Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)

1982-06-18 / 25. szám

* papírlövedékkel rázták le magukról a KFT — ismétlem, korántsem remekműszámba menő — dalait, kitűnően meg lehe­tett etetni egy play-back blöffel, s készségesen sze­repet vállaltak az ex-Beat­­rices Gidófalvy vezénylete alatt elharsogott gügye Karthagó-mondókában. Ezt, vagy az igazán nem túl csillogó csehszlovák ven­dégegyüttes, az Olimpic viszonylagos sikerét látva meglehetősen igazságtala­nul viselkedett a közönség. Persze nem a kifütyülés ellen van kifogásom, mind­össze azt fájlalom, hogy olcsó hatásvadász eszkö­zökkel olyan könnyen le­het sikert elérni. A hangszórók előtt álló tömeg könnyű, s olcsó be­folyásolhatóságára utalt David Bowie, amikor a meghökkentő kijelentését — Hitler volt az első rock­sztár — tette. Nem vélet­len, hogy aggodalommal tölt el minden alkalom, amikor azt látom, hogy a színpadról érkező hamis gesztusok és álszent kije­lentések nyomán emelked­nek a magasba a károk. Még akkor is, ha ezek vi­szonylag jelentéktelen, gyakran szóra sem érde­mes megnyilvánulások, mert világosan jelzik, mi­lyen kiszolgáltatottak lehe­tünk. Talán nem véletlen, hogy a koncert alatt több­ször is eszembe jutott a Mephisto című film záró­jelenete, amelyben a szí­nész Höfgent a behangosí­­tott,­­ reflektorfényes sta­dionba vezetik. Ahol akár rockzene is szólhat... Ezek után persze nehéz az est többi résztvevőjéről beszélni, a P. Boxról,­­ a Rolls Frakcióról és az Ed­dáról. Ebben az is közre­játszik, hogy lehetetlen igazi nyitottsággal végig­nézni ennyi koncertet anélkül, hogy a végére ne csak felületes reflexiókra maradjon ereje az ember­nek. A monstre előadás csúcspontja a következő időszak legnagyobb ígére­teként elővezetett Rolls Frakció és a Karthago bu­liján volt. A Rolls egyfaj­ta keverékzenét adott elő, amelyben a hajdani Beat­­ricétől a KFT-ig terjedő zenei elemek elegyedtek. A Police-beli Stinghez hason­ló fazonú énekesük szájá­ból elhangzó ironikus szö­vegek a szellemes bemon­dások és az ezeknek álcá­zott blöffök között ingáz­nak. Az Edda Művek látvá­nyosan indította program­ját egy ügyetlen, s dado­gásból álló kis vetélkedő után. Második nagyleme­zükről A torony című da­lukkal kezdtek, a közön­séggel szemben, homokzsá­kok mögött hasaló roham­sisakos katonák vaktölté­­nyes géppisztoly- és golyó­szórósorozatai után. Ezzel az igazán látványos szín­padi show-ra szánt szinte összes puskaporukat ellőt­ték. A háttérben maradt hatalmas rémült arc és nyolcszögű vászonra vetí­tett bombasztikus képek kísérték végig műsorukat, amely főleg új dalokból állt. A színpadképben és a zenében a Slamovits—Pa­­taky duó uralta a me­zőnyt, s az egész műsor inkább a hard rock, mint az új hullám felé kacsint­gatott. A végsőkig kifárasztott közönség felemás örömmel reagált a dalokra, jó azon­ban, hogy az Edda meg­próbált a hely méreteihez illő show-t bemutatni. A rendezvény után fel­vetődött a kérdés, vajon miért csak ennyien voltak kíváncsiak e kínálatra. Szóba kerültek szervezési akadályok, de a valódi ok mégiscsak az lehet, ami hosszabb ideje lappang: valamiféle válság érzékel­hető a rockzenében. A ru­tinos koncertrajongók es­küsznek arra, hogy a fo­lyosón egy különösebb fel­­készültség nélküli, névte­len zenekar „brachiján” érezték magukat a legjob­ban, miközben bent egy nagylemezes együttes ját­szott. S hogy ez miért van? Válasz helyett egyelőre áll­jon itt az egyik állítólagos „legnagyobb ígéret”, a Rolls sikerdalának refrén­je: „A fene tudja!” Mola György ■ i­ kodásuk sablonos, elcsépelt dal­lamfordulatokat halmoznak dal­ról dalra, őszinte, invenciózus melódiát a kilenc szám között egyet találni (Dödöle). Ráadásul a sablonokkal sem gazdálkodnak elég következetesen a különböző hangulatú és hatású fordulatokat számonként rosszul ötvözik, a be­fejezések például olyan érzést kel­tenek, mintha csupán azért lenne vége valamelyik szerzeménynek, mert nem tudtak mit kezdeni a felvetett zenei anyaggal, elunták és abbahagyták... (Nekem ne mondd; Másnak szól; A bolond). Tulajdonképpen nem érdemes számonként kitérni a tapasztalt hibákra ugyanis nem csupán egy­­egy fordulat, részlet hiányosságai okozzák a lemez gyengeségét, ha­nem az a szemlélet, amely egy­fajta elmerevült, megcsontosodott stílust próbál a hajdani sikerek és progresszió fényére átpolitú­rozni. A legnagyobb problémát talán az okozta, hogy a P. Box nem döntötte el pontosan, mit is akar, milyen kifejezési formát válasz­­szon azok közül az árnyalatok kö­zül, melyeket a gitárcentrikus rock eddigi színmintája nyújt. Külsőségekben a hatvanas és het­venes évek fordulójának gesztu­sait érzik legközelebb magukhoz (néha olyan közel, hogy összeke­verik a saját elképzeléseiket pél­dául a Led Zeppelin ötletével — lásd Moby Dick, alias Egérsze­renád), de a külsőségek nem forrósodnak át, nem hevíti őket tartalom, a valós mondanivaló belső feszültsége. S pont ez az al­bum nagy paradoxona, hogy mi­alatt a hard rock legizgalmasabb hagyományait igyekszik felhasz­nálni, azalatt olyan hatást kelt, mintha az elmúlt másfél évtized nem is létezett volna. D. Szabó Ede : A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA SZÓLISTÁK: 1. Bágya-Szenes: VAN ILYEN (Kovács Kati) 2. Bakos—Bradányi: EL FOGJUK FELEJTENI EGYMÁST (Horváth Attila) 3. Tolcsvay-Bródy: AZ ELSŐ 80 ÉV (Koncz Zsuzsa) 4. Máté-S. Nagy: REPTÉR (Korda György) 5. Somló-Sztevanovity D.: GÖMBÖLYŰ DAL (Katona Klári) 6. Wolf—Fülöp: MÉG NEM TUDOM (Máté Péter) 7. Bródy: NE VÁRD A MÁJUST (Sztevanovity Zorán) 8. Schöck-S. Nagy: ÚJRA ÉN VAGYOK (Koós Já­ns) 9. Novai-Heilig: EGY LÁNY MONDJA EL (Eszményi Viktória) 10. Nagy—Komár: TÁNCOLÓ FEKETE LAKKCIPŐK (Komár László) EGYÜTTESEK: 1. Balázs—Horváth: AMIT NEM MONDHATTAM EL (Korál) 2. Bokor fivérek: A BŰVÖS KOCKA (Color) 3. Szigeti: REQUIEM (Karthago) 4. Dinamit: TE MONDD MEG (Dinamit) 5. Kékes—Szikora: ESZELŐS SZERELEM (Hungária) 6. Óceán—S. Nagy: ŐSZINTE, KŐKEMÉNY VALCER (Óceán) 7. Pataky—Zselencz: A HŰTLEN (Edda) 8. Pásztor—Jakab-Hatvani: MARATHON (Neoton Família) 9. Nagy-Kiss—S. Nagy: ÖRDÖGI KOR (Kati és a Kerek Perec) 10. Szörényi—Bródy: AZ UTCÁN A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 Magyar Ifjúság szerk­esztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA

Next