Magyar Ifjúság, 1980. január-április (24. évfolyam, 1-17. szám)

1980-01-25 / 4. szám

Kaba, Hajdúsági Cukorgyár. Az egy­kori kukoricaföldön magasba szökő épületek állnak. Szürkés­kékes testüket ködfátyol öleli körül. Hiába igyek­szem nagyságukat megbe­csülni, sorra elvétem a mé­tereket. Előttünk, mögöt­tünk, körülöttünk a gyár­óriás. A főépületben karbantar­tás folyik. A kalapácsüté­sek hangját felerősítik az egymás mellett sorakozó gépek. Különös ez a fémze­ne. Néha bántóan harsány, máskor meglepően dalla­mos. A fordulóban rögtön­zött műhely áll. Asztallal, satuval, szerszámokkal. Jobboldalt vasszekrényt hegesztenek. Sziszeg a pisz­toly, kékes füst szállong a levegőben, apró szikrák pattannak szét. — Vegyes érzelmekkel vágtam neki az első kam­pánynak — mondja Mada­rász László műszaki igaz­gatóhelyettes. Huszonöt éve dolgozik a cukoripar­ban. Mezőhegyesről jött Kabára. „Munkacentriku­­san élek, mindig érdekel­nek az új beruházások. Ide is ez csábított.” — Több hibára számítottam ... Először 155 ezer tonna répa feldolgozását tervez­ték, majd ezt a mennyisé­get 330 ezerre emelték fel. — Miért állapítottak meg kezdéskor ennyire alacsony tervet?­ ­

Next