Magyar Ifjúság, 1970. január-április (14. évfolyam, 1-16. szám)

1970-01-23 / 3. szám

A LENINI EMLÉKHELYEKEN A KOKUSKIIMÓI HÁZBAN A Volga menti Kazányból ka­paszkodtunk felfelé a dombok és nyírfaerdők között vagy negyven- kilomléternyit, amíg beértünk a kis faluba. „Lenino” — olvastuk a táb­lán. Ma így nevezik a piciny tele­pülést, ahol a századforduló előtt, 1887-ben Vlagyimir Iljics Uljanov élt. A faház, ahol Lenin a kazányi egyetemről történt kitiltása után la­kott, egyik anyai nagyapjáé volt. A kis Unsi folyócska partjához közel emelkedett a dombon, kissé távol a falutól, de nem annyira, hogy ezzel elzárta volna magát a külvilágtól. A kokuskinói ház ma múzeum. Lenin testvére, Anna segített a for­radalom győzelme után összeszedni az eredeti bútorokat és felszerelési tárgyakat, hogy a házba belépő lá­togató ma is úgy tekinthessen szét a fapadlós szobákban, mintha nyolc évtizeddel ezelőtt járna ott... Itt kereste fel a 17 éves Vlagyi­mirt rendszeresen a cári rendőrség tisztje, hogy ellenőrizze őt. Amikor ide került, a rendőrségen már vas­kos dosszié őrizte a fiatal Leninről gyűjtött dokumentumokat. A falon látható az egyik ilyen titkos jelen­tés kópiája, s kazányi egyetemi hó­napjainak dokumentumai. „Elhalasztandó.. Vlagyimir Iljics 1887. július 27-én adta be felvételi kérelmét a kazá­nyi egyetem jogi fakultására. Lenin ugyanis tudta: a hatóságok mindent elkövetnek majd, hogy megakadá­lyozzák hivatalba lépését, tanulmá­nyai befejezése után. Ezért válasz­totta a szabadabb ügyvédi pályát, noha elsősorban a társadalmi-gaz­dasági tudományok érdekelték őt. „Elhalasztandó a minősítés beér­kezéséig”. Ezt a megjegyzést írta az igazgatóság Lenin felvételi kérelmé­re. Az egyetem vezetősége, nem merte azonnal felvenni a hallgatók sorába, a „bűnös” Alekszandr Ulja­nov testvérét. Vlagyimir Iljics azon­ban a szimbirszki gimnázium büsz­A KOKUSKINÓI LENJN-HAZ kesége volt, aki ámulatba ejtette tanárait széles körű tudásával, s ami­kor a gimnáziumban megkapták le­velét, hogy írjanak róla minősítést — erre igen kedvező ajánlást küld­tek. Így a felvételi kérelemre két hét múlva rákerült a „felvéve” meg­jegyzés. Vlagyimir Iljicsnek az akkor ér­vényben levő egyetemi szabályzatok szerint meghatározott előadássoro­zatra kellett beiratkoznia. Orosz jogtörténetet, római jogtörténetet, jogtudományt, angol nyelvet és teo­lógiát hallgatott. A ,,legnyugtalanabb” orosz egyetemen Szeptember elsején hallgatta Vla­gyimir Iljics az első előadásokat, de a római jog, s a teológia kérdései el­törpültek a kor súlyos problémái mellett. Lenin tanulóévei és ifjú­sága az orosz történelem egyik leg­sötétebb korszakára esett. Ö maga ezeket az esztendőket később a „fék­telen, hihetetlenül esztelen, rettene­tes reakció” korszakaként jellemezte. Ekkor tiltották be Dobroljubov em­lékének megünneplését, felvilágo­sult folyóiratokat küldtek zúzdába, s különösen nagy hajsza folyt az egyetemi ifjúság ellen. „Ezért — em­lékezett vissza Lenin később erre a? időszakra — különösen szigorú fel­ügyeletet gyakoroltak az egyeteme­ken. Minden kört és egyesületet ül­döztek, még azt is, amelynek csak anyagi segélyezés volt a célja, de ezeket kormányellenességgel