Magyar Ifjúság, 1970. május-augusztus (14. évfolyam, 17-34. szám)

1970-06-19 / 24. szám

Lenin­emlékérmek A Lenin-centenárium tisz­teletére a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksé­ge Lenin-emlékérmet adomá­nyozott a magyar párt- és ál­lami vezetőknek, közéleti sze­mélyiségeknek, a politikai, a társadalmi, gazdasági és a kulturális élet számos képvi­selőjének, a lenini eszmék ter­jesztésében és megvalósításá­ban kifejtett kiemelkedő tevé­kenységükért. A kitüntetések­­ átadásakor jelen volt Kádár­­ János, az MSZMP KB első­­ titkára. MSZBT jubileum Negyedszázada, 1945. június 9-én bontott zászlót az MSZBT. Az évfordulóról ki­bővített elnökségi ülésen em­lékeztek meg a Parlament va­dásztermében. Révész Géza megnyitó szavai után, dr. Mihályfi Ernő mondott ünne­pi beszédet, majd az MSZMP nevében Pullai Árpád, a Köz­ponti Bizottság titkára szólt az egybegyűltekhez. Ezt kö­vetően Fedoszejev akadémi­kus, az SZMBT elnöke kö­szöntötte az MSZBT-t, s fel­olvasta Podgornij elnök üd­vözlő levelét. Harmadszor kiváló Június 13-án, a KISZ Központi Művészegyüttes székházában immár harmadszor osztogatták ifjúsági klubjainknak a „ki­váló” minősítést. Persze, csak az arra érdemeseknek. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Ifjúsági Klubja egyike a legérdemesebbeknek, harmadszor minősült kiváló­nak. Képünkön Simon László, a KISZ KB osztályvezetője nyújtja át az egyetem képviselőjének, Pataki Jánosnak a so­kak által áhított oklevelek egyikét. Golyón felelnek Valahogy így vizsgáznak az Artistaképző Iskola tanulói, golyó tetején egyensúlyozva, buzogányt lengetve. Azt mond­ják, a képen látható „tétel” még az egyszerűbbek közé tar­tozik. Aki nem hiszi, megpróbálhatja... Gratuláló zebrák ígérjük, hogy ez lesz az utolsó suli­hírünk az 1969/70-es tanévről! 33 iskola 135 tanulója versenyzett a fővárosi általános is­kolák biológiai vetélkedőjén, amelyet hagyományosan az Ál­latkertben rendeztek meg. Íme a győztesek: a Lajos utca 1—5. számú iskola csapatának diákjai, akik a díjkiosztás után éppen a zebrák gratulációját fogadják. 70/242MAGYAR IFJÚSÁG Szocialista szerződés Országos szintű szocialista szerződés született folyó hó 16-án a KISZ és a kiskörei (II. tiszai) vízlépcső haszno­sításában érdekelt kutató, ok­tató intézmények, modellgaz­­daságok és vízügyi igazgató­ságok, vállalatok között. A mezőgazdasági hasznosítás és az öntözés fontossága jelen­leg azért is indokolt, mert az árvíz okozta ismert élelmiszer­gazdasági kieséseket intenzí­vebb, hatékonyabb gazdálko­dással kell pótolni. A tanács­kozáson leszögezték az építés­sel kapcsolatos időszerű fel­adatokat, majd a 27 intézmény képviselői aláírták a szocia­lista szerződést. Életmentők Minden nyáron — hiába a figyelmeztetés, a sok elretten­tő példa! — megszedi felelőt­lenül fürdőző fiatal áldozatait a víz ... Hajszálon, s két tár­sa hősiességén múlott, hogy Blahó Béla, elsőosztályos, Vas megyei mezőgazdasági szak­munkástanuló nevével nem „szaporodott” a nyár fekete krónikája! 1970. május 14-én az inté­zet néhány diákja engedély nélkül fürdött az iskola ipari víztároló medencéjében. Köz­tük volt Blahó Béla is, aki úszni sem tudott, s amikor a hideg víztől görcsöt kapott , az iszapba ragadt és fuldokol­ni kezdett... A többiek meg­ijedtek, s kiugrottak a vízből, sorsára hagyva társukat. Bla­hó Béla szerencséjére éppen arra haladt két másik mező­­gazdasági szakmunkástanuló: Sándor Géza és Katona István, ők nem sokat töprengtek, ha­nem cselekedtek! Sándor Gé­za a vízbe vetette magát, s ki­vonszolta a partra az eszmé­letét vesztett fiút, Katona Ist­ván pedig mesterséges légzést alkalmazott, majd elsietett, hogy gyors orvosi segítséget hozzon... Blahó Béla életben maradt. A KISZ központi bizottsága — nagyszerű életmentő tettükért — Sándor Gézát Ságvári End­re Éremmel, Katona Istvánt pedig a KISZ KB dicsérő ok­levelével tüntette ki. Jobban fog zajban Hasal a diák és tanul, mi­közben bömböl a rádió vagy a magnó. Megszokott kép. Til­takoznak is a szülők, hogy ilyen zajban képtelenség oda­figyelni, nem csoda aztán, ha másnap jön a rossz felelet. Té­vedni emberi dolog.