Magyar Ifjúság, 1970. szeptember-december (14. évfolyam, 35-51. szám)
1970-11-27 / 47. szám
PlNCesztNHkl Egy régebbi előadás valamelyikén véletlenül olyan gyerekekből verődött össze a közönség, akik bekiabáltak a színpadra, hangos megjegyzéseikkel lehetetlenné tették az előadást. Kortársaik, a színészek nem hagyták abba a játékot. Az előadás végén felcsattanó tapskor azonban nem jöttek a függöny elé. Csupán egyik társuk fordult a közönség felé, és így szólt: „Ma nem köszönjük meg a tapsot, mert nem tiszteltétek sem a mi munkánkat, sem a színházat.” A nézőtéren síri csend volt a válasz. A ruhatáros nénik mesélték: mindenki szó nélkül vette a kabátját, a szokásos viháncolás elmaradt. Az eset a Pinceszínházban történt. Rómeó és Júlia — farmerben és garbóban A parányi színpadon most Shakespeare halhatatlan szavai hangzanak, Rómeó és Júlia kétségbeesett búcsúzkodása az elválás hajnalán. Egy tavalyi bemutató, a késői kísérlet felújító próbáján vagyunk. A következő jelenetben a veronai szerelmesek garbóban és farmerben már a ravatalon fekszenek. Elhangzik a herceg intő epilógusa is, teljes a meghatottság. Ekkor a szerelmesek váratlanul felugranak holtukból, s a többiek is, Mercutio, Páris, a Capuletek és Montague-k visszavedlenek mai pesti fiatalokká, akik színházról, változó előadási stílusokról, Shakespeare-ről és Brechtről vitatkoznak. S ebben semmi különös nincs, ha megnézzük a darab alcímét: „Késői kísérlet (Rómeó és Júlia szomorú történetével, ahogyan lelkes diákszínjátszók egy boltíves pincében igyekeznek eljátszani, nagy figyelemmel az örök színház örökké változó törvényeire és törvénytelenségeire ...)” Ez az előbbi jelenet is csak kísérlet volt: hogyan, hányféleképpen lehet értelmezni és előadni Shakespeare darabját. S miközben ezek a kísérletek, bizonygatások folynak, az ifjú néző, játszva és szórakozva, anélkül, hogy egy extra magyarórán érezné magát, nagyon sok mindent megtud magáról Shakespeare-ről, azangol reneszánsz színházról, és a brechti elidegenítő effektusokról. Nézőből közönséggé avatni Kicsit hosszúra nyúlt próbálkozások után, talán csak az utóbbi két évben sikerült a Pinceszínháznak és vezetőjének, Keleti Istvánnak megtalálni azt a formát és funkciót, amit a többi színház mellett betölthet a fiatalok életében. Itt a műalkotás megértésére és átélésére nevelik a fiatalokat. Sikerült is kialakítani egy állandó közönséggárdát. A nézők között középiskolás diákok és szakmunkástanulók egyaránt megtalálhatók. A klasszikusokat is úgy, olyan formában játsszák, hogy az a mának, a fiataloknak szóljon, hiszen a színházban a fiatalok elsősorban önmagukkal, saját világukkal, gondjaikkal, bajaikkal akarnak találkozni. S e találkozás közben nézőből közönséggé szeretnék avatni a Pinceszínház lelkes látogatógárdáját, hogy — mondják a „színészek” — a fiatalok ne mint nézők, hanem mint „látók" üljenek be aztán a ,,nagy" színházakba, s oda ne ki kapcsolódni, hanem bekapcsolódni járjanak. Egyiknek hobby, másiknak hivatás Ezek a farmeres, trikós, tornacipős Júliák és Rómeók többségükben középiskolás diákok. Néhányan viszont már dolgoznak. Húszan-harmincan lehetnek, ki felvételi hirdetésre jelentkezett, kit meg barátai, ismerősei hoztak magukkal. Sokan a nézőtérről kerültek a színpadra. Legtöbbjük — amint itt az öltözőben körülöttem állók: Hoffinger András, Gyabronka József, Korcsmáros György, Szabados Zsuzsa mondják — színész szeretne lenni. Most ebben az évben hármat vettek fel közülük a főiskolára, s jövőre is többen próbálkoznak először, másodszor vagy — harmadszor. Frank Erika huszonhárom évével valóságos „öregnek" számít közöttük. A Pinceszínház egyik alapító tagja. Kirakatrendező a Keravillnál. Letett arról, hogy hivatásos színész legyen, a játék örömét ezen a színpadon találja meg. Most Ibsen Nórájának adaptációs változatában Nórát játssza, miután néhány napja az egri Auróra szavalóversenyen első lett. Az együttjátszás öröme — Nem színészeket, nem is amatőröket akarunk itt nevelni — mondja Mezei Éva, a színház rendezője. A szakmából is csak annyit tanítanak meg — beszéd- és mozgástechnikát —, ami azért szükséges, hogy élvezhető előadás szülessen. A színpadon játék közben sem kívánnak tőlük színészi teljesítményeket, meg sem kísérlik például, hogy koruknál sokkal idősebb figurákat alakítsanak. Mondom, hogy a gyerekek szerint sokan színésznek készülnek. A rendezőnő fejét rázza, s a színpadon mozgó fiatalokra mutat: — Ő is meg ő is meg a többi is tudja már, nem valószínű, hogy felveszik. Sőt már azt is tudják, mihez kezdenek érettségi után. A gyerekek közben a próba szünetében szabadon improvizálnak, ötleteikkel szórakoztatják magukat, készülődnek a következő jelenetre. — Látod, pontosan ezt szeretnénk megvalósítani játék közben is — súgja Mezei Éva —, a fiatalság, életteliség levegőjét vinni színpadra, az együttjátszás örömét, amit az ember érez és lát, valahányszor csak látja itt ezeket a fiatalokat.” Székely Gabriella NÓRA ■ ■ Rómeó és Júlia: Gyabronka József és Szabados Zsuzsa Fotó: Ágoston Mire felcsendül a tánczene — a klub már mindig tömve van. És a tágas helyiségben igazán nemzetközi közönség táncol. Vannak itt angolok, franciák, olaszok, németek, csehszlovákok, jugoszlávok, a távoli Afrika diákjai — és természetesen lengyelek. Az „Interclub ZAK", a Lengyel Diákszövetség egyik legrégibb diákklubja, 1957 táján lett igazán híres, amikor tagjai sorába tartozott (ha ritkán járt is ide) Zbiegniew Cybulski, a neves lengyel filmszínész is, aki valósággal vonzotta maga után a lengyel kulturális élet különböző ágainak fiatal reprezentánsait. A klub, mely délelőtt tizenegytől este tízig áll látogatói rendelkezésére, már majdnem másfél évtizede nyáron éli legforgalmasabb napjait, amikor is képkiállításokat, diákszínházi előadásokat, különféle jazzrendezvényeket, jam sessionöket és érdekes találkozásokat szervez különböző híres emberekkel, és minden este hét órától táncolni lehet ... Annak idején az ősi Hanza-város serdültebb diákifjúsága rendezte a Gdansktól mindössze tizenkét kilométernyire fekvő népszerű üdülő- és kirándulóhelyen, Sopotban, a híres nagyerdei szabadtéri színpadon az első amatőr jazzfesztivált, amelyből később a mai „Sopoti Nemzetközi Dalverseny” született meg. A gdanski KAK adott otthont az 50-es évek közepén híressé vált diákszínháznak a „Bom- Bom”-nak, melynek többek között a fiatal lengyel színészet két nagy halottja, a már említett Zbiegniew Cybulski és a közelmúltban elhunyt Jerzy Kobiela is tagja volt. De a ZAK adott otthont egy időben Tomaszewski később híressé vált pantomim-társulatának. Egy másik Tomaszewski, Jan, a neves zenész pályája is itt kezdődött. A ZAK egyébként az 50-es évek végétől elsősorban zenei rendezvényei révén szerzett hírnevet. Alek Musial, Wlodzimierz Nahorny, Jerzy Sapiejewski, Ryszard Kruza, Stanislaw Cieslak és Wieslaw Skuba, a mai lengyel jazz neves művelői mind itt kezdték pályafutásukat, s közösen jöttek arra az ötletre, hogy a klubon belül egyre szaporodó tánc- és jazzegyüttesek részvételével, más környékbeli együttesek mozgósításával meg kellene rendezni a téli hónapokban sorra kerülő „Odera menti jazznapokat”, melyekre az idén már tizenkettedszer kerül sor, s amelyek már hetedik éve nemzetköziek .. . INTERCLUBI GDANSK Ugyancsak a ZAK aduhont a gdanski Orvosegyetem ma már Európa-hírű énekkarának, mely a múlt évtizedben tizennégy országban, köztük Angliában, Olaszországban, Hollandiában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, Bulgáriában, Romániában szerepelt preklasszikusokból és romantikusokból összeállított kórusműsorával. A ZAK vezetőinek ötletére szervezték meg az úgynevezett „Pro Momca" versenyt, mely egész Lengyelországból összegyűjti a zeneművészeti főiskolák és konzervatóriumok legtehetségesebb hallgatóit, akik kilenc kategóriában