és ha­sonlókkal vádolták.” A munkások sztrájkjai a parasz­tok megmozdulásai a földesurak el­len azonban nem maradtak hatás nélkül a diákokra sem. Legjobbjaik aktívan tiltakoztak a cári önkény el­len. Az egyetemi mozgalom fejlődé­séhez hozzájárultak az illegális egye­temi szervezetek, köztük az egy vi­dékről származó hallgatók segélyegy­letei. Ezek támogatták a rászoruló hallgatókat, könyvtárat szerveztek újságokból és illegális irodalomból, sőt, gyűjtöttek a politikai elítéltek­nek. Nem véletlen, hogy a cári hatósá­gok a kazányi egyetemet akkoriban a „legnyugtalanabb” orosz egyetem­nek nevezték. Vlagyimir Iljics min­den lépését figyelte az egyetem ve­zetősége és a rendőrség. Már a tan­év második napján kötelezték őt, ígérje meg, hogy nem vesz részt semmiféle egyesületben, sőt az egye­temi vezetőség engedélye nélkül még törvényes szervezetbe sem lép. Vlagyimir Iljics azonban az első naptól kezdve barátságot teremtett a forradalmi hangulatú diákokkal, s belépett a szimbirszki hallgatók se­gélyegyletébe. Még az első hónap­ban tagja lett a Lazar Bogoraz ál­tal vezetett forradalmi körnek, amelyben Marxot, Bjelinszkijt, Dob- roljubovot tanulmányozták. Erről a rendőrség hamarosan tudomást szer­zett, amint azt egy 1887 végén kelt dokumentum bizonyítja: Kazányban ,„rendkívül ártalmas kör alakult, amelyhez a következők tartoznak: Natan Bogoraz testvére Lazar Bogo­raz, a kivégzett Alekszandr Uljanov testvére Vlagyimir Uljanov, aki a kazanyi egyetem hallgatója. Ez a kör ... kapcsolatban áll a pétervári kormányellenes irányzatú körökkel ” Egy másik rendőri jelentés azt kö­zölte, hogy Vlagyimir Uljanov diák „forradalmi körök szervezésében vesz részt, a kazanyi tanuló ifjúság között.” Tiltakozás az aulában A kokuskinói házban képek és festmények, rendőri jelentések fotó­kópiái és Lenin visszaemlékezései idézik fel azt az első nagy tiltakozó gyűlést, amely 1887. november 5-én zajlott le a kazanyi egyeterfien. Ek­kor még csak egy ünnepélyes egye­temi aktus bojkottálására került sor. Ezt követően azonban a diákok kül­döttei kidolgozták követeléseiket, s amikor november végén a moszk­vai egyetemen a hatóságok erőszak­kal támadtak a diákokra, s kettőt megöltek közülük, a kazányi egye­tem is „robbant”. Vlagyimir Iljics volt a december 4-re kitűzött diák­gyűlés egyik legaktívabb szervezője. A megbeszélt jelre az elsők között rohant az egyetem aulájába, s ma­gával ragadva társait kiáltozták a közös jelszavakat: „Le a felügyelet­tel!” „Gyülekezési szabadságot a diá­koknak!" A gyűlésen bírálták az egyetemi rendszert és a diákok a nép jogfosz- tottságáról beszéltek. Kérvényt in­téztek az egyetem rektorához, ebben foglalva össze követeléseiket. A hatóságok megijedtek a diákok egységes fellépésétől, s az egyetemre rendőröket és katonákat vezényel­tek. Azonban a gyűlés így is rend­ben folytatódott és négy óra hosszat tartott. Amikor a hatóságok elren­delték a gyűlés feloszlatását és el­utasították a diákság kérvényét, az egyetemisták közül 99 hallgató a ka­tedrára tette egyetemi igazolványát. Vlagyimir Iljics az elsők között adta vissza egyetemi látogatási jegyét. Korhadt fal. *. A kazányi egyetemet 1888. feb­ruár 5-ig zárva tartották. Forradalmi fellépéséért Vlagyimir Iljics Lenint 1887. december 5-re virradó éjszaka letartóztatták a No- vo-Komisszarszkaja utcai lakásán. Amikor börtönbe vezették őt, a rendőrbiztos, aki azt gondolta, hogy a fiatalember bizonyára véletlenül keveredett ebbe a „komisz históriá­ba”, megkísérelte, hogy a lelkére be­széljen: — Mit lázadoznak, fiatalember, hi­szen fal van maguk előtt! — Fal, de korhadt, döngesd és be­omlik — felelte bátran a fiatal Ul­janov. A börtönben cellatársa megkérdez­te Vlagyimir Iljicset, mit csinál majd kiszabadulása után? ö azt vá­laszolta, hogy csak egy út áll előtte, a forradalmi harc útja. Két nap múlva Vlagyimir Iljicset a rendőrség kiutasította Kazányból és Kokuskinóba száműzte, ahol rend­őri felügyelet alá helyezték. „Kora reggeltől késő éjszakáig mohón olvastam" Zárt postakocsin indult a negyven versztnyire levő faluba, s ezen a postakocsin érkezett meg a kazányi csendőrparancsnokság utasítása, hogy Lenint tartsák állandó megfigyelés alatt. Csaknem egy esztendőt töltött Le­nin száműzetésben a faházban, egy kis manzárdszobában tanulmányoz­va azokat a könyveket és folyóira­tokat, amelyeket hozzátartozói ka­zányi könyvtárakból küldtek neki. „Azt hiszem — írta később Kokuski- nóra emlékezve —, hogy életemben soha azután, még a pétervári bör­tönben és Szibériában sem olvas­tam annyit, mint a Kazányból falu­ra való száműzetésemet követő év­ben. Kora reggeltől késő éjszakáig mohón olvastam." Tanult, olvasott, de közben rend­szeresen találkozott á kokuskinói parasztokkal, szívesen barangolt és horgászott az Unsi folyócska part­ján. Ezek voltak Lenin forradalmi tűz­keresztségének hónapjai, 17 éves ko­rában, 1888 őszén visszatért Ka- zányba, hogy elsajátítsa a marxi ta­nításokat, és készüljön az egész Oroszországot megrázó forradalmi tettekre. Sebes Tibor tallózva k ai Alpokat tészet új irányai te lemezek Európa-szerte orvosok és tu­dósok komoly erőfeszítéseket tesznek a hol ázsiainak, hol hongkonginak nevezett inf­luenza megállítására, s köz­ben bizonyára számos tudo­mányos laboratóriumban is lázas tevékenységet folytat­nak a káros kórokozó ellen. Ez az egyik tábor. Van azon­ban egy másik csoport is, amely maguknak a vírusok­nak a születési helyét is két­ségbe vonja. Mint az újvi­déki Magyar Szó beszámol róla, Törökországban négy- millióan betegedtek meg az influenzában, s a betegség főként az elmaradott falusi lakosság körében szedi ál­dozatait. S szerintük a be­tegséget előidéző vírusról csak a kuruzslók mondhat­ják, hogy ázsiai eredetű, a náthalázt valójában a Hold­ról importáltuk, mégpedig az amerikai űrhajósok hozták őket magukkal. Ezt a „spe­ciális elméletet” a következő szavakkal indokolta meg a török sajtó képviselői előtt egy közép-törökországi asz- szony:- Még soha életemben nem volt ilyen különös betegsé­gem - jelentette ki. - Ha a vírusok nem a Holdról érkez­tek, akkor mivel magyaráz­ható, hogy a hongkongi a múltban sosem jelentkezett? Megdönthetetlen ítélete ezért igy hangzik: „Az űrhajósok útja rendkívül káros volt.” Persze, nemcsak ilyen meg­mosolyogtató tudományos babonákról lehet olvasni a világsajtóban. Éppen az olasz Epoca számol be egy tényleges tudományos szen­zációról. Emlékezhetünk ar­ra, hogy néhány esztendővel ezelőtt a vállalkozó szellemű olaszok „megfúrták" a Mont Blanc-t, s ez a 12 kilométer hosszú alagút megkönnyíti ma a közlekedést a szom­szédos országgal. Az olaszok tavasszal még ennél is na­gyobb vállalkozásba kezde­nek: 16 284 méter hosszú alagutat építenek a Szent Gotthard alatt. A svájci Airolo s az olasz Goeschenen helységeket köti majd össze ez, a világ eddig leghosz- szabbra tervezett föld alatti „országútja”. A hatalmas he­gyen igy mindössze 15 perc alatt tudnak „átkelni” a gép­kocsik, óránként 1800 közle­kedési eszköz. Felvételünk egyébként egy négykarú hegyvájó-óriást ábrázol. Még ennek a gépi mammutnak a segítségével is - az előzetes tervek szerint - hét eszten­deig tart majd a munka. Illő dolog, hogyha már a tu­dományokról szót ejtünk, be­számoljunk a legfrissebb művészeti újdonságokról is. Aki most arra gondol, hogy talán a festészet olyan „antik” irányzatairól lesz szó, mint például a múlt év őszén egy párizsi tárlaton kiállított üres rámák, az téved. Ezt a „művészetet”, amelyről a Stern cimű hamburgi maga­zin alapján szeretnénk be­számolni, egészen „emberkö­zelbe” hozták. Világosabban: embereken alkotják, sőt még ennél is pontosabban: a mi­niszoknyával „meghosszab- bitott” női lábakon. A 70-es év legújabb divat­hóbortjáról van szó, ahogy ez most már nyilván senki számára sem kétséges. A vá­laszték egyébként, mint a mellékelt műalkotásokat is­mertető reprodukciók is iga­zolják, elég nagy. Térd alá és bokára szem, esetleg fa­levél. Lábszárra páfrány vagy stilizált népi motívu­mok, esetleg betűk... Ez a ruhakiegészítő és harisnya­pótló „műalkotás" különben szükség esetén a felsőbb ré­giókat is helyettesítheti, il­letve díszítheti... Nos, lehet szörnyülködni vagy tap­solni I... B Végül, még egy hirt a mű­vészetek világából, s ezúttal - a Spiegel közvetítésével - az Egyesült Államokból* Köz­tudott, hogy minden ismert énekes eladja a lemezfelvé­tel jogát valamelyik nagy cégnek. Igy Dylan partnere a New York-i Columbia. Csak­hogy hiába fordultak az utóbbi időben többen is pa­nasszal a céghez, mellékelve a lemezeket is, melyeken hol a művész hangja, hol pe­dig a zene maradt ki, a cég „mosta kezeit”. Végül is ki­derült, mi az oka annak, hogy egyre több Dylan-le- mez élvezhetetlen. Négy vál­lalkozó szellemű fiatalember, miután némi pénzre tett szert, s Dylan koncertjein rögzítette a világhírű beat- énekes számait, a kanadai Vancouverben „másolatot” készíttetett ezekről. Természe­tesen nem egy vagy két pél­dányban, hanem ezerszámra. A lemezeket aztán szétosz­tották San Francisco, To­ronto, New York és Chicago üzleteiben. Az üzlet nem is jövedelmezett rosszul: leme­zenként 6 dollárt tettek zseb­re a lemez-kalózok. Sőt, vál­lalkozásuk azóta már iskolát teremtett. Egyre több fekete­lemez került forgalomba. S ezeket nemcsak a ritkaság- gyűjtők vásárolják előszere­tettel, hanem olyannyira ál­talánossá váltak, hogy már a New York Times is rend­szeresen közöl recenziót, ha egy-egy új példány kerül for­galomba. (ó - y) MAGYAR IFJÚSÁG 11 7 0/3 Lenin kazányi gimnazisti korában

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék