Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-05-17 / 20. szám
21 nek a fél London nagyságú, Budapestnél alig háromszor nagyobb (1850 négyzetkilométernyi) országnak természeti szépségeiről, páratlan vulkáni hegyeiről és trópusi öbleiről illene írnom — de erről beszéljenek majd a képek. Sokkal izgalmasabb a mauritiusi „néprajzi fazék”, a hindukat, a muzulmán indiaiakat (pakisztániakat), a Kanton vidékéről ide került kínaiakat, az afrikai és madagaszkári rabszolgák utódainak és a bevándorolt európaiaknak (főként franciáknak) házasságából született kreolokat mauritiusivá olvasztó „kohónak” szemlélése. Az Indiai-óceán déli részében, Madagaszkártól 900 kilométerre keletre fekvő kis sziget egészen a tizenhatodik század végéig lakatlan volt. Itt nincs őslakosság! Azt tartják, hogy első látogatói malájok lehettek, noha az arabok — akik vitorlás dauikkal bejárták a Bahr-el-Zanjt, a Feketék tengerét — már a tizedik században tudtak Mauritiusról. A 16. században Don Pedro Mascarenhas portugál hajós fedezte fel, a szomszédos Réunionnal és a Mauritiushoz tartozó Rodriguessal együtt; azóta nevezik ezeket Mascarenhasszigeteknek. 1598-ban hollandok szálltak partra a szigeten, s uralkodójukról, Nassaui Móricról adták neki a Mauritius nevet. 1715- ben a Francia Kelet-Indiai Társaság kapott előjogot a szigetre, amelynek nevét Ile de France-ra változtatták. A napóleoni háborúkban Mauritius a brit koronához került, s 89 éves francia uralom után 1814-ben, a Párizsban aláírt szerződés alapján a szigeten a francia trikolór helyébe felhúzták az angol Union Jacket. A franciák afrikai rabszolgákat hurcoltak a szigeten létesített cukornádültetvények megművelésére, a rabszolgák felszabadítása (1830—40) után az angolok 1834-ben kezdték meg indiai munkások szállítását a szigetre, ötesztendős szerződéses időszakokra. 1907-ig több mint 400 ezer indiai hajózott Mauritiusra, s többségük a szigeten maradt. A franciák idején afrikainak tartott gyarmat így vált „ázsiaivá”, amelynek lakossága többségében (ma a 850 ezer mauritiusinak 55 százaléka) indiai származású. Hindu az orvosból lett miniszterelnök is, Sir Seewoosagur Ramgoulam, akinek apja Kalkuttából emigrált aszigetre. KÍNAIAK, kreolok ... A többség az indo-mauritiusi, köztük a hinduk és a muzulmán indiaiak (ma inkább pakisztáninak vagy bangladesinek tartják magukat), de 35 százalékkal a második helyet foglalják el a kreolok, akik között az ébenfekete aranypartiaktól a csaknem fehérbőrűekig csaknem minden árnyalatot megtalálni. A kínaiak csupán 27 ezren vannak, de a kereskedelem nagy része a kezükben összpontosul, s ezért számarányuknál nagyobb befolyással rendelkeznek. Jelenleg tízezerre becsülik az európaiak — főként franciák és angolok — számát (persze, nem számolván hozzájuk a főként civilben mutatkozó angol katonaságot, amely őfelsége Mauritiuson állomásozó hatalmas rádióállomását kezeli). Hogyan férnek meg egymással az ünnepnapokon aranyszálakkal szőtt szárban ringó hindu nők, a fényes combjaikat mutogató miniszoknyás kreol lányok, a disznóhúst megvető muzulmán indiaiak és a kínai konyha ínyencségeire büszke kínaiak? Port Louis, a mauritiusi főváros legszebb és legnagyobb mecsete a város kínai negyedében található. A kínai női kolostort a kreolok utcájában látogattuk meg, egy régi hindu templomot, amelyben a szent tehén szobrára takarót helyeztek, a kreolok környezetében mutatták meg. A kecskeszakállas hadzsi, aki fezt visel a fején, nem takarta el arcát a fényképezőgép lencséje elől, mint az arab országokban tapasztalja az utazó. A kínai negyed itt korántsem olyan zárt, mint a New York-i vagy a San Franciscó-i Chinatown — de külsőre sem olyan pompázó, olyan gazdag. A kínaiak itt is alkalmazkodtak: a mauritiusi szokásokhoz mérik viselkedésüket, de társadalmilag jobban elzárkóznak, mint bármely más népcsoport a szigeten. Házasság egy kínai és egy hindu között? Ez szinte elképzelhetetlen ! PAUL ÉS VIRGINIE SZERELME A sziget közepén emelkedő hegyekben épült Curepipe városháza előtt áll a „mauritiusi Rómeó és Júlia” — Paul és Virginie — szobra. A két gyermek érzelmes idilljét 1787- ben a francia Bernardin de Saint-Pierre írta meg, akkoriban világsikert aratott regényében. A paradicsomi szigeten a francia telepesek lánya, Virginie és Paul, a rabszolgák leszármazottja, egymásba szerettek. Virginie Franciaországba utazott tanulni, nagynénjéhez, de ott búskomorrá lett, s végre egy hajó, a St. Géran fedélzetén visszaindulhatott Mauritiusra. Szerelme a parton várta őt, a hajó azonban ciklonba került, s Pali szeme láttára süllyedni kezdett. A matrózok megmentették volna a lányt, de ő nem vette le előttük tucatnyi szoknyáját, s így tehetetlenül fulladt a habokba... Paul az erdőbe menekült bánatában, s ott szakadt meg a szíve... Vajon ma egymásé lehet-e, összeházasodhat-e egy fekete bőrű kreol mauritiusi lány egy hindu ifjúval, napjaink kreol Virginiáját feleségül veszi-e egy mohamedán Paul? A hagyományok még túlságosan mélyen élnek a sziget különböző népcsoportjaiban. Különösen az indo-mauritiusiak ragaszkodnak szokásaikhoz, előítéleteikhez, erkölcsi normáikhoz. Európait inkább befogadnak, különösen az Európában vagy Amerikában tanult vagy dolgozott indiai származásúak. Arra azonban nem találtam példát, hogy egy indo-mauritiusi fiú elvett volna egy kínaimauritiusit vagy egy francia(kreol)-mauritiusit. Pedig a sziget legprogresszívabb értelmiségei sokat tesznek a korlátok, a közeledést gátló hagyományok felszámolásáért vagy átalakításáért. Egyetlen népcsoport szokásait sem erőszakolhatják rá a másikra — s ahogyan a tamil tűzjáró zarándokokat bámuló arcokat figyeltem, ilyen félelem nincs is a szigeten. Lehet, hogy a megismerés időszaka már átcsapott a tisztelet, az egymás szokásainak megbecsülése korszakába? Ez kedvező lehet a jövőre nézve. EGY ÍRÓ A MAURITIUSIAKRÓL — Az igazi mauritiusi ismeri az indiai zene és tánc alapjait, a hindi nyelvet, az urdu költészetet, a marathi irodalmat, a tamil színházat, a kínai ételeket, a francia nyelvet és az angol irodalmat — mondta nekem otthonában Anand Sawant Mulloo író, akivel a mauritiusi „személyiségről” beszélgettem. Anand Mulloo középiskolai tanár, s több könyvében kereste a választ a mauritiusi nemzet kialakulására. — Ahhoz, hogy valaki művelt mauritiusinak mondhassa magát, meg kell tanulnia együtt élni másokkal, megérteni mások elképzeléseit azon az alapon, hogy itt minden kultúra szabadon fejlődhet. Anand Mullop felvilágosult ember, aki úgy véli, hogy az iskolákban sokat tehetnek azért, hogy a sziget különböző népcsoportjai kultúrájukban is közeledjenek egymáshoz s a társadalom modernizálódjék. Ha a mauritiusi étrend a világ legjobb konyháit egyesíti — a francia, a kínai és az indiai konyha tökéletes vegyületét alkotja — akkor, vallja, ő, az élet más területén is egyesíthetik a legjobb hagyományokat. Természetesen a francia levesek és az angol sült krumpli, a kínai cápafajok és az indiai currik elterjesztése aligha oldja meg a mai mauritiusi társadalom problémáit, amelyeknek sorozatunk első részében csupán egyik oldalával foglalkozunk. A CSALÁD ÉS A FIATALOK Az átlag mauritiusit erős szálak — Mulloo szerint gyökerek — kapcsolják a családhoz. Ebben a „mixelt”, „fazékban fortyogó” társadalomban a keleti hagyományok a nyugati civilizációval vegyülnek, s mindinkább szembekerülnek a világ nagy társadalmi kérdéseivel, a szocialista eszmékkel is. A hagyományok legerősebbek a családban. A családi hagyományokat a fiatalok feszegetik, amint ezt egyetemisták mondták. Mind nagyobb ellenállást vált ki például a hindu fiatalok körében az az ősi hagyomány, hogy a lánynak a szülők szereznek férjet, s fordítva csak az esküvőn ismerhetik meg egymást. Jaj annak a hindu lánynak, akinek felfedik a titkát, hogy néha, ha percekre is, találkozik szerelmével. „Ha azt mondhatjuk, hogy az ember legjobb barátai saját családjában vannak, akkor azt is elmondhatjuk, hogy az ember legrosszabb ellenségeit is saját családjában találhatja meg." Mullop szavait idéztem, aki ősi értékek megőrzése mellett felismeri az idők változásának szükségességét, a fiatalok önálló életre való igényét. S ezt még nem mindenki mondja ki Mauritiuson, az Indiai-óceán tengeri országútjainak találkozóhelyén, ahová ma már nem a hajósok, hanem a rádió és a televízió hozza a híreket a világ elavult értékrendjeinek megszűnéséről. Itt még szorítanak a századokkal ezelőtti szokások, a tamilok tűkkél átszurkált nyelvvel zarándokolnak, s Paul és Virginie legendája sem merülhet feledésbe. TŰKKEL ÁTSZŰRT TESTTEL, A VÁLLÁN A KANYARRAL VONSZOLJA MAGÁT A ZARÁNDOK DRANPADEE ISTEN *•Templomához TAMIL ASSZONYOK A TŰZJÁRÓ ZARÁNDOKOKAT VÁRJÁK