Magyar Ifjúság, 1983. január-április (27. évfolyam, 1-17. szám)

1983-01-07 / 1. szám

18 Hiszen csak azt akarom. A nyugatnémet film évek óta a világ élvonalába tartozik. Ezt Volker Schlöndorff, Werner Herzog nemzedékének, közölük is leginkább Rainer Werner Fassbinder művészetének köszönheti. Fassbinder ez év nyarán, 36 éves korában meghalt. Oz keletkezett a nyugatnémet filmművészetben. Úgy tetszik, az ő alkotásaitól eltekintve mostanában a korábban jellemző művészi színvonal és gondolatgazdagság helyett inkább látványos szuperprodukciók nyernek teret— erről győzött meg a második magyarországi nyugatnémet filmhét. Az egyik ilyen mű Wolfgang Petersen A tengeralattjáró című látványossága volt. Az NSZK legdrágább filmje a 96-os tengeralattjáró 1941-es őrjáratát mutatja be, a legénység hosszú és kétségbeesett harcát a túlélésért. Lothar Günther Buchheim slágerregényének filmes megjelenítése hatásos, izgalmas, látványos. Profi munka, nem több. De nem is kevesebb. A másik szuperprodukció, a Fitzcarraldo több, mint professzionalizmus. Rendezője, Werner Herzog szereti a kalandot és a veszélyeket. Új filmjének a forgatása is kalandos volt. A hírek, amelyek a perui dzsungelből eljutottak hozzánk, hihetetlenül hang o zottak. Őrültség volt a terv is, hogy egy hegyen keresztülvonszoljanak egy 40 méter hosszú, 300 tonnás gőzhajót, majd belesodródjanak vele egy sziklás zuhatagba. Más rendező stúdióban, trükk-kamerákkal, sokkal olcsóbban és rövidebb idő alatt vette volna fel ezeket a jeleneteket. Ám Herzog érzékeltetni akarta hőse agyrémét, hogy megműveljen egy megközelíthetetlen kaucsukföldet, meg akarta mutatni az indiánok izzadt testét,a félelmetes, spontán kitöréseiket, a hajót, amely csikorogva halad centiméterről centiméterre felfelé a hegyoldalon. A filmtörténet kezdetén kirohantak az emberek a moziból, amikor feléjük száguldott a vonat. Ma tudjuk, hogy a film csak illúzió, mítoszrombolás. Herzog azonban éppen új mítoszteremtéssel óhajtja létrehozni az új mozit. De ha azt akarta érzékeltetni, hogy pontosan így történt minden, ahogy mi a vásznon látjuk, meggyőzőbbnek kellett volna lennie. Nem mutatta például egyetlen képen sem, mitől nem dől fel a szárazföldön a hatalmas hajó? Így csak arra gondolhattunk, hogy a másik, a vásznon sohasem láttatott oldalon ki volt támasztva — valami csalást tehát mégiscsak gyaníthatott a néző. Sorolhatnám még a hasonló kételyeimet, ám a Fitzcarraldo ennek ellenére szép tanmesévé kerekedett. Még a főszereplő Klaus Kinski sem volt olyan démoni, ahogy ezt tőle megszoktuk (például a hazai mozikban is vetített Woyzeck és a Nosferatu szerepeiben.) Így a film különös viszonyban áll előtörténetével, sokkal kevésbé drámai annál. Margarethe von Trotta Ólomidő című filmjében Juliane, egy feminista lap újságírója emlékezik halott testvérére, Mariannéra, aki terrorista lett, s börtönben halt meg, öngyilkos lett valóban, vagy meggyilkolták? Erre a kérdésre keresi a választ a túlélő nővér. Sajnos, radikális, elemző műnek aligha nevezhető a film, hiszen a rendezőnő nem a társadalmi okokat kutatja, azt, hogy miért lett az egyik lány terrorista. Von Trotta utal a példaképekre (Gudrun Ensslinre, a Baader—Meinhof terrorista csoport tagjára), a hetvenes évek NSZK-beli köztudott (?) fényeire. A mozi igazsága azonban a képekben van, nem az utalásokban. Werner Schroeter Palermo vagy Wolfsburg című filmjének néhány szép pillanata kevés volt ahhoz, hogy lekössön három órán keresztül — újból bebizonyosodott, hogy a vendégmunkáséletet senki sem sem képes oly szívszorítóan ábrázolni, mint Fassbinder. Wolf Gremm Fábiánja Erich Kästner regényének sikerületlen megfilmesítése. Sem ez a mű, amely 1933-ban, sem Michael Verhoeven A fehér rózsa című alkotása, amely 1942-ben játszódik, sem Jeanine Meerapfel Malou című filmje nem járult hozzá sikeresen az NSZK- ban évek óta tartó múltfeldolgozáshoz. A filmhét ritka szellemi és vizuális élményét számomra — s a pénztár előtt hosszan kígyózó sorokból gyanítom, a többi néző számára is — a Fassbinderösszeállítás nyújtotta. Az új nyugatnémet film Messiása, ahogy őt nevezték, a filmtörténet egyik legragyogóbb alakja volt, kimeríthetetlen alkotóerejű, kísérletező művész, a második világháború utáni évtizedek krónikása. Senki sem fejezte ki olyan következetesen, pontosan és kíméletlenül az NSZK, a gazdasági csoda érzelemmentes világát, vagy a perifériára szorultak, a kisebbségek (példáula már említett vendégmunkások, máshol a homoszexuálisok problematikáját, vágyukat egy kis boldogság után. Fassbinder megállás nélkül forgatott, mert a film számára az életet jelentette. Tizenhárom év alatt negyvenegy művet hozott létre. Ennyi film nem lehet egyenletes színvonalú, ám mindet egybefűzi a témák és motívumok hasonlósága. Szeretetvágy és szeretm-képtelenség, ridegség, függőség, testi-lellki-anyagi prostitúció — ezek azok a mozzanatok, amelyek minden alkotását jellemzik. A leginkább azonban az az állandóan visszatérő keserű felismerés fűzi össze filmjeit, hogy a boldogság utáni vágy mindig boldogtalansággal végződik. Fassbinder minden alkotása vigasztalan mű, még a történetek végén, amikor hősei oly közel állnak a beteljesüléshez, sem tesz engedményt a nézőnek. Nála nincs happy end. Sőt több filmjében kiváló dramaturgiai érzékkel teszi fel az ire a pontot: a tragikus befejezést még egy keserűironikus poénnal „koronázza meg”. Az egyes mozidarabok elemzésére ezúttal nincs lehetőség, de érdemes kiemelni motívumokat, vonulatokat, amelyek érzékeltetik e különös rendező világát. Témáihoz újra és újra visszatért, így például azt is többször és sokféleképpen érzékeltette, hogy egy szeretetet sóvárgó ember miként hal bele környezete közönyébe-ridegségébe. A filmhéten bemutatott két mű is ezt fét könyvet viszek A tudás hatalom. Ezt nem tagadja senki, akinek volt már kezében egy ötkilós lexikon, hogy a vita hevében azzal szerezzen érvényt véleményének ... Hogy a könyvinek súlya van, akkor gondolt rá az ember, ha fejbe vágják vele, vagy ha nagyobb tételben el kell mozdítani. Könyvesboltok ilenge lányai tudnának erről mesélni. És rakodómunkások, akik azt mondják: — Uram, inkább egy páncélszekrény, mint az a sok kocsli, vacak könyv. A kultúrát persze nem röffel és nem kilóra mérik, de van kiterjedése és súlya is. Mens sana in corpore samo — mondották latinos műveltségű őseink, átfordítva a görög életeszményt a saját nyelvükre, pedig ha tudták volna azok az ősök, hogy a papirusz és a pergamen mennyivel könnyebb akönyvnyomó papírnál, bizonyára néhány nyomatékosító szóval is érveltek volna az ép és erős test szükségessége mellett. Az elpuhullt könyvmoly fogalmát én magam tagadom, abban az esetben legalábbis, ha ennek a moly úrnak élete folyamán néhány alkalommal meg kell mozdítania könyveinek hekatombáját... Porolás, méghogy porolás! Könyvet elvből nem porol az ember, hiszen vannak könyvek, amelyek porosan születnek, és vannak olyanok, amelyek nem tűrik a portúrnak ,persze képletesen. Aztán hogy a valóságban mi a helyzet, azzal foglalkozzanak azok, akik porrongygval a kézben jöttek a világra. Meggyőződésem, hogy amúgy is egyrekevesebben vannak, és esküszöm, hogy nem a nőnemű emberiséget szaporítják. Könynyű azonban a nőiknek, akik mellett ott állnak a portörlésre oly fölöttébb alkalmas férfiak. Noha születésüktől fogva ágaskodik bennük a tagadás ősi szelleme. Csak nem ,mennek utat engedni neki. Miközben a könyvekre halkan szitál azidőik humusza. DE — akár porosaik azok a könyvek, akár nem, amikor valaki helyet változtat, vinnie kell magával egész tárgyiasult életét. A könyvet is. Könyvet szállítani — jó alkalom a test és a szellem tornamutatványaira. Ami a testet illeti,itt is érvényes a bibliai átok (testednek verejtékével...), ami a szellemet... A tejsavó szorításában vergődő izomzat dupla Nelsonokkal kísérletezik ilyenkor is, de a szellem kacérul kisiklik ólmos szorításából. Nem tagadom, soha nem utáltam annyira a könyvet, mint nemrégiben, azokban a hetekben, amikor egyenként kézbe véve, néhány ezret össze kellett csomagolnom, majd levinni (négy emelet!), elszállítani, s végül egy másik helyen újra elrendezni. Utálatos dolog. Remek szórakozás. Utálatos, mert nehéz. Remek szórakozás, mert könnyű. Mert bele lehet feledkezni. Mert nagy játék. Mert izgalmas dolog találkozni egy régóta ,hiába skeresett könyvvel, amely hónapokig bujkál előled a polcokon. .És nem és nem! Nem találod. Átkozodol vagy sírva fakadsz. Tudod, hogy ott van, de. .kételkedszis magadban. Barátokat gyanúsítasz és megfogadod, többet nem, senkinek ... És egyszeresük itt van. A .kezedben van. Lázasan keresni kezdedbenne azt a bizonyos bekezdést, idézetet, a megváltó néhánymondatot, ami — akkor — úgy érezted, helyrebillenteni volna hivatott körülötted a világot. És hirtelen ,rájössz, tévedtél. Nem ott kell keresned, hanem egy másikban. Esetleg abban, amelyik itt hányódik hetek óta a kezednél. Benne egy cédula a jelzett helyen. Te jelölted meg, tudtad, hogy egyszer majd keresni fogod. Csak azt felejtetted el, hol. A könyvespolc olyan,mint a nevelt otthon. Az ember először vesz egy könyvet,aztán megint egyet, majd tízet, százat, ezret ..., gyűlnek, gyülekeznek. Keverednek. Rendeződnek és újrarendeződnek. Vannakkönyvgyűjtők, rendszerező, rendező elméik, akik így kezdik az életüket: adva van egy könyv, van címe, van szerzője, a szerzőjének nemzetisége,nyelve, a könyvnek műfaja, tartalma és így tovább ... Vagyis :minden könyv besorolható valahová. Van tizedes osztályozás, van katalógus, cédula és rendszer. Egyetemien tanítják. De nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy valaki tudja: Arany János költeményeit össze lehetpárosítani Petőfi Sándor összes műveivel, és arra a polcra lehet tenni, ahol Csokonai, Kisfaludy, Janus Pannonius, Radnóti, Ady, József Attila, Nagy László és Tandori Dezső, valamint OraveczImre és Kálnoky László található. "És finom mozdulattalki kell emelni közülük Esterházy Pétert, mivelhogy a próza kéretik más helyre besorolni... Aztán persze lehet még csoportosítani nagyság, szín (nem szerzőik, hanem a könyvek színe!) szerint. Koronként. Irányzatonként. Témánként. Lehet érték és lehet fontosság szerint.Lehetbeszámozni a polcokat, és úgy . . . Bizony, jó dolog egy olyan könyvespolc, ahol mindena helyén van! Csak talán egypicit unalmas. Meglepetések nélküli. Túli kézenfekvő. A könyvet jó megtalálni. De olykor még jobb keresni.