­­ A lon­doni pszichiátriai intézet fia­tal kutatói hosszas kísérletek­kel igazolták, hogy lármában — közhasználatú kifejezéssel élve — jobban „fog” az em­ber agya. A tapasztalatok azt bizonyították, hogy a zajban megtanult tananyagra másnap élesebben emlékezik vissza a delikvens. Igaz, hogy már vakáció van, de ha már most elhint­jük mindezt a köztudatban, szeptemberben is jó szolgála­tot tesz, ha erre hivatkozhat­nak: „Tanár úr kérem, én ké­szültem, de sajnos elromlott a rádiónk . . .” Legelnek a méhek Aki szereti a mézet, annak bizonyára örömet okoz az édes hit, hogy jó étvággyal „legelnek” Pusztavacs, Inárcs, Gödöllő és Dömsöd akácosai­ban a méhcsaládok. Pest me­gye méhészei a kedvelt édes­ségből idén 42 vagonnal szán­dékoznak exportálni Nem kacsa... Zsámboki lakodalmas A Galga menti Napok műso­ros esemény­sorozatához tar­tozott a túrás felvonulás is. Itt a környék népviseletbe öl­tözött fiataljai elevenítették fel az évszázados népi hagyo­mányokat, így a zsámboki la­kodalmas táncot is. (Fotó: Urbán Tamás) Koktél­hajó A következő Express koktél­hajó június 27-én, 17 órakor indul a Vigadó téri hajóállo­másról. A műsorban fellép a Siconor és Bajtala­ együttes, valamint Bárdi György és Ba­lás Eszter, a műsorvezető Ke­resztes Tibor. A hajón a RÖL­TEX divatbemutatót tart, für­dőruha sorsolással. Jegyek 19 forintos árban az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iro­dánál (Bp. V., Szabadság tér 16.) és a Vigadó téri hajóál­­­­lomáson válthatók. Suba jég helyett Ugye ismerős ez a szép lány? Peggy ő, azaz Miss Fle­ming, aki több éven át a jég koronázatlan királynője volt. A világbajnokságokon Gabi Seyfert sem tudta kiütni a nyeregből, amíg a maga jó­szántából át nem korcsolyá­zott a profik pályájára. Peggy egyébként újabb sorsdöntő lé­pésre szánta el magát: férj­hez ment. Június 13. óta Mrs. Gregory Jenkins a neve. Ké­pünk a fiatalasszonyt jég he­lyet dús subaszőnyegen ábrá­zolja. ... hogy a képen látható 20 ezer pecsenyekacsa rövidesen elindul a székesfehérvári Vörösmarty Tsz­tavi telepéről a hazai és külföldi lakosok felé! Ifjú festők tábora Rajzolni, festeni szerető te­hetséges borsodi középiskolá­sok utaznak húsznapos kép­zőművészeti táborozásra To­kajba. A szép környezetben a kellemes pihenés mellett Lan­tos Ferencnek, a pécsi képző­­művészeti gimnázium festő­művész tanárának vezetésével növelik elméleti és gyakorlati tudásukat. Reggelizik Pepi és Morcos Nem kell a tejivásra biztatni a veszprémi állatkert két ifjú medvebocsát, Pepit és Mor­cost. Vagy talán az etetés kö­rülményei a vonzók?! SZÖVKÖNYV-pályázat nyertesei A Szövetkezeti Könyvter­jesztő Vállalat „Akiknek tör­ténelem” címmel könyv-vetél­kedőt rendezett a napokban az Irodalmi Színpadon. Több mint nyolcezer nevezés érke­zett, s a gyerekek — vidéki gimnáziumok tanulói — tizen­két csapatban versenyeztek. Az első díjat — két hét üdü­lés a Szovjetunióban — a püs­pökladányi gimnázium csapa­ta nyerte, utánuk a hatvani szakközépiskola következett (egyhetes tátrai üdülést nyer­tek), harmadik helyen a kis­teleki gimnazisták csapata végzett­­ (jutalmuk kéthetes balatoni üdülés). A vetélkedőt, amely az „Olvasó ifjúságért!” mozgalomhoz is kapcsolódott — neves művészek — Gobbi Hilda, Avar István, Csernus Mariann, Fülöp Zsigmond és mások — közreműködése tet­te egyben szép irodalmi él­ménnyé is.

Next