Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)
1971-02-26 / 9. szám
Pennys vigasz... A papucs Barnard Papillon nyomában Angliában megkezdődött az új időszámítás!... Senki se lepődjék meg, hiszen a szigetország naptárai továbbra is ugyanazt mutatják, mint akár a francia vagy a magyar naptárak. Mégis, ez az idei február teljesen kiforgatta mivoltukból a brit polgárokat, s egy csapásra minden megváltozott, amikor életbe lépett az új, tizes pénzrendszer. Egy font többé nem 240 penny, hanem csupán száz, s megszűnt a shilling - hogy a többi változásról ne is beszéljünk! Hogy ez milyen felfordulást okozott Angliában, azt hadd illusztráljuk a UPI-hírügynökség két felvételével. Az egyiken Mrs. Alice Robinsont látjuk, aki 87 éves létére így válaszolt a tizes pénzrendszer bevezetésére: „Bezárom az üzletemet ... Én már túl öreg vagyok ahhoz, hogy ezt megtanuljam..." A londoni „Quartier Latin" vendéglő előtt pedig enyhén szólva lengén öltözött csinos lányok új félpennys érmék osztogatásával igyekeztek megkedveltetni az angol férfiakat. Többen ugyanis - a bonyolult számításokra való hivatkozással - elkerülték az italméréseket ... Csak azt nem tudjuk, a szegény angol férfiaknak ezek a „félfilléresek”, avagy a félmeztelen lányok jelentették a vigaszt? ... Esetleg a whisky? ... Egy más téma. Bizonyára emlékszik még a kedves olvasó, milyen gyakori szereplője volt tavaly Tollánknak Christian Barnard dél-afrikai orvos. Különösen válása és házassága révén lett a 48 éves fokvárosi szívsebész a bulvárlapok bonvivánja! Dr. Barnard legutóbb az NSZK-ban tűnt fel: egy fogadáson jelent meg 21 éves felesége, apósa és anyósa kíséretében. Az egyik közelébe férkőzött újságíró kérdésére így felelt: „Mielőtt válaszolnék, ki kell kérnem apósom és anyósom véleményét!” Az após, aki mellékesen nagyon gazdag, kurtán ezt válaszolta az újságírónak: „Ellentmond az illem szabályainak, hogy egy orvosprofesszor az újságírók kérdésére válaszoljon!" És Barnard illedelmesen hallgatott. Ki gondolta volna ... hogy papucs lesz belőle? ... És mi lett Charriére-ból, a Francia-Cuayana-i Ördögszigetről megszökött fegyencből, akinek Papillon című regénye nemcsak hírnevet, hanem kasszasikert is hozott? Charriére, mint már beszámoltunk róla, szerepelt a könyvéből írt filmen, de ennél is érdekesebb Hans O. Staubnak, a svájci Weltwoche főszerkesztőjének Papillon egykori börtönében tett látogatása. Charriére-t ugyan nagy hazugnak tartja az a néhány ember, akik ezeken a kis szigeteken élnek. De mégiscsak a „Papillon”-nak köszönik sorsuk jobbra fordulását. Sok gazdag ember kiváncsi ugyanis az ördög-szigeti fegyenctelepre, amelynek egyik épületét szállodává alakították ... azok számára, akik nem sajnálják a pénzt, hogy személyesen győződjenek meg arról, mekkorát hazudott a Papillon szerzője ... (Sebes) FOR CMh dcvGhu vedüttBele ■na ! a patr partéra« Claude Cardnak 71/9 MAGYAR IFJÚSÁG KÉRDEZZ - FELELEK Február 28-án, egy évvel a hivatalos határidő előtt, megkezdődnek az indiai parlamenti választások. Az eredmény nemcsak India jövőjét befolyásolhatja. A világpolitika szempontjából sem mindegy, hogy a kontinensnyi országot a haladó vagy a viszszahúzó erők irányítják-e. India, ez az ázsiai szubkontinens, 14 alkotmányosan elismert, de a valóságban több mint 800 nyelvet és dialektust beszélő, több mint félmilliárd lakosával, hallatlanul bonyolult gazdasági és politikai ellentmondásaival számtalan kérdőjelet állít azok elé, akik legalábbis megkísérlik eligazodni ebben a szövevényben. E kérdőjelek közül próbálunk néhányra választ adni lapunk olvasóinak kérdései alapján. 1» Milyen befolyása van a központi kormánynak a helyi kormányzatokra Indiában? Indira Gandhi miniszterelnök-asszony mondotta egyszer saját hazájáról: „Indiáról egyetlen olyan megállapítást sem lehet tenni, amely teljesen igaz lenne..." Vonatkozik ez az indiai politikai pártok többségére is. Ezek az egyes szövetségi államokban, helyi, nemzeti, nacionalista, polgári vagy éppen vallási érdekeket képviselve, olyan bonyolult kapcsolatokat alakítanak ki, amelyekre a legnagyobb igyekezettel sem lehet ráhúzni az európai értelemben vett „jobb-” vagy „baloldal” uniformisát. Egyes pártok, amelyek valamelyik államban szövetségre lépnek, a másikban éppen elkeseredett ellenfelei egymásnak. A helyi kormányzat nem egyszer szemben áll a központi kormánnyal, mint Észak-India legfontosabb államaiban: Uttar Pradeshben, Biharban, Orissában, Mysore-ban, Gujaratban. Vagy vegyük például India ,,probléma-államá”-nak Nyugat-Bengálnak helyzetét, amely az ország ipari termelésének egyharmadát adja, s ezért egyrészről az indiai monopoltőke, másrészről viszont a legnagyobb nyomorban élő munkás- és paraszttömegek központja. Ebben az államban 1969 elején a Kongreszszus Párt helyi szervezetéből kivált haladó erők és ,más progresszív pártok koalíciója alakított kormányt. Ez az egységfront-kormány sem tudta azonban végrehajtani azt a haladó politikát, amelyet meghirdetett. A jobbszárny nem volt képes elszakadni a helyi földbirtokosok és tőkések érdekeitől, a másik fő ok pedig a kommunista mozgalom tragikus megosztottsága volt. Az összindiai szinten is kettészakadt kommunista mozgalomból Bengálban egy harmadik, a legnyíltabban a kínai vonalat követő párt is kiszakadt, amely fegyveres parasztháborút követelt. Végül is Indira Gandhi 1970 elején kénytelen volt feloszlatni a helyi kormányzatot, és azóta Delhiből, elnöki hatalommal irányítja a Kalkutta székhelyű Nyugat-Bengált. Másutt viszont, mint például Dél-Indiában az Indira Gandhi Új Kongresszus Pártját támogató tamil párt, a DMK van fölényben, s olyan állam is akad — Kerala — ahol a Kommunista Párt, a CPI koalíciós kormányt alakított az Új Kongresszussal. Mi okozta az indiai Kongresszus Párt kettészakadását? Amikor a Kongresszus Párt vezetősége 1966-ban, Sasztri halála után Indira Gandhit emelte a kormányelnöki székbe, még nem is sejtette, hogy a régi pártgépezet ezzel saját ellenségét jutatta hatalomra. Akkor úgy gondolták, hogy Nehru lánya jelképnek elég erős, a megcsontosodott hatalmi felépítés lerombolásához azonban túlságosan gyenge. Nem így történt. A politikai és hatalmi harcokban igencsak jártas és a cselekvésre is erős Indira Gandhi nem vállalta a frakciók közötti egyensúly szerepét, és szembefordult a konzervatív, hatalmához kétségbeesetten ragaszkodó Kongresszus Párti csoporttal, az úgynevezett Szindikátussal. Felismerte, hogy ez a vezetés már nem élvezheti a nép teljes bizalmát. A felismerés helyességét igazolták az 1967-es választások, amelyeken a Kongresszus Párt elveszítette eddigi abszolút többségét. Míg 1962-ben az 500 alsóházi mandátumból 358 volt a párté, addig 1967-ben az 520 képviselői hely közül mindössze 284-et tudott megszerezni. Indira Gandhi és a mellé álló pártvezetők 1969-ben meghirdették a korábbinál radikálisabb gazdaságpolitikát, majd a miniszterelnök bejelentette a 14 legnagyobb bank államosítását. A Szindikátus ezután a legkülönbözőbb módszerekkel megpróbálta kiszorítani a hatalomból Indira Gandhit , sikertelenül. Sőt, a miniszterelnök még akkor is csatát nyert, amikor a pártapparátus hivatalos jelöltjével szemben a haladó politikai elveket valló V. V. Girit támogatta az elnökválasztásokon. Mindez arra késztette a Szindikátust, hogy kettészakítsa a Kongresszus Pártot. Így Indira Gandhi Új Kongreszszusa kisebbségbe került a parlamentben, de megfelelő szövetségi politikával — a már említett két kommunista párt és a Tamil Párt támogatásával — kormányzóképes maradt. 3. Milyen szerepe volt a maharadzsa-ügynek a választások előbbrehozásában? 