Magyar Ifjúság, 1973. március-június (17. évfolyam, 12-26. szám)
1973-04-06 / 14. szám
Sárándi József BALLADA Erdőtűzzé lombosodom, fehéren izzanak ágaim, menekülnék a madarakkal, — leégtek a szárnyaim. Kitépett gyökerekkel Hozzád kéne szaladnom — jössz szélbe öltözötten — itt kell nekem maradnom. Rostjaim ropogását hallod a szerelem-lázban, rám fújsz, fényedet látod a szított lángban. Egymástól vagyunk szépek, susogja most a vér. Holnap szívünkbe mártja kristálypengéjét a tél. JL (0 ')n L. L. 0 Koltai Éva rajza Mikola Hvedorovics PETŐFI FORDÍTÁSA KÖZBEN Petőfi Sándor, a világhírű magyar költő, a lánglelkű forradalmár és szabadságharcos régóta népszerű a belorusz olvasók körében. Verseit olyan ismert fordítók tolmácsolták, mint például Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij, Borisz Paszternák, Leonyid Martinov. Diákkoromban, társaimmal együtt, én is lelkesedtem az ihletett költő, Petőfi Sándor művészetéért, megtanultuk és szavaltuk verseit: a „Nemzeti, dal”, az „Akasszátok föl a királyokat”, az „Egy, gondolat bánt engemet”... a „Rongyos vitézek”, a „Szabadság, szerelem!” és más költeményeik olvasóink kedvenc verseivé váltak. Mert közel állnak lelkünkhöz, mert érződik bennük az a forradalmi szándék, hogy ki kell harcolnunk minden nép szociális és nemzeti jogait. Szenvedélyesen fejezi ki mondanivalóját, igazságossága és bölcsessége népi talajból táplálkozik. Még a harmincas években megismerkedtem egy magyar kommunistával, név szerint Kiss Sándorral, aki az első imperialista háború éveiben, mint hadifogoly, a távoli Szibériába került. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után ugyanott, Szibériában, belépett a kommunista pártba, harcolt a fehér tábornokok ellen, és mindörökre összekötötte életét a szovjet hazával és annak népével. Hosszú évek teltek el a hazától távol, de Kiss Sándor nem felejtette el anyanyelvét. Ha baráti beszélgetésre asztalhoz ültünk, akkor mindig Petőfi verseit szavalta. Emlékszem, a „Nemzeti dal”-t anyanyelvén, magyarul mondta. Még ma is gyakran ismétlem magamban Petőfi költeményének egyes szakaszait. A Nagy Honvédő Háború után elhatároztam, hogy mindenképpen lefordítom anyanyelvemre Petőfi Sándor verseit. Sok nehézséggel kellett megküzdenem. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem tudtam jól magyarul. Első Petőfi-fordításaim 1957-ben jelentek meg a belorusz időszaki kiadványokban. A Polimja (Láng), a Belorusz és a Molodoszty (Ifjúság) című folyóiratokban és a köztársasági újságokban közölték a „Tiszteljétek a közkatonákat!”, a „Nemzeti dal”, a „A vén zászlótartót, az „Egy gondolat bánt engemet”, „A bilincs”, a „Megy a juhász a szamáron” című költeményeket és még több más verset. A fordítás eljutott Magyarországra és felfigyelt rá Radó György Petőfi-kutató, akivel aztán baráti kapcsolatot teremtettem. Meghívtak a budapesti Európai Fordítók Konferenciájára. Ez a konferencia kibővítette ismereteimet Petőfi Sándor munkásságáról, lehetővé tette, hogy mélyebben és pontosabban átérezzem a magyar költői nyelv nemzeti sajátosságait. Minden figyelmemet arra összpontosítottam, hogy a költő versei meggyőzően szólaljanak meg belorusz nyelven. Arra törekedtem, hogy Petőfi Sándor forradalmi pátoszának sajátságai ne sikkadjanak el a fordításban, ne veszítsék el költői erejüket. Minszkben, 1971-ben a „Belorusz” kiadó megjelentette Petőfi Sándor válogatott verseit. A gyűjtemény címe: „Líra és kard”. A kötetet nagyon melegen fogadta a belorusz irodalmi közvélemény. Több központi újság részletesen beszámolt róla, a rádió és a televízió pedig többször sugározta Petőfi verseit az én fordításomban. Petőfi Sándor százötvenedik születésnapjáról széleskörűen megemlékezett sajtónk. A Polimja, a Molodoszty és a Belorusz című irodalmi folyóiratok új fordításokat és új válogatásokat közöltek. J. Koszolapov belorusz zeneszerző pedig megzenésítette Petőfi Sándor híres versét, a „Nemzeti dal”-t. 30 Kovács József OLVAD A VAS, GYÖRGY DÖRGŐ MELLKASÁN ropog dózsa csontja ördögfekete düh habzik halál-feszes karókon száraz koponyák zörögnek olvad a vas györgy dörgő mellkasán ropog kemény csontja moccanatlan lángos tölgyből hasított feje irtózik rühes lerogyástól megsüti magát elevenen ökle megrohad bele ropog verhetetlen csontja megfeszített seregét bukva dübörgő szivével táltos rohamra szítja irtózik rühes lerogyástól ropog eleven csontja az első kaszát foggal kinyújtja Horváth Péter KOLINDA Szarvasok ha volnánk végtelen hómezőkön meztelen a láthatárig , ott felszöknénk az égre vad iramban rohannánk a gyöngyházfényű útvesztőben melynek díszei a csillagok szarvainkat nekifeszítve kidöntenénk a fát a csillagdíszek örök rendjét agancsainkra aggatnánk a fénylő világokat hadd száguldjanak szabadon velünk a Földön maradt szarvasok , a táncoló Holdra üvöltenének az erdők minden lakója a rétekre gyűlne odanézzetek — kiáltanák — az égen egy szarvaspár rohan miért is ne miért is ne élhetnénk mi ilyen boldogan robognánk felborítanánk Zsadányi Lajos FÚGA A vizek fölött nyugalom van. A szemedben egy szitakötő röpdös nem tud leszállni kering örökké. Jön a bárányszínű és világítanak a kertben a mákgubók. Most szakad föl a némaság romjai közt a múltnak térdepel az élő. Milyen szép a szíved, mint a lóhere virága. Nem tudom kezembe fogni csak nézem messziről, simítom a bőröd mint a füveket. Behunyom a szemem s érzem a vizek fölött nyugalom van.