Magyar Ifjúság, 1984. szeptember-december (28. évfolyam, 36-52. szám)
1984-11-16 / 46. szám
kezést, hogy a régészeknek is kedvére tegyen. Kaba Melinda, a Budapesti Történeti Múzeum tudományos titkára, az ásatások vezetője elégedetten szemlélte a munkások óvatos mozdulatait. S ahogy utóbb elmondta, először nem nagyon hitte, hogy a betonpillérek elférnek a műemléki falak között. Ám amikor Bándli Katalinnal, a Főmterv építészével találkozott, megnyugodott. Bándli Katalin ugyanis „elsasszézott” a fontosabb műemlékek mellett. S azóta áll a híd és a fürdő is. — Az első terveket még 1978-ban készítettük. Már akkor tudtunk a fürdőről, de még nem sejthettük a határait — meséli Bándli Katalin. — Kissé tartottam is a megbízástól, hiszen efféle munkám még nem volt. A Batthyány téren és a Határ úti metróállomásnál nem találtunk régi épületeket. A Kálvin téren ugyan a Kecskeméti kapuval is törődni kellett, de az nem az aluljáró területén állott. S még nehezítette a dolgunkat, hogy a régészek előttünk jártak. Hiába volt meg már 1980- ban a kiviteli terv, újra és újra át kellett rajzolnunk. Ugyan a régészek már a Flórián áruház előtti ásatásnál megjósolták, hogy a fürdő a Szentendrei út keleti oldalán is folytatódik, de csak 1983 elején ismertük meg a 48 termet. — Ön is azon volt, hogy a műemlékeket megőrizzék, de közben, úgy látszik, nem hátráltatták az építőket, hiszen az Árpádhíd és a Flórián tér rekordsebességgel épült. — Ez leginkább a kivitelezők, a munkások érdeme. Néha csak napokra előre tudtuk megadni a terveket, s ők mégsem maradtak le. És ami különösen meglepő volt a régészeknek, nagyon kevés római maradvány sérült meg. Holott többnyire szűk helyen, kézi munkával kellett a kőműveseknek dolgozni. Már az alapozásnál szakítottunk a hagyományokkal, s nem betonoztuk körbe az aluljárót. Háromméteres sávokban kiszedtük a földet, s oda került az alap. Érintetlenül hagytuk a római falakat. A Flórián áruház előtti teret is átterveztük. Az egykori nyitott nagymedence ugyanis éppen az aluljáró alatt fekszik. Új kijáratot és lépcsőt nyitottunk, s még le is süllyesztettük. — Alkalmazott eddig szokatlan, újszerű építészeti megoldást? — Nem. Szakmai bravúrról nem tudok beszámolni. Szokványos szerkezetekkel dolgoztam, s jobbára csak a méricskélés bonyolította a dolgom. S utóbb az volt a legnagyobb boldogságom, hogy a régészek megállapították: megmaradtak a légiós fürdő falai, és még jól meg is férnek a betonpillérekkel. — Meglehet, hogy nem számít szakmai bravúrnak, de ön a régészek ámulatára hihetetlen dolgokat művelt. Centiméterekkel mindig elkerülte a római köveket. — Néha szerencsém is volt. A hidat méterekkel odébb toltam, hogy a Schönvisner termet ne kelljen elbontani és összenyithassunk a fürdőmúzeummal. Magasabb is lett, hogy alatta a gyalogosok átjárhassanak. A s Szentendrei út keleti oldalán így a járdák mélyebbre kerültek, mint az autópálya. A közművekkel is megkerültettük a légiós termeket. Néhol meg a szokásosnál mélyebbre tettük, hogy ne bolygassuk meg a köveket. Soha nem töltöttem annyi időt építkezésen, mint a légiós fürdőnél, de nem bánom. Ritkán adódik ilyen rendkívüli lehetőség, hogy az építész kétezer esztendős épületekkel törődjön. Dalia László Fotó: Harmati János