1970 nyarán az indiai alsóház elfogadta Indira Gandhinak azt a döntését, hogy meg kell fosztani jogaiktól a maharadzsákat. A törvénytervezet azonban a felsőházban megbukott. Egyetlen szavazat hiányzott az elfogadáshoz szükséges kétharmados többséghez. A miniszterelnök ekkor Gizi elnök segítségével, elnöki rendelet útján hajtotta végre elképzelését, s ezt távolról sem azért tette, mintha lényegesen könnyített volna országa pénzügyi gondjain. A maharadzsák jogainak többsége teljesen formális jellegű volt — saját zászló, aranykeretű rendszámtábla a gépkocsikon — a nekik juttatott évi két és fél millió angol font pedig az állami költségvetés kiadásainak mindössze egy ezreléke. Igaz, a személyi használati cikkek behozatalának vámfz mentessége és a teljes adómentesség nagy előny, mégis a jogfosztás tényleges oka nem gazdasági, hanem politikai volt. Nagy fontosságú politikai tett kevesek előjogait megszüntetni egy olyan államban, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem alig lépi túl az évenkénti 60 dollárt. Amikor 1970. december 15- én az indiai Legfelsőbb Bíróság törvényellenesnek ítélte a maharadzsák jogfosztását, Indira Gandhi megtehette volna, hogy újból a parlament elé terjeszti a törvényjavaslatot. A miniszterelnök azonban ismét felismerte, hogy itt a megfelelő lélektani pillanat a parlament feloszlatására, hiszen az új választások kiírásával feltehette a tömegeknek a kérdést: ki van velünk, a maharadzsák ellen, s ki ellenünk, a maharadzsák mellett? 4. Milyen politikai és gazdasági tényezők szóltak a választások előrehozása mellett? Ami a politikai tényezőket illeti, nyilvánvaló, hogy Inaira Gandhi ellenfelei között nincs egység. A parlament feloszlatása után megalakult ugyan a Régi Kongresszus, vagyis a Szindikátus választási szövetsége a szélsőséges hindu nacionalista Jana Sanghgal és a két szárnyra szakadt szociáldemokrata mozgalom egyik részével, de igazi közös programjuk nincs; szövetségesüket csak a miniszterelnökellenesség tartja össze. A másik politikai szempont: ha rendes időben tartják a választásokat, akkor a központi parlamenttel egyidőben kell megválasztani az állami törvényhozási szerveket is. Márpedig, amint ez az első kérdésre adott válaszból is kiderült, ez sok helyütt kedvezőtlen az Új Kongresszus szempontjából. Az előrehozott választásokon azonban csak Indira Gandhi politikájára adhatják szavazatukat az indiai tömegek. Gazdaságilag igen kedvező helyzetet biztosít Indira Gandhi pártjának az az egyszerű tény, hogy 1969 és 1970 a „jó monszunok” két esztendeje volt. Ez bizonyos fajta gazdasági biztonságot jelent egy olyan országban, ahol a lakosság 70 százaléka a mezőgazdaságból él, az össztermelés felét adja. 5. Mik az indiai választások kilátásai, megszerezheti-e Indira Gandhi pártja az abszolút többséget a parlamentben? Először a kérdés második felére válaszolva, azt kell mondanunk, aligha. Az indiai közvéleménykutató intézet felismerése szerint az Új Kongresszus megszerezheti a szavazatok 30 százalékát, a Szindikátus pedig körülbelül 10 százalékot. A Jana Sangh és a Swatantra együttesen mintegy 20 százalékra számíthat, s így világosnak látszik, hogy a parlamenti szavazati többség biztosítása Indira Gandhinak attól is függ, hogyan szerepel a választásokon az Új Kongresszust támogató többi haladó párt. Ez a „papírforma”. India azonban — mint tudjuk — az ellentmondások és meglepetések országa. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a viszszahúzó erők esetleges előretörése nemcsak az ország belpolitikai életét befolyásolná negatívan, hanem India eddigi semleges külpolitikai irányvonalát is. A tét tehát nagy, s ezért mondottuk a bevezetőben: a mostani indiai választások eredménye a világpolitika szempontjából sem lehet közömbös. Balogh Judit • Srinagar • Shillong Bokard MKlSZtÁNÚ $§n^á! ‘666/: Jahakhapát'nám : Cl Szén i ▲ Vas ® Mangán áSz Csillan * Hasadó^ anyagok US Arany Kőolaj é Erőmű Atomipar & Kohászat Gépipar «O Vegyipar M Textilipar ̇ Élelmiszeripar «=» Vasút Kikötő OA Nemzetközi repülőtér » Gyapot Mengaloe» + Cochin ■ : Yr'ivar^runP