Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám)

1983-10-28 / 43. szám

A MAGYAR IFJÚSÁG OLVASÓSZOLGÁLATA, BUDAPEST VIll., SOMOGYI BÉLA UTCA 6. AZ ORVOS VÁLASZOL • PÉCSI EGYETEMISTÁK, leendő pedagógusok késő éjsza­kába nyúló beszélgetés során ar­ra kértek, közöljem részletesen azt a jeligés levélváltást, amely­re a kollégiumban tartott elő­adásomban röviden utaltam, s amely köztem és egy tizennégy éves lány között történt a fiata­lok tájékozottságával kapcsolat­ban. Való igaz, hogy olykor — ha az eset tanulságos, érdemes köz­lésre — jeligére válaszolok a la­punkban, jóllehet a levél névvel és címmel érkezik. Arra viszont ügyelek, hogy ne ismerjenek rá a levélíróra, aki kellemetlen helyzetbe kerülhetne, ha kide­rülne, hogy róla van szó. Ezért a közölt eseteket egy kicsit meg­változtatom, de ez a lényeget nem érinti. Kérésükre pedagógiai tanulság­ként is teljes egészében közlöm az ez év 4. számában megjelent rövid válasszal kapcsolatos tel­jes levélváltást, természetesen az említett okokból némi változta­tással. * Doktor bácsi! Végső elkeseredésemben for­dulok Önhöz, segítsen, mert nagy bajban vagyok. Nyolcadik általánosba járok, és akarato­mon kívül teherbe estem. Tö­mött villamoson utaztam, és ott nagyon szorosan mögém állt egy idősebb férfi, aki legalább har­mincéves lehetett. Valósággal rámpréselte magát, és ez nagyon cikis volt. Azonnal hányingerem támadt. A bácsi a következő megállónál leszállt, és utána úgy éreztem, mintha a mellem erő­sebben feszülne. Már ettől is nagyon megijedtem. Amikor hazaértem, otthon anyukám azt kérdezte, mit ebé­delnék legszívesebben, azonnal rávágtam, hogy mákos gubát. Tetszik tudni, az a kedvenc éte­lem. És amikor megtudtam, hogy azt főzött, amit én olyan nagyon kívántam, sírva fakad­tam, mert akkor már biztos le­hettem abban, hogy terhes va­gyok. Mit tegyek? Sürgős választ vá­rok! E. * Kedves E.! Bizony elkeserítő, ha egy ti­zennégy éves lány teherbe esik. Érthető, ilyen fiatalon nem­­kí­ván szülni, hiszen testileg-lelki­­leg még nem érett arra, hogy anya legyen. Az ilyen fiatalon szült gyermekek egészsége is ve­szélyeztetett. A terhességét kór­házban, műtétileg kell majd megszüntetni. De nem mindegy, hogy erre m­ikor kerül sor, mert azt a nemi kapcsolatot követő 3 hónapon belül lehet csak elvé­gezni. Ha már megtörtént a baj, szembe kell nézni a szomorú va­lósággal, mondjon el őszintén mindent az anyukájának, és az­után sürgősen menjenek el együtt a terhességmegszakítást engedélyező bizottsághoz. Ott majd közlü­k, hogy a műtétet hol és mikor végzik el. Kérem értesítsen arról, hogy mi történt. * Kedves doktor bácsi! Megrémülve olvastam a leve­lét, újra sírva fakadtam. Nem elég, hogy terhes vagyok, még csúnyát tetszik feltételezni ró­lam, mármint hogy én nemi kapcsolatot létesítettem volna valakivel. Igaz, hogy már töb­ben akarták ezt velem csinálni, de én ilyet nem teszek. Sajnos, a baj anélkül is bekövetkezett, mert minden jel, ami a terhes­ségre utal, nálam előfordult. Az iskolában a családi életre nevelésnél azt mondta az osz­tályfőnök néni, akinek három gyereke is van, hogy a nő onnan tudhatja meg, hogy terhes, ha arra négy jel mutat: nem menst­ruál, feszül a melle, hányingere van, és bizonyos ételeket meg­kíván. Igaz, eddig nem is írtam ar­ról, hogy én még sohasem menst­ruáltam. Ezzel a panaszommal anyuval együtt lementünk a kör­zeti doktor bácsihoz, aki meg­mondta, hogy ez önmagában nem baj, hiszen egy kicsit fej­letlen vagyok, és anyukám is ti­zenöt évesen lett nagylány, ezt a tulajdonságomat, úgy látszik, tőle örököltem. Amikor megkaptam a levelét, és tanácsára anyukámnak el­mondtam az én szörnyű helyze­temet, először nagyon elkesere­dett, aztán kinevetett, hogy rosz­­szul tudom én a dolgokat, és nem kell nekünk sehova se mennünk. Teljes bizonytalanságban va­gyok. Kinek higgyék ezután? És ha mégis terhes vagyok? Sürgő­sen tessék megírni, hogy mi lesz velem, mit tegyek? * Kedves E.! Most már én is értem, hogy mi történt. Ne féljen, nincs semmi baj. Nem esett teherbe. Az osz­tályfőnök néni a terhesség gya­nújeleit jól mondta el, de nem hiánytalanul, és úgy gondolta, hogy többről már nem is kell szólni, mert a mai gyerekek ma­gyarázat nélkül is tudják, ho­gyan születik egy gyerek, amit nem lehet kitalálni, és csak az tudja, akinek ezt elmondták, és nem mindenki értesül erről pon­tosan. Nincsen abban semmi szégyell­­nivaló, ha valaki valamit nem tud, nyugodtan kérdezze meg attól, akinek tudásában megbí­zik, és akkor nem lesznek olyan keserves élményei, mint amilye­nekről írt. * A leendő pedagógusoknak, szülőknek és mindazoknak, akik gyermekneveléssel foglalkoznak, megismétlem a már közölt üze­netem befejezését: a fiatalok tá­jékozatlanságán nem hitetlen­kedni kell, hanem őszintén , az életkoruknak megfelelően el­igazítást adni. A családi életre nevelés hivatalos elrendelésének tizedik évfordulóján ez a kíván­ság aligha tekinthető türelmet­lenkedő óhajnak. • SOSEM LEHET BOLDOG? Zavaros életének legfőbb problé­májára nőgyógyászaton kaphat választ. • SZEX PISTOLS. Jól sejti, feltételezhetően rövidesen menst­ruálni fog, ez tizenkét éves kor­ban nem jelent semmi különö­set. Az viszont feltétlenül gyer­­mek-nőgyógyászatra tartozik, hogy milyen jellegű a váladéko­zása. Valószínűleg nem kóros. De ezt nem feltételezni, hanem tudni kellene. Ezért forduljon sürgősen orvoshoz. 0 SZEREP. Teljesen normális az a kapcsolat, amit szégyenkez­ve leírt. És most rajtam a szé­gyenkezés sora: nem merem le­írni, hogy tulajdonképpen mit is kérdezett. Dr. Veres Pál A JOGÁSZ VÁLASZOL Felelősség — kötelesség Látszólag egyéni gondot vet fel az alábbi levél, de mint a továbbiakból kiderül, jogilag tanulságos elvi kér­déshez vezet. ..Tisztelt Szerkesztőség! Joghallgató vagyok, letettem vala­mennyi kötelezően előírt vizsgámat, amivel megszereztem az abszolutóriu­mot, »­elvégeztem az egyetemet«, és már csak az államvizsgán kell újra meg ,újra megfelelnem. A gyomrom összerándul, ha erre gondolok! Arról van szó ugyanis, hogy a mi évfolyamunk beleesett egy újításba: komplex államvizsgát kell tennünk. Ez azt jelenti, hogy bizonyos tantár­gyakból lényegében újra kell vizsgáz­nunk. Ez a kívülállóknak bizonyára természetes, de a vizsgázóiknak nem. Például polgári eljárásjogból nem is akármilyen feladat ez. Maga az anyag teljes egészében, ahogy meg­követelik, megtanul­hatatlan. A vizs­gáztatók ugyanis szuverén hatalmak, tevékenységüket senki sem ellenőrzi. Az államvizsgán ugyan helyet foglal a »­semleges­« elnök, aki csupán azt tapasztalhatja, hogy a kérdésre a hallgató nem tud válaszolni. És a diákemlékezet nem tud arról, hogy a buktatást javasló tanár elképzelé­sét az elnök módosítaná. A vizsgá­kon pedig tény, hogy nem a jog­szemléletet, a lényeg elsajátítását ké­rik számon, hanem minden e­gyes betűt. Például az említett polgári el­járásjogban 19 pontban kerülnek fel­sorolásra a kizárólagos illetékességi okok. Aki ezt pontról pontra felso­rolni nem tudja, nem számíthat to­vábbjutásra. Így történt, hogy álta­lában tíz vizsgázóból csak kettőnek si­került az államvizsgája. Érdemes len­ne egyszer vizsgálat tárgyává tenni, hogy a maximalista igényű vizsgáz­tatók vajon, a többi tantárgyból meg­kapnák-e a kegyelmi elégségest? Miért e­­maximalizmus? Tudok arról, hogy a Legfelső Bí­róság büntető kollégiumának tanács­elnöke mondta minap egy jogi to­vábbképzési tanfolyamon­, hogy ő, aki betéve ismeri a Büntető Tör­vénykönyvet, minden alkalommal, mielőtt ítéletet mondana, kézbe ve­szi és újra elolvassa, nem hagyat­kozik az emlékezetére. Mi lenne, ha az ügyvédek, jogta­nácsosok is fejből idézve kénysze­rülnének tevékenykedni? Ők is min­den alkalommal előveszik a szak­­könyvet, még a bírósági tárgyalá­son is. Akikor miiért kell a vizsgázó­nak mindezt emlékezetből, szóról szóra idézni? Annak idején, amikor Szent-Györ­­gyi Albert professzor biokémiából vizsgáztatott, az asztalon valamennyi tankönyv, kézirat a hallgatók ren­delkezésére állt. Megkérdezték a pro­fesszort, hogy ilyen mód­on hogyan dönthető el, hogy a vizsgázó tudja-e az anyagot, hiszen mindenki puskáz­hat. Puskázni csak az tud — volt a válasz —, akinek tudomása van ar­ról, hogy a helyes felelet hol talál­ható meg. És ez elegendő! Ehhez már csak az kell, hogy alkalmazni is tudja, és tulajdonképpen mindig ez a tudás lényege! Gondolom, a jogtudományé is!” Levelezőnk ugyan csupán saját és hasonló problémákkal foglalkozó ta­nulótársainak gondját veti föl, ugyanakkor — akarva, akaratlanul — egy igen időszerű jogi kérdés gya­korlati problémáját mutatja be. Jo­gász körökben ugyanis az elmúlt években élénk vitát keltett a fele­lősség és a kötelesség fogalmának pontosítása. A felelősség és a kötelesség a mindenn­api szóhasználatban lényegé­ben azonos tartalmat jelöl. Jogilag azonban nem azonos fogalom. A meghatározás több vonatkozásban­ is az érdeklődés homlokterébe került, ezt figyelembe véve adta ki a Köz­­gazdasági és Jogi Könyvkiadó neves magyar jogászok tanulmányait Fele­lősség és szankció a jogban címmel, amire dr. Samu Mihály jogelméleti tanszékvezető professzor értékelő szavaival azért volt szükség, mert: ,,A társadalmi felelősség általános, átfogó kérdései és részletösszefüggé­sei nemcsak elméletileg, de gyakor­latilag sincsenek megoldva”. Levélírónk a vizsgáztatók felelőssé­gének kérdését veti föl, ami lénye­gében a vezető beosztású állami funkciót viselők helyzetét érinti. Nem új kérdés a vezetők bírálata, ez már a rómaiak idején is fölmerült: ki őrizze az őrzőket, aki ellenőrizze a vezetőket? Az említett tanulmánykötet szerzői a gyakorlat előkészítésére több ol­dalról vizsgálják a jogi felelősség ál­talános elvi kérdéseit. Dr. Tóth Já­nos többek között azt a jellegzetes tényt állapítja meg: ,,A pénzügyi jo­gi felelősség nem teljes, mert csak a kötelezettség oldaláról van kidol­gozva. Az állami szerv jogsértő el­járása, amely anyagi és erkölcsi kárt okozhat, nem vonja maga után sem a kár megtérítését, sem magatartá­sának egyéb szankcionálását”. A szerzők közül többen szólnak arról, hogy az állami-hatalmi szer­vekben dolgozóknak nemcsak a köte­lességeit kellene pontosan meghatá­rozni, hanem ehhez csatlakozóan minden szinten a felelősséget is. Eb­be a kijelölt feladatkörbe a „szuve­rén vizsgáztatók” is beletartoznak. A kötelesség fogalmának kialaku­lását követve a jogtörténelem leír­ja, hogy a primitív társadalmakban, a kapitalizmus megjelenéséig, a külön­féle normák — elvárások — minden vonatkozásban lényegében elválaszt­hatatlanul összefonódtak, ez egyér­telművé tette a kötelesség és a fe­lelősség összetartozását. A modern társadalomban azonban az együttélés sokrétűségének megfe­lelően meglehető kuszasággal külön­böző normafajták léteznek, és ez a kötelesség és a felelősség kérdésének megértését megnehezíti. A modern társadalmakban egy­mástól elkülönülve bontakoznak ki a politikai, a gazdasági és a kultu­rális élet szabályozó rendszerei. Sa­mu professzor értékelésében rámutat arra is, hogy a különböző norma­fa­jtáko­n belül is találhatók nehe­zen áttekinthető sajátos részterüle­tek, így a kulturális életen belül az iskolai oktatás, és példaként említi az egyetemi, főiskolai felvétel válta­kozó szabályait is. (Jogtudományi Közlöny, 1986. 9. szám.) A felelősség és a kötelesség mesz­­szemenően nem­ azonos fogalmak, mert amíg az oktatásban a maga­sabb pedagógiai szint elérése a fel­adat, addig nem sok szó hangzik el a tantervek és a tankönyvek állan­dó változásáról, a felvételiztetés, a vizsgáztatás módjáról. Természetesen szükséges a legmegfelelőbb, a leg­hasznosabb lehetőség kialakítása, de vajon ki a felelős azért, hogy ez nem megfelelő módon történik? Olykor évenként változik a tanterv, cserélik ki az előző évben még jónak tartott tankönyveket, változik a felvételi módszer és annak fogyatékosságaiért később majd nagy árat kell fizetni az oktatási intézményeknek és a hallgatóiknak egyaránt. Levélírónk tárt elvi kapukat dönget, mert az elmélet már ezeket a kapu­kat szélesre tárta. A jogalkotás gya­korlati megvalósítóin, előkészítőin múlik, hogy az objektív helyzetet fi­gyelembe véve, a tárgyi valóságuk­ban is készüljenek el azok a bizo­nyos kapuk, hogy ezen átjutva sor kerülhessen többek között az egyete­mi vizsgáztatók szuverenitásának konkrét meghatározására is. Dr. Tar Mária 54

Next