mérhetik össze erejüket. Nemzetközi zsűri választja ki közülük a legjobbakat, akik a nemzetközi zenei versenyeken képviselik a lengyel színeket. Fiatal képzőművészeknek nemcsak tárlatokat rendeznek, hanem szerény anyagi kereteiknek megfelelően ösztöndíjakat is biztosítanak nekik, s a nyári hónapokban a fiatal lengyel grafika és képzőművészet legjobbjai szinte már mind a ZAK vendégei voltak a tengerparton két-három hónapig. S minden művész egy vagy több művét ajándékozza hálából a klubnak, mely nagy becsben tartja az így szerzett képeket. A ZAK vezetői nem hajlandóak eladni ezeket a műveket, sőt most valamennyiből külön kiállítást szerveznek, mely a közeljövőben külföldi körútra is indul, az NSZK-ban, Hollandiában, Svájcban, Jugoszláviában és a tengeren túl. Amerikában láthatják majd az érdeklődők. A kitűnően dolgozó lengyel diákklub életét mutatja be képriportunk. Fotó: Endrényi Egon ZAK NEMZETKÖZI AMATŐRFILM PÁLYÁZAT A LENIN-CENTENÁRIUMRA A Magyar UNESCO Bizottság és a Magyar Amatőrfilm Szövetség Lenin születése századik évfordulójára hirdette meg nemzetközi amatőrfilm-pályázatát. A kiírás szerint az amatőrfilmeseknek Lenin életéről, élő emlékéről, illetve a lenini eszmék társadalmi hatásáról és térhódításáról kellett filmet készíteniük. A pályázatra igen sok film készült, a szovjet, lengyel, bolgár, NDK és magyar helyi előzsűrizések után azonban csak harminc film jutott a budapesti verseny nemzetközi zsűrije elé. A Bán Róbert filmrendező elnökletével működő, lengyel, NDK, francia és jugoszláv tagokból álló bíráló bizottság igen tekintélyes összegű díjak fölött ítélkezhetett. A filmek megtekintése után a zsűri úgy döntött, hogy az első díjat nem adja ki, ellenben kiad — eredetileg ki nem írt — negyedik díjakat. A végeredmény ezek szerint így alakult: II. díjat kapott ’(12 ezer forint) A legyőzhetetlen című bolgár animációs film és Az arc című magyar film (alkotói Kárpáti György és Péterfi István). III. díjat (6 ezer forint) kapott A föld című szovjet-litván film, míg a két TV. díjat (5 ezer forint) A szimbólum című NDK- film és a Misáék című magyar film (Kiss István alkotása) kapta. Szép elismeréssel jutalmazta a zsűri a Magyar Amatőrfilm Szövetséget is: a legjobb kollekcióért és a kifogástalan rendezésért 10 ezer forintos különdíjat adományoztak a magyar amatőrfilmesek szervezetének. A művek színvonala — s nemcsak a díjnyerteseké — kiegyenlítetten jó volt. Néhány alkotás — így az egyik IV. díjat nyert NDK- film — a hivatásos filmkészítők technikai szintjét is elérte. Más alkotások — a magyar Az arc, a bolgár A legyőzhetetlen — filmes ötleteikkel tűntek ki. Igényes, de eszközeiben bizonytalankodó film volt a magyar Misáék, amely a mai tizen- és huszonéves nemzedék életében kereste a lenini eszmék továbbélését, hatását. Kár, hogy a legjobb magyar amatőrfilmesek közül igen sokan távolmaradtak erről az érdekes és gondolatébresztő pályázatról — talán a propaganda erőtlensége vagy az előzetes szervezés gyengesége miatt is. T. I. SLÁGER - 45 Mostani (Legutóbbi) Hetek helyezés száma 1 tu Kégli dal - ILLÉS 10 2 (2) Jaj, nem vigyáztam — KOVÁCS KATI 8 3 (8) Menekülés — ILLÉS 33 4 (5) Hétszínű virág — SCHÖCK-EGYÜTTES 2 5 (3) Gyöngyhajú lány — OMEGA 45 6 (6) János bácsi pipája — ZALATNAY SAROLTA 10 7 (4) André (je t’aime) — KONCZ ZSUZSA 20 8 (9) Mária volt — METRÓ 45 9 (10) Sört kérek én — ARADSZKY LÁSZLÓ 11 10 (11) A régi ház körül — KOVÁCS KATI 30 11 (7) Micsoda igények — SZÉCSI PÁL 12 (13) Én nem tudtam azt, kérem — KONCZ ZSUZSA 27 13 (12) Tízezer lépés — OMEGA 45 14 (15) Hej, rolli, rolli — HUNGÁRIA 24 15 (14) Történet M-ről — ILLÉS 44 A szavazatok beküldésének határideje: kedd (december 1.), déli 12 óra. Címünk: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Kérjük, hogy szavazataitokhoz feltétlenül mellékeljétek heti „46”-os jelzésű slágerlista-szelvényünket. SLÁGERLISTA - 46 . MAGYAR IFJÚSÁG 1370/47