Magyar Ifjúság, 1984. január-április (28. évfolyam, 1-17. szám)
1984-04-27 / 17. szám
Csatár griffmadárral Ki, mikor és mitől jön divatba, arra a labdarúgásban képtelenség pontos választ adni. Volt idő, amikor Esterházy Mártonnal egyáltalán nem volt sikk foglalkozni. Akadtak, akik egyenesen botlábúnak tartották ... Esterházy azóta a legnépszerűbb játékosaink sorába emelkedett. A mellőzést egyébként éppolyan tiszteletteljes jólneveltséggel tűrte, miként a mostanában rászakadó sikereset... Jó, jó (mondhatná erre bárki), akinek volt gyerekszobája, az nem is nagyon viselkedhet másként... Grófok és hercegek — Tényleg, Marci, milyen volt a te gyerekszobád? — Nem panaszkodhatom. Habár aranyozott bölcsőben nem ringattak, korona sem volt a fejemen, miként sokan hiszik. — Az Esterházy név óhatatlanul gondolatokat indít el az emberek fejében ... — Ezt én hétről hétre tapasztalom a pályán. Nincs mérkőzés, hogy legalább egyszer valaki ne ordítaná el magát: „Rúgjátok már agyon azt a bárógyereket ...” Én a család zólyomi, cseszneki és fraknói ága közül az utóbbinak nem a hercegi, hanem a grófi ágához tartozom. Nagyapám, Esterházy Móricz 1917-ben Tisza Kálmán után és Wekerle Sándor előtt töltötte be a miniszterelnöki posztot. Kék mezőben, arany koronán álló aranyozott griffmadár a címerünk, amely jobb lábával kivont kardot, bal lábával pedig három piros rózsát tart. Hatalmas, tekintélyes família volt a miénk, de csak kölcsönkérni járhatott volna a hercegi ág sarjaihoz. — Hívjalak meg egysörre? — Ott azért nem tartunk. Csak unom, hogy nagyon sokan birtokokat, lovat,kastélyokat hisznek a hátam mögött. Ha rosszul játszom, akkor is mindjárt azt mondják: persze, mert ennek az Esterházynak nem pénzkérdés a futball... Három hónappal ezelőtt, úgy harmincadika táján, ha Péter testvérem nem segít ki egy ötszázassal, az ebédem egyben a vacsorát is jelenthette volna. Utána körül kell nézni . Azért az nehezen hihető, hogy a Bp. - Honvéd csatára, a válogatott keret tagja két kenyér között egy harmadikat eszik vacsorára. — Nem is erről van szó, sőt mostanában kifejezetten jól lehet keresni a futballal. De mi az év 12 hónapjából ötben 4500— 5000 forint közötti alapfizetésből élünk. Amit egy valóban jól szereplő csapat játékosa egy idény alatt megkeres, az pontosan azokra a vágyakra elég, amelyek minden fiatal legtermészetesebb vágyai. Lakást vegyen, kocsira gyűjtsön, elutazzon valahová. Én mostanában tényleg olyan csapatokban játszom, amelyeknek fut a szekere, de ha valaki azt kérdezné, hogy mit tutiok f_!.".iu'.atni, vagy hogy mihez kezdek majd a futball után, egyszerűen nem tudnék válaszolni a kérdésére. — Alig múltál húszéves, amikor már Fiat Golf autóval gördültél be a kispesti stadion kapuján. — Előtte volt egy 127-es Fiatom is, aztán jött a Golf, most pedig egy olyan Citroennel járok, amit „csúf kiskacsának” hívnak az emberek. És akkor mi van? Mind a hármat egy külföldön élő nagynénémtől kaptam ajándékba. Tudod, hány embernek élnek manapság rokonai külföldön, s hányan kapnak ugyanilyen alapon autócsodákat? Arról nem tud senki, hogy amikor még a III. kerületben, majd a Budafokban játszottam, György testvérem kölcsöneiből éltem. — Kérjem azt a sört, Marci? — Nem érted ... Sajnos, nem érted, ugyanúgy, mint mások. Én arról beszélek, hogy annyi pénzből, amennyit nálunk egy futballista megkeres, egyszerűen nem lehet jövőt, egzisztenciát alapozni. Nem kezdhetsz vállalkozásba, üzletbe, nincsenek részvényeid, nem tőzsdézhetsz. (Utóbbit még akkor sem, ha lenne elegendő pénze. Egyelőre legalábbis — A szerk.) Ha szerencsés vagy és jó csapatban játszol, akkor lehet néhány csodálatos éved, utána azonban már körül kell nézned, akad-e olyan zöldséges ismerősöd, aki ad egy kis tőkét a tulajdonképpen nagybetűs élet elkezdéséhez ... Az a kicsúszó labda . Hagyjuk az anyagiakat, beszéljünk inkább a futballról. Néhány nappal ezelőtt a bolgárok elleni olimpiai selejtezőn úgy ment el a talpad alatt egy lassan guruló labda, mint akiéletében először van a futballpályán... — Látod, ez is futballista sors. Tőlünk akkor mindenki magától érthetődő természetességgel várta el a győzelmet. Az isztambuli 6-0 után a szurkolók azt hitték, ezt a bolgár csapatot akkor is megverjük, ha kilencven percig hátrafelé futunk a pályán. De ez nagyon jó bolgár csapat volt! Ha ugyanazt a labdát mondjuk 2-0- ás magyar vezetésnél, már feldobott, vastapsos, ünneplős hangulatban engedem ki ugyanígy a lábam alatt, ma már senki sem emlékszik rá. Így, azóta is azt hallom, hogy úgy festettem abban a másodpercben, mint egy futballanalfabéta. Most kezdjem el magyarázni mindenkinek, hogy azért egy felém vánszorgó labdát, bármikor, becsukott szemmel is meg tudok állítani ? ... — De az a labda mégiscsak elment a lábad alatt. Isztambulban még a bujáki szurkolók is veled akartak beszélgetni a tévé segítségével, négy nap múlva — talán ugyanazok az emberek — azt mondták rád: ki kellene szúrnod a labdát ahhoz, hogy le tudd kezelni. — Az a szörnyű az egészben, hogy én Isztambulban is ugyanaz az Esterházy voltam, mint a Megyeri úton ... Ugyanazokkal az erényekkel, hibákkal. És nem volt semmi speciális magyarázata a formahanyatlásnak! Egyszerűen — nem ment! A másik Esterházy — Néhány nappal ezelőtt egy véletlen folytán rólad beszélgettem testvéreddel, Esterházy Péterrel. Egyenesen megható volt, ahogyan ő, az immáron elismert író rólad, a futballistáról áradozott. — Nem kell őt egészen komolyan venni. Péter csodálatos srác, de tipikus szurkoló. Számára én vagyok Pelé, Maradona és Rummenigge egyszemélyben .. . Már ez is bizonyítja, hogy teljesen laikus. Pedig — s ezt nagyon kevesen tudják róla —, nemcsak ír, futballozok is. A Csillaghegy csapatának középcsatára, s ha hiszed, ha nem, kifejezetten jól játszik. Úgy cselez, mint az ördög, s alig van olyan mérkőzés, hogy ne rúgna gólt. — Most már csak az hiányzik, hogy elmondd, neked meg hamarosan kiadják az esszékötetedet ... — Néha mondom neki, olyanokat, mint te, én is tudnék írni, ha nem kellene éppen edzésre mennem. De a viccet félretéve, én legalább olyan büszke vagyok a sikereire, mint Péter arra, ha nekem sikerül valami. Régebben óriási családi hecceket csináltunk a nyilvános szereplésekből. Én mindig vittem neki az újságokat, s felhívtam a figyelmét arra, hogy mennyivel nagyobb és mennyivel feketébb betűkből szedik már a nevemet, ő erre azt mondta, hogy már nem öt-, hanem tízezer példányban jelenik meg a következő könyve. — Csak olvasod, vagy érted is azt, amit ír? Ne vedd ezt sértésnek, Esterházy Péter írásainak megértéséhez nem csak nyugodt, kipihent idegzetre, hanem bizonyos felkészültségre is szükség van. — Nem feladatom, hogy őt „műbíráljam”, de olyan tekintélyes írók nyilatkoztak már róla, hogy „spíler”, mintha rólam Menotti azt mondaná: helyem van