Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)
1970-03-27 / 12. szám
galmas morális megbízatásoknak is eleget tehetne, ami egyúttal a nagyobb méretek felé irányíthatná. Rasperger József munkáit a modernebb törekvések iránti fogékonyság jellemzi, egyelőre nagyobb áthallásokkal, de kétségtelenül biztató ízléssel, izgalmas mondandókkal. Pozsonyi János valamivel csiszoltabb, finomabb, de talán éppen ezért kissé erőtlenebb is. Határozott úton halad Simon Iván, ám — úgy véljük — tisztább formákat kell keresnie, egyszerűbb eszközöket kell fölvonultatnia. A csoport tájékozódási igényében, munkájában komoly lehetőség rejlik a nyugati végeknek képzőművészeti kultúránk vérkeringésébe való bekapcsolására. Fábián László SIMON ISTVÁN: SZENTENDREI IKON VÉRTESI PÉTER: BALLADA I neiwjsj okCiT*A.W. Portrék a fiatalokról Portrék felvillantásával kezdődött a legutóbbi Halló ... Kétségtelen : ez az adás már figyelemre méltó előrelépést jelentett az előző, szertelen és kapkodó Hallóhoz képest, amelyben a diósgyőri LKM fiatal műszakijai méltatlan szerepkörbe jutottak, de sajnálatos, hogy a műsor szerkesztői még mindig következetlenek a maguk által választottt helyes szerkesztési elvhez, és így a bevezető portrék java része is funkciótlanná vált. Például sok fiatalt érdeklő és gyötrő kérdéssel fordultak a nyilvánossághoz az Izsákiak, de a szerkesztők, ahelyett, hogy az okokat tárták volna fel, a lehetőségeket kutatták volna, az ellenkező példával, a zalaváriak életével, eredményeivel válaszoltak erre. Ez így egyrészt nem adott segítséget, hanem a problémák megkerülését jelentette, másrészt nem is hatott meggyőzően. És egy ugyancsak nem átgondolt vágás csökkentette súlyát, hatását a magyar költészet egén felragyogó ifjú új csillag (és őszinte hittel reméljük — ez valamennyiünk felelőssége is —, hogy nem üstökös!), Bari Károly bemutatásának. Pedig ezek a portrék időszerű és meggyőzően csattanós választ adhattak volna arra az igaztalan általánosításra, ami a Szembesítés címmel bemutatott három novellában a fiatalokról rajzolt képet eltorzította. Az íróknak ehhez a céltalan, kiábrándult kiégettséghez való jogát senki sem vitatja, de nem kívánhatják, hogy ezt érdemnek, emberi tartásnak tekintsük. Saját meghasonlottságuk általános érvényűnek szánt kivetítése már vitára ingerel. Mert mi közünk Módos Péter hőséhez, aki saját elvetéltségét nemcsak külső okokkal próbálja magyarázni, hanem beteges módon újra és újra bizonyíttatja becsapott és meggyötört feleségének iránta érzett szerelmét? Vagy miért tegyük magunkévá a Simonffy András által rajzolt képet, aki nemcsak a kispolgároktól, a helyezkedőktől, a szenvelgő széplelkektől, az álmaik és vágyaik helyett a langyos létbiztonságba menekülőktől riaszt el, hanem egy utolsó csavarintással a húszegynéhány évnél idősebbek egésze felett mond elmarasztaló ítéletet? És miért adjunk igazat az egyébként nagy szituációteremtő erővel és igen feszesen író Czakó Gábornak, aki valóságos és jelképes értelemmel egyaránt megtöltött történetével, miközben egyik oldalon arról akar meggyőzni, hogy nem szabad értelmetlenül sem tárgyakhoz, sem szellemi, erkölcsi kacatokhoz kötődnünk, másrészt arra serkent, hogy válogatás nélkül mindent hajítsunk ki? BERSÉNYI IVÁN SLÁGER -10 Mostani (Legutóbbi) Hetek helyezés száma 1 (1) Hol vannak a régi csókok — KONCZ ZSUZSA 5 2 (3) Sárika — ILLÉS 10 3 (2) Gyöngyhajú lány — OMEGA 10 4 (4) Történet M-ről — ILLÉS 10 5 (6) Valaki hiányzik a táncból — ARADSZKY LÁSZLÓ5 6OD Mária volt — METRO 10 1 (?) Katicabogár — KOVÁCS KATI 10 8 (14) Oh, kislány — ILLÉS 10 9 (8) Koncert a Marson — HUNGÁRIA 10 10 (5) Ma végre jó a kedvem — KONCZ ZSUZSA 10 11 (18) Ha hú lehetnék — ZALATNAY SAROLTA8 12 (12) Tízezer lépés — OMEGA 10 13 (10) Mese a barátomról — TOLCSVAY7 14 (9) Nem vagyok én apáca — ZALATNAY SAROLTA7 15 (18) 19S8-as Boogie Woogle Klubban —5 OMEGA5 Koncz Zsuzsa változatlanul tartja első helyét. Néhány más helyen sincs változás. De ebből még aligha következik, hogy tartós mezőny alakult volna ki. Figyeljétek csak! És persze, szavazhattok is. Szavazataitokat kedd (március 31.) délig várjuk címünkre. Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista Bp., vm., Somogyi Béla u. 6. Félreértések elkerülése végett Ismételten közöljük, hogy minden egyes szavazathoz külön slágerlista-szelvényt kell mellékelni. S mindig a legfrissebbet. Tehát a héten: a „ll”-es jelzésű szelvényünket. Ne feledd! „fl felháborodás nem elég” Beszélgetés Gábor Pállal Amikor - éppen húsz évvel ezelőtt - Pudovkin a Gyarmat utcai filmgyárban járt, s már mindent megmutattak neki a stúdióktól az irodákig, megszólalt: - Megható, hogy ilyen becsben tartják, ennyire őrzik a régi magyar filmgyártás tárgyi emlékeit. De most már szeretném azt is látni, hol készülnek a filmek? S mikor közölték vele, hogy azok „a régi magyar filmgyártás tárgyi emlékei”-ben készülnek, azt hitte, tréfálnak vele, és alig lehetett meggyőzni, hogy magyar kísérőinek igazuk van. Gábor Pált keresve, a Hunnia labirintusában bolyongva, eszembe jutott ez a sajnos csak félig anekdotikus történet. Nem véletlenül: ha Pudovkin ma jönne a magyar filmgyártás fellegvárába, ugyanúgy megkérdezhetné: — De hol készülnek a filmek? Sőt: — Hol folyik a gyártás előkészítése? Hol tárgyalnak? Hol dolgoznak a dramaturgok, a rendezők, milyen a stúdióvezetők irodája, hol székelnek a gyártásvezetők stb., stb.? Mert, míg egyik oldalon világsikert arató, fesztiváldíjas filmeket gyártunk, a másik oldalon például egy-egy stúdióvezető irodai munkakörülményei rosszabbak, mint egy tizedrangú ktsz bérelszámolóinak, s (csepp a tengerben) amíg az elsőfilmes Gábor Pállal, a Tiltott terület című film rendezőjével, aki a magyar filmkritikusok 1969. évi díjának egyik nyertese, egyáltalán helyet találtunk, ahol nyugodtan beszélgethetünk, jó félórát keresgéltünk, s végül is az egyik gyártásvezetői szobába kérezkedtünk be, ahol átlag másfél percenként csengett a három telefon egyike és hárompercenként jött be valaki, valakit keresve, vagy éppen - mint kevéssel előbb mi -helyet keresve ... — A filmgyári körülmények (mármint az úgynevezett tárgyi körülmények) olyanok amilyenek (sajnos). Én azonban nem ezekről szeretnék beszélgetni. Amikor a filmkritikusok díját átadták, az indoklásban olyasmit említettek, hogy Gábor Pál a Tiltott terület című filmjéért, s az abban tárgyalt, társadalmilag rendkívül fontos problémáért, a filmben megnyilvánuló etikai elkötelezettségért kapta a szép elismerést. A film külföldi visszhangjaiból is a ma meglehetősen elhanyagolt, sőt, sokak szerint filmellenes téma újszerű, érdeklődést, állásfoglalást kiváltó és gondolkodásra késztető megragadása kapta a legtöbb dicséretet. Eszerint Gábor Pál - divatos, és a filmszakmában némi pejoratív felhanggal kiejtett szóval élve -elkötelezett művész. — Válaszolhatnék egy „igen” szócskával, de azzal még tovább vulgarizálnám ezt a kifejezést. Én olyan alkat vagyok, aki — ha igazságtalanságot, hibát, visszaélést lát - felháborodik. Sokan vannak így - felháborodnak, ha a közértben rosszul mér az eladó, vagy ha a vendéglőben rosszul számol a főúr. A felháborodásból azonban akkor lesz társadalmilag is hasznos töltésű indulat, ha mögötte nemcsak az egyén gyakran jelentéktelen sérelme, hanem erkölcsi magatartás is áll. Nálunk az utóbbi években óriási mértékben kifejlődött az emberek érzékenysége. A társadalmi érzékenység azonban nem. Ha az egyént sérelem éri, azonnal működésbe lépnek az érzékenységi, sőt, túlérzékenységi reflexei. De ha a társadalmat éri sérelem, akkor ezek a reflexek éppúgy kihagynak, mintha a szomszéddal történik valami. Engem ez háborít fel, és innen ered az igényem is: ha felháborodásra érdemes dolgokba ütközöm, ne álljak meg a regisztrálásnál, hanem megpróbáljak tenni is ellene valamit. Eszerint a hőbörgés, a szájtépés, bármily népszerű is, nem elég. — Sokan azt hiszik, ha valamire nemet mondanak, ráadásul jó hangosan, azzal már mindent elvégeztek. Én a magam tapasztalatából tudom, hogy a nemet mondást követnie kell az igennek, azaz úgy kell szembeszállnom valamivel, ami káros, rossz, hibás, hogy utána valamiképp a jobbra is igent mondhassak. És — bármily paradoxnak tűnik is — sokkal nehezebben tudom adott esetben ezt a társadalmilag és politikailag is pozitív igent kimondani, mint a jól hangzó, de kézlegyintéssel elintézhető, „hőbörgő" nemeket. Nem lehetne ezt egy kicsit világosabban kifejteni? — Szívesen, bár ezzel se leszek népszerűbb, mint a Tiltott terület mondanivalójával... Tehát, amikor én ezt a filmet terveztem, sőt, már a forgatás előtt álltam, a szakmából és barátaim köréből is egyvégtében csak lebeszéltek róla. Elsőfilmes ne induljon egy ilyen rázós témával : felelősség, felelőtlenség, kényes etikai, emberi problémák, hivatalos szervek belekeverése, miegymás. Ha valaha még filmet akarok csinálni, akkor hagyjam ezt, nézzek valami jó vígjátékot vagy valami sturm-und-drangos, lázongás téma után, esetleg csinálják krimit. Még szerencse, hogy én, meg a IV- es stúdió vezetői is, hittünk ebben a filmben. Megcsináltam. És amikor bemutattuk, jöttek a vélemények. Csak egy , de jellemző eset: igen magas helyről védték meg a tűzoltókat ellenem és a film ellen, mondván, hogy lehet így beállítani őket, ahogy én teszem, hiszen általában mindig eloltják a tüzeket és általában mindig kiderül, miért, hogyan keletkezett a tűz. Ne bántsuk őket stb., stb. Mondanom se kell, ennél sokkal komolyabb támadások is értek, mert csodálatos módon rengetegen felszisszentek arra, hogy el mertük mondani: felelőtlenek vagyunk, számítók, kicsinyesek, néha bizony aljasok is. Azt viszont nem érzékelték, hogy a film éppen ezek ellen háborodik fel, s készteti a nézőt is felháborodásra. Ismerős, régi nóta: nem az a baj, hogy X. egy félmilliót sikkasztott, hanem az, hogy beszélünk róla. — Persze, mert hallgatni kényelmesebb, és ha beszélünk, akkor esetleg kiderül, hogy a mi fejünkön is van egy kevés vaj. A Tiltott terület ezek szerint csak a kritika körében aratott sikert. — Tévedés! Igen jól futott a mozikban, de a viszonylag szerényebb nézőszám nálunk, valami különös logikai bukfenccel, egyenlő a bukással - csak az a film sikeres, amelyet egymillióan vagy ennél többen néznek meg. Holott közhely, hogy például Párizsban egy film akkor is siker lehet, ha mondjuk csak ötvenezren látták. A néző filmről, felháborodásról ás felelősségről szám ugyanis ritkán függ össze egyenes arányban a film művészi értékeivel. - Kommersz-film és művész-film szembeállítása? - Hát először is: ez a szembeállítás mesterkélt, erőltetett és félrevezető. A kettő két külön kategória, nem kell szembeállítani, mert ebből csak károk származhatnak. Másodszor: a kultúra, a művészet nem rentábilis, erre mindig áldozni kell. Vannak filmek, amelyekkel a filmgyár „keres”, másokkal nem. A baj ott kezdődik, ha a pénzügyi szempontok kultúrpolitikai elvvé lesznek. Nálunk erről nincs szó, vagy legalábbis nem ez a döntő szempont , és ez a lényeg. - Min dolgozik most? - Jelenleg éppen kameraéhségem van, foglalkoztat egy terv, de az annyira kezdeti stádiumban van, hogy nem akarok róla beszélni, míg kész könyvem nem lesz. - És a „Látogatás” című kisfilm? - Na igen, ez is kameraéhség ellen volt. De több lett, mint a szokásos levezető edzések. Két ember sorsának alakulásában az elmúlt tizenöt-húsz év egy társadalmi mozgását akartam rögzíteni, nevezetesen azt, merre visz két valamikori barát, két mozgalmi ember útja. Egyikük most „fent” van, a másikuk „lent”. A film nem más, mint hogy meglátogatják egymást. Ebből sokan valamiféle szociográfiai pontosságú filmet vártak. Én fontosabbnak tartottam azt érzékeltetni, mennyire volt felelős az elmúlt évtizedek alatt a sorsáért ez a két ember személy szerint, s menynyire felelős értük, életük alakulásáért a társadalom. Ez is „elgondolkoztatós” film, a tanulságokat a nézőnek kell összeraknia magában. Térjünk vissza a készülő filmhez. Annyit talán elmondhat: mi a fő gondolata? - Kezdjük előbbről. A Tiltott terület után — a szokásos két-három filmankét helyett — huszonegy ankétot rendeztek. Ezeken mindent visszaigazolva láttam a film céljából, gondolataiból. A miskolci műegyetemen az egyetemisták, akik még nincsenek is benne a tényleges üzemi körülményekben, már azt vetették a szememre, hogy hogyan bánok a főmérnök figurájával, hiszen azt mégiscsak főnök, és annak nagy szava van. Már előre igazodnak az üzemi hierarchiához . . . Egy üzemben az első felszólalók nekem estek, mondván: egy művezető ismeri az embereit, az én ábrázolásom hamis. Egy óra múlva, mikor az első tényleges melós fel mert szólalni, kiderült, hogy az előtte szólók valamennyien művezetők, vagy más vezető beosztásúak voltak ... Hát ezek után engem megint csak az erkölcsi kérdések érdekelnek. Úgy hiszem, ma nálunk előre lépni minden téren csak a minőség irányában lehet, legyen az a termelésben, a politikában vagy a morális kérdésekben tett lépés. Ehhez viszont az egyén felelőssége kell, mert amíg a problémák megoldását nem magunkon kezdjük, hanem a személyiesen ,illetékes szervek" feladatának tartjuk, a tettre kész felháborodás időszerű és társadalmilag szükséges marad. Erről akarok beszélni új filmemben is. Takács István „... én olyan alkat vagyok, aki felháborodik ...” „... ha a társadalmat éri sérelem, a reflexek kihagynak .. „... már előre igazodnak az üzemi hierarchiához ..." ,,... a morális előrelépéshez az egyén felelőssége kell...” „...a Tiltott területről egyvégtében lebeszéltek...” FOTÓ: Ágoston MAGYAR IFJÚSÁG137-112