Magyar Ifjúság, 1981. január-április (25. évfolyam, 1-17. szám)
1981-01-30 / 5. szám
Pop Marika Egy fiú a házból címmel írtam Bágya Andrással a dalt, amely 1969-ben elnyerte a táncdalfesztivál nagydíját. Késmárky Marika énekelte. A győzelmet a Fészek Klubban ünnepeltük. Akkor azt hittem, hogy Marika magyar sztár lesz. Tévedtem. Világsztár lett. Legálisan. Először Edina Pop néven az NSZK-ban aratott sikereket, és megjelent az első nagylemeze, majd hirtelen feltűnt a világhírűvé vált Dzsingisz Kán együttes énekesnőjeként (képünkön jobbról a második.) A napokban ittahon járt, szüleivel töltötte karácsonyt. Késmárky Marika-Edina Pop végtelen egyszerűséggel közölte, hogy 1980-ban a banda elnyerte a Radio Saarbrücken Arany Európa díját és az NSZK Phonoacademia Künstler des Jahres kitüntetését. Azt csak mellékesen említette, hogy december elején a Holland Tvben önálló műsorral léptek fel. Szegény Marcsa majdnem elfelejtette, hogy a Radio Luxemburg Arany Oroszlán díját is elnyerték. Hát kérem, ezek a magyarok. Mert ugye a bandában van még egy magyar fiú is: Mándoki Laci. Pistolero címmel jelenik meg 81 elején Dzsingisz Kán új kislemeze, amelyet a legnépszerűbb tvműsorok is bemutatnak, ezt követően egyórás Live Show-val járják az országot. A koncert a Hannoveri Vásár egyik fénypontja lesz 10 napon keresztül, majd februárban belekapnak a harmadik nagylemez elkészítésébe. Középiskolai tanulmányaimból emlékszem még, hogy ez a bizonyos Herr Dhsinghis Khan nagy hódító volt. De, hogy ekkora? Mindenesetre sok sikert Fraulein Marika Pop. Izé, Edina Késmárky. De azért lenne még egy keresztkérdésem: — Idén újra táncdalfesztivál lesz nálunk és a gálaesten nemzetközi nagyságok lépnek fel. Vállalnátok? Erre az én kedves Marcsám — alias Edina Pop és D. K. center — diplomatikusan ennyit válaszolt: „Én természetesen azon leszek, hogy el tudjuk vállalni, de ezt először a producerrel és az együttes többi tagjával kell megbeszélni.” Beszéljétek meg, gyerekek. És találkozzunk az 1981-es táncdalfesztivál gálaestjén. S. Nagy István szikus bluegrass hagyományos (gitár, mandolin, bendzsó) világához, annak értékeit megőrizve és ápolva, hozzáteszik a modern kor követelményeit tükröző ritmushangszereket, így színesítve a muzsikát. A 100 Folk Celsius zenéjét a virtuozitás, magas fokú technikai felkészültségből fakadó magabiztos hangszerkezelés, szép, tisztán zengő énekkórus jellemzi. Repertoárjukban helyet kapott az ismert, sokak által feldolgozott ballada, az Ohio partján. De igazán nem ebben találnak magukra, hanem saját szerzeményű — dalaikat jobbára Orbán József írja, a szövegek írásába besegít Horváth Attila — vidám hangulatú számaikban, a Bendzsó—mandolin párbajban, a Centrifugában vagy a Békés sakkozóban. Csattanókra kiélezett-kiépített történeteket énekelnek el, mindig a humor oldaláról megfogva az eseményeket. Kötetlenség, a nézők bevonása a zene áramkörébe, közös éneklés, keretjátékszámba menő átkötő szöveg: mindez erőltetés nélkül belefér a műsorukba. Sikerüket éppen kapcsolatteremtési képességüknek, a zene közvetlenségének és a kemény ritmusok uralma alól kibúvó, ezért feloldást, szórakozást hozó lágy, az érzelmekre erőtelijesebben ható muzsikájuknak köszönhetik. A körítés, a színpadi megjelenés is azonosul zenéjük származásával. Teljes cowboyszerelésben lépnek színre, így teljesítve-erősítve a a zene hatását. Sok koncertjük mellett a 100 Folk Celsius volt a kísérő együttes Trunkos András—Boros Lajos Bosszantógép című műsorában. Most nagyobb feladat előtt állnak. A Csemer Géza—Gyarmati István szerzőpáros Winnetou című country musicaljében lépnek majd föl, ha az előadás megvalósul. (gyártás) A J Ó SLÁGERLISTA A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA A SZERKESZTŐK AJÁNLATA SZÓLISTÁK: Máté—5. Nagy: HÉ, JOHN (Máté Péter) Bródy: VÁSÁRHELY* (Bródy János) Csuka-Tardos: A SZERELEM MÁR NEM LAKIK NÁLUNK (Karda Beáta) Szörényi—Bródy: HÍREK (Szörényi Levente) Komár: SZÓLJON A ZENE (Komár László) Várkuti—Miklós: VÉGET ÉRT A GYERMEKKOR (Cserháti Zsuzsa) Nagy—Demjén: MEGINT (Katona Klári) Schöck-S. Nagy: ROHANJ VELEM (Túri Lajos) Németh-Neményi: HA A LAMPA ÉG (Stefanidu Janula, Németh Zoltán) Tolcsvay—Bródy: NE ADD FEL (Koncz Zsuzsa) EGYÜTTESEK: Fenyő—Novai: MIT TEHET EGY LÁNY (Hungária) Slamovits—Zselenc-Pataki: AZ EGEK FELÉ KIÁLTOTTAM (Edda) Presser: SZENTIMENTÁLIS „RAKENROLL” (LGT) Földes: KI VAGYOK ÉN? (Hobo Blues Band) Bergendy-együttes- Tardos—Balogh: BUDAI PARK BLUES (Bergendy) Pásztor—Jakab—Hatvani: APÁM SZÓLT (Neoton Família) Apostol együttes—Tardos: JOBB ÜGY (Apostol) Solaris együttes: ÉDEN (Solaris) Bencsik—Vikidál—Földes: AZ UTOLSÓ CIGARETTA (P. Mobil) Bokor fivérek: JÖHET EGY ÚJ FELVONÁS (Color) A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 A Magyar Ifjúság szerkesztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA _______________/ 4S