Magyar Ifjúság, 1980. május-augusztus (24. évfolyam, 18-35. szám)
1980-07-25 / 30. szám
panoráma HÍREK, ESEMÉNYEK, TUDÓSÍTÁSOK 4 Elutaztak Elutaztak és azótamár régen meg is érkeztek Moszkvába az Aranyjelvényesek az olimpiára elnevezésű, nagyszabású sportakció nyertesei. Ott ugyan ők már nem léphetnek dobogóra, de bizonyára így is feledhetetlenül szép és izgalmas élményekben lesz részük. Jól versengtek, a sorsoláson Fortuna is kegyes volt hozzájuk: igazánmegérdemlik ezt az utazást, amit az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezett meg a részükre. Félek Hányszor, de hányszor kapjuk hírét, hogy a terrorizmusnak azok is áldozatul esnek, akiknek semmi közük sincs hozzá. Ebben az olasz filmben gyilkosság gyilkosságot követ. A kiváltó ok, hogy a politikai ügyekkel foglalkozó bírót és hivatalból kirendelt testőrét megölik. S csak ezután kezdődik a nagy kálvária, a valóságos krimi. Pedig Graziano „örökös” törzsőrmester nyugodtan, békésen szeretné tölteni szolgálati napjait. De hiába. Bármerre lép, minden a terroristákhoz és az államhatalom bűnös gépezetéhez vezeti. Mit tehet egy olyan rendőr, akinek se felkészültsége, se eszménye nincs, hogy kiálljon az igazság mellett (ha egyáltalán tudja, látja, hol az igazság) ? Csak fél, állandóan fél. Még bevallani sem szégyelli. Mert rá kell döbbennie, hogy akikért, akik mellett húsz évet szolgált, azok — nagyban — ugyanolyan gengszterek, mint a legpitibb bűnözők. S akkor válik teljesen bizonytalanná, amikor a tisztességes, nemes jellemű bírót orgyilkosok megölik, mert ő is rájött vezetői hazugságaira, képmutatásaira. Már azt sem tudja, hogy hová tartozik. A határozatlansága, a mindenáron való megmenekülési vágya végül a halálát okozza. A rend, amelynek védelme esküdött, végez vele. Hogy jó-e a film vagy rossz? Izgalmas-e vagy más? Mindenesetre sok igazságot mond el, ha néhol fölösleges,bonyolult, kusza szálakkal is. A törzsőrmestert Gian Maria Volonté, Gancedda bírót Erland Josephson alakítja, írta és rendezte: Damiano Damiani. Koncert gyerekekért A Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. sz. Gyermekklinikája a hosszan tartó és speciális gyermekkori megbetegedések gyógyításának országos központja, ahol a testi gyógyítás mellett a rendszeres oktatás, foglalkoztatás, játék művészeti terápia éppen olyan fontos, mint az egészség lehetséges helyreállítása. Az intézet eddig is sok társadalmi segítséget kapott rehabilitációs eszközrendszerének megteremtéséhez. Szinte felsorolhatatlannl a vállalatok, brigádok önzetlen munkája, az a jelentős anyagi támogatás, amellyel stúdiót, játszószobát, felszerelést építettek, vásároltak. Most készül a terasz könnyűszerkezetes beépítésével egy új játszóoktató kórterem, mely korszerű, mozgatható bútoraival szinte minden foglalkozásra alkalmas. A már eddig is működő házi stúdió, tévékamerával is bővített, valóságos kis televíziós rendszer létrehozását teszi lehetővé. Az anyagi források jószerivel kiapadhatatlanok, az elmúlt hét végén is fölbuzgott belőlük egy, a Hobo Blues Band Csajkovszkij Ifjúsági Parkban megtartott koncertjének bevételét erre a nemes célra ajánlotta fel. Segítségükkel a II. sz. gyermekklinikának ezt a helyiségét olyan módszertani modellnek építik, amely példa lehet más gyermekkórházak számára is. Nyári vigasságok a Hiltonban A szálló minden talpalatnyi helyét kihasználják, s így szabadtéri -nyári előadássorozat is várja a vendégeket. Elsőként Pergolesi-vígoperákat mutattak be: Az úrhatnám szolgálót és a Zenemestert. Az üveg lakásokért Több megbecsülést a régi lakásoknak! — mondták ki az építőipari szövetkezetek képviselői azon a veszprémi tanácskozáson, amelyen a következő ötéves terv lakásépítéssel kapcsolatos feladatait tárgyalták. A következő ötéves tervidőszakban az ország különböző városaiban mintegy száz-száztízezer lakást fognak felújítani, húsz-huszonkétezer lakás komfortosítására számítanak. Igaz, a következő években sem csökken jelentős mértékben az új lakások száma, ám a kisipari szövetkezetekre vár a feladat, hogy minél olcsóbban, gyorsabban vállalkozzanak a korszerűtlenné váló családi otthonok felújítására. „Ki Minek Szakértője?” A fenti címmel hirdette meg a KISZ az 1980/81-es mozgalmi évben vetélkedőjét a fiatal műszakiak és közgazdászok számára, energiatakarékossági témában. Cél az energiatakarékossági lehetőségek feltárása, terjesztése, az eredmények összegyűjtése, szervezési, vezetési ismeretek gyarapítása. A verseny felmenő rendszerű, munkahelyi, szakmai-ágazati és országos szintű versenyekből áll. A szakmai-ágazati szintre a vállalatok, illetve szövetkezetek 1980. szeptember 15-ig jelentkezhetnek. KISZ KB KFT titkárság, Bp. Pf 72 1388. Tábor egyetemi titkároknak Az idén Balatongyörökön rendezték meg az egyetemi és főiskolai KISZ-vezetők szokásos éves felkészítő táborát. A négynapos programon több mint kétszáz KISZ-titkár mondta el tapasztalatait, az elmúlt tanévben végzett mozgalmi munkáról, s felelős pártos állami vezetők társaságában kicserélték véleményüket az MSZMP XII. kongresszusának dokumentumairól. Pozsgai Imre művelődési miniszter az oktatáspolitika időszerű kérdéseiről tájékoztatta a hallgatókat, akik csoportfoglalkozásokon vitatták meg az ideológiai, a politikai nevelő munka aktuális tennivalóit, a KISZ-szervezetek együttműködésének újlehetőségeit.