Magyar Ifjúság, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-10 / 41. szám

Mwalimu­d a Tanító, — így nevezik egysze­rűen a tanzániaiak negyvennyolc éves el­nöküket, Julius Nyere­­r­ét, akit néhány nap múlva hazánkban üdvö­zölhetünk. Ez a szuahé­li szó nemcsak azért il­lik Nyererére, mert éve­ken át mint tanító dol­gozott egy táborai isko­lában, hanem mert az elnök saját példamuta­tásával igyekszik ösztö­nözni, tanítani e tízmil­liós kelet-afrikai ország lakóit, kiemelni a törzsi társadalom köteleseiből. A zanaki törzs főnökének fia Tanítónak készült A Viktória-tó mentén élő kis zanaki törzs főnöké­nek Volt módja iskoláz­tatni gyermekeit. Jú­liust — huszonhatodik fiát — az alsófokú isko­la elvégzése után az egyik tanganyikai angol misz­­szionárius gimnáziumba íratta, majd Ugandában tanítói oklevelet szer­zett. Ezután egykori is­kolájában tanított a rendkívül érdeklődő fia­talember. Apja az ang­liai Edinburgh egyete­mére küldte őt, s ott szerezte a tanári diplo­mát. Ezzel a zsebében té­rt vissza Tanganyiká­­ba, a táborai iskola egyik tanári katedrájá­hoz. Julius Nyerere hazá­jában és Angliában sok­felé járt, sok mindent látott. Gandhi tanításai is hatottak felfogására: a népet fel kell rázni a gyarmati elnyomás ká­bulatából. Egy esztendő­vel hazájába való vissza­érkezése után, 1953-ban, már a Tanganyikai Af­rikai Szövetség elneve­zésű tudományos felvi­lágosító szervezet elnö­kévé választották. Fá­radhatatlanul járta a városokat és falvakat, hogy politikai párttá szervezze a szövetséget. Az angolok kezdetben nem tartották őt „veszé­lyesnek”, mert Nyerere ekkor azt hirdette, hogy nem híve az erőszak­nak. A brit gyarmati kormányzó jól jövedel­mező hivatalt ajánlott neki, de ő elutasította a párnás széket és fárad­hatatlanul járta az or­szágot, amíg a Tanga­nyikai Afrikai Nemzeti Unió (TANÚ) országos politikai párt lett. Az első „madaraka” Nyererét az angolok ekkor már egyáltalán nem tartották veszélyte­len embernek, aki újabb és újabb engedménye­ket csikart­­ki tőlük a TANÚ élén. Amikor a függetlenséget követelő TANÚ 1960-ban az első törvényhatósági válasz­tásokon 71 mandátum­ból 70-et megszerzett, Nyererét főminiszterré nevezte ki az angol gyarmat kormányzója. A gyakran szandálban, s mintás tógában megjele­nő Nyerere — az ország első választott „madara­­ká”-ja, főminisztere — adta ki ekkor a híres jelszót: „Uhuru na Ka­­zi!” — Szabadság és munka! Az „uhuru" 1961. december 9-én hajnalban köszöntött a korábban német, majd 1919-től angol gyarmat­ként igazgatott Tanga­­nyikára. Hegymászók és katonák vitték fel a független ország zászla­ját a hósipkás Kili­mandzsáró hatezer mé­teres csúcsára, s fáklyát gyújtottak a jeges szél­ben. Ettől kezdve Nyerere mint miniszterelnök, majd — 1964-től — a Zanzibárt is magába foglaló Tanzániai Egye­sült Köztársaság elnöke­ként áll a­z ország kor­­mánykerekénél. A Viktória-Nyanza menti kis Butiamu fa­luban és a táborai isko­lában adományozott „Mwalimu” név azóta szélesebb értelmet ka­pott. Nagy-Britannia ke­let-afrikai gyarmatai kö­zül Tanganyikának ju­tott a legmostohább sors. A mintegy 114 törzs ál­tal lakott, közel egymil­lió négyzetkilométer te­rületű ország lakóinak zöme egy évtizede még az ekét sem ismerte, ki­véve az északi kávé- és szizálültetvények dolgo­zóit. Ezt az országot kell kiemelni az elmaradott­ságból, s a külföldi ül­tetvényesek, bankok és vállalatok fojtogató szorításából. Meg kell ismertetni az afrikai pa­rasztot a korszerű ter­meléssel —, de első lé­pésként a vesekővel, a traktorral, sőt a rend­szeres munkával! A ma­száj pásztorok inkább állandó vándorútra kel­nek teheneikkel, mint­sem hogy értékesítsék állataikat, vagy fiaikat iskolába adják ... A „hosszú menetelés“ élén Nyerere és küzdőtár­sai vállalták ezt a ne­héz feladatot. Katonai puccskísérlet, a nagy angol bankok pénzügyi beavatkozási kísérletei, majd a TANÚ vezetősé­gében kipattant ellenté­tek torpantották meg is­mételten az elnöknek azt a kísérletét, hogy Tanzániában megszün­tessék a nagy tömegek kizsákmányolását és a külföldi tőke befolyását. 1967 januárjában Arus­­hában tette meg a TA­NÚ a történ­elminek ígérkező lépést, amikor programként egy szo­­cialista típusú t­ársada­­lom megteremtését hir­dette meg. Ezt követték az államosítások, a szét­szórtan élő parasztok „termelői közösségek­be”, falvakba való szer­vezése, a magántőke erős korlátozása. Az ál­lami vezetőknek le kel­lett mondaniuk máso­dik állásukról, s csak egy házat tarthattak meg maguknak. Ez éles ellentéteiket váltott ki a hatalom csúcsán. Kam­­bona, a TANÚ párt fő­titkára, külföldre szö­kött, katonatisztek egy csoportja pedig összees­küvést szőtt az elnök el­távolítására. A „Mwalimu” ebben a helyzetben a néphez fordult, a fiatalokhoz és az arushai nyilatkozatot tömegesen támogató pa­rasztokhoz. A l'ANU if­júsági szerkezetének tagjai e támogatás sajá­tos formáját választot­ták: hosszú gyalogmene­teket szerveztek az or­szág egyik városából a másikba, közben ismer­tető előadásokat tartot­tak az arushai nyilatko­zatról. Európai szem­nek talán furcsának tű­nik az ilyen „hosszú me­netelés”, mint ahogyan a miniszoknyák ellen hirdetett országos moz­galom is. Nagyobb kér­dőjeleket von azonban maga után a „tanzániai szocializmus” néhány olyan vonatkozása mint az amerikai békehadtest tagjainak és a vasutat építő kínai szakemberek nagy tömegének be­áramlása az or­szágba. Az elnök ezt az el nem kötelezettség po­litikájával magyarázta, mindig hangoztatva, hogy Tanzánia szembe­száll az imperializmus­sal, a kolonializmussal, elítélve az Egyesült Ál­lamok vietnami agres­szióját. Nyerere elnök egyik vidéki körútján a fia­talok „hosszú menetelé­sének” élére állt, — szü­lőfalujétól Mwanzáig — később maga is részt vett egy hétnapos, há­romszáz kilométeres gyalogmenetben. Az el­nök a munkásokkal, a parasztokkal és a diá­kokkal együtt menetelt, közben a TANÚ cél­jait magyarázta. S amikor célhoz ért, nyomban munkához látott ezt ajánlva a menetelő fia­taloknak is, hiszen sok a teendő Tanzániában. A Tanzánia élén el­töltött nyolc esztendő Afrika tekintély­es ál­lamférfiújává avatta Ju­lius Nyererét. A Butia­mu falucskából elindult tanítóból az afrikai kon­tinens progresszív erői­nek egyik szószólója lett, egy olyan új kísérlet kezdeményezője, amely­re érdemes felfigyelni. Sebes Tibor MWALIMU Vendégünk Tanzániából: Nyerere elnök Szavaltak a fejvadászok szigetén Suharto indonéz elnök Nyugat-Iriánban, pápaik között Kevés olyan zug maradt bolygónkon, ahol az emberek még sohasem láttak gépkocsit, a repülő vagy a helikopter láttán pedig — valamiféle földöntúli lény jövetelétől tartva — beszaladnak kunyhóikba ... Nos, Új-Guinea szigeté­re ma is illik ez a megállapítás: az ausztráliai igazgatás alatt levő keleti felére, s a közelmúltban rendezett nép­szavazás eredményeként Indonéziához tartozó nyugati részére, Nyugat-Irián­­ra, egyaránt. Újságírót nem szívesen engednek Nyugat-Iriánra, különösen amióta — néhány hónapja­— pápua lázadók ki­­­sebb csoportjai kiásták a harci bárdot az indonéz hatóságok ellen. Ezt a hol­landok ál­tal­ támogatott felkelést lé­nyegében felszámolták, s augusztusban befejeződhetett a terület sorsáról ren­dezett népszavazás. A kőkorszakbeli állapotokon azonban ez mit sem változ­tatott, kivéve természetesen a néhány partmenti települést, ahol a helyőrsé­gek, kereskedők és az olajat, érceket kutató geológusok tanyáznak. Hőség, mocsarak, váltóláz — ez jel­lemzi az életet Nyugat-Iriánban. A má­sodik világháborúban itt rekedt japán katonák húsz évig bolyongtak — rej­tőzködtek az őserdőben, s amikor vé­letlenül rájuk találtak, megadták ma­gukat, nem tudták, hogy két évtizede véget ért a háború... Azokból az idők­ből még mindig sok kézi fegyvert rej­tegetnek az egymással gyakran hábo­rúskodó pápua törzsek, még nem tűnt el teljesen a fejvadászat és az ember­evés. Tavaly szeptemberben állítólag megöltek és megettek két amerikai misszionáriust — mint az U. S. Nexus and World Report beszámolt róla. A lakosságnak — amelyet becslés alapján, repülőgépről számoltak meg, a családok n­agyságával megszorozva a kunyhók számát­ — alig 5 százaléka tud írni-olvasni. A „civilizálódás” fon­tos jele, ha a feleségeket a disznóól­ból beköltöztetik, a zsupfedeles lakó­házba ... Az óriási — 421 ezer négyzetkilométer — területű, de mindössze háromnegyed millió lakosú Nyugat-Irián most végér­vényesen Indonézia része lett, a hosszú holland uralom után. Suharto elnök kormánya autonómiát ígért Nyugat- Iriánnak­ az Indonéz Köztársaságon be­lül. Reá hárul a nagy feladat: a pápuá­kat a kőkorszakból „átemelni” a hu­szadik századba... (s) 11 A Litván Legfelsőbb Tanács ifjúsági bizottsága — az ifjúságért Sok kérdést akartam fel­tenni Pranos Misutisnak, de ahogy az lenni szokott , be­szélgetésünk a múlttal kezdő­dött. Pranos Misutis 15 éves volt, amikor befejeződött a háború. Akkor lépett be a Komszomolba. Húszéves korá­ban párttag, 36 éves korában, a Litván KP Központi Bizott­ságának osztályvezetője. Har­madszor választják meg kép­viselőnek, a köztársaság leg­felsőbb tanácsába. Törvény­szerű tehát, hogy az egykori komszomolmunkás áll a Lit­ván Legfelsőbb Tanács ifjúsá­gi bizottságának élén. Az ifjúsági bizottság céljá­ról, feladatáról, első sikerei­ről, terveiről így nyilatkozott: — Bizottságunk a legfia­talabb ilyen szervezet a par­lamentben. Tavaly december­ben alakult," de ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a többi bizottság: törvényho­zással és az ifjúsággal kap­csolatos problémákat felvet­heti a legfelsőbb tanács el­nökségi ülésein. A bizottság meghallgathatja a kormány tagjait, a minisztereket, gaz­dasági és tanácsi vezetőket, képviselőket és tanácstago­kat, az ifjúságot érintő kér­désekkel kapcsolatban, akik állásuktól, és beosztásuktól függetlenül kötelesek meg­jelenni a bizottság előtt és megfelelő anyagot kell szol­gált­atniok a bennünket ér­deklő problémákról. Inter­pellációt nyújthatunk be a kormányhoz, tehát ugyanolyan jogokkal rendelkezünk, mint a „felnőtt” bizottságok. — Milyen akciókra készül a bizottság a közeljövőben? — Feladatunk: javítani az ifjúság munkafeltételeit, gon­doskodni a szakemberképzés fejlesztéséről, a pihenés meg­szervezéséről, s egyre több fiatalt bevonni az önkormány­zatba, a társadalmi munká­ba. Miért is hoztuk létre az ifjúsági bizottságot? Litvánia 3 millió 105 ezer lakosából másfél millió a 30 éven aluli fiatal. Az ifjúság élete olyan sokrétű, érdeklődési köre annyira tág, hogy szükségessé vált a legfelsőbb tanács, és a tanácsok közvetlen részvé­tele ezeknek a társadalmi ré­tegeknek irányításában.­­ Ahhoz, hogy eredménye­sen megoldhassuk a nevelési kérdéseket, biztosítanunk kell az anyagi feltételeket. Minden faluban klub, iskola, könyvtár működik. De ez már kevés komplex létesítményeket kell építeni. Ha sportobjektumok­ról van szó, azokban legyen úszómedence, tornaterem, sta­dion, sportpálya. Ha művelő­dési intézményről, legyen színházterem, próbaterem, könyvtár, ifjúsági presszó. Az utóbbi időben a fiatalok so­kat utaznak. A turisztikához pedig turistatelepek, táborok szükségesek. Ezen a nyáron, a bizottság tagjai felkeresték a köztársaság turistatáborait, a központokat, diákmunkatá­borokat, hogy képet kapjanak állapotukról, arról, mennyire felelnek meg a mai követel­ményeknek, s ezután megter­vezhessék a táborok tovább­fejlesztését. Bizottságunk leg­közelebb az egyik vidéki já­rásban tartja majd ülését, ahol meghallgatja a tanács végrehajtó bizottságának je­lentését a falusi ifjúság neve­léséről — mondotta befejezé­sül az APN tudósítójának Pranos Misutis, a Litván Legfelsőbb Tanács ifjúsági bi­zottságának elnöke.

Next