Magyar Ifjúság, 1975. május-augusztus (19. évfolyam, 18-35. szám)
1975-07-11 / 28. szám
hogy a gyár termékein ez meglátszana. Hogy mi itt a hiba? Ezt ki tudja? A vásárlókra aligha lehet hivatkozni, hiszen ez a kiállítás is azzal zárul, hogy az utolsó teremben korábbi kiállítások vendégkönyveinek kinagyított szövegrészleteit láthatjuk, amelyeken különböző megfogalmazásban egyetlen kérdés tér vissza: Mindez nagyszerű, de hol,mikor és mennyiért lehet majd kapni? S nem mást hangsúlyoznak a jelen tárlat vendégkönyvének bejegyzései sem. Aki tehát — akár a gyártásban, akár a kereskedelemben — arra hivatkozik, hogy „a vásárlók úgysem veszik meg”, az ma már egyszerűen nem ismeri a közönségigényeiket, arról nem is beszélve, hogy az idejétmúlt, csúnya tárgyiakkal tovább rontják a vásárlók ízlését. Vannak persze ellenpéldák is: akad gyár, szövetkezet, ahol csak egyetlen tervező dolgozik, s mégis kitűnő termékeket állítanak elő. (A Szak- és Kárpitosipari Vállalatnál például Király József, a Vörös Október Férfiruhagyárban Girardi Géza, a Zalaegerszegi Ruhagyárban Brád András, hogy csak néhányat említsünk). Mindebből az iskövetkezik, hogy az iparművészek körében távolról sem honol azért holmi „össznépi béke”. Még az itt felvonultak között sem. Az ipari és a kereskedelmi vonalon jelentkező gátló tényezők mellett akadálya lehet az új törekvéseknek egyfajta belső, szakmai ellenállás is . De ez a kiállítás azt tükrözi, hogy ma már inkább azok a mérvadók a szakmában, akiket ez a tárlat is felvonultat. A rendezők jó tájékozottságát és helyzetismeretét dicséri ez, s egyben — akárcsak a kiállítás egésze — finoman neveli is a közönséget, hiszen a tárgyaknál mindenhol ott a tervező neve s a kivitelező gyáré, szövetkezeté is. (Sok helyen csak a tervező neve áll — s ez arra figyelmeztet, hogy vagy nem tudott munkájának kivitelezőt találni, vagy pedig eleve maga állítja elő, ami a termék elérhetőségét — mennyiségileg és árban is —erősen korlátozza. Megnyugtató viszont, hogy számos tárgynál ott a nagy tömegű előállításra képes üzem neve, s a tájékoztatás aszerint ezeket a tárgyakat vagy már lehet kapni néhány szaküzletben, vagy hamarosan kaphatók lesznek.) A kiállításon meghatározott irányban lehet végighaladni (újabb kitűnő , szerkesztési és ügyes, bújtatott didaktikai ötlet!), a gyermekek világától az öltözködésig. A rendezést végző és az installációkat készítő Gergely István és munkatársai ezzel is azt akarják hangsúlyozni, hogy az iparművészet a mai ember teljes világában ott van. Mindent persze nem tudnak bemutatni, így például a bútorokból csak a kisbútorokat, s főként az ülőbútorokat emelik ki. *'■ arra sem törekednek klönösebben, hogy az elmúlt harminc év iparművészeti vonatkozású áttekintését, keresztmetszetét adják. A hangsúly a mán, s nem egy esetben a jövőn van, és ez így helyes. Mint ahogyan az is csak dicséretre méltó, ahogyan elkerülnek minden kínálkozó olcsó megoldást az új propagálására. Maguk a tárgyak, elrendezésük, csoportosításuk agitálnak a jóra, az esztétikus és egyben praktikus tárgyak, eszközök iránti igényre. Aki ezen a kiállításon végigmegy, és figyelmesen és gondosan megnézi magának, az talán már kevésbé dől be a rossz, unalmas, csúnya, sablonos és ötlettelen tárgyaknak. É S itt van a Kolumbusz tojása, mert hát harminc év kellett ahhoz, hogy egy ilyen kiállítást láthassunk, pedig oly kézenfekvő az egész. És itt van az a furcsaság, hogy néha a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megérteni. Most ez a kiállítás végre mintha mégis megértette: a mai iparművészet dolga itt és most, nálunk, elsősorban az, hogy szép, jó használható tárgyakkal isa el, vegye körül embert. S aki azt hinné, hogy ez kevés, és hogy méltatlan feladat, annak kétszeresen ajánlhatom: nézze meg, de alaposan, gondolkozva ezt a kiállítást. Takács István \ IMIit iSimiffititw—ra NEVEL» 27