Magyar Ifjúság, 1975. május-augusztus (19. évfolyam, 18-35. szám)

1975-08-15 / 33. szám

A­ Magyar Ifjúság és a Komszomolszkaja Pravda tudósítói jelentik az I. Magyar-Szovjet Ifjúsági Barátság Fesztiválról GÁLAEST - CSALÁDIASÁN A műsor közepe felé Pribolysz­­ky Mátyás citeraművész ráadás­ként eljátszotta a Poljuskát. Alig hangzott el néhány sor a dalból, a nézőtér már énekelte is, ki oro­szul, ki magyarul. Ez a családias hangulat jelle­mezte a magyar gálaestet a Budai Parkszínpad többezres nézőterén. Már a kezdés is könnyed, kö­e­tetlen volt. A színpad padlózata függőlegesen felemelhető , s az erre a hatalmas deszkafalra erő­sített nagyméretű, színes feszti­válembléma fogadta az érkezőket Amikor aztán megkezdődött a műsor, a padlózat lassan víz­­­szintesre fordul, és mögüle, a díszlet nélküli háttérből, a szé­pen megvilágított fák alól felro­bogtak a színpadra a KISZ Köz­ponti Művészegyüttesének tánco­sai, fergeteges nyitó képpel indít­va az előadást. Egy reprezentatívnak szánt gá­laest­ sokféle lehet. A magyar művészek estje azt a variációt választotta, hogy elsősorban dal­lal, zenével mutassa be népün­ket, érzéseit, gondolatait, örömeit élete vidám oldalait. Ez sikerült is. A szovjet delegáció jelenlevő tagjai valóságos keresztmetsze­tét kapták a népi fogantatású ré­gi és újabb muzsikának, ének­nek, táncnak. Eredeti reneszánsz táncdallamok, virágénekek mel­lett a jól ismert mai együttesek — Seböék, Hackiék, a Bakjart Consort, a Camerata Hungarica — feldolgozásai is elhangzottak. A KISZ művészegyüttes pedig, rajkózenekarával, táncosaival mindezt komplexebb szinten, lát­ványosan mutatta be. Nézőtér és színpad együttléleg­­zésének még sok példáját idéz­hetnénk. Ilyen volt, amikor a raj­­kózenekar ráadásként a Katinkát játszotta el, s a dal ritmusára tapsolt az egész nézőtér. Vagy amikor a KISZ-együttes tánco­sai, a pásztortánc marcona arcú, pásztorkalapos fiúi valósággal belerohantak a színpadon levő tv-kamerába. A zárószám finá­léját állva, ütemesen tapsolta vé­gig a közönség, amelyet ez eset­ben helytelen is így nevezni, hi­szen nem a megszokott értelem­ben vett nézők voltak jelen ezen a forró légkörű estén, hanem ba­rátok, akik barátian drukkoltak egymás produkcióinak, s egy ki­csit tanultak is egymástól. Fiatalok műsora volt ez, fiata­loknak. Itt-ott kicsit borzas, de nagyon őszinte. A műsor szerep­lői egy-egy szám után nem men­tek le az öltözőbe, hanem a hát­térben elhelyezett padokra ül­tek, onnan figyelve az újabb mű­­sorszámokat. A következő szerep­lők is innen, a részvevő nézők közül álltak fel és jöttek előre a rivaldára, ezzel is erősítve egy nagyméretű klubest hangulatát. S ez így volt jó, így volt fiata­los, közvetlen, és friss. i § & \ A p 107CI ’C ts 1 A CO UJ CL ^OsAi 4? alS^ iG\ ^ AZ ELSŐ FESZTIVÁLBARÁTSÁG LEKÖTIK A HORGÁSZ KARJÁT A delegációk már tanyát vertek, pénteken este már otthonosan érezték magukat. A főépület mö­götti utcát „autóbuszutcának" ke­resztelték el. A Martos Flóra klubban pedig máris előkerültek a hangszerek, friss ritmusú és lágy ívelésű dalok váltják egy­mást. Szovjet kisegyüttesek gon­doskodnak a hangulatról, önma­guknak és a vendéglátó magyar fiataloknak. Vidáman, felhőtle­nül, mintha nem is lenne mögöt­tük a több mint ezer kilométeres Utazás. A klub társalgójában két fiatalember magyaráz kézzel-láb­­bal egymásnak, majd az alkalmi tolmács segítségével beszélgetés­be merülnek. Vlagyimir Filipjev Észak-Kau­­kázusból, a Kaspi- és a Fekete­tenger közti határterületről ér­kezett a fesztiválra, Juhász Imre pedig Vas megye küldötteként, Szombathelyről.. Azt hiszem, vannak íratlan tör­vényei, szokásai minden ifjúsági találkozónak. Nehéz megállapíta­ni, hogy melyik az az első pilla­nat, amikor két küldött, aki ko­rábban nem ismerte egymást, egy­szerre csak azon veszi észre ma­gát, hogy egymás mellett vannak, és már csak a szavak hiányoznak ahhoz, hogy megpecsételődjön egy barátság születése. Így volt ezzel Vlagyimir és Imre is. A megismerés, a közeledés igényét úticsomagjaikkal együtt maguk­kal hozták, és most ezt bontogat­ják. Vlagyimir Filipjev mezőgazda­­sági mérnök. Fiatal párttag. Kül­dött volt a Komszomol XVII. kongresszusán. A mezőgazdasági gépek között érzi magát otthon, ismeri őket, mint a tenyerét. Ju­hász Imre pedig a Vas megyei Ál­lami Építőipari Vállalat hegesztő­je. Vlagyimir arról mesél, hogy szakosított a gépjavító telepük és többségében fiatal szakemberek tartoznak munkatársai közé. Imre pedig örömmel mondja, hogy a Mari Autonóm Köztársaság fővá­rosáról elnevezett Joskar-Ola szo­cialista brigád tagja, és éppen Szombathely „Joskar-Ola lakóte­lepén", egy tizenegy emeletes to­ronyház építésén dolgoznak. A szovjet fiú arcán mosoly fut át, és alig várja, hogy kimondhassa: — Jártam már Szombathelyen és nagyon szeretem a várost. . . Kicsi a világ! A véletlen már az első napon összehozza a két fiatalembert, akiket persze már ismeretlenül is összekötöttek szá­lak, élmények. S ezek a szálak most egyre inkább erősödnek, összesodródnak. Majdnem egymás nyakába ugrik a két fiú, amikor kiderül,, hogy mindkettőjük ked­venc időtöltése a horgászás. Most már szinte tolmács sem hall (hi­szen Imre egy éve komolyan ta­nulgatja az orosz nyelvet). Zápo­roznak, keresztezik egymást a kérdések/ — Te milyen horgot használsz? Hol szoktál pecázni? Szereti-e az asszony, ha eltűnsz a hétvégén? Meg is tudod főzni, vagy sütni a halat. ..? — Közben nagyokat derülnek, mert a hor­gászsztorik nemzetköziek. Vla­gyimir meséli, hogy náluk az a szokás, ha a horgász a fogásáról mesél, lekötözik a kezét. Vagyis nem tudja a karján mutatni, hogy mekkora halat fogott. De a lele­ményes így is feltalálja magát, és azt mondja: — Ekkora szeme volt a csukának! — mutatja hü­velyk- és mutatóujjának ollójá­val ... Lassan minden lényegedet meg­tudnak egymásról. A szőke szov­jet fiú a kislányáról, a fiáról me­sél. Imre időnként a szakállába túr, azt fésülgeti az ujjaival és igyekszik minden szót macába szívni. Érdeklődéssel hallgatja messzi tájról érkezett társát. Most a Kaukázusban barangolnak, majd Szombathely utcáit járják a gondolatban. Előkerülnek a ké­peslapok. Ide-oda kanyarognak mondandóik. Ízlelgetik egymás élményeit és úgy határoznak, hogy a fesztivál napjait kihasz­nálják arra, hogy minél többet megtudjanak a két hazáról, a két tájról, a két családról. TUDÓSÍTÓK: Avar Károly, Dési Péter, Regi Sándor, Sáfrán István, Somfai Péter, Takács István, Varga László (Magyar Ifjúság), Vla­gyimir Csernyisev, Leonyid Csirkov, Alekszandr Szabov, Robert Zajcev (Komszomolsz­­kaja Pravda)­­ FOTÓRIPORTEREK: Ágoston István, Csuzi Zsuzsa,­­ Kotroczó István (Magyar If­júság), Tyimofej Bazsenov­­ (Komszomolszkaja Pravda) ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Hahn Péter

Next