Magyar Ifjúság, 1984. szeptember-december (28. évfolyam, 36-52. szám)
1984-12-28 / 52. szám
konkrét célt. Ez pillanatnyilag rengeteget jelent. Sokat járok a testvéremhez, délutánonként lemegyek a Csömöri útra. — A vívóterembe? — Igen. Csak nézelődni, szót váltani ezzel, azzal, hallgatni a pengék csattogását, egyáltalán szívni magamba azt a levegőt. — Nem tudsz ott segíteni valamit? — Ezzel a lábbal? — Nem iskolázásra gondoltam, hanem például a gyerekek tanítására... — Csoportos foglalkozáson esetleg tudnám csinálni, de még nem szólt nekem róla senki. Mindenkinek megvan a maga csoportja, nyilván... magaakar vele foglalkozni. Lehet, hogy én sem venném jó néven, ha belekotnyeleskedne valaki kívülről. Végül is nem akarok a jelenlegi nyomorúságos helyzetemért okolni senkit, de akkor is iszo nyatos, amikor időnként úgy kezdem érezni, hogy fölösleges vagyok ... Varga János: „Ha láttál már bolond apát” — Versenyzőid azt mondják, hogy néha beszállsz, s még mindig fantasztikusan jól birkózol ... — Hát muszáj valamivel megteremteni a respektust. A termetem igazán nem tekintélyt parancsoló, igazán szigorú sem tudok lenni a srácokhoz, arra pedig, hogy mi voltam valamikor, izélnek ezek a gyerekek. Igazuk is van, azzal törődjenek, hogy belőlük mi lesz. Egyetlen lehetőségem jóformán, hogy a szőnyegen megmutassam: nem vagyok olyan puha legény. — És így azért van tekintélyed? — Félretéve a viccet, mondok valamit: számomra nem olyan „hű-de-fontos” az a tekintély. Én nem vagyok és valószínűleg sosem leszek az a hajcsár típusú edző. Erre én alkalmatlan vagyok. Azzal a fiúval, aki nem akar, aki nem tesz meg mindent, én nem nagyon tudok boldogulni. Én inkább idősebb, tapasztaltabb barátként közeledem a versenyzőimhez: lelkükre beszélek, segítem őket, megmondom, mit kell tenni, megmutatom a fogásokat, hogy esetleg mit csinálnak rosszul, de vaskézzel fogni őket, korbáccsal hajtani, büntetni nemigen tudok. ■M — Volt idő, amikor rengeteget szerepeltél a sajtóban, nőnaptól gyermeknapig te voltál az ügyeletes nyilatkozó. Mostanában viszont mintha lekerültél volna a napirendről... — Muszáj erről beszélgetnünk? Még tippet adsz néhány kollégádnak ... — Elháríthattad volna, egyszerűen nemet mondasz, és akkor vége... — Ha olyan könnyen mondanék nemet! Dehát... Tulajdonképpen én belátom: ahogy nekem az a dolgom, hogy testnevelő tanárként rávegyek valakit, akinek éppen semmi kedve hozzá, hogy egy svédszekrény fölött tigrisbukfencet csináljon, úgy egy újságírónak meg arra kell rávennie a kiszemelt áldozatot, hogy ne utasítsa vissza az interjút. Tudtam, hogy „sok Ránkyné Németh Angéla: „Egyébként boldog vagyok” Még olyan is előfordult, hogy valakitől levonattam a kalóriapénzt, mert annyira link volt, aztán a saját zsebemből odaadtam neki, mert lelkiismeretfurdalásom volt. Szerencsére azért nagyon jó anyaggal dolgozhatom a Bp. Honvédban is, a junior válogatottnál is, úgyhogy nagyon jól érzem magam, elégedett vagyok. — Te, aki minden idők egyik legnagyobb birkózója voltál, edzőként is értél el nagyon szép sikereket, nem akartál soha ezen a pályán előbbre lépni, látványosabb szerepet kapni? — Nem. Az már nem volna nekem való. Egyrészt mert nem tudok kemény és következetes tenni, megsajnálok mindenkit, másrészt én igazából csak a birkózáshoz értek, nekem a szőnyeg a világom. Még most is, hogy egy kicsit takarékra kell venni magamat, mert hiába, az évek csak múlnak, a forgóim csak kopnak, és már azért közel sem bírom úgy, mint régen. — Roppant kecsegtető ajánlatot kaptál más egyesületektől. .. — Én innen a Bp. Honvédtól nem akarok elmenni, hacsak el nem zavarnak. Nem vagyok bigott, tökéletesen megértem, ha más kap egy jobb lehetőségen és elmegy, ez kizárólag magamra vonatkozik. Én ide kötődöm. Most nagyon szépen rendeződtek is a körülmények. Hollósi Géza barátom viszi a szabadfogást, én ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ a kötöttet, ez maximálisan kielégít a junior válogatott mellett. És persze ott van még a legfontosabb! — A kislányod? — Persze. Gabika! Amikor a fiam született, még nagyban birkóztam, sajnos nem tudtam eleget foglalkozni vele, ez nagyon nagy vesztesége az életemnek. És aztán csaknem két évtized után megadatott, hogy ismét van egy kis jövevény. Ha láttál bolond apát, az én vagyok! Teljesen bele vagyok esve Gabikába, napjaim fénypontja, amikor esténként hazamegyek és játszunk, vihogunk a szőnyegen. 43