Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)
1982-06-04 / 23. szám
— Már tizenhárom éves koromban színpadon álltam. Valószínű, apám már akkor kezembe nyomta a vonót, amikor megszülettem ... — mosolyodik el Didier. Azóta a hajdani csodagyerek elektromos hegedűjével bejárta a világot. New York, Bombay... és egy kis kitérővel most először Magyarország, fellépés a nagykanizsai dzsesszfesztiválon. — A zenekarom sajátos összeállítású — mondja az ifjú sztár. — Basszusgitár, zongora, dob és jómagam, a hegedűmmel. A legtöbb muzsika a saját szerzeményem — teszi még hozzá, de hangjában nyoma sincs a büszkeségnek. Didier azonban elfelejti megemlíteni, hogy a tavaly megrendezett lengyelországi dzsesszfesztiválon a kritikusok és újságírók őt választották meg a világ legjobb dzsesszhegedűsének. Sőt, azt is elfelejti bevallani, hogy lemezeit szinte pillanatok alatt elkapkodják rajongói. A lengyel Zbigniew sajnos már nem veheti fel vele a versenyt. 1979-ben tragikus hirtelenséggel meghalt. A hegedű, mint a dzsessz-rock hangszere, bizony ma kuriózumnak számít. Kevesen választják a „könynyebb” műfajban. Didier szerint ezzel a hangszerrel kiállni a pódiumra olyan érzés, mintha arénában lenne, egy bikaviadalon. Arra a kérdésre, hogy ott a bika vagy inkább a torreádor szerepét tölti-e be, így válaszolt: — Azt hiszem, én vagyok a kard! * — Tudod, a nevemet talán ki sem bírnák mondani a franciák — így egyszerűen: Séffer Jóska. Hát, kicsit korrigáltam rajta. Ma már csak így ismernek: Yodhko Séffér, a szaxofonos — mondja a magyar származású muzsikus, aki 1956-ban, 13 évben érkezett Franciaországba. Jóllehet, Séffér nevet változtatott, de muzsikájában a magyar zene hatását senki sem tagadhatja. Amerikában megjelent lemezén, amelyet Francois Cahen-nel készített, ilyen címek olvashatók: „I remember Miskolc”, „Mancika”, „Franco — Hungarian Dance” ... — Már többször jártam Magyarországon az Interkoncert meghívására. — Utoljára tavaly szeptemberben léptem fel a dzsesszfesztiválon, előtte pedig az Operaház vonósnégyesével készítettünk egy felvételt. Nagyon szeretem a magyar muzsikát, és persze a magyar zenészeket, Szakcsi Lakatos Béla és Pege Aladár áll hozzám a legközelebb. Velük már többször játszottam. Seffer hat éve alapította „legújabb” zenekarát. Az együttesben a szaxofon-, klarinét-, fuvola- és zongorajátékot vállalta magára A többiek? Két basszusgitár, dob, elektromos tuba, fagottés hegedű gondoskodik az egyéni hangzásról. „Jóska” igazi művészalkat. Nemcsak zenész, néha festő is. Lemezborítóit maga tervezi és rajzolja. — Hogy ki a példaképem? — töpreng. — John Coltrane-t említeném a legszívesebben, pontosabban Coltrane stílusát. Járja az országot, a világot. Eddig huszonhat nagylemeze jelent meg az RCA és CBS lemeztársaságoknál. De abban reménykedik, hogy egyszer — esetleg a huszonhetediket? — Magyarországon is elkészítheti. Babucs Éva , programozva a színpad előterébe jött, láthatóan nem találta a helyét. „Valaki nagyon nincs itt és hiányzik” — ismételgette a Gallai—Som duó a koncert vége felé az egyik új számban. Tökéletesen igazuk volt. Új szerzeményeik ritmikája, a két szaxofon használata, és a szinte leltárszerűen bemutatott új szintetizátor-hangszínek arra utaltak, hogy igyekeznek közelíteni az új hullámos hangzásvilághoz. Azonban ők sem bújhatnak ki a bőrükből egyik napról a másikra: sokkal meggyőzőbben és érezhetően szívesebben játszották azokat a részeket, amelyek még a jó öreg kemény rockot idézték. El kell ismerni, hogy Som Lajos kiváló basszusgitáros, és Závodi is hatásosan alkalmazta a hosszú szólóknál jól bevált mozdulatot: gitárja testét betámasztotta a lábai közé, bal kezének ujjai pedig úgy figuráztak a gitárnyakon, mintha .. . A Piramis összteljesítménye mégis méltatlan volt az eseményhez: a hosszú szünetet követő budapesti bemutatkozás nem adott különlegest, váratlant, merészet. Hétköznapi műsor volt, néhány új számmal. A közönség figyelmesen hallgatta a koncertet, az új dalokat elfogadta, a régieket ugrálva, kórusban énekelve üdvözölte. Valamirevaló rockzenekar nem létezhet vonzó egyéniségű és jó hangú énekes nélkül, a Piramisból pedig hiányzik egy ilyen ember. Révész nélkül és azzal, hogy az új számok szövegeinek már semmi köze a beilleszkedési, párkeresési problémákkal küzdő tinédzserek világához, a Piramis a többi együttessel azonos szintre került. Nem bálványok többé, hanem zenészek. Szőnyei Tamás 1 /--------------------------------------------Koncert vagy karének? Az idegen szem gyakran sokkal hamarabb felfedezi azt a hibát, ami felett régi ismerősök esetleg észrevétlenül elsiklanak. Ezért volt figyelemre méltó annak az ifjú hölgynek a véleménye, aki a Pulzus legutóbbi adásában nyilatkozott a hamburgi magyar napok keretében tartott popkoncertről , közelebbről pedig az LGT műsoráról. Elmondta, nagyon tetszik neki az együttes zenéje, csak nem érti, hogy miért fecsérelnek értékes perceket arra, hogy megénekeltessék a közönséget. Ha ugyanez a néző jelen lett volna május 2-án délelőtt az LGT hagyományos, tabáni szabadtéri fellépésén, valószínűleg még bosszúsabban beszélt volna. Mi is történt? Néhány szám — köztük az anyák napja alkalmából a Neked írom e dalt — előadása után a koncert végetérhetetlennek tűnő bohóckodásba váltott át. Minden zenész bemutatta, hogyan tud dobolni, a közönséget pedig kézzelszóval kapacitálták arra, hogy az Ezüst nyár és még egy-két dal refrénjét énekelje. A vegyes kar nehezen szólalt meg; a betanulás bizonyára azért tartott sokáig, mert keveseknek volt hozzá kedvük. Az LGT tagjai, úgy látszik, még mindig abban a hitben élnek, hogy a kierőszakolt közös énekléstől lesz hangulatos egy koncert. Ráadásul tavaly is ugyanez volt a műsor: Presser Gábor, mint egy rámenős énektanár, kiosztotta a szerepeket. Alapvető szemléletváltoztatásra lenne szükség az LTG-nél. Ideje lenne észrevenniük egyrészt azt, hogy az a több tízezer fiatal, aki a hegyoldalban helyet foglal, zenét hallgatni és nem nánánázni akar, másrészt azt, hogy milyen remek lehetőség egy ilyen szereplés. Olyan slágerparádét adhatnának tízéves repertoárjukból, hogy a következő munkanapon igencsak megszaladhatna eladott lemezeik példányszáma, bemutathatnák legújabb, még ismeretlen szerzeményeiket — ha egyáltalán vannak ilyenek —, eljátszhatnék kedvenc külföldi számaikat stb. Bármit csinálhatnának, csak ne töltsék haszontalanul az időt a színpadon. Zenéljenek, mert azt mindennél jobban tudnak! Sz. T. SLÁGERLISTA A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA SZÓLISTÁK: 1. Bakos—Bradányi: EL FOGJUK FELEJTENI EGYMÁST (Horváth Attila) 2. Delhusa-Schöntái: TÍZ CENTIRE A TÉRKÉPEN (Szűcs Judith) 3. Máté—S. Nagy: REPTÉR (Korda György) 4. Presser—Komár: EGY ÉJSZAKA NÉLKÜLED (Komár László) 5. Presser-Stevanovity D.: JÁTSSZ MÉG (Kovács Kati- Sztevanovity Zorán) 6. Novai—Heilig: EGY LÁNY MONDJA EL (Eszményi Viktória) 7. Tolcsvay-Bródy: AZ ELSŐ NYOLCVAN ÉV (Koncz Zsuzsa) 8. Soltész-S. Nagy: SZÓLJON HANGOS* AZ ÉNEK (Soltész Rezső) 9. Wolf-Fülöp: MEG NEM TUDOM (Máté Péter) 10. Nagy—Bradányi: AZ IDŐ PÁLYAUDVARÁN (Korda Beáta) EGYÜTTESEK: 1. Szigeti: REQUIEM (Karthago) 2. Demjén: JÉGSZÍV IV(Moto-Rock) 3. Pataki-Zselencz: A HŰTLEN (Edda) 4. óceán—S. Nagy: ŐSZINTE, KŐKEMÉNY VALCER (Óceán) 5. Papp: A FOLYÓPARTON ÜLVE (Új Skorpió) 6. Novai-Fenyő: HOTEL MENTHOL (Hungária) 7. Omega—Sólyi: KEMÉNY JÁTÉK (Omega) 8. Németh—Rátái: A SZIVEDET NE ZÁRD El (Apostol) 9. Brfcos fivérek: kiCl JÖTTEM (Color) 10. Nagy—K**s—S. Nagy: ÖRDÖGKOR (Kati és a Kerek Perec) A Magyar Rádióval közösen készített sőlágárlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 Magyar Ifjúság szerkesztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA