Magyar Ifjúság, 1984. május-augusztus (28. évfolyam, 18-35. szám)
1984-08-03 / 31. szám
Mit akarnak a lengyelek? Lengyel Diákszövetség országos létszámát nem tudom pontosan, úgy 30 ezer körül lehet. A tevékenységünk hosszú távú. A diákok körében erős az apátia, mert nem volt a számukra perspektíva. Ezt egy-két év alatt nem lehet megteremteni. Úgy vagyunk ezzel, mint a bizalommal : könnyű elveszíteni és nehéz visszaszerezni. Sajnos a tagságunk még kevés. — Hadd kérdezzem meg: miért nem sikerült két év alatt tető alá hozni az Alma-art irodát? — Látszólag formális akadálya van. Pénzügyminiszteri engedély kell a beindításához. De nem ez a gond. Az ellenerőt a profi menedzserek — a szórakoztatóipar, a dzsessztársaság — jelentik. Nekik lennénk konkurrencia, hiszen a szórakozás a fiatalokat vonzza tömegesen. Kétszáz diákklub van az országban, ha itt csak a saját együtteseinket, művészeinket futtatnánk, atöbbi kiszorulna. Én mégis úgy gondolom, hogy a fiatalok mecénásirodájának meg kell alakulnia. Itt egyszerremagakad a beszélgetésünk. A klubot, ahol diskurálunk, elönti a zene. Az utolsó kört ropják a táncosok. A decibelek mellett oldani kell a szövegen. . Andrzej megemlíti, hogy Szegeden tanul egy magyar haverja, azután a választásokat emlegeti, megizzadtak, amikor megjelentek az egyetemeken a távirat formájú röpcédulák. De kiderült, hogy végül is a patriotizmus jó iskolájává vált. — Tudták a srácok, hogy Párizsban készült. És akkor rájöttek, hogy bele akarnak szólni a mi dolgunkba, fel akarnak minket használni a saját érdekeikben. Ez sokakat érzékenyen érintett. Váratlanul azon kapjuk magunkat, hogy ismét a szocializmusról diskurálunk. — Mit is jelent nektek a szocializmus? — Nézd, világnézeti szempontból nyitottak vagyunk. Vannak köztünk katolikusok és ateisták, de a vajdasági pártbizottság tagja is. Ezt össze kell tudni kapcsolni. „Aki nincs ellenünk, az velünk van” — ezt a jelszót emlegetjük, nálunk jól ismert, ott 1902-ben fogalmazott ehhez hasonlóan Jaruzelski tábornok. — Nem a marxizmust akarjuk mindenkire ráerőltetni, hanem társadalmi erőt akarunk létrehozni. Persze bemutatjuk ideológiánkat, de mindenki nyíltan vállalhatja önmagát. A vallásra, az egyház szerepére kanyarodik a szó. Andrzej megvallja, hogy politikai ellenfélnek tartja őket, sok mindenben nem ért egyet velük. Erre mindjárt példája is van. — Három gyerekemvan, óvodába járnak, amely egy barakkban működik. A szomszédságában most készült el egy ultramodern paplak, persze külföldi pénzből, abban csak néhány ember fog élni. Azt mondja, ilyen egyházra nincs szükség. Azután a Párizsban élő Brzesinski pap példáját emlegeti, neve az ENSZ több szervezetében ismert. Ő az, aki nemzetközi gyűjtést indított óvodákat, iskolákat építtetett a szegények gyerekeinek. — Mi ilyen egyházat tudunk elfogadni. Ki engedi el a kezed? Andrzejjel a diákklub Kis zsiráf termében beszélgettünk. A villogó szemű stilizált jószág törzse átszelte a termet, egyébként egy ismert karikatúra figurája. De szimbolikus állat is. A népszerű lengyel író, Mrozek novellája jut róla az ember eszébe, amelyben egy kisfiú, akinek két nagybátyja van, azt szeretné megtudni, milyen a zsiráf. Az egyik bácsi könyvek közt él, ki se mozdul a szobájából, csak a világ egyetemességének kérdései érdeklik. A másik bácsi újságszerkesztő, csak brosúrák és a marxista klasszikusok érdeklik, úgy gondolja, mindent tud; amit nem, azt nem szabad beismerni. Így tőlük a kisfiú hamis magyarázatokat hall, amik nem elégíthetik ki. Végül egy józan ember elviszi az állatkertbe. Az ifjúság olykor a legegyszerűbb kérdéseire nem kap választ. Rendszerint azok, akik a kezüket fogják, nem érnek rá felelni, sőt gyakran azt sem ve- .. ír" ................................. Szentkép— és kegytárgyárusok - folyik a lélek biznisze — Életkép Krakkóból 24