Magyar Ifjúság, 1979. május-augusztus (23. évfolyam, 18-35. szám)

1979-06-01 / 22. szám

A kis Adrián nem is válaszol. Előbb fel­néz, aztán leszegi a fejét, éppen egy kisebb tócsa mellett áll, gyorsan belecsapja a lábát. A papája elrántja. Egy kisgyereket vezet­gető felnőttel a legkönnyebb úgy megismerkedni, hogy megszólítjuk a gyereket. Adrián után tehát jöhet a fiatal papa. — Mondja, mit szólnak itt, Tapolcán az emberek, hogy híres-szép Tavas bar­langjukból elszökött a víz? A papa, Szabó József a kérdezőre néz; az, hogy csodálkozva, nem jó szó erre a nézésre, helytállóbb a gyanakvóan. — Ki mondta ezt ma­guknak? Ez bizony keresztkérdés volt. — Hát, többen ..., min­denki ... Különben is, vol­tunk a helyszínen és be van zárva. Most folynak a vizsgálatok, hogy mer­re szökött... De hiszen több mint egy éve zárva van! — Ez, kérem, nem igaz. Én tavaly is voltam lent. — Az lehet, de csóna­kázni nem lehetett. — Én csónakáztam. Szigorúan mondja, és el­utasítóan. Jön egy idegen, és beleszól a dolgokba. Gyuri és Miki, a két he­tedikes, akit útikalauzként egy darabig magunkkal vittünk, egyáltalán , nem tudtak az ügyről. Viszont nem is gondolták, hogy füllentünk. Egy idős házaspár, An­­talovics Istvánék, hallottak róla és sajnálják. Voltak már egyáltalán lent? „Ó, hogyne... De mostanában nemigen.” A férfi a Ma­lom-tó nagy lapátkerekére ü bök: „A fiam csinálta...” Az asszony hozzáteszi: „Szerencse, hogy itt még van­ víz.” És a tóra mutat. Szabó Józsefet azonban nem tudjuk meggyőzni. A Tavas barlanggal nincs semmi baj. A PÉK ÉPÍT „A tapolcai Tavas bar­langot 1902-ben fedezték fel olvasható a Tapol­ca és környéke című kis tájékoztató füzetben.­­ A Kisfaludy Sándor u. 7. szám alatt Tóth Pál pék­mester házat épített. A tel­ken előbb kutat ásatott, ezt a munkát Németh Fe­renc kőművesmester vál­lalta. 1902 januárjában kezdték meg a munkát és befelé haladva először még csákánnyal, majd később csak robbantással tudták a kőzetet megmozgatni. Ahogy lefelé haladtak, elő­ször egy üregre akadtak, majd a további ásás után a kútfenék egy­ szöglete beomlott, és mögötte söté­ten tátongó nyílás mutat­kozott. Németh Ferenc a nyíláson bekúszott a rej­telmes sötét üregbe és a kőomladék mögött egy pá­rás levegőjű, nagy termet talált. Világítóeszközöket szer­zett és ezután munkásai­val beljebb hatolt. Megál­lapították, hogy a felszín alatt nagyobb méretű bar­lang húzódik. A termek után egy föld alatti tó partjához t­értek. Ezen a t

Next