből... MATYÓK JELENE, JÖVŐJE Pólik Mihályné kétszáz éves matyóruhában ment az emelvényre, és nagyon is mai, sőt holnapi gondokról beszélt. A menyecske viselet tartozékai közül megjegyeztem a fejfedő és a kötény nevét — csavarító kendőnek, illetve surcnak nevezik, azok, akik a régiek nyomdokába lépve",a mai divathoz, a mai ízléshez igazítják a matyó-fantáziát. Pólik Mihályné vagy fél órával felszólalása után, kinn a folyosón, ahol kis csoportokba verődve, dohányzó, beszélgető brigádvezetők cseréltek „nem hivatalosan” véleményt, arról beszélt, amire benn „nem volt érkezése”, amire nem futotta az időből. — Nézze csak meg egy virág háromszáz öltés, és hány virág elfér egyetlen kötényen? Mi még, a Kisjankó Bori brigád, és a többi tizenhárom szocialista brigád tagjai, a Matyó Háziipari Szövetkezet tagjai szívesen fogják kézbe a tűt. De vajon utánunk folytatja-e valaki? Olyan fiatal, hogy aggodalma jó néhány évtized múlva válhat valósággá. Pedig a termékeink iránti kereslet nagy, évente vagy harmincmillió forint értékben dolgozunk. Legalább a fele külföldre kerül. Mi hiányoljuk — erről beszéltem is az emelvényen —, hogy a bemutatókon nincs a matyókat képviselő lány vagy fiú, holott tanulhatnánk a vásárlók igényeiből, és népviseletünkbe öltözve reklámozhatnánk munkáinkat. Egyike volt a rendszeres járási, megyei szocialista brigád-találkozókat javasoló küldötteknek. — Nem tudom, megvalósul-e kívánságom — mondta erről —, én most mindenesetre előbb a saját brigádomnak, aztán a többi tizenháromnak beszámolok a tanácskozáson elhangzottakról. Könnyebb lesz, mint itt, ennyi ember előtt beszélni. Még soha sem szólalt fel ekkora teremben, ekkora közönség előtt. A hallgatóság nem, sejthette. AZ ÉPÍTŐK KÉRÉSE Voltak hozzászólók, akiket különös figyelemmel hallgatott a tanácskozás. Azt hiszem közéjük tartozott Hernádi Péter az Északmagyarországi Építőipari Vállalat brigádvezetője is. Vasbetonszerelő brigádot irányít, huszonötéves átlag életkorú a kollektíva. A figyelem elsősorban az építőiparnak szólt. Hernádi Péter a lényeges pontokat érintette: miért nagy a vándorlás az építőknél, és milyen pályát járhat meg, aki marad. Brigádjának törzstagjai kubikosként kerültek a vállalathoz, s már felsőfokú építőipari szakiskolát végeztek. Két fiatal mellé egy tapasztalt szerelő jut, ez a gyakorlati képzés bevált, házilagos formája. A munkafegyelem jellemzője: ma már művezető nélkül dolgoznak. Nem tartoznak a mozgalom kezdeményezői közé, évekig húzódoztak, mert társaikat kudarcok érték. Hét éve kezdték, most harmincöten Miskolc majd mindegyik építkezésén megfordulnak. Szabolcsiak. Hét végén járnak haza... Valahol ennél a pontnál váltott szenvedélyesebb hangra Hernádi Péter. Első pillantásra hivatalnoknak vélhetnénk, csak súlyos keze árulkodik szakmájáról. A szenvedély oka pedig a romló közlekedés. Várakozás a csatlakozásra, ácsorgás az állomások döntéseiben, és számolgatás, mennyi idő vész el az utazással. Aki teheti, közelebb vállal munkát a családjához. Pedig szükség van rá az építőiparban, szükség van rá Miskolcon és környékén. Kérés és javaslat Hernádi Péter megfogalmazásában — jobb közlekedési lehetőséget az építőipari munkásnak, vagy letelepedést a munkahelyén. A felszólalást nagy taps követte. M. D. Az alkalom jubileum volt — tízéves a szocialista brigádmozgalom hazánkban. Ám a brigádvezetők tanácskozása — célját és hangulatát tekintve — munkaértekezlet volt. Erre utaltak az előadói beszédek, ezt tükrözték a hozzászólások, így érezték a részvevők valamennyien. A tanácskozás csendesebb perceiben kerestünk meg néhány fiatal brigádvezetőt vagy ifjúsági brigádokat képviselő küldöttet, azzal a szándékkal, hogy olvasóinknak bemutassuk őket, az értekezlet közben megfogalmazott gondolataikat közreadjuk. Arcok a tanácskozásról — természetesen a teljesség igénye nélkül. Bánkúti Zoltánná Müller József Kavsák József Pólik Mihályné Hernádi Péter Műszaki rajzoló és műszaki adminisztrátor munkakörben kiképzőnk fiatalokat AZONNALI BELÉPÉSRE ÉRETTSÉGIZETTEK ELŐNYBEN. * • * • tv.v • • • • • JELENTKEZÉS: Erőmű és Hálózattervező Vállalat Bp. V., Széchenyi rkp. 3. III. 344. Személyzeti Osztály