Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)

1971-02-26 / 9. szám

BOLONDO­ZÁSNAK INDULT, BÍRÓSÁG ELŐTT VÉGZŐDÖTT MAGYAR IFJÚSÁG 0 71/9 NALAJA HAPPENING SZENTENDRÉN Egy éve lehetett, hogy a Nagyfa galeriről szóló riportomban ilyesmit írtam: Magyarországon nincsenek hippik. Néhány nappal később kü­lönös meghívást kézbesített a posta: „Ha meg akar ismerkedni a ma­gyarországi hippikkel, jöjjön ki bár­melyik este a szentendrei temető mellé!” A „kísérteties” invitálást persze afféle ijesztgetésnek könyveltem el, és egy pillanatig sem vettem komo­lyan. Most úgy jutott eszembe az egész, hogy Szentendrén tárgyalta a bíró­ság Zámbó István és 9 társa ügyét, akik nyáron „nalaja happening”-et rendeztek a nevezetes szabadtéri teátrum színpadán. A vádlottak — nyári borzalmas külsejük ellenére is — tiltakoztak, ők nem tartják magukat hippiknek. „Főhadiszállá­suk” egy vakolatlan ház volt a Dézsma utcában. Amikor megérdeklődtem, merre van az a Dézsma utca, azt válaszol­ták: a szentendrei temető mellett... MI TÖRTÉNT A TEÁTRUMBAN? Meleg, nyári vasárnap volt. Elein­te fel sem tűnt senkinek a Zöldfa vendéglőben lassanként gyülekező társaság, amely összetolt asztalok mellett békésen sörözgetett. Pedig akkor már egyik-másik zsebben ott lapult a készülő eseményt hirdető meghívó az alábbi szöveggel: „Meghívó egy nalaja happeningre, amelyet egy eszme zárt osztályba vonulásának tiszteletére rendezünk Szentendrén, a szabadtéri színpa­don 1970. július 26-án vasárnap, amikor szétgurulnak a Nap kövei. A műsor a nézőktől és a szereplőktől függ. Biztosított program nincs. Ar­ra tévedt meghívottak, barátok, köl­tők, festők, dilettánsok, szobrászok, fotósok, járókelők is felléphetnek. A tisztelt meghívottak élelmet és sör­re valót hozzanak magukkal. Talál­kozás a Zöldfában 10 órakor.” Persze nem olyan könnyű egy happeninget megrendezni, különö­sen, ha nalaja. Délután 4 óra felé járt, mire összeverődtek valameny­­nyien. Ekkor már köztük voltak a későbbi vádlottak is: Zámbó István, Matyófalvi Gábor, Doór Ferenc, Barnabás Sándor, Puskás Levente, Tugyi Miklós, Balázs Imre, Nagy Ernő, a fiatalkorú V. László és B. Ilona. Az eredeti terv szerint a happe­ning befejezéseként a „gyermekkor emlékére” homokvárépítést rendez­­tek volna, ám erre már nem került sor. No, de ne vágjunk a dolgok elébe. Miután elsétáltak a főtérre, az al­kalmi szereplők elfoglalták a szín­padot. A rögtönzött műsor nem volt különösen szórakoztató. Zámbó és V. László saját verseiket szavalták, ízelítőül idézzük a „Bentről — ki­felé” című „mű” néhány sorát: „... Emlősök! Kráterszagú — hangfoszlányai verődjetek vissza, s ha közben megkerülitek a fagyot, örökre langyosak maradtok, s így még a szobrok sem fognak szeretni benneteket. A kockában elhatalmasodik a csengő.. A látványosságot az jelentette, hogy a tetszésnyilvánítás jeléül a hallgatóság Zámbót a levegőbe do­bálta. Később Zámbó furulyázott, majd kezdetét vette a „nalaja já­ték” (a „nalaja” szó pontos értelmét nem sikerült kideríteni), amely ab­ból állt, hogy aki értelmetlen kér­désre megfelelően blőd választ tu­dott adni, ajándékot kapott: sez­­lonlábat vagy rossz rádiócsövet stb. Például Zámbó kérdése: Mi az a reszkető szökőkút műtét? V. László válasza: Gyümölcs. „Műsor” közben elhangzott — igaz, nem túl hangosan — néhány káromkodás is. Az akció közben Puskás Levente — aki az eseményről riportot akart készíteni — fényképezett. Ekkor még — bár a szokatlan pro­dukciónak akadtak alkalmi nézői — nem gondolta senki, hogy olyan rosszul végződik ez a nap, ahogyan végződött. A dolog az első rendőr megjelené­se után kezdett elmérgesedni. „A TÖRVÉNY NEVÉBEN FELSZÓLÍTOM!" Mák János rendőr tanúvallomá­sából: — Nekem a postás szólt, hogy szakállas személyek a színpadon felolvasást tartanak és filmeznek. Odamentem. Elsőnek a nőt akartam igazoltatni, de erre Barnabás Sándor azt mondta, ne igazoljátok magato­kat, és hogy a nő különben is az ő védelme alatt áll. Akkor az ő sze­mélyi igazolványát kértem. Csak hosszas huzavona után, amikor vé­gül azt mondtam: „A törvény nevé­ben felszólítom!”, akkor vette elő, de akkor is azt mondta, csak akkor adja oda, ha adok róla átvételi elis­mervényt. A színpadról, nem mon­dom, lejöttek, de amíg igazoltattam őket, körbeálltak, gúnyosan nevet­tek, és amikor megkérdeztem azt a személyt, aki filmezett, hogy mit filmez, azt felelte: azt, hogy a rend­őrök mit csinálnak. Ezután gyorsan követték egymást az események. A vasárnapi sétálók közül egyre többen álltak meg, és fi­gyelték a jelenetet. Valaki végül be­telefonált a rendőrségre és segítsé­get kért. Az erősítés rövidesen megérkezett. Kása Lajos főhadnagy tanúvallo­másából: — Úgy mondták, szorongatott helyzetben van. Amikor a főtérre értem, Mák János szinte belesápadt, ahogy ott állt a tömeg közepén. Mi akkor már nem igazoltattunk. Ki­emeltük a hangadókat, és megtisztí­tottuk a teret. EDWINIZMUS, AVAGY A BOGARAS FILOZÓFIA Dióhéjban ennyi a történet. Vala­mit azért még el kell mondanunk kiegészítésképpen a társaságról, pontosabban arról a „filozófiáról", ami a társaság egyes tagjait össze­tűzte. Történt egyszer, hogy egy 11 éves fiú mennydörgős nyári viharban, villámfénynél észrevett egy addig sose látott furcsa bogarat. Pikkelyes, miniatűr szörnynek tűnt előtte, úgy gondolta, hogy ez a valami földön­túli lény, és elnevezte Szent Edwin­­nek. Később ugyan megtudta a ki­ábrándító valóságot, hogy csodaál­lata voltaképpen nem volt más, mint egy lótetű, de ekkor már kifejlesz­tette sajátos elméletét, a bogárról elnevezett edwinizmust, magát pe­dig elnevezte E/4-nek, az edwiniz­­mus prófétájának. Zámbó István — mert hiszen róla van szó — időközben 20 esztendős lett, kitanulta a nyomdászszakmát, járt külföldön is, de — mint mond­ja — azóta is kutatja az edwiniz­mus lényegét zenében, képzőművé­szetben, irodalomban. Ez már csak azért sem könnyű dolog, mert az „E” lényege az (ezt is ő mondta), hogy nincs lényege, az edwinizmus „zászló, amelyet olyan szél lobogtat, amely nem fúj.” És még egy magya­rázat: „Az edwinizmus mindent megold, mert semmit sem old meg, ez több, mint nihilizmus, mert még­iscsak az, ami nem!” Ez csak világos? A bíróságon feltették a kérdést: — Zámbó, miért nem próbál reá­lisan gondolkodni, miért akar min­denáron álomvilágban élni? — Én az álmokat tartom reális­nak. — Mivel magyarázza, hogy min­dig akadtak rajongói, akik érdeklőd­tek ezek iránt a zavaros eszmék iránt, amelyeket maga sem tud pon­tosan megmagyarázni? — Mert mindig misztikusan, érde­kesen éltem, nem úgy, mint a többi ember... A ZOKNI A BIBLIÁBAN ÉS A FESTETT KAPTAFA Zámbóéknál a szentendrei ház kertje, verandája, a lakás minden tenyérnyi fala, helyenként padlója is a próféta „képzőművészetét” idé­zi. Igaz, itthon nem prófétának, ha­nem öcsinek hívják a középső fiút. Édesapja gépkocsivezető, édesanyja pedagógus. Érdekelt, hogyan véle­kednek a fiú dolgairól. — Az edwinizmus meg azok a zagyva versek, az mind hülyeség, ezeket én nem értem — mondja az apa. — Az a nagy könyv, a bibliá­juk, ahogy ők mondják, amibe ke­nyérhéjat meg rongyos zoknit ra­gasztanak, az is csak gyerekség. Hanem festeni, azt tud. Nézzen szét a lakásban. Ennek az öcsi­nek minden képfelület. Befesti a kredencet, a mosóteknőtől a kapta­fáig mindent. Kifestette a húga szo­báját, nézze meg, micsoda freskóval. Juhász Ferenc és Salvatore Dali a mindene. Utánozza őket, az igaz, de hát csak 20 éves. Most, hogy ez az ügy van, megvizsgálta a törvényszé­ki orvos, és sajnos, megállapították, hogy öcsi skizofrén.­De azt is mond­ták, hogy gyógyítható. És meg is gyógyíttatom. Tíz év múlva keres­sen meg minket, meglátja, ebből a fiúból még lesz valaki. A mama: — Érdekes gyerek ez az öcsi. Csendes, zárkózott természet volt mindig, nem is értettem, mivel von­zotta maga köré a többieket, mert már az óvodában is egész kis udvar­tartása volt, a táskáját is mindig más vitte. Az edwinizmus? Beszél­gettünk erről. Azt mondta, a leg­jobb vitatkozni róla. A biztonság kedvéért egy szent­endrei festőművész segítségét kér­tem, milyennek látja szakértő szem­mel E/4 — öcsi — próféta képző­művészeti alkotásait? — Úgy­szólván gyerekkora óta raj­zol, fest. Egyelőre nagyon érződik rajta Dali hatása. De készsége, szín­érzéke kétségkívül van. Nézze pél­dául ezeket a kék tónusokat. Az óriási termésből akad egy-egy ígére­tesebb darab. Tanulnia kéne... SZIGORÚ ÍTÉLET? Az ítélet megszületett. A szent­endrei járásbíróság a vádlottakat (Tugyi Miklós kivételével) bűnösnek mondta ki együttesen elkövetett ga­rázdaságban, és ezért Doór Ferencet és Puskás Leventét 10—10, Barna­bás Sándort, Balázs Imrét, Nagy Er­nőt 8—8, Matyófalvi Gábort 6, V. Lászlót 5 hónapi szabadságvesztés­re, B. Ilonát pedig 4 hónapi­­ pró­baidőre felfüggesztett szabadság-Vesztésre ítélte. Zámbó István első­rendű vádlott esetében pedig ideg­orvosi kényszergyógykezelést ren­delt el. Szigorú ítélet? A vádlottak annak találták. Esetleg túlságosan enyhe? Az ügyész szerint az! Dr. Juhász Attila tanácsvezető bí­rónak nem volt könnyű dolga.­­ Az együttesen elkövetett ga­rázdaság minősített esetével talál­koztunk. Ez nem egyszerű dolog. Egyes személyekre lebontva, cse­kélynek tűnhet amit tettek, de az ilyen esetekben az akarategység a döntő. Itt sem az volt a büntetendő, hogy egy társaság mezítláb, szakál­lasan, értelmetlen dolgokkal szóra­kozott. Ez az ő magánügyük lett volna, ha otthon, a saját kertjükben, négy fal között, vagy például a Du­­na-part egy elhagyatott szakaszán csinálják. Ők azonban a szabadtéri színpadon — ha eredetileg egymás szórakoztatására is szánták —, vol­taképpen mégis alkalmi közönségük előtt parádéztak, majd munkájában megakadályoztak egy rendőrt, és in­tézkedését nevetség tárgyává tették. Az ilyesmi pedig törvénybe ütköző cselekedet. Tulajdonképpen sajná­lom is őket, mert java részük ér­telmes gyerek. De meg kell tanul­niuk — és példájukból a többiek­nek is —, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet játéknak tekinte­ni. Ártalmas vagy csupán HASZONTALAN? Voltam már olyan tárgyaláson, ahol — mint itt — a vádlottak pad­ján­­a kisfiúsra nyírt tettesek nem nagyon hasonlítottak hajdani tor­­zonborz önmagukra. Garázdaság volt a vád ott is, csakhogy a vád­lottak — ellentétben Zámbóékkal — primitív, tanulatlan munkakerülők voltak. A szentendrei happening történe­te­ sajátos, különös eset. Foglalkoztat a gondolat, vajon bűn-e — ha nem is bírósági fokon — ez a bogárból gyártott antifilo­­zófia? Legyinthetnénk, hogy ha­szontalan gyerekség. Az is, ha vala­ki csak úgy kitalálja magának. De feltétlenül ártalmas, ha ezeket a zagyva értelmetlenségeket szerzője nyomtatott kiáltványba foglalja, és az „anti”-ság hirdetésével lényegé­ben a hozzá nem értést, a dilettan­tizmust dicsőíti, prédikálja. Mindez már túlnő az egyéni passzión. Az pedig végképp érthetetlen, hogy ta­nult, értelmes fiúk hogyan tudtak — ha átmenetileg is — a „próféta” cseppet sem eredeti szózsonglőrkö­­déseinek hatása alá kerülni. E/4-et gyógykezelik, szüleivel együtt bízunk benne, hogy nem eredménytelenül. Ám addig hadd vessünk fel egy anti-edwinista ötle­tet. Ha elfogadjuk, hogy Zámbó egyik-másik rajza a tehetség jegyeit mutatja, úgy ő maga az edwinista tettek élő cáfolata: olyannal foglal­kozik, amihez talán ért is valameny­­nyit! Hát még ha tanulna is... Mert példaképe, Salvatore Dali elő­ször volt művész, és csak azután különc. Nem érdemes a sorrendet felcserélni! Az ítélet után az elítéltek felleb­beztek. BEDECS ÉVA 5* Tárlat ^ £ •'2a.«v»b© ( Az E'4-es próféta rögtönzött utcai tárlaton Az edwinista biblia FOTÓ: ÁGOSTON ÉS URBAN Furulyaszóló a happeningen Mák János „gyűrűben" Zámbóéknál minden dicséri Öcsi képzőművészetét

Next