Magyar Ifjúság, 1985. május-augusztus (29. évfolyam, 18-35. szám)

1985-06-28 / 26. szám

Sanyi este rosszkedvű, fáradt. Átjön a szomszéd lakásból, nálunk játszó gyermekeit hazaterelni. Arcán látszik, hogy a szo­kottnál is nehezebb napot élt át. Sanyi a szomszé­dom immár öt esztendeje. Szegeden ugyanazon lép­­csőházban lakunk, hasonló a korunk, feleségeink fő­zéskor egymástól kérnek kölcsön sót, zöldséget. Kapcsolatunk több az egy­szerű szomszédságnál, bi­zalmunkat a nyaraláskor egymásnak átadott lakás­kulcsok, a kölcsönkapott autók is bizonyítják. Sanyi mentős, a szegedi ügyelet egyik vezetője. Igaz, pá­lyamódosításra készül, az Egészségügyi Minisztérium engedélyével Bécsbe tart, egy elektronikai szaküzlet eladója lesz, itthagyva a gyakran napi 24 órás men­tőszolgálatot. Péntek van, 1984. októ­ber 19-e. A televízióban Derrick nyomoz. Fél sze­mem a képernyőn, úgy kérdezem Sanyit, mit ke­restek a piroskeresztes ro­hamkocsik délben a Csil­lag börtönben. Sanyi ke­zében megremeg a borús pohár, mielőtt tartalma kilöttyenne, visszateszi az asztalra. — Mikor? — kérdezi. Szomszédom hallásával soha nincs baj. Konyhán­kat szobájuktól egy fal választja el, az átkiabált meccseredményeket is megérti, ha visszaszól, legfeljebb a góllövőket tu­dakolja. — Délben — ismételem. — A Marx téri piacozók látták, hallották a sziré­názó kocsikat. Azt mond­ják, több is érkezett a fegy­­házhoz, a bejárati kapunál várakoztak, és bentről se­besült, véres embereket vettek fel. Sanyi feláll az asztaltól: — Ne haragudj, erről nem beszélhetek. Indul az ajtó felé, érzi, hogy magyaráznia illene elutasítását, de fáradt a kifogások keresésére. — Azt mondták, erről nem beszélhetek. Tudod, nyakamon a bécsi út, nem szeretnék az utolsó pilla­natban lemaradni róla. Sanyi tehát hallgat. A Szegedi Fegyház és Bör­tön Parancsnokságán sem adnak felvilágosítást. A rendőrség telefonügyelete­se nem tud nyilatkozásra illetékes személyhez kap­csolni. A megyei ügyész­ségen dolgozó ismerősöm közli, hogy „baj van a Csillagban”, egy elítélt rá­támadott a fegyőrökre, de ezt nem hivatalosan, csu­pán barátilag mondja. Szombat következik, majd vasárnap. A Hunya­di téren a Szegedi Dózsa— Makó futballmérkőzésen halkan szól a biztatás, an­nál hangosabb a duruzso­­lás. A szurkolók a szünet­ben nem a kihagyott helyzetekről, hanem a vá­rosban bujkáló fegyencek­­ről beszélnek. Fegyverrel kitörtek a sittről, lehet, hogy lövöldözés lesz — találgatják itt. Lemészá­rolták a smasszereket, most megerősítették a röszkei határőrséget, ne­hogy átszökjenek Jugo­szláviába — állítják ott. Szemtanúk látták a Csil­lagból­­ elszállított holttes­teket, mások a sebesült fegyőrök állapotáról ad­nak gyors diagnózist, mondván, péntek délben szállították őket a Sebé­szeti Klinikára. Az orvo­sok egyszerre négy aszta­lon operáltak szúrt sebű pácienst. Később kiderül, ez az információ igaz. A pontosság csupán annyi helyreigazítást követel, hogy a negyedik beteg egy gyermekét féltő édes­­attja volt. Szomszédja késsel támadt fiára, a dö­fést az asszony saját tes­tével fogta fel. Mindez a sporttelepen mellékes. A találgatás, a mendemonda gyors árja a realitások gyenge gátját percek alatt áttöri. Megállítani, helyes mederbe terelni senki nem akarja. A megyei ta­nács, a szegedi pártbizott­ság információs jelentései a várost elárasztó rémhírek­ről tájékoztatnak. Hivata­losan viszont senki nem közöl semmit. A Sebészeti Klinikán az intenzív osz­tály előtt egyre többen suttogják a bent élet-ha­lállal viaskodók foglalko­zását: börtönőr. Végre 1984. október 27-én rövid­ke közlemény jelenik meg a két helyi újságban, a Délmagyarországban és a Csongrád Megyei Hírlap­ban: „A Szegedi f Fegyház és Börtönben emberölés kí­sérlete miatt 7 évi sza­badságvesztés­ bünteté­sét töltő Richter Richárd 28 éves budapesti lakos e hónapban október 19-én munkahelyén, az Alföldi Bútorgyár szerelőüzemé­ben megsértette művezető­jét. Amikor ezért felelős­ségre akarták vonni, kést vett magához, előbb elfu­tott, majd a vele szemben fellépő polgári alkalma­zott művezetők közül ha­tot megsebesített. A sérülések következté­ben Frank Tibor a cse­lekmény elkövetése után rövid idővel, míg Nagy Ferenc október 23-án kór­házi kezelés közben meg­halt. A rendőrség az ügy­ben szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.” Korrekt tájékoztatás, néhány szépséghibával. Richter nemcsak polgári alkalmazottakat támadott meg. Nagy Ferenc pedig nem október 23-án, hanem 25-én hunyt el. Ma sem értem, miért nem jelenhe­tett meg ez a szöveg egy héttel korábban? A tettest elfogták, a rendőrségi vizsgálatot a fegyházon kívüli történtek nem be­folyásolhatták. Hogy ki­nek, minek, a jó hírét fél­tették az ügyet elhallgat­ni akarók — rejtély. A vádlottak padjára Richter Richárd ült, és nem Csongrád megye, Szeged, vagy a Csillag börtön. Igaz, a tárgyaláson már három ember (Frank Ti­bor, Nagy Ferenc és a no­vember 24-én elhunyt Tóth András) haláláért felelt.* Hatalmas, sárga épület Szegeden, a Széchenyi té­ren a Csongrád Megyei Bíróság székhelye. Előtte villamos kanyarodik, az öreg járművek kopott fék­jei mintha sikoltanának. Az emberi érzelmeket, fé­lelmet, reményt, dühöt hiányolva ilyesmi jut eszembe a most kezdődő tárgyaláson. Tegnap in­dult az új év, a kis te­remben jelenlevők az ün­nepek után meglehetősen bágyadtan hallgatják a bí­rót, dr. Szabó Lorándot. A tanács elnöke rezzenés­telen arccal veszi számba a megjelenteket, közli, hogy a vádat dr. Mile Im­re ügyész képviseli, míg Richter Richárdot hivatal­ból kirendelve dr. Pálinkó Ilona védelmezi. A vádlott kihallgatásá­nál látom először Richtert. Alacsony, törékenynek tet­sző alakja szinte elvész a szürkéskék fegyencruhá­­ban. Kezén nem bilincset, hanem lakatokkal leszorí­tott láncot visel. Amikor feláll, őrzői is mögé lép­nek, egy pillanatra sem lazítva a vaspórázon. Ha nem ismerném az előzmé­nyeket, másnaposnak hin­ném Richtert. Beszéde za­varos, nehezen érthető. A bíró tekintetét kerüli, gyakran kell figyelmeztet­ni, hogy a kérdésre felel­jen. Fizikai gyengesége érthető. A tárgyalás meg­kezdése előtt pontosan két hónappal lenyelt három darab szöget, egyet a ha­sába szúrt. November 4- én operálták, utána há­rom hétig kezelték. Ez idő alatt tíz kilót fogyott. A tárgyaláson ülve felelhet a kérdésekre. Mindeneset­re a börtönkórház főorvo­sa állandóan a közelében tartózkodik. A szünetek­ben a vádlott a bírósági épület egyik kis szobájá­ba vonul vissza, ajtaját börtönőrök őrzik. Szinte hihetetlen, hogy az agyát elborító ködről zagyváló fiatalember ké­pes volt arra, amivel vá­dolják. Aztán kezembe kerülnek a Richterről ámokfutása után készült fotók. Félmeztelen, kar­ján, mellkasán tiszteletet parancsoló izomkötegek. Feledném a képeket, de a rabtársak újból és újból eszembe juttatják. B. Gyula 4 hónapot töl­tött egy zárkában Rich- 34

Next