Magyar Ifjúság, 1973. július-szeptember (17. évfolyam, 27-39. szám)
1973-08-17 / 33. szám
— Hol van a határ'? Kísérőim nem értika kérdést. Órák óta bolyongunk a reménytelenül szürke hegyekben, úttalan utakon. Még egy nagyobb fa sincs, amely támpontot adna a tájékozódáshoz. Néha megállunk, s a kis csoport vezetője puskájával a tükörsima sziklafal egyik fekete foltjára mutat: ott is emberek élnek. Barlangban. Itt mindenki barlangban él. Barlangban meg sátorban. A határt keresem ... Válasz helyett hangzott el ez a magyarázat: ezen a vidéken a határt nem úgy kell elképzelnem, mint Európában, ahol már mindent felmértek, kijelöltek. Tudtam, nem értjük egymást, ezért többször megpróbálkoztam, tovább erőltettem a kérdezősködést. A két ország, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és a Maszkatomani Szultanátus határára voltam kíváncsi, bár megmondom őszintén, ezúttal nem a határátlépés szokványos izgalmát éreztem. Nem is volt okom arra, hogy útlevélkezelők barátságtalan kérdéseitől tartsak, hogy jóindulatú vagy szigorú vámőrök keresztkérdéseitől féljek. Ezen a vidéken először lőnek, azután kérdeznek. De valami megkövesedett európai beidegződéstől, talán sznobizmustól hajtva, makacsul nézegettem az órámat, szerettem volna megjegyezni, pontosan mikor kerül sor arra, hogy életemben először illegálisan átlépjek egy államhatárt. Arra gondoltam, ha innen a jelzőkarokat ki is irtotta a história, az emberek talán emlékeznek még, hogy valamikor itt végződött és itt kezdődött egy ország, egy feudális birodalom, egy gyarmati terület. Régi földrajzórák emléke kelt életre bennem, amikor a tanár azt magyarázta, hogy a gyarmatosítók vonalzóval jelölték ki a határokat, fittyet hányva arra, hogy a folyók merre folynak, a hegyek hol 32 domborodnak és a népesség nyelv, vallás és nemzetiség szerint hogyan oszlik meg, milyen gazdasági vonzópontok köré tömörül. Szerettem volna földrajzilag elkülöníteni, hol helyezkedik el a dél-arábiai térségben a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság haladó demokratikus forradalma, és hol kezdődik — hangsúlyozom, földrajzi értelemben — a dhafari szabadságharc, a Maszkat- Oman és a megszállt Araböböl Népi Felszabadítási Frontjának övezete. A két forradalom közti hasonlóságokról és különbségekről már sokat hallottam, kísérőim is fáradhatatlanul magyarázgatták ezeket a differenciákat, mégis elégedetlen voltam. A határt kerestem. A kérdésre soha nem kaptam választ. Fáradtak voltunk — főleg én — és ezért kísérőim eleinte két-három kilométerenként, később már félkilométerenként is engedtek a tempóból, pihenőt tartottunk, öt-tíz perc elég volt a pillanatnyi regenerálódáshoz, s mikor újra indultunk, magam is az első sorban mentem, s hallgattam, amint a járőrparancsnok elmondja fiatalabb bajtársának, hogy ez a kis fennsík valamikor táborhely volt, de a rakéták a föld színéig leberetválták a környéket. Itt még száraz fatönkök se maradtak, csak rakétaalkatrészek, repeszek találhatók szerteszét. Amikor a tábort elhagytuk, elcsendesedett a beszélgetés, kísérőim diszkréten elémvágtak, úgy mentünk tovább. A fegyvert lövésre készen maguk elé tartották, ezután már arra sem figyeltek, ha a fényképezőgépemet szerettem volna elkérni valamelyiküktől — mert még attól is megkíméltek, hogy a kilónyi súlyt cipeljem. Negyedmillióan a felszabadított övezetben kissé távolabb tőlünk, a magasban helikopter körözött, Italia, messzebb a tengertől aknák robbanásának tompa zaja hallatszott. Kísérőim hátranéztek, remélve, hogy most már megértem: itt géppisztollyal, aknavetővel és helikopterek rakétáival jelölik ki a határt napról napra, s annak már semmi jelentősége sincs, amit valamikor a brit gyarmatosítók megállapítottak. — Negyedmillió ember lakta három járást ellenőrzünk a dhofari kormányzóságban — mondja este a Front Központi Bizottságának egyik tagja — s az ellenséget egyáltalán nem érdekli, hogy a felszabadított zóna hol érintkezik a dél-jemeni határral. A szultáni csapatok és az őket támogató nemzetközi zsoldoslégió legfőbb gondja, hogy a szabad zónát elszigeteljék a még fel nem szabadított területektől, hogy megakadályozzák a forradalom továbbterjedését. Tudják, hogy Aden, a demokratikus Jemen mögöttünk áll, mindkettőnk ellen fellépnek. Ott, ahol az arcvonal érintkezik. Most ez a határ. Itt érintkezik a hét éve kirobbant dhofari forradalom az évezredes félfeudális, félkapitalista, de félig még rabszolgatartó viszonyokat is tükröző világgal. Ez az igazi határ. Most ahhoz közeledünk. Másnap tovább gyalogoltunk az arcvonal felé. Vigasztalan tájakon mentünk, utunk mellett lombja vesztett, kiszikkadt fák. Épületnek, háznak, építkezésnek se lyre, se hamva. A partizánok, látva csodálkozásomat, kérdezés nélkül magyarázni kezdték: — A felszabadított területen egyetlenegy kőház sincs. A sátor, a kunyhó és a barlang pótolja a lakásokat. Nyáron kint alszunk a szabad ég alatt, s csak évek múlásával vesszük észre csontjainkban, ereinkben, hogy az éjszakai lehűlések, a tisztátalan föld megteszik a magukét. De nem élhetünk másként, hiszen felül a helikopterek és a rakéták irtanak bennünket, lentről pedig a lepra, a reuma és még ezernyi betegség támad, a rosszul tápláltsággal, az elmaradott higiénés viszonyokkal, a tudatlansággal együtt. Nem könnyű harc ez. A vizet is nagyon messziről hozzuk — ki tudja, mi van benne? Főváros — épületek nélkül Egy barlanghoz érünk, ott húzzuk meg magunkat, amíg eltűnik a helikopter. A barlang szájánál egy katona támaszkodik fegyverére. Bemutatkozik. Jemeni születésű, a dél-jemeni munkás-paraszt milíciában teljesített szolgálatot, de már évek óta itt harcol, önkéntesként. — Közös ügy ez — mondja. — Amikor a Jemeni Nemzeti Felszabadítási Front kiharcolta a függetlenséget, sokan reménykedtünk abban, hogy ez a környék is felszabadul. De az ellenség résen volt. Éppen elég gondot okozott, azt elérni hogy a hatodik dél-jemeni megye ne kerüljön a kezébe, keményen a sarkunkra kellett állni, hogy a mi szavunk legyen a döntő. De mi ebben az országban is demokratikus, népi demokratikus forradalmat akarunk, és ehhez Jemen a legjobb hátország. Egyébként itt van velem a feleségem, ő is milicista volt. Belekapaszkodok ebbe a szóba: hátország és ismét vissza akarok térni a határkérdésre. A katona tréfáskedvű, előveszi zsebnaptárát. A Front kiadásában jelent meg, téglapiros kis könyvecske, s közepén tartalmaz egy térképet, amelyből egy kisujjkörömnyi lehet a felszabadított Dhofár. Az égre néz, nagy komolyan rámutat egy pontra az igen elnagyolt térképen és azt mondja: valahol itt lehet ... A térkép feltünteti a térség legfontosabb földrajzi, politikai tudnivalóit. No, nem fővárosokat és folyókat, sokkal fontosabb tényeket örökít meg. Egy kisebb kör jelzi Szalalah támaszpontját: onnan indulnak el a helikopterek a szabadságharcosok ellen, és onnan szállnak fel a bombavető repülőgépek. Bér MÉG MIKROFONT IS ESZKÁBÁLTAK AZ ISKOLAI ÜNNEPSÉGRE A FELSZABADÍTÓ HADSEREG HARCOSAINAK EGYIK ŐRÁLLÁSA