Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám)
1983-12-09 / 49. szám
Sztár lett-e István király? EGY KRITIKA UTÓÉLETE Majd százezernyi ember nézte meg (ebből néhány tízezren alig láttak a nézőtér ügyetlen berendezése miatt), az István, a király nyári előadássorozatát. Természetesen, nem mindenkinek tetszett egyazon mértékben, s voltak, akiknek a darab egésze vagy néhány részlete egyáltalán nem nyerte meg a tetszését. A bemutatót követő hetekben kritikák tucatjai jelentek meg. Legtöbbjük egyértelműen dicsérte a művet, néhány írás azonban fenntartásoknak is hangot adott. (A Magyar Ifjúság igyekezett bemutatni a kritikai fogadtatás többszilalmúságát is. Egyszerre közölt egy egyértelműen dicsérő kritikát — Fahrt Péter tollából —, valamint egy olyat, amely a darab egészének dicsérete mellett néhány kifogást is hangoztatott. Ez utóbibiit jelen sorok szerzője írta.) Most már egyértelműen megállapítható, hogy a negatív hangvételű bírálatok felingerelték azokat, akiknek szemében ez a rockopera csupán dicséreteket és elismeréseket érdemelt volna. Szokatlan hevességű levelezés indult meg; ebből a vélemények polarizálódása tűnt ki. A Magyar Televízió ifjúsági osztálya nemrégiben nyilvános vitát rendezett a Fővárosi Művelődési Házban. Ezen részt vettek az alkotók, eljöttek mindazok, akikben felháborodást keltett néhány bíráló kritikai megjegyzés — és ott volt a bírálók közül jelen sorok írója is. Furcsa este volt. Az egész sokkal inkább hasonlított egy nyilvános tetemrehívásra, mint nyílt vitára. Jelen sorok írója többször megkísérelte, hogy részletesen kifejtse néhány kritikai észrevételének érveit ’— sikertelenül. Szavait fütyülés, fújolás, felzúdulás szakította félbe többször is. Gúnyos megjegyzések röpködtek — nemegyszer az alkotók részéről is —, és a Koltay Gábor szerinti „demokratikus vitában” lehetetlenné vált, hogy akár csupán néhány elemző mondattal megmagyarázza akkori kritikájának néhány kitételét. Min alakulhatott — volna — ki a legnagyobb vita? _ _______________ A darab befejezésének zenei és színpadi megoldásán. Nevezetesen azon, hogy szükség volt-e a darab végén az egész Királydombot átölelő, nemzetiszínű kerítésre, a tűzijátékra és legfőképpen a magyar Himnusz fináléként való alkalmazására. Az FMH-beli vitán a felszólalók legtöbbje két érvet hangoztatott. Az egyik: ritka alkalom, hogy fiatalok tízezrei ilyen intenzíven átéljék a magyar nemzethez való tartozásukat a Himnusz éneklése-hallgatása közben; hogy ez a gyermekkoruk óta jól ismert nemzeti dal ekkora érzelmeket váltson ki belőlük. A másik érv: az a kritikus, aki szót emel a Himnusz felhasználása ellen az István, a király végén, az nyilvánvalóan nem érti, vagy nem akarja megérteni sem a darab jelentőségét, sem a magyar Himnuszt. Jogosulatlan tehát arra, hogy cikket írjon az István, a királyról. Ez a kétféle érvelés kétféle indulatot, vitázó magatartást tükröz. Az első: nagyon őszinte, nagyon tiszteletre méltó és komolyan el kell rajta gondolkozni. A második: tipikus példája annak, hogyan lehet a vita „partnert” eleve rosszindulattal vádolni, az érveit eleve meg sem hallgatni. Az első: ízlésvita; a második: ízlés terror. Nagyon sajnálatos, hogy az FMH-ban végül is az utóbbi hatalmasodott el. Jelen sorok írója persze tudja, hogy véleményével nem tudja meggyőzni a feltétlenül rajongókat. Talán nem is célja. Kritikám szerény kísérlet volt arra is, hogy egy kritikus a darab egészének érdemeit elismerve, annak jobbá tétele érdekében, néhány részlet gyengeségeit elemezze. Tettem ezt pedig abban a reményben, hogy itt nem csupán bírálatról, hanem jóindulatú segítségről is szó lehet. Az előadást ugyanis lemez, majd film követte és követi. Az alkotók — úgy tűnik — a lemezen már megfogadták a kritikusi észrevételt: ebből a verzióból kihagyták a Himnuszt. Jelen sorok írója reméli, hogy a film rendezője lemond a Himnusz „beépítéséről” a filmváltozatban is. A filmet ugyanis nem csupán nagy mozikban, díszelőadásokon fogják bemutatni. Játszani fogják kis füstös, utánjátszó helyeken tizedik, tizenötödik héten is. Ne tegyük ki a Himnuszt annak, hogy közben álmos jegyszedő nénik a függönyt húzogassák, sietősebbek a ruhatárba törtessenek, kabátba cihelődjenek. A Himnusz nem erre való. S talán egyszer — a kedélyek lecsillapultával — elgondolkodhatunk azon is, hogy érdemes volna egyszer már megtanulnunk vitatkozni is. Sós Péter János nészi szakértelemmel is bírjon. Ám éppenséggel ez az a módszer, amelyik alaposabb zeneszerzői tudást igényel. (Talán innen van, hogy az így született számok zenéje általában legalábbis profi zene, s gyakran mesteri munka.) Ha ugyanis a zene a szöveg után készül, a zeneszerzőnek számos prozódiai, kifejezésben kérdést kell végiggondolnia — és ez általában meghozza a maga művészi eredményét. Meg tudta volna alkotni vajon egy slágerfütyörésző, botcsinálta muzsikus Arany János Vörös Rébékének oratorikus változatát, amint azt Szörényi Levente tette'' Ha már azonban Szörényinél tartunk, engedtessék meg visszatérnem az írásom elején mondottakra. Működése kezdetén, egészen az Edison Fonográf Album dalaiig, a Szörényi—Bródy szerzőpár is a „zenére szöveget” munkamódszerrel dolgozott később gyakran fordítva. Ez nem mond ellent a fentebbi gondolatoknak, éspedig azért nem, amiről korábban már esett szó: Szörényi korai zenéje mélyen gyökerezett a magyar népzenében, tehát egyben nyelvünk természetes ritmikáját hordozta, s így Bródy János szövegei egyéb értékeik mellett még ráadásul a magyar nyelv természetes ritmusain, természetes mondatszerkesztésével szólalhattak meg. Nem véletlen, hogy dalaikat egy nemzedék szinte népdalokként énekelhette. Későbbi szövegeiben Bródy gyakran él áttételesebb eszközökkel — s talán ez okozta az említett fordulatot is munkamódszerükben. (Bár erről természetesen őket magukat kéne megkérdezni.) Abban azonban biztos vagyok, hogy a zenei és szövegritmusnak ez a népzenén alapuló harmonikus egybeesése teszi lehetővé, hogy Bródy szövegei gyakran versiként olvasva is teljes értékűek legyenek — tudniillik ebben a formájukban is elemien ritmikusak, s nyelvünk zenei formáinak felidézésével Szörényi dallamaival rokon zenei-hangulati hatásokat érnek el (Legszebb népdalaink is önértékű költői alkotások egyben.) Minthogy a ritmus a mozgás, s a mozgás és a képzet a lélektan tanúsága szerint szoros kapcsolatban van egymással, még azt a merész állítást is megkockáztatnám, hogy az így született dalok képi világának természetessége, világossága és tagoltsága, ha bonyolult és finom módon is, de kapcsolatban áll e dalok ritmikai, prozódiai természetességével, világosságával és tagoltságával. Mint ahogy általában is tapasztalhatjuk, hogy a tisztán szakmailag hibátlan szövegek, ha nem is mindig és nem szükségképpen, de gyakran egyben költőileg, képileg-gondolatilag is értékesek. Ennek talán az az egyszerű oka, hogy az igényes ember élete minden területén igényes. Bemjén Ferenc, a kitűnő muzsikus például prozódiailag is színvonalas szövegeket ír. Hiszen saját zenéje hatását rontaná, ha nem így tenne. (Befejezése következik) A szerkesztőség, megjegyzése Rockzenénk történetében fontos helyet foglal el az István, a király. Már csak azért is, mert a beat-, majd rockzene igazán jelentős alkotói közül először vállalkozott a Szörényi—Bródy alkotópár arra, hogy ilyen nagy lélegzetű művet hozzon létre. Ráadásul azt követően, hogy hoszszú ideig nem hallhattunk tőlük újabb közös dalokat, s időközben a rockzenét hallgató fiataloknak egy újabb nemzedéke is felnőtt. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy a darab különböző, egymással replikázó véleményeket váltott ki. Jelentősebb alkotások esetén ez magától értetődő. Lapunk ezért is adott teret az egymással vitázó nézeteknek, egyéb rockzenei produkciókhoz képest nagyobb terjedelemben. Időközben más fórumokon is szó esett az István, a királyról, erről számol be fenti cikkünk, amelyet egyúttal vitazárónak is szánunk, azért is, mert az azóta hozzánk érkező újabb és újabb észrevételek csak a már korábban közölt álláspontokat ismételgetik. Ami vitán felül áll: a rockopera szerzőinek jelentőségteljes próbálkozása, mellyel sikeresen bővítették ki a rockzene határait. Úgy gondoljuk, ezt egyetlen kritikus sem vitatta—vitathatja el tőlük. SLÁGERLISTA A MAGYAR RÁDIÓ ÉS A MAGYAR IFJÚSÁG KÖZÖS MŰSORA A SZERKESZTŐK AJÁNLATA SZÓLISTÁK Kovács Gy.-Sztevanovity D.: ELCSERÉLT SZERELEM (Somló Tamás) Faragó—Juhász: ZENE KELL A SZERELEMHEZ (Zalatnai Sarolta) Máté S. Nagy: HA VÉGET ÉR A NYÁR (Máté Péter) Bacsó-Bali: AEROBIC (Pál Éva) Tolcsvay L.-Bródy: ELMÚLT A NYÁR (Tolcsvay László) Malek-Ihász: KOPOG A CIPŐM A JÁRDÁN (Ihász Gábor) Wolf Fülöp: ELSZÁLL A KÉK MADÁR (Cserháti Zsuzsa) Galla: MASINISZTA (Torma) Soltész: MARADJ MÉG (Soltész Rezső) Kaszab: VASÁRNAPI EBÉD (Kaszab Tibor) EGYÜTTESEK Szikora-R-Go együttes: KRISZTI (R-Go) Pomázi-Vörös-Horváth: TEREMTS OTTHONT (Bojtorján) Pataki-Slamovits-Barta: ÉRZÉS (Edda) Vikidál-Cserháti: MARADJ VONALBAN (P. Box) Pásztor-Jakab-Hatvani: PAGO-PAGO (Neoton Família) Littvay-Kovács-Mikes: KÖHÖGNI KELL (100 Folk Celsius) P. Mobil együttes—Schuster: METÁLMANIA (P. Mobil) Na-és együttes-P. Németh: EGY ÉVE (Na-és) Németh-Török: INDUL A KONCERT (Mini) G. Sándor: NE HAGYD EL MAGAD (Rodeo) A Magyar Rádióval közösen készített Slágerlistánkra szerdán 12 óráig lehet szavazni. A címek: Magyar Rádió Könnyűzenei Rovata, Budapest 1800 Magyar Ifjúság szerkesztősége. Budapest, Somogyi Béla u 6. 1983 Kérjük, a borítékra írják rá: SLÁGERLISTA 27 V___________________| |