Magyar Ifjúság, 1971. szeptember-december (15. évfolyam, 36-53. szám)

1971-09-03 / 36. szám

— Képzeld, nincs már szabadsá­gom, nem mehetek a srácokkal! Pe­dig micsoda út lesz! Vámos Mikiék január óta szervezkednek, már min­den osztályon felüli módon rendben van. Két hét a Dunán! Csodálatos lesz! Mind hajógyári srác és lány, a világ legelőkelőbb bandája ... Győr­től hajáig csurognak, harminc kiel­­boot, hatvanhat sátor, mind fehér sarkában, emblémával, csavar­­zászlóval! Holnap indulnak. Nem jössz ki velem? Integetni... — rob­bant be Soós Zoltán, a kiváló és ter­­jedelmes lírikus kies szerkesztőségi szobámba s erre válaszoltam: — Inkább velük mennék .. KÉSZÜLŐDÉS Tizennyolc kétpárevezős hajót szállítottak a Magyar Hajó- és Da­­rugyár teherautói Győrbe, s össze­sen hatvanöten vertük fel sátrainkat a Pap-szigeten. Az első két nap programja: ismerkedés és erőgyűj­tés. 350 kilométer áll előttünk, illet­ve: csorog, négy kilométeres sebes­séggel. A parancsnoki sátorban min­denki adminisztrál. Vámos Miklós, az óbudai gyáregység KISZ-titkára, a túra legfőbb szervezője és parancs­noka a névsorokat böngészi. Mol­nár Béla — üzemi kultúrfelelős — túrabeli hoppmester a programot nyálazza, a csoportvezetők hadüze­neteket váltanak. OTT, TÚL A FÁKON Négy csoportra osztották fel a tár­saságot, még márciusban amikor a jelentkezés zajlott. Zajlott, mert há­romszor ennyien akartak jönni A tavalyi szabadságot sokan a Győr— Budapest vízi túrán töltötték, tavaly­előtt Budapest—Baja volt az útvo­nal, és az idei túra — a KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére rendezték, csak a legjobb, legaktívabb KISZ- esek jöhettek végül Óbudáról, An­gyalföldről, Vácról — a két előző útvonalat köti össze. Mire a legsürgősebb tennivalókat a vezérkar megvitatja, kész az első vacsora is. Már kolompolnak az ügyeletesek, amikor harsány nótá­­zás közeledik az erdő felől.­­ — Ott, túl a fákon egy más világ van — közlik jókedvűen Pápuáék, akik pár órára beruccantak Győrbe. És vészjóslóan, szavalókórusban te­szik hozzá, hogy ret­ten­tő­en éhe­sek. NEM VAGYUNK ELŐKELŐEK Most még gazdagok vagyunk, fe­jenként négyszáz forintot fizetett mindenki, aki jött. A KISZ buda­pesti bizottsága tizenkétezer forint­tal járult hozzá az úthoz, s az óbu­dai KISZ-esek is megdézsmálták a kasszájukat hatezerrel. A hajókat az üzemi sportkör kölcsönözte, a te­vének becézett motorcsónak — ez cipeli sokmázsás cuccainkat — a munkásőrségé, a parancsnoki motor­csónak pedig a KISZ-eseké. Györgyi — civilben Bolgár Kálmánná, az an­gyalföldi KISZ-bizottság munkatár­sa — már az első tábortűznél meg­tanítja a társaságot néhány mozgal­mi dalra, s köztük arra, hogy: „elő­kelőek nem vagyunk és pénzünk sincs elég...” GÓLYÁK A VIZEN Az első éjszaka kevesen és keveset aludtunk. Hajnalig énekeltünk a tűz mellett. Reggel vibrált még a leve­gő is, olyan meleg kezdődött. A jö­vendő vízi lovagok rövid nadrágban, fehér trikójukon kör alakú piros emblémával és ötletesen eltorzított fehér vászonkalapokkal bevonultak Győrbe. (A kalapokat Ica, Péter Gás­­párné varrta, másfél kilométert pe­­dálozott otthon esténként, mire el­készültek, s végül ő maga lemaradt, mert megbetegedett.) A délutáni program: evezünk egy kicsit. Feltű­nés nélkül, távol egymástól. A kró­nikás önbizalma is kezd visszatérni, kiderül, hogy sokan gólyák még a vízen. Lesz időnk belejönni.. . REGGEL VAN, KUTYÁK! ötkor ébresztő. A parancsnokság már fél órája talpon van, kész a reggeli is. Béla hozza a csipogónak becézett mikrofonos szócsövet, Pá­pai Bandi egy rokkant vekkert és bekapcsolják az ébresztőszöveget. — Ébresztő, kutyák! — Rettenete­sen csörömpöl a vekker, hatalmas ásításokkal bújnak elő a sátorlakók. — Öt perc múlva reggeli torna! EZ MÁR A NAGY-DUNA Szoros a program, majdnem kato­nás a rend. Egy óra alatt felkészü­lünk, berámolunk a motorosba, az­tán csoportonként vízre szállunk. Alattunk Közép-Európa legnagyobb folyójának Mosonyi-ága. Hatezer köbméter víz ömlik másodpercen­ként kelet felé. Hajnal van, a nap az imént kelt föl, sirályok csapkod­nak körülöttünk, most nem nótá­­zunk. Bámészkodunk és azt hiszem, kivétel nélkül boldogok vagyunk. Tizenöt kilométernyi csurgás, némi evezés-kísérletekkel. Lassan összeáll az egész tábor, föltűnik a Medves­­híd. — Ez már a nagy­ Duna — kiabál Vámos Miki és előrehúz a motoros­sal. SÁRDY, ÉNEKELJ! Ácson verünk tábort. Itt már is­merik a társaságot, Markó József és ukrán származású felesége tavaly is vendégül látta a hajógyáriakat, most is várnak krumplival, gyümölccsel, vodkával. Szemben, a csehszlovákiai parton régen aranyat szitáltak — mesélik —, itt viszont a cukorgyári lakótelep alatt rengeteg régi pénzt találtak. Már sátorverés közben éne­kelni kezdünk, de mire Markóék is lejönnek a tanyáról, hogy segítse­nek vacsorát főzni Mijának és két­balkezes kuktáinak, fölhangzik a pa­rancs : — Sárdy, te énekelj! És Sáfrány Miska, a fekete kis lakatos — évek óta tanul nótázni — nem kéreti magát. SZERENCSÉT MONDOK. KISASSZONY Esztergom legszélén foglalunk he­lyet a következőkben. Néhányan el­indulunk a városi könyvtárba, hogy „anyagot szerezzünk” az esti műsor­hoz. Kiliánra, Schönherzre, Luther Kingre, Che Guevarára emléke­zünk. A négy csoport az ő nevüket veszi fel. Közben gyors üzemlátoga­tás a Műszeripari Művekben, s meghívjuk az ottani KISZ-eseket a tábortűz mellé egy kis eszmecserére. Mire visszajutunk a táborba, hall­juk, hogy Werderitsch Pista felesé­gének megjósolta egy közelben lakó cigányasszony, hogy még idén férj­hez megy. Pista feje lila. Persze a lila se rossz szín ... ULTI HELYETT ELBONTÁS — Jó hecc volt — henceglek, akik esztergomi tartózkodásunk másnapján eltűntek pár órára. — Észrevettük, hogy a közelben épít­keznek. Beszálltunk egy kicsit, föl­húztuk a ház egyik falát... Persze, irigykedtünk. Kisorosziban aztán nekünk is sikerült egy kicsit mozogni. Véletlenül vetődtünk ha­tan Szűcs Józsi bácsi portájára. Az öreg éppen a régi disznóórát próbál­ta szétszedni. — Estig se végez, bátyám — vet­te ki a kezéből a fejszét Pápai Ban­di. Tíz perc múlva felraktuk a fal mellé a deszkákat. — Az én nagyapám is matróz volt —­ bizonygatta velünk való rokonsá­gát Józsi bácsi. — Igazi úriember volt. Mint maguk. Erre aztán énekelni kellett. A Hej, te bunkócskát és néhány tábori szer­zeményt. SIKÍTS, fehérember! Bozambó: Fehérember! Hegedűs: Nem ember! Kórus: Fuj! Alakulnak a csatakiáltások is. Kezdünk vörö­­södni, rongyos már a hátunk és a vállunk. Most bezzeg már kéreget­­jük egymástól a maradék napolajat. Hadas Peti — hosszú haja miatt népszerűbben. Zsuzsika — napszú­­rást kapott, félő, hogy Pesten kell hagynunk. A sátorban fekszik és nyögdécsel. Kollektiven sajnáljuk és aggódunk miatta. — Zsuzsika, ez a hajad miatt van. Le kéne vágni ... IDEGESSÉG ELLEN BUDOSVSZ Dunaalmásról sose felejtjük el, milyen vize van. Négy tartályunkat nyögve cipelik az ügyeletesek és messziről ordítanak, hogy ilyet még nem ittunk. Van benne kálcium és magnéziumhidrokarbonát, különbö­ző betegségek elleni remek gyógy­víz, különösen idegesség ellen jó. Kár, hogy borzasztóan büdös. Ettől sokan még idegesebbek és hosszan mesélik, micsoda jó borvidék van errefelé... TEVÉJÉVEL A TÍMÁR A teve tényleg lassú. Tímár Jóska — ő a korelnök, de nem lehet nél­küle túrát szervezni, mert azonnal megsértődik és közli, hogy a csapat eszét esztelenség otthon hagyni — már hajnalban körülöttünk táncol, hogy mi lesz a berakodással. Gyor­san felkapkodjuk a ládákat, zsáko­kat és integetünk utána. Vác előtt úgyis utolérjük... Aztán mégse, mert út közben nyitva felejtjük a szánkat. Bámuljuk az Ipoly torko­latánál a Dunára könyöklő hegye­ket, Szob, Zebegény, Dömös, Nagy­maros, csodálatos a Duna-kanyar. Aki nem járt erre, annak kár mesél­ni. URAM, MIT ESZÜNK MA? Ez részlet egy tábori imából. A kórus emígy felel: domine... majd csöpp szünet és felharsog a nóta a kerek zsömléről. Ám Vácott szóba sem jöhet a hidegkaja. A hajógyá­riak már várnak, természetesen ha­lászlével. Most vendégek vagyunk, ilyen minőségben érkezünk meg a hajógyárba, ahol nemcsak hajókat, hanem sok motorkerékpárra való ol­dalkocsit is gyártanak. — Jövőre mi is szervezünk ilyen vízi túrát — irigykednek és tervez­getnek a váciak. Vámos Miki vigyorog. Végre, az alapszervezetek is meglódulnak egy kicsit. Nehezen hiszem el, hogy a Magyar Hajó- és Darugyárban „csak” ezer KISZ-tag van. Lehet, hogy mind ki­jöttek elénk? Az óbudai szigetre percnyi pontossággal érkezünk, há­rompercenként simulunk a stéghez és bemutatjuk, hogyan kell pillana­tok alatt tábort verni. A parton Soós Zoli — évekig itt dolgozott az üzemben, a Gorombakovácsokat is itt írta — várja a „bandáját”, mesz­­sziről integet és csak a fülei tartják a száját. A sziget nyüzsög, szól a ze­ne, a KISZ-esek egész vetélkedősoro­zatot rendeztek mára, régen volt itt ekkora forgalom szabad szombaton. A SZÚNYOGCSÍPÉS ÖLTÖZTET Néhányan búcsúzkodnak, elfogyott a szabadságuk, csak Pestig jöttek. Néhányan most szállnak be, meg­kapják a gumimatracot, a hálózsá­kot, az egyenruhát és egy nylonzsá­kot a maszek cuccaiknak. Aztán a táborban csak néhány ügyeletes marad, a többiek táncolnak már a kantin mögött. Nincs pihenés, ha le­ülnek, mesélni kell. Kiderül, hogy a szúnyogcsípés öltöztet, tele vagyunk apró hólyagokkal, csak nyakkendő kellene hozzá és akár a Gellért-bár­­ba is elmehetnénk. De minek? Itt jobb. A srácok kö­zött. Az­ első félidő utolsó napiparancsa: aki akar, hazaugorhat kipróbálni, hogy jobb-e a pihe-puha ágyikóban aludni. De hajnalban mindenki itt legyen ám! Hatkor indulunk tovább! FOLYTATJUK A „MOBY DICK” TÜZELŐT SZALAT MAGYAR IFJÚSÁG971/36

Next