Magyar Ifjúság, 1974. május-augusztus (18. évfolyam, 18-35. szám)
1974-05-31 / 22. szám
Párhuzamos világok ... Negyedik dimenzió ... Antivilág ... Titokzatos kifejezések, titokzatos fogalmak, amelyek azonnal megina képzelet munkáját. Hát lehetséges, hogy a mi világunkkal azonos helyen más világok is létezzenek? És vannak lakói, csak mi nem látjuk őket? Hogyan lehetne átmenni ezekbe a rejtelmes világokba? Ezt a témát is a csodálatos H. G. Wells írta meg először. „Emberistenek” című regényének szereplői egy tudományos kísérlet következtében átjutnak egy párhuzamos világba, hogy megismerkedjenek annak tökéletes társadalmával. Jean Rayt (1887—1964) a belgák a legnagyobb fantasztikus írójuknak, Edgar Poe, Lovecraft és Ambrose Bierce egyenragú társának tartják. 8 KULTURÁLIS MELLÉKLET V ... volt... V betű ... Az országút szélén a bíborszínű bükkfák összeolvadtak a láthatárral, s kirajzolták az alkonyi égen ezt a hatalmas betűt. Néhány sápadt csillag fénylett fel hegyesszögbenn. Ebben a pillanatban valamiféle különös, kellemetlen benyomásom támadt. Olyan hirtelen fékeztem, hogy majdnem felbukfenceztem. Az országút árnyékos szélén, furcsa lény haladt felém; először csak egy hosszú császárkabátot, ismeretlen formájú kürtőkalapot meg hatalmas füstszínű szemüveget láttam. Aztán megláttam a ráncos, sárga arcot, meg az értelemtől csillogó szempárt. — Bocsásson meg — mondta a jóember. — Paukenschläger professzor vagyok... Gyanakodva végigmért, hirtelen két lépést hátrált, pici télialma képét mulatságos düh és elképedés kifejezése rántotta görcsbe. — Hiszen nem tud semmit, nem ismer semmit a munkámból — üvöltötte —, vagy pedig kémkedik utánam, és akkor maga csirkefogó! — Jó estét, professzor úr — mondtam. — ön megbolondult. Azért szép jó estét!... Kezem az indítóra akartam tenni. — Nem, nem fog elmenni! A hang határozott és parancsoló volt. Könnyen kitalálhatják, milyen félelem töltött el, amikor megláttam, hogy önműködő pisztolyt szegezett a mellemnek. — Kitűnő céllövő vagyok hencegett a különös ember. — Az első gyanús mozdulatra, megölöm, dr. Tottoni kedves küldöttje. — Dr. Tottoni? — kiáltottam fel őszintén csodálkozva. —Nem ismerem. — Etyele-petyele... Akkor mit csinál itt, ezen az országúton, ahol már a kutya se jár, és miért kiabál olyan találó és olyan mocskolódó szavakat? Megpróbáltam megmagyarázni neki, hogy tulajdonképpen eltévedtem. — Tegyük fel — mondta a professzor —, de se időm, se kedvem ellenőrizni, igazat mond-e. Ami engem illet, azt hiszem, jó helyen tapogatózom, ha azt állítom, hogy a gyűlölt Tottoni kémje, egyébként egyáltalán nincs ellenemre, hogy egyik tanítványa jelen legyen a diadalomnál. — Professzor úr... — kockáztattam meg. — Hallgasson! A maga kocsijával be kell hoznom az időveszteségem. Gyerünk!... Forduljon be arra a kis útra, balra. Járható... A legkisebb gyanús mozdulatra lövök!... Magas, sötét fenyőerdő szélén álltunk meg. — Itt vagyunk — mondta a professzor. — Majd segít felvinnem a kis készülékem. Aztán itt pihenhet, ha kedve tartja... De előbb adja becsületszavát, hogy nem szökik meg. — Egy csirkefogó becsületszavát? — vihogtam. Zölden csillogó szempár tapadt rám. — Miközben jöttünk, figyeltem az arcát — mondta lassan a professzor —, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy magát nem Tottoni küldte, és ha most elengedném, sokkal csalódottabb lenne, mint hinné. Az ördögi alak a gondolataimban olvasott. — Attól tartok — folytatta —, hogy a segítségemmel átélt tudományos kaland összefüggéseiből egy kukkot sem fog érteni, mert újságírói szemmel nézi, vagyis felületesen. — De hát... —• Semmi de hát... Most pedig vigyük fel az én kis szerkezetemet, és várjuk az eseményt; igazán tartozom magának ennyivel kezdeti tévedésemért. — Megtudhatnám ? ... — Hogy hová viszem? — Elvisz? ... — Természetesen: a negyedik dimenzió világába! — Kedves professzor úr — mondtam, amikor már a vékony, csillogó fémantennából és vagy húsz aranyos kis gurigából — amelyeket én indukciós tekercsnek néztem — álló furcsa készülék mellett ültünk —, kedves professzor úr, szeretnék jegyzeteket készíteni. — A mesterségéhez tartozik, s még ha habókos vagyok is, ahogy maga hiszi, olyan cikkanyaga lesz, amely mindennel felér. Bizonyos, hogy ezúttal tisztán kiolvasta a gondolatomat, nem is tudom, miért tehetségtelenség és kétségbeesés megmagyarázhatatlan érzése lett úrrá rajtam ... * Az éjszaka koromsötét. A kocsim fényszórója világít. A professzor beszél, de megtiltja, hogy gyorsírással jegyezzem a szavait. Kénytelen vagyok hát megelégedni azzal, hogy néhány szót meg néhány mondatfoszlányt vessek jegyzetfüzetembe: Negyedik dimenzió ... Einstein ... ekvivalencia ... kovariencia ... tizennyolcadfokú egyenlet... a szám végtelen hatalma ... a végtelen frekvenciájú vibrátorok aranya... a csodálatos képlet... Nagy vonalakban így foglalhatnám össze: létezik egy olyan szomszédos világ, amelyet mi nem láthatunk, nem érhetünk el, mert más síkon helyezkedik el. Paukenschläger szerint ez a világ furcsán egybefonódott a miénkkel. De azért vannak a földön kevésbé zárt pontok, mint mások. A mi kis homokos halmunk állítólag ezek közé a különös előjogokkal rendelkezők közé tartozik. A professzor készülékének az a rendeltetése, hogy speciális hullámokat keltsen, amelyek, hogy úgy mondjam, betörik a rejtelmes szomszéd világ kapuját. JEAN RAY: Dr. Paukenschläger ■ ■■ ■ ■■ ■■ különös kutatásai FANTASZTIKUS ELBESZÉLÉSEK 4. * X