Magyar Ifjúság, 1982. május-augusztus (26. évfolyam, 19-35. szám)
1982-06-18 / 25. szám
* papírlövedékkel rázták le magukról a KFT — ismétlem, korántsem remekműszámba menő — dalait, kitűnően meg lehetett etetni egy play-back blöffel, s készségesen szerepet vállaltak az ex-Beatrices Gidófalvy vezénylete alatt elharsogott gügye Karthagó-mondókában. Ezt, vagy az igazán nem túl csillogó csehszlovák vendégegyüttes, az Olimpic viszonylagos sikerét látva meglehetősen igazságtalanul viselkedett a közönség. Persze nem a kifütyülés ellen van kifogásom, mindössze azt fájlalom, hogy olcsó hatásvadász eszközökkel olyan könnyen lehet sikert elérni. A hangszórók előtt álló tömeg könnyű, s olcsó befolyásolhatóságára utalt David Bowie, amikor a meghökkentő kijelentését — Hitler volt az első rocksztár — tette. Nem véletlen, hogy aggodalommal tölt el minden alkalom, amikor azt látom, hogy a színpadról érkező hamis gesztusok és álszent kijelentések nyomán emelkednek a magasba a károk. Még akkor is, ha ezek viszonylag jelentéktelen, gyakran szóra sem érdemes megnyilvánulások, mert világosan jelzik, milyen kiszolgáltatottak lehetünk. Talán nem véletlen, hogy a koncert alatt többször is eszembe jutott a Mephisto című film zárójelenete, amelyben a színész Höfgent a behangosított, reflektorfényes stadionba vezetik. Ahol akár rockzene is szólhat... Ezek után persze nehéz az est többi résztvevőjéről beszélni, a P. Boxról, a Rolls Frakcióról és az Eddáról. Ebben az is közrejátszik, hogy lehetetlen igazi nyitottsággal végignézni ennyi koncertet anélkül, hogy a végére ne csak felületes reflexiókra maradjon ereje az embernek. A monstre előadás csúcspontja a következő időszak legnagyobb ígéreteként elővezetett Rolls Frakció és a Karthago buliján volt. A Rolls egyfajta keverékzenét adott elő, amelyben a hajdani Beatricétől a KFT-ig terjedő zenei elemek elegyedtek. A Police-beli Stinghez hasonló fazonú énekesük szájából elhangzó ironikus szövegek a szellemes bemondások és az ezeknek álcázott blöffök között ingáznak. Az Edda Művek látványosan indította programját egy ügyetlen, s dadogásból álló kis vetélkedő után. Második nagylemezükről A torony című dalukkal kezdtek, a közönséggel szemben, homokzsákok mögött hasaló rohamsisakos katonák vaktöltényes géppisztoly- és golyószórósorozatai után. Ezzel az igazán látványos színpadi show-ra szánt szinte összes puskaporukat ellőtték. A háttérben maradt hatalmas rémült arc és nyolcszögű vászonra vetített bombasztikus képek kísérték végig műsorukat, amely főleg új dalokból állt. A színpadképben és a zenében a Slamovits—Pataky duó uralta a mezőnyt, s az egész műsor inkább a hard rock, mint az új hullám felé kacsintgatott. A végsőkig kifárasztott közönség felemás örömmel reagált a dalokra, jó azonban, hogy az Edda megpróbált a hely méreteihez illő show-t bemutatni. A rendezvény után felvetődött a kérdés, vajon miért csak ennyien voltak kíváncsiak e kínálatra. Szóba kerültek szervezési akadályok, de a valódi ok mégiscsak az lehet, ami hosszabb ideje lappang: valamiféle válság érzékelhető a rockzenében. A rutinos koncertrajongók esküsznek arra, hogy a folyosón egy különösebb felkészültség nélküli, névtelen zenekar „brachiján” érezték magukat a legjobban, miközben bent egy nagylemezes együttes játszott. S hogy ez miért van? Válasz helyett egyelőre álljon itt az egyik állítólagos „legnagyobb ígéret”, a Rolls sikerdalának refrénje: „A fene tudja!” Mola György ■ i kodásuk sablonos, elcsépelt dallamfordulatokat halmoznak dalról dalra, őszinte, invenciózus melódiát a kilenc szám között egyet találni (Dödöle). Ráadásul a sablonokkal sem gazdálkodnak elég következetesen a különböző hangulatú és hatású fordulatokat számonként rosszul ötvözik, a befejezések például olyan érzést keltenek, mintha csupán azért lenne vége valamelyik szerzeménynek, mert nem tudtak mit kezdeni a felvetett zenei anyaggal, elunták és abbahagyták... (Nekem ne mondd; Másnak szól; A bolond). Tulajdonképpen nem érdemes számonként kitérni a tapasztalt hibákra ugyanis nem csupán egyegy fordulat, részlet hiányosságai okozzák a lemez gyengeségét, hanem az a szemlélet, amely egyfajta elmerevült, megcsontosodott stílust próbál a hajdani sikerek és progresszió fényére átpolitúrozni. A legnagyobb problémát talán az okozta, hogy a P. Box nem döntötte el pontosan, mit is akar, milyen kifejezési formát válaszszon azok közül az árnyalatok közül, melyeket a gitárcentrikus rock eddigi színmintája nyújt. Külsőségekben a hatvanas és hetvenes évek fordulójának gesztusait érzik legközelebb magukhoz (néha olyan közel, hogy összekeverik a saját elképzeléseiket például a Led Zeppelin ötletével — lásd Moby Dick, alias Egérszerenád), de a külsőségek nem forrósodnak át, nem hevíti őket tartalom, a valós mondanivaló belső feszültsége. S pont ez az album nagy paradoxona, hogy mialatt a hard rock legizgalmasabb hagyományait igyekszik felhasználni, azalatt olyan hatást kelt, mintha az elmúlt másfél évtized nem is létezett volna. D. Szabó Ede : A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA SZÓLISTÁK: 1. Bágya-Szenes: VAN ILYEN (Kovács Kati) 2. Bakos—Bradányi: EL FOGJUK FELEJTENI EGYMÁST (Horváth Attila) 3. Tolcsvay-Bródy: AZ ELSŐ 80 ÉV (Koncz Zsuzsa) 4. Máté-S. Nagy: REPTÉR (Korda György) 5. Somló-Sztevanovity D.: GÖMBÖLYŰ DAL (Katona Klári) 6. Wolf—Fülöp: MÉG NEM TUDOM (Máté Péter) 7. Bródy: NE VÁRD A MÁJUST (Sztevanovity Zorán) 8. Schöck-S. Nagy: ÚJRA ÉN VAGYOK (Koós Jáns) 9. Novai-Heilig: EGY LÁNY MONDJA EL (Eszményi Viktória) 10. Nagy—Komár: TÁNCOLÓ FEKETE LAKKCIPŐK (Komár László) EGYÜTTESEK: 1. Balázs—Horváth: AMIT NEM MONDHATTAM EL (Korál) 2. Bokor fivérek: A BŰVÖS KOCKA (Color) 3. Szigeti: REQUIEM (Karthago) 4. Dinamit: TE MONDD MEG (Dinamit) 5. Kékes—Szikora: ESZELŐS SZERELEM (Hungária) 6. Óceán—S. Nagy: ŐSZINTE, KŐKEMÉNY VALCER (Óceán) 7. Pataky—Zselencz: A HŰTLEN (Edda) 8. Pásztor—Jakab-Hatvani: MARATHON (Neoton Família) 9. Nagy-Kiss—S. Nagy: ÖRDÖGI KOR (Kati és a Kerek Perec) 10. Szörényi—Bródy: AZ UTCÁN A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra minden héten szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 Magyar Ifjúság szerkesztősége, Budapest, Somogyi Béla u. 6. 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA