Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1969-09-05 / 36. szám
A RAJZOLT VILÁG A beszélgetés kezdetben egyenlőtlen feltételek mellett zajlott. Richly Zsolt, a fiatal rajzfilmesek egyike megfosztatott elemi kifejezési eszközeitől. Se ceruza, se papír — csal- szavak. A pályafutásáról. Holott a szakmában sem szereti a sztorit, lírikus alkatnak vallja magát, egy ízben a tv-ben is a festészet, a festőiség és a rajzfilm kapcsolatáról mondhatott véleményt. Ekkora előnyt, viszonzás nélkül nem vállalhatok, cserében megkísérlem úgy formálni róla gyűjtött adataimat, ahogy elképzeléseim szerint Richly Zsolt teszi filmbeli figuráival. Az eredendő élmény Az utca, ahol a nagypapa cukrászdája volt, nevezetes házcsoport. A Csehországból származó mester édes készítményei zamatos borok szomszédságában keltek el. A nagypapa nemcsak a torták ízére adott, hanem díszítésükre is bőségesen áldozott idejéből és a cukros mázból. Mintáit megfestette, album őrzi ma is a rég elfogyasztott süttetek formáját, s tanúskodik a mester dekoráló kedvéről. A szülői ház mindenkor a festészet otthona volt. Amiből korántsem következik, hogy a kisiskolás fiúnak órák alatt állatfigurák rajzolásával kellett magára vonnia padtársa figyelmét és a tanárok szigorát. Később a rajzfilmek és a vicclapok közkedvelt hősei töltötték meg az irkákat, sejtetve, hogy bajok lesznek a pályaválasztással, lévén minden művészeti felsőiskola túlságosan is vonzó. Tehát az érettségi után: — Két év kirakatrendezés következett — mondja Richly Zsolt.. — Mondanom sem kell, hogy a dekorativitás iránt érzett vonzalmam, az a játékos szenvedély, hogy egyik formából átmenthetjük egy másikba az anyagot, a kirakatban megerősítést nyert. Gondolom, nagyapám fantáziáját mindig is korlátozta a cukrász-matériák makacssága. Én az anyagok közül jöttem vissza a rajzokhoz, nálam az átalakítás — mely a valóságban ellenállásba ütközik — simán megvalósítható. * Az inasévek Az iparművészeti főiskola következett. Hosszas magyarázgatással válna világossá, miért szakosodhatott először és utoljára iparművészetis rajzfilmtervező és -rendező szakra. Elégedjünk meg annyival, hogy így történt. Fordítsuk inkább figyelmünket arra, hogy míg jobbnál jobb történetek játszódnak rajzfilmjeinken, míg a korábbi nemzedék sajátos felfogásával, művészetével sikerrel szerepel a nemzetközi porondon, egy 25 éves fiatalember vizsgafilmjét József Attila-versre tervezte. Megteremtette ezzel az alapos gyanút, hogy tudniillik irodalmi művek illusztrálására kárhoztatja a filmet (Ady Endrétől is kölcsönzött azóta „forgatókönyvet”), és felkészült a gyanú elhárítására: — Nagyon remélem, hogy nem illusztráltam. De induljunk el távolabbról. Volt egyszer Walt Disney, a maga naturális, sehonnan sem gyökerező művészetével. Elementáris siker a közönség részéről. Elementáris ellenkezés valamivel később a filmesek részéről. Az ellenkezésből kialakult a nemzeti rajzfilm, a lengyel, csehszlovák, jugoszláv iskola. Olykor magyar filmek, verték a nemzetközi mezőnyt. Manapság van jópofa sztori — ugyancsak amerikai cégjelzéssel — és minden, ami fantáziáktól telik. Jelszó is van, nem egészen újkeletű; minél inkább távolodunk az igazi filmtől, annál inkább megtaláljuk a rajzfilm korszerű nyelvét. Rugaszkodjunk el a köznapi valóságtól is? Az űrkorszakban a dokumentumok magasan verik a fantasztikus találgatásokat; egyszerű krimitümek olyan szerkezeteket, szörnyeket jelez hollófürtű, büszke járású, szicíliai Assunta elindul Londonba, hogy megmentse becsületét, vagy annak romjait. Assuntát elrabolta és elcsábította a délceg Vincenzo, de hamar megelégelte a „szívtiprást”, s kereket oldott. Ez a tény — Szicília ősi és szigorú erkölcsi törvényei szerint — vagy házasságot, vagy ... vért kíván! Assunta, tehát elindul Vincenzo keresésére, s legféltettebb poggyásza egy fekete kézitáska, benne egy irdatlan nagy pisztimmal... . A lány végigbukdácsolja Angliát, hogy csővégre kaphassa kétségbeesetten menekülő csábítóját, aki — egérutat keresve — még arra is vállalkozik, hogy halálhírét költsék ... Végül azonban megfordul a kocka: Vincenzo fut a ragyogó nővé, elegáns fotomodellé átalakult Assunta után, aki már nem szorongat pisztolyt a kezében, s aki faképnél hagyja a fülig szerelmes Vincenzót, hogy a maga életét élje, s a maga boldogsága elé induljon. „Lány a pisztollyal" — ez a címe Mario Monicelli filmvígjátékának, amelynek címszerepét, Assuntát, Monica Vitti formálja remekbe. Monica Vitti vonaton érkezett Moszkvába. — Hiába, nem bírom elviselni a repülőgépet, inkább három napig vonatoztam! — mondta az éttermi asztalnál, s beszéd közben jóízűen falatozott a kaviárból. — Ez a kedvenc ételem! Most nem a fekete, temperamentumos Assunta, hanem az igazi, civil, szőke Monica Vitti ült előttem. Mégis, minden mozdulata, minden pillantása egy-egy régi filmbeli alakítását idézte. Az arca furcsán összetett. Néha gyönyörű, néha zilált vonású. Valami fojtott idegesség vibrál benne. Mintha megérezte volna, hogy vizsgálgatom, egészen felém fordult, s azt mondta: — Nem szeretek hétköznap is színésznő lenni! Igyekszem úgy élni, járni, beszélni, enni, inni, nevetni és szomorkodni, mint a többi emberek... — s fejét félrebillentve, tekintetével kérdezte, vajon sikerült-e ez?— önt Antonioni múzsájának tartják, s az általa megálmodott nőalakok legkitűnőbb megtestesítője. Antonioni filmjében, „A kaland”-ban láthattuk először a filmvásznon is, 1959-ben, s ezt követte „Az éjszaka”, a „Napfogyatkozás”, a „Vörös sivatag”... Most hátat fordított mekinítenek meg, hogy szegényrajzoló láttukon leteszi a ceruzát. Átérzem a bekerítettséget. A tömörség kedvéért rajzolok egy kört, egy egyenlőségjelet, és felírom melléjük, perspektíva.— Ne viccelj — hangzik a szelíd okítás. — Ezt nem mondtam. Már ebből a körből annyi mindent lehet kihozni, hogy kisebb életmű lehet belőle. Kör áthúzva. A magyarázat kezdődik elölről: — Miért keresi az ember a verset? A szépségéért, gondolatáért? Persze. Szerintem ősi forrás, s ha a művészet tanácstalan, mindig a kezdetekig, megy vissza. Voltaképpen már a jelennél tartunk.,Adósságom, hogy nem említettem az indiai repülőtársaságnak készített reklámfilmet. A háttereket Richly Zsolt tervezte-rajzolta. Egyszercsak felnő Az ősforrások értelmezése hosszabb időt vesz igénybe. Pihentetőül közös ismerősünk viselt dolgaira terelema szót. Régi meggyőződésem, hogy másokról beszélve magunkat mutatjuk meg. Mondom: — Nem tetszik nekem, hogy magányossá vált. Sokra becsülöm az egyedüllétet, de... — Amikor eljutsz valaminek az igenléséig, másokkal is el kell fogadtatnod. Azt hiszem, ez a szakasz a magányosságé. — Tehát a dalok? — Kodály Zoltán népdalfeldolgozásai. A film pedig az, ami nekem róluk eszembe jut. Egyfajta stilizálása ez a népimotívumoknak; a történés nem más, mint a figurák átalakulása, bizonyságul, hogy mindenből lehet bármi. Szóban zavaros, adj papírt! Rettenetes kavarodás, fehér alapon. Közben varázsszavak, vagy tudom követni vagy nem: — Ez a Katalinka ... Törökök ... Ugyanebből az alaprajzból malom__így ... Tudom, hogy miként hat a filmen, nyugodt lelkiismerettel bólinthatok. Csakhogy én értem a szöveget is, ismerem a motívumokat, sőt, a stilizálás sem téveszt meg, elég, ha népi faragóink munkáira emlékezem. Mit mond vajon az öt dalra épülő film annak, akinek minden mozzanata új ? — Látod, ez engem is aggasztott. Úgy látszik azonban, az ősi források egymáshoz közel fakadnak. Az alaphelyzet magyarázata után külföldiek is értették. — A legfontosabbról még nem szóltunk. Amennyire én a szakirodalmat , ismerem, mindennemű alkotót betájolnak a műértők. Valamilyen iskolához vagy irányzathoz — gondolom azért, hogy később könnyebb — Antonioni fedezett fel, ő formált filmszínésznővé, évekig vele dolgoztam. Sokat köszönhetek neki, de ez nem jelenti azt, hogy örökre hozzá kötöttem magamat! Szó sincs látványos hátat fordításról, s ezentúl is fogunk majd együtt dolgozni, feltéve, ha Antonioninak szüksége lesz rám valamelyik filmjében ... — A „Lány a pisztollyal” egészen más jellegű film, mint amilyeneket eddig Monica Vittitől megszoktunk. Hogyan érezte magát Assunta bőrében, a vígjátéki szituációk forgatagában? — Nagyon szeretem ezt a filmet, amely vígjátéki stílulegyen kikeresni. Nem érzed szükségét az önbesorolásnak, vagy inkább rám bízod magad? — Egyszer már belekezdtem, csak kizökkentettél a köröddel. Említettem az iskolákat. Nos, mindenkiben él a hiú remény, hogy talál magának újszerű mondandót, önálló kifejezési formát. Az, hogy magyar népi eredetű motívumok kerüljenek a rajzfilmbe, sajátos tartalom hordozóiként, szervisa ellenére, nagyon komoly és fontos kérdést feszeget, nevezetesen a szicíliai erkölcs, s a vérbosszú problémáját. Mario Monicelli, a „Hűtlen aszszonyok”, „A nagy háború”, az „Elvtársak” rendezője azért nyúlt ehhez a témához ilyen eszközökkel, mert a kinevettetés gyilkos fegyver, s amin nevetnek a nézők, arra «nagyon odafigyelnek!_ Ami pedig engem illet:színpadi színésznőként kezdtem a pályát, s megszoktam, hogy drámai és komikus szerepekben egyaránt otthon érezzem magam. — A filmezés mellett is hű maradt a színházhoz? — Igen, bár a kettő összeegyeztetése nem mindig sikerül, hiszen a film sok időt igényel. Két évvel ezelőtt játszottam utoljára színpadon, Rómában, Artur Miller „Bűnbeesés után” című drámájában a női főszerepet. "Egyik legkedvesebb színpadi szerepem Csehov „Sirály”-ának hősnője volt, s az a vágyam, hogy ezt a szerepet egyszer filmen is eljátszhassam. — Milyen új Monica Vitti filmet láthatunk a közeljövőben? — Most fejeztem be egy filmvígjátékot, Alberto Soraival. A címe: „Add nekem a szerelmedet, drágám”, ősszel ismét forgatok, Ditto Risivel, de emellett szeretnék végre rendszeres színházi munkát vállalni. Remélem, sikerül! Somos Ágnes nem megéri a fáradságot. Ezt a munkát alkatomhoz közelinek érzem, hogy a feladat méltó kezekbe került-e, pont én döntsem el? Néhány film, egyetlen ember elgondolása egyébként sem irányzat, nem iskola. Nagyon remélem, hogy szemmel láthatóan létezik magyar iskola, abban lesz majd helyem. — A „láthatóan” eléggé kesernyésen hangzott, a rajzfilmek szünetpótló szerepére céloztál, már ami a mozikat illeti ? ... Széttárt karok. Célozni? Hová? Befejező ecsetvonások Gyermeki szelídség, végtelen türelem. Előbbit, kérdéseim tették próbára, utóbbira akkor van szüksége, amikor néhány ezredik rajzát készíti ugyanahhoz a filmhez. Újkeletű lakástulajdonos, többnyire otthon dolgozik. Márciusban töltötte be 28. évét, kissé őszül, nemcsak a divat kedvéért. Alapfizetése 1600 forint. Szorgalom, fantázia " — jöhet még hozzá. Maros Dénes EGY FILMKOCKA A KATALINKÁBÓL MONICA VITTI ÜDVÖZLETE (A szerző felvétele) FIÚK FIGYELEME Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár FELVESZ gyógyszergyártó ipari tanulókat 17 éves korig. A képzés hároméves, ezalatt ösztöndíjat kapnak a tanulók. Szakmunkásvizsga után két év alatt érettségizni lehet. ÉRDEKLŐDÉS: * a Vállalat Szakoktatási Csoportjánál. Telefon: 138-860/157 mellék.