Magyar Ifjúság, 1973. március-június (17. évfolyam, 12-26. szám)

1973-04-06 / 14. szám

Sárándi József BALLADA Erdőtűzzé lombosodom, fehéren izzanak ágaim, menekülnék a madarakkal, — leégtek a szárnyaim. Kitépett gyökerekkel Hozzád kéne szaladnom — jössz szélbe öltözötten — itt kell nekem maradnom. Rostjaim ropogását hallod a szerelem-lázban, rám fújsz, fényedet látod a szított lángban. Egymástól vagyunk szépek, susogja most a vér. Holnap szívünkbe mártja kristály­pengéjét a tél. JL (0 ')n L. L. 0 Koltai Éva rajza Mikola Hvedorovics PETŐFI FORDÍTÁSA KÖZBEN Petőfi Sándor, a világhí­rű magyar költő, a láng­lelkű forradalmár és sza­badságharcos régóta nép­szerű a belorusz olvasók körében. Verseit olyan is­mert fordítók tolmácsolták, mint például Anatolij Va­­sziljevics Lunacsarszkij, Borisz Paszternák, Leonyid Martinov. Diákkoromban, társaimmal együtt, én is lelkesedtem az ihletett köl­tő, Petőfi Sándor művésze­téért, megtanultuk és sza­valtuk verseit: a „Nemzeti, dal”, az „Akasszátok föl a királyokat”, az „Egy, gon­dolat bánt engemet”... a „Rongyos vitézek”, a „Sza­badság, szerelem!” és más költeményei­k olvasóink kedvenc verseivé váltak. Mert közel állnak lelkünk­höz, mert érződik bennük az a forradalmi szándék, hogy ki kell harcolnunk minden nép szociális és nemzeti jogait. Szenvedé­lyesen fejezi ki mondani­valóját, igazságossága és bölcsessége népi talajból táplálkozik. Még a harmincas évek­ben megismerkedtem egy magyar kommunistával, név szerint Kiss Sándorral, aki az első imperialista há­ború éveiben, mint hadifo­goly, a távoli Szibériába került. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után ugyanott, Szibériában, belépett a kommunista pártba, harcolt a fehér tá­bornokok ellen, és mind­örökre összekötötte életét a szovjet hazával és annak népével. Hosszú évek teltek el a hazától távol, de Kiss Sán­dor nem felejtette el anya­nyelvét. Ha baráti beszél­getésre asztalhoz ültünk, akkor mindig Petőfi verseit szavalta. Emlékszem, a „Nemzeti dal”-t anyanyel­­vén, magyarul mondta. Még ma is gyakran ismét­lem magamban Petőfi köl­teményének egyes szaka­szait. A Nagy Honvédő Hábo­rú után elhatároztam, hogy mindenképpen lefordítom anyanyelvemre Petőfi Sán­dor verseit. Sok nehézség­gel kellett megküzdenem. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem tud­tam jól magyarul. Első Pe­­tőfi-fordításaim 1957-ben jelentek meg a belorusz időszaki kiadványokban. A Polimja (Láng), a Belorusz és a Molodoszty (Ifjúság) című folyóiratokban és a köztársasági újságokban közölték a „Tiszteljétek a közkatonákat!”, a „Nemze­ti dal”, a „A vén zászlótar­tót­, az „Egy gondolat bánt engemet”, „A bilincs”, a „Megy a juhász­ a szamá­ron” című költeményeket és még több más verset. A fordítás eljutott Magyaror­szágra és felfigyelt rá Radó György Petőfi-kutató, aki­vel aztán baráti kapcsola­tot teremtettem. Meghívtak a budapesti Európai Fordí­tók Konferenciájára. Ez a konferencia kibővítette is­mereteimet Petőfi Sándor munkásságáról, lehetővé tette, hogy mélyebben és pontosabban átérezzem a magyar költői nyelv nem­zeti sajátosságait. Minden figyelmemet arra összpon­tosítottam, hogy a költő versei meggyőzően szólalja­nak meg belorusz nyelven. Arra törekedtem, hogy Pe­tőfi Sándor forradalmi pá­toszának sajátságai ne sik­kadjanak el a fordításban, ne veszítsék el költői ere­jüket. Minszkben, 1971-ben a „Belorusz” kiadó megjelen­tette Petőfi Sándor váloga­tott verseit. A gyűjtemény címe: „Líra és kard”. A kö­tetet nagyon melegen fo­gadta a belorusz irodalmi közvélemény. Több közpon­ti újság részletesen beszá­molt róla, a rádió és a tele­vízió pedig többször sugá­rozta Petőfi verseit az én fordításomban. Petőfi Sándor százötve­nedik születésnapjáról szé­leskörűen megemlékezett sajtónk. A Polimja, a Mo­lodoszty és a Belorusz cí­mű irodalmi folyóiratok új fordításokat és új váloga­tásokat közöltek. J. Koszo­­lapov belorusz zeneszerző pedig megzenésítette Petőfi Sándor híres versét, a „Nemzeti dal”-t. 30 Kovács József OLVAD A VAS, GYÖRGY DÖRGŐ MELLKASÁN ropog dózsa csontja ördögfekete düh habzik halál-feszes karókon száraz koponyák zörögnek olvad a vas györgy dörgő mellkasán ropog kemény csontja moccanatlan lángos tölgyből­ hasított feje irtózik rühes lerogy­ástól megsüti magát elevenen ökle megrohad bele ropog verhetetlen csontja megfeszített seregét bukva dübörgő szivével táltos rohamra szítja irtózik rühes lerogyástól ropog eleven csontja az első kaszát foggal kinyújtja Horváth Péter KOLINDA Szarvasok ha volnánk végtelen hómezőkön meztelen a láthatárig , ott felszöknénk az égre vad iramban rohannánk a gyöngyházfényű útvesztőben melynek díszei a csillagok szarvainkat nekifeszítve kidöntenénk a fát a csillagdíszek örök rendjét agancsainkra aggatnánk a fénylő világokat hadd száguldjanak szabadon velünk a Földön maradt szarvasok , a táncoló Holdra üvöltenének az erdők minden lakója a rétekre gyűlne odanézzetek — kiáltanák — az égen egy szarvaspár rohan miért is ne miért is ne élhetnénk mi ilyen boldogan robognánk felborítanánk Zsadányi Lajos FÚGA A vizek fölött nyugalom van. A szemedben egy szitakötő röpdös nem tud leszállni kering örökké. Jön a bárányszínű és világítanak a kertben a mákgubók. Most szakad föl a némaság romjai közt a múltnak térdepel az élő. Milyen szép a szíved, mint a lóhere virága. Nem tudom kezembe fogni csak nézem messziről, simítom a bőröd­­ mint a füveket. Behunyom a szemem s érzem a vizek fölött nyugalom van.

Next