Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)

1974-05-17 / 20. szám

21 nek a fél London nagyságú, Budapestnél alig háromszor­ nagyobb (1850 négyzetkilométer­nyi) országnak természeti szépségeiről, pá­ratlan vulkáni hegyeiről és­ trópusi öbleiről illene írnom — de erről beszéljenek majd a képek. Sokkal izgalmasabb a mauritiusi „néprajzi fazék”, a hindukat, a muzulmán indiaiakat (pakisztániakat), a Kanton vidéké­ről ide került kínaiakat, az afrikai és mada­­gaszkári rabszolgák utódainak és a bevándo­rolt európaiaknak (főként franciáknak) há­zasságából született kreolokat mauritiusivá olvasztó „kohónak” szemlélése. Az Indiai-óceán déli részében, Madagasz­kártól 900 kilométerre keletre fekvő kis szi­get egészen a tizenhatodik század végéig la­katlan volt. Itt nincs őslakosság! Azt tartják, hogy első látogatói malájok lehettek, noha az arabok — akik vitorlás dauikkal bejárták a Bahr-el-Zanjt, a Feketék tengerét — már a tizedik században tudtak Mauritiusról. A 16. században Don Pedro Mascarenhas por­tugál hajós fedezte fel, a szomszédos Réunion­­nal és a Mauritiushoz tartozó Rodriguessal együtt; azóta nevezik ezeket Mascarenhas­­szigeteknek. 1598-ban hollandok szálltak partra a szigeten, s uralkodójukról, Nassaui Móricról adták neki a Mauritius nevet. 1715- ben a Francia Kelet-Indiai Társaság kapott előjogot a szigetre, amelynek nevét Ile de France-ra változtatták. A napóleoni háborúk­ban Mauritius a brit koronához került, s 89 éves francia uralom után 1814-ben, a Párizs­ban aláírt szerződés alapján a szigeten a francia trikolór helyébe felhúzták az angol Union Jacket. A franciák afrikai rabszol­gákat hurcoltak a szigeten létesített cukor­nádültetvények megművelésére, a rabszolgák felszabadítása (1830—40) után az angolok 1834-ben kezdték meg indiai munkások szál­lítását a szigetre, ötesztendős szerződéses időszakokra. 1907-ig több mint 400 ezer in­diai hajózott Mauritiusra, s többségük a szi­geten maradt. A franciák idején afrikainak tartott gyarmat így vált „ázsiaivá”, amelynek lakossága többségében (ma a 850 ezer mauri­tiusinak 55 százaléka) indiai származású. Hindu az orvosból lett miniszterelnök is, Sir Seewoosagur Ramgoulam, akinek apja Kalkuttából emigrált a­­szigetre. KÍNAIAK, kreolok ... A többség az indo-mauritiusi, köztük a hinduk és a muzulmán indiaiak (ma inkább pakisztáninak vagy bangladesinek tartják magukat), de 35 százalékkal a második he­lyet foglalják el a kreolok, akik között az ébenfekete aranypartiaktól a csaknem fehér­­bőrűekig csaknem minden árnyalatot megta­lálni. A kínaiak csupán 27 ezren vannak, de a kereskedelem nagy része a kezükben össz­pontosul, s ezért számarányuknál nagyobb befolyással rendelkeznek. Jelenleg tízezerre becsülik az európaiak — főként franciák és angolok — számát (persze, nem számolván hozzájuk a főként civilben mutatkozó angol katonaságot, amely őfelsége Mauritiuson ál­lomásozó hatalmas rádióállomását kezeli). Hogyan férnek meg egymással az ünnep­napokon aranyszálakkal szőtt szár­ban rin­gó hindu nők, a fényes combjaikat mutoga­tó miniszoknyás kreol lányok, a disznóhúst megvető muzulmán indiaiak és a kínai kony­ha ínyencségeire büszke kínaiak? Port Louis, a mauritiusi főváros legszebb és legnagyobb mecsete a város kínai negyedében található. A kínai női kolostort a kreolok ut­cájában látogattuk meg, egy régi hindu templomot, amelyben a szent tehén szobrára takarót helyeztek, a kreolok környezetében mutatták meg. A kecskeszakállas hadzsi, aki fezt visel a fején, nem takarta el arcát a fényképezőgép lencséje elől, mint az arab országokban tapasztalja az utazó. A kínai ne­gyed itt korántsem olyan zárt, mint a New York-i vagy a San Franciscó-i Chinatown — de külsőre sem olyan pompázó, olyan gazdag. A kínaiak itt is alkalmazkodtak: a mauritiusi szokásokhoz mérik viselkedésüket, de társa­dalmilag jobban elzárkóznak, mint bármely más népcsoport a szigeten. Házasság egy kí­nai és egy hindu között? Ez szinte elképzel­hetetlen ! PAUL ÉS VIRGINIE SZERELME A sziget közepén emelkedő hegyekben épült Curepipe városháza előtt áll a „mauri­tiusi Rómeó és Júlia” — Paul és Virginie — szobra. A két gyermek érzelmes idilljét 1787- ben a francia Bernardin de Saint-Pierre írta meg, akkoriban világsikert aratott regényé­ben. A paradicsomi szigeten a francia tele­pesek lánya, Virginie és Paul, a rabszolgák leszármazottja, egymásba szerettek. Virginie Franciaországba utazott tanulni, nagynénjé­hez, de ott búskomorrá lett, s végre egy hajó, a St. Géran fedélzetén visszaindulhatott Mau­ritiusra. Szerelme a parton várta őt, a hajó azonban ciklonba került, s Pali szeme láttára süllyedni kezdett. A matrózok megmentették volna a lányt, de ő nem vette le előttük tu­catnyi szoknyáját, s így tehetetlenül fulladt a habokba... Paul az erdőbe menekült bá­natában, s ott szakadt meg a szíve... Vajon ma egymásé lehet-e, összeházasod­hat-e egy fekete bőrű kreol mauritiusi lány egy hindu ifjúval, napjaink kreol Virginiáját feleségül veszi-e egy mohamedán Paul? A hagyományok még túlságosan mélyen élnek a sziget különböző népcsoportjaiban. Különösen az indo-mauritiusiak ragaszkod­nak szokásaikhoz, előítéleteikhez, erkölcsi normáikhoz. Európait inkább befogadnak, kü­lönösen az Európában vagy Amerikában ta­nult vagy dolgozott indiai származásúak. Ar­ra azonban nem találtam példát, hogy egy indo-mauritiusi fiú elvett volna egy kínai­mauritiusit vagy egy francia(kreol)-mauri­­tiusit. Pedig a sziget legprogresszívabb értel­miségei sokat tesznek a korlátok, a közele­dést gátló hagyományok felszámolásáért vagy átalakításáért. Egyetlen népcsoport szo­kásait sem erőszakolhatják rá a másikra — s ahogyan a tamil tűzjáró zarándokokat bá­muló arcokat figyeltem, ilyen félelem nincs is a szigeten. Lehet, hogy a megismerés idő­szaka már átcsapott a tisztelet, az egymás szokásainak megbecsülése korszakába? Ez kedvező lehet a jövőre nézve. EGY ÍRÓ A MAURITIUSIAKRÓL — Az igazi mauritiusi ismeri az indiai ze­ne és tánc alapjait, a hindi nyelvet, az urdu költészetet, a marathi irodalmat, a tamil szín­házat, a kínai ételeket, a francia nyelvet és az angol irodalmat — mondta nekem ottho­nában Anand Sawant Mulloo író, akivel a mauritiusi „személyiségről” beszélgettem. Anand Mulloo középiskolai tanár, s több könyvében kereste a választ a mauritiusi nemzet kialakulására­. — Ahhoz, hogy valaki művelt mauritiusi­nak mondhassa magát, meg kell tanulnia együtt élni másokkal, megérteni mások el­képzeléseit azon az alapon, hogy itt minden kultúra szabadon fejlődhet. Anand Mullop felvilágosult ember, aki úgy véli, hogy az iskolákban sokat tehetnek azért, hogy a sziget különböző népcsoportjai kultúrájukban is közeledjenek egymáshoz s a társadalom modernizálódjék. Ha a mauritiu­si étrend a világ legjobb konyháit egyesíti — a francia, a kínai és az indiai konyha töké­letes vegyületét alkotja — akkor, vallja, ő, az élet más területén is egyesíthetik a leg­jobb hagyományokat. Természetesen a fran­cia levesek és az angol sült krumpli, a kínai cápafajok és az indiai currik elterjesztése aligha oldja meg a mai mauritiusi társada­lom problémáit, amelyeknek sorozatunk első részében csupán egyik oldalával foglalkozunk. A CSALÁD ÉS A FIATALOK Az átlag mauritiusit erős szálak — Mulloo szerint gyökerek — kapcsolják a családhoz. Ebben a „mixelt”, „fazékban fortyogó” tár­sadalomban a keleti hagyományok a nyugati civilizációval vegyülnek, s mindinkább szem­bekerülnek a világ nagy társadalmi kérdései­vel, a szocialista eszmékkel is. A hagyomá­nyok legerősebbek a családban. A családi hagyományokat a fiatalok feszegetik, amint ezt egyetemisták mondták. Mind nagyobb el­lenállást vált ki például a hindu fiatalok kö­rében az az ősi hagyomány, hogy a lánynak a szülők szereznek férjet, s fordítva­­ csak az esküvőn ismerhetik meg egymást. Jaj an­nak a hindu lánynak, akinek felfedik a tit­kát, hogy néha, ha percekre is, találkozik szerelmével. „Ha azt mondhatjuk, hogy az ember legjobb barátai saját családjában vannak, akkor azt is elmondhatjuk, hogy az ember legrosszabb ellenségeit is saját csa­ládjában találhatja meg." Mullop szavait idéztem, aki ősi értékek megőrzése mellett felismeri az idők változásának szükségessé­gét, a fiatalok önálló életre való igényét. S ezt még nem mindenki mondja ki Mau­ritiuson, az Indiai-óceán tengeri országútjai­nak találkozóhelyén, ahová ma már nem a hajósok, hanem a rádió és a televízió hozza a híreket a világ elavult értékrendjeinek megszűnéséről. Itt még szorítanak a száza­dokkal ezelőtti szokások, a tamilok tűkkél átszurkált nyelvvel zarándokolnak, s Paul és Virginie legendája sem merülhet feledésbe. TŰKKEL ÁTSZŰRT TESTTEL, A VÁLLÁN A KANYARRAL VONSZOLJA MAGÁT A ZARÁNDOK DRANPADEE ISTEN *­­•Templomához TAMIL ASSZONYOK A TŰZJÁRÓ ZARÁNDOKOKAT VÁRJÁK

Next