Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-08-30 / 35. szám
Tineretului Az idegenes hangzású cím magyarázatául csak annyit, hogy testvérlapunk, a Scinteia Tineretului vendégeként látogattam sorra a román klubokat. Egyebek között az Ateneul Tineretuluiban jártam, kétszer is, no és a Teatrul Tineretuluiban ... A „scinteia” jelentése szikra, az „ateneus” így önmagában, alighanem lefordíthatatlan; a „teatrul” viszont annál inkább. Nagyon is hasonlít a teátrum szóhoz. A lényeg azonban mégiscsak a közös birtokos. A „tineretului”, vagyis becézve: tini, az ifjúság valamijét (szikráját, klubját, színházát) jelenti. A hajdani kéjlakban Vendéglátóim bukaresti csavargásaim közepette sem hagytak magamra, az alapos klubprogramhoz hevenyészett térképvázlatot mellékeltek. El a központtól mondták, a város szélén tórendszerre bukkanok, villanegyeden kell áthaladnom, meglátok egy gyönyörű palotát, az a keresett klub. Tényleg szép, ráadásul sokak szerint a román főváros talán legötletesebben tevékenykedő klubja Ezt természetesen nem mondja, nem is mondhatja a rokonszenves igazgató, Petre Adrian, de azért a büszkeség ki-kihallik szavaiból. Az épület 1960 óta a miénk — mutatja —, a története azonban sokkal régibb. Az ország egyik leggazdagabb gyárosa lakott itt, a király vadásztársa. Igaz, többnyire csak nőket hajtottak. Ez volt a kéjlak. S valóban, még most is van valami megmagyarázhatatlan fülledtség a levegőben. A fürdőszobák például akkorák, mint egy tisztességesebb lakótelepi otthon, persze tetőtől talpig csempével borítottak, olykor pedig a csempét hamisítatlan velencei tükör fedi. A hálószobák egyikében-másikában akár nagygyűlést is tarthatnának, s az a fogadóterem ... Márvány és márványoszlop, tágasság és remek akusztika — eszményi hely az öntevékeny fiatalok bemutatkozására és bemutatására. Hidverés Irodalmi est a felszabadulási évforduló alkalmából. Mondhatom, érdekes és jellemző összeállítás. A jól artikuláló, visszafogottan verselő fiatalok felidézik "az írtakat, mi több hosszasan időznek a régen történteknél. A dákok megpróbáltatásaival kezdik, a törökellenes harcok pásztorhőseit dicsérik, a parasztlázadások vezéreivel folytatják, az első világháborúban elesetteket siratják, természetesen az 1944. augusztus 23-i népmozgalom sem maradhat ki, s végül azokra a mindennapi hősökre emlékeznek, akik nélkül most aligha öntevékenykedhetnének. Az én ízlésem szerint kissé didaktikus összeállítás ez. Riportkörutam során gyakorta szembesültem a hazafias nevelés mozzanataival. Az irodalmi est tehát csak elgondolkoztatott, a Fehér székek együttese azonban magával is ragadott. A kitűnő mozgáskultúrájú csoport, a klub szándékához híven, legkülönbözőbb társadalmi rétegekből verbuválódottakat fogja össze. Nos, a színjátszók furcsa dolgot művelnek: a szemünk előtt „szerelik össze” az előadást. Rögtönöznek és rögtönöznek, ez a lételemük. Cicero, Pele, Armstrong — szavak röppennek föl, mondatokká kerekednek. Csattanó. Indulhat a történet. Miről is? Ezt kár megkérdezni, mert jószerint csak magukról beszélnek. Szerencsére. Ezért őszinték, ezért van mondanivalójuk az egész világról. A színházszerető nézővé és a kritikus emberré való nevelésnek alighanem ez a leghatásosabb módja. Egy pillanatra kilépek a krónikási fegyelemből, hogy idejegyezhessem: eggyel több ok arra, hogy teljesüljön kívánságuk, s kapcsolatba kerülhessenek hasonló törekvésű magyarországi együttesekkel. „Megyünk is, maradunk is” Már jó pár száz kilométerrel északabbra nézelődöm, a Csalhó tövében. A több mint kétezer méteres csúcs átlátszik Erdélybe is, ám ez itt még Moldva, gyönyörű kolostoraival, völgyben megbúvó falvaival, virágzó folklórjával. És egy híres, szokatlanul híres színházzal. A Csalhó lábánál fekvő kisváros, Piatra Neamt szellemi mozgatói fiatalok, az együttes átlagéletkora huszonöt (!) év körül van. Természetesen ők is vágyakoznak a fővárosba, abban azonban különböznek magyarországi színésztársaiktól, hogy mégis szívesen maradnak az isten háta mögött. Egyelőre. Tudják ugyanis, hogy előbbutóbb Bukarestbe kerülnek. Ezt garantálja Eduard Covali, az ismert színházi szakember, s ezt bizonyítják a hagyományok is. Pedig ez a város igazán nem dicsekedhetett efféle hagyományokkal, hiszen Covali alig egy évtizede teremtett itt színikultúrát. Mégpedig azzal, hogy a főiskoláról magával hozta frissiben diplomázott osztályát, mind a huszonhárom színészt. Épületet kapott, jószándékot és érintetlen közönséget is, ,a profil — Az ifjúság színháza —’ eleve adott volt, a tehetségről nem is szólva... Mi kell még a boldoguláshoz ? — Azért kellett egy és más — mosolyog naivitásomon Sybilla Oarcea, a társulat vezető színésze, aki kolozsvári születésű, tökéletesen beszél magyarul —, gondoljon csak arra, hogy bukarestiek voltunk, vagy legalábbis hozzászoktunk a fővároshoz. S egyszeriben ide csöppentünk, a világ végére. Hát, nagyon-nagyon nehéz volt, de megérte. A főszereplő — kiszolgál Persze, hogy megérte. Külföldi fesztiválsikerek tanúskodnak erről, hazájukban a legizgalmasabb együttesek között tartják számon őket, ezek a fiatalok hozták tető alá a miénkhez hasonló drámatörté- Összpontosítás, sugárzó szemek - próbál a Fehér székek együttes Színen az egész társulati munkában Románia legkisebb és talán legizgalmasabb együttese, a Fiatra Neamt-i Ifjúsági Színház A névadó - az együttes neve az első előadás legfontosabb kellékeitől származik Mindenesetre furcsa tinédzserkaland a főszerepben: Constantin Cojocaru FOTÓ: HEGŐCZKI